Út a közgazdaság tudományhoz és a második doktorátusához
Az 1920-as évek elején a magyar kormány a gazdasági nehézségek leküzdésére infláció ellenes intézkedéseket hozott. A cél elérése érdekében csökkentették az állami kiadásokat. Az állami alkalmazottak egy részét elbocsátották állásukból. Az úgynevezett „racionalizálás” áldozata lett a fiatal tanárnő is. Elveszítette tanári állását. A kieső háztartási bevételt azonnal igyekezett pótolni. Elővette festőecsetjét és festeni kezdett, mert időközben kiképzést nyert festészetből is. Portrékat és tájképeket festett. Képei azonnal elkeltek. Akadt néhány zongora tanítványa is, akikkel szívesen foglalkozott, ugyanis közben a Zeneakadémián megszerezte az abszolutóriumot. Bár ezekből a munkákból meg tudott élni, – mert soha nem támaszkodott férje jövedelmére, – ennek ellenére folyamatosan tanári állást keresett. Hiányzott a tanítás, hiányoztak a gyerekek! Rövidesen rádöbbent arra, hogy a természettudományokat és matematikát tanító tanárokból oly nagy a kínálat, hogy állást nem is remélhet. Megtudta viszont, hogy ha könyvvitelt és kereskedelmi levelezést tudna tanítani, akkor azonnal kaphatna tanári állást a kereskedelmi szakképzésben.
A bölcsészdoktor és matematika tanár Takaróné sebtében beiratkozott gazdasági tanárképzőbe. Számára teljesen új tudományokkal kezdett ismerkedni. Az új tantárgyak egyike a könyvvitel volt, amellyel kapcsolatos emlékeit ötven év múlva így idézte vissza:
„Az első óra, amit ezeknek a stúdiumoknak az érdekében végighallgattam, Karch Kristóf professzor előadása volt. Arról beszélt, hogyan lehet az üzleti könyvekben a forgalmi adó köteles tételeket a revizorok elől elrejteni. Megdöbbenve hallgattam. Én, aki a matematika egzakt igazságain nőttem föl, és az etika egyenes útjait kaptam életem irányelvéül, íme, most egyetemi katedráról hallom, hogyan kell csalni, az igaz utat megkerülni, az államot becsapni. Hová is kerültem? Természetesen ez hamis nézőpont volt részemről, és a tárgy iránti averzió el is oszlott bennem. Sőt megérlelődött lassan a legmélyebb tiszteletem a könyvelés tudománya iránt. Mert a realitások tengerében teljes áttekinthetőséget nyújt, nem tűr semmiféle elírást vagy tévedést. A 10 filléres eltérés miatt sokszor napokig keresik a hibaforrást. És nincs benne líra vagy poézis, mert minden feljegyzésnek dokumentuma van. A fenti előadás is, amely első hallásra borzongató volt, éppen a leendő revizor szemét akarta felnyitni”.
Négy félévi tanulás után dr. Gáll Beatrix 1925-ben szerezte meg az új tanári oklevelét könyvvitelből, kereskedelmi levelezésből és kereskedelmi ismeretekből. A biztos tanári állás elnyerése érdekében tett praktikus lépésből egy új tudomány iránti szenvedélyes érdeklődés bontakozott ki. Többet szeretett volna megismerni a közgazdaságtanból, amely hazánkban ekkor még csak szűk körben volt ismert. A műegyetemen a mérnökképzésben volt egy közgazdasági osztály, ide kérte a felvételét 1929-ben.
A József Nádor Műegyetemen a közgazdaság tudományát Heller Farkastól, a statisztikát Laky Dezsőtől, a könyvvitelt Kuntner Róberttől hallgatta. Kollokviumai kitűnőek lettek. Az évfolyam egyetlen nő hallgatója. 1930-ban kitüntetéssel végezte el az egyetemet. A közgazdász oklevelét dr. Hültl Dezső rektor írta alá, az a Hültl Dezső, aki a századelő Budapestjének jeles építésze volt. Hültl tervezte azt a csodálatos Mester utcai iskola épületet is, amelyben Takaróné dr. két évtized múlva igazgatott és amely nyugdíjba vonulása előtt az utolsó munkahelye volt.
Közgazdász tanári működését 1925-ben kezdte meg a Dobó Katalin Felsőkereskedelmi Nőiskolában, ahol 12 évig dolgozott.
Az első években tanított, később igazgató helyettesi feladatokat is ellátott. Tanítási és vezetői munkája során teljes mértékben azonosult a felsőkereskedelmi iskolatípus céljaival. Hivatásává vált a kereskedelmi, a gazdasági szakképzés, amelynek szaktantárgyait nemcsak tanította, hanem részt vett az iskolatípus számára készített tantervek, tankönyvek megírásában, szerkesztésében, lektorálásában is.
„A felsőkereskedelmi iskolák célkitűzése emelkedett etikai színvonalú, és a hazafias jellemképzés s nevelés szempontjából – ép gyakorlati irányánál fogva – megelőz más iskolatípusokat.” így méltatta a felsőkereskedelmi szakoktatást a Magyar Nők Lapja újságírójának 1941-ben. Meggyőződéssel a szakképzésbe és nevelésbe vetett hittel végezte pedagógusi munkáját.
A mindennapos iskolai feladatai mellett elmélyült a közgazdaság tudomány tanulmányozásában is. A harmincas években mint egy huszonöt tankönyv és szakcikk ismertetése jelent meg a korabeli Közgazdasági Szemlében és a Kereskedelmi Szakoktatásban. Elsősorban magyar nyelvű munkákat ismertetett, de megjelentek német és angol nyelvűek bemutatásai is.
Sokat olvasott,sokat írt és lázasan készült az újabb doktori értekezésére, amely „A tiszta ökonómia és az univerzalizmus” címet viselte. A doktori szigorlatokon kitűnően vizsgázott elméleti közgazdaságtanból, gazdaságbölcseletből, agrárpolitikából és közigazgatási jogból.
1933-ban szerezte meg a közgazdasági doktori oklevelet. Doktori dolgozatában és szigorlatokon bizonyította be, hogy a közgazdaságtudomány területén is képes önálló tudományos munkára.
Dr. Szigeti Endre a tudományos kutató, az egykori tanítvány Takaróné közgazdász doktori értekezéséről így ír:
„Első jelentősebb munkája közgazdasági doktori értekezése volt. A tiszta ökonómia és az univerzalizmus viszonya címen a Közgazdasági Szemle 1933.12. számának 745-784.oldalán publikált írás a szerző kettős érdeklődését tükröző komoly munka. Takaróné erre az időre mind filozófiában, mind a közgazdaságtanban elmélyült tudást szerzett. Ez tette őt alkalmassá arra, hogy a tudományos közvéleményt élénken foglalkoztató kérdéskört elemzés tárgyává tegye és ennek alapján önálló véleményét kialakítsa. A tiszta ökonómia elnevezéssel az elméleti közgazdaságtant illették. Már ebben a munkájában megmutatkozik a szerzőnek az a hajlama, hogy mondanivalóját történeti áttekintéssel és jól követhető csoportosítással tegye világossá és hasznossá az olvasó számára.” …. „Tudományos módszerének egyik alapvető jellegzetessége az, hogy Takaróné minden elméletben elsősorban az értéket, a maradandót a becsülendőt keresi és másodsorban a téveset, a múlékonyt, az elvetendőt. Így az univerzalizmus jelentős érdemének tekinti, hogy ráirányította a figyelmet a történeti és erkölcsi összefüggésekre. Úgy gondolja, hogy az univerzalizmus ezzel gazdagította tudományunkat. Ugyanakkor rámutat arra is, hogy a tiszta ökonómia teljes tagadása elfogadhatatlan, részben az általa elért kétségtelen eredmények miatt, részben pedig azért, mert a tudomány fejlődésének nem az előző alkotások szétzúzásával, hanem szerves felhasználásával kell végbemennie. Ezzel is összefügg Takaróné módszerének másik fontos sajátossága: az ellentétesnek ismert felfogásokban felkutatni a közöset, az összeilleszthetőt.” Majd így folytatja az elemzést: „Takaróné láthatóan csak akkor vette kezébe a tollat, amikor megismerésének, az irodalom naprakész feldolgozásának és véleménye kialakításának nehéz munkájával végzett. A magabiztos anyagismeret, a széleskörű, a kapcsolódó területekre is kiterjedő tudás Takaróné írásainak további jellemző vonása.”
A doktori értekezést követően, hallatlan akaraterővel és kitartással dolgozott tovább.
1938-ra elkészült nagy elméleti és egyben hézagpótló könyvével, amely a Gazdaságetika címet viselte. A Magyar Közgazdasági Társaság Közgazdasági Könyvtár sorozatának XX. köteteként jelentette meg a kiadó.
Magyar szerzőtől ebben a témában ez az első könyv. Ma is izgalmas olvasmány. Ebből a munkájából ismerhető meg leginkább a tudós tanárnő hitvallása, filozófiája. „Gyermekkorom emlékeinek homályából szinte kiragyog a karácsonyesték sorának a képe. Édesapánk ilyenkor nagyság szerint sorba állított bennünket, és évről-évre megjelölte az ajtófélfán, hogy ki mennyit nőtt. Az idő észrevétlen gyorsasággal röppent el felettünk. Úgyszólván csak egyetlen maradandó nyomot hagyunk magunk után, a növekedést. Amíg elérjük embernyi nagyságunkat, addig a test és a lélek szinte vetélkedik egymással, hogy melyik csikarjon ki növekedésben többet a szűkmarkú időből. De ha már testünk nagysága betelt, akkor versenytárs nélkül maradt énünk jobbik fele. Ezután már csak a lélek feladata lesz, hogy az élet minden elsuhanó percét a maga gyarapodására fordítsa. A testi növekedés iránya nem áll hatalmunkban. Megteremthetjük hozzá a legkedvezőbb körülményeket, amennyiben rajtunk áll: jó levegő, kellő táplálék, ruházat, edzés – de ezek csak járulékok. A természet megmagyarázhatatlan, titkos erői játszanak össze a kutató szem elől eddig elrejtett módon, hogy a növekedés meginduljon. A lelki növekedés már inkább a hatalmunkban áll. De azért ehhez is kellenek olyan elrejtett titkos hatások, erők, amelyek irányítják s mintegy kikényszerítik a növekedést. A lelki növekedés legszigorúbb feltétele az, hogy minden kétségen és homályon átragyogjon a cél, amely felé a léleknek tartania kell. Más szóval ez azt jelenti, hogy ha fejlődni, növekedni, emelkedni akar az ember, polarizálnia, sarkítania kell magát bizonyos kitűzött irány felé. De milyen irány felé? Az ég milliárdnyi csillaga közül melyeket válasszuk magunknak, hogy életünk sarkcsillaga legyen? A nagyvilág annyi szépet és jót kínál. A sok ezer felé szóródó érdeklődési lehetőségek közül melyikkel jegyezzük el időnket, erőnket, jobbik énünk legjavát? Hír, dicsőség, gazdagság, műveltség, vagy szórakozás, sport, munka, jótékonyság? Vajon melyik közülük a kölcsönkért fényű üveggyöngy, s melyik az öntüzében égő drágakő?
Nemcsak az egyes ember életének a kérései ezek, hanem az egész emberiségé is …..” Az emberi élet változatos értéksorozatában két olyan állandó elem van, amelyeket nem halványíthat el az idő múlása, nem törölhet el a korszellem változása: az erkölcsi és gazdasági érték. Az egyik felemel, a másik röghöz köt. Elválaszthatatlan vetélytársak, és elég ritkán találjuk meg a békés kiegyenlítődést, mert látszólag csak egymás rovására érvényesülhetnek. Holott mindegyik létfeltétele a másiknak, s az ember éppen akkor tér élete igazi útjára, ha eltalálja a helyes értékarányt a gazdasági és erkölcsi élet megbecsülésében.” (idézett mű 70-71 old.)
A tudós tanárnő Gazdaságetika című, több mint száz oldalas munkájában a közgazdasági tudását és etikai tanulmányait összegezte.
Dr. Szigeti kandidátus így ír e páratlan alkotásról. „ A gazdaságetika a hazai irodalomban eléggé elhanyagolt terület volt. Vonzódása a témához elsősorban nem ebből származik. Bár iskolái eredetileg a természettudományok és a matematika köreibe vezettek, hamar feltámadt az érdeklődése az emberi lét általánosabb kérdései iránt. Ezért folytatott párhuzamosan filozófia tanulmányokat is. Mindig a megismerhetetlen igazság megközelítése, az erkölcsi követelmények feltárása és valóra váltása, az emberi kötelességek és jogok összhangba hozása vezérelte munkásságát. Ez tükröződik Gazdaságetika c. könyvében is.
Minthogy azonban ekkor már a közgazdaságtan is közel állt szívéhez, az emberiség örök sorskérdéseit ezzel összekapcsolva vizsgálta. Úgy gondolta, miután a közgazdaságtan tárgya a gazdaság, emberek működésének színtere, az ezt vizsgáló tudománynak számításba kell venni az emberek örök tulajdonságait és törekvéseit, az erkölcsi szempontokat is. „Nem az egyén erkölcsi magatartása és gazdasági tevékenysége közötti viszony eléggé sokat tárgyalt témájával foglalkozik, hanem újszerű módon azt vizsgálja, hogy a változó filozófiai eszmék és eszmények hogyan hatottak a gazdasági eszmék és eszmények alakulására.”
„A fejlődés tartalma Takaróné ábrázolásában az erkölcsi tökéletesedés, ami nem jelenti azt, hogy ne ismerné fel az egyéb tekintetben a történelem során végbement előrehaladást. A technikai fejlődés, a termelés és forgalom bővülése az emberi életkörülményeket javító pozitív változás nagy jelentőségűek felfogása szerint is. Ám ezeket eszköznek tekinti az erkölcsi tökéletesedés szolgálatában.”
Dr. Gáll Beatrix Gazdaságetika című munkája lesz a magántanári habilitációs eljárás alapja is.
Még ebben az esztendőben napvilágot látott tudományos csúcsteljesítménye, a 495 oldalon közgazdasági kutatásainak összefoglalása a Közgazdasági elméletek története. Ez a mű az első magyar nyelven megjelent közgazdaságtan-történet könyv. Szerzőtársa ebben a munkában dr. Tamás Károly volt, aki forrástanulmányokkal járult hozzá a páratlan értékű alkotáshoz.
Az ismert gazdasági szakíró Éber Antal, a Magyar Közgazdasági Társaság korabeli elnöke a Közgazdasági Szemle 1939.1. számában méltatta a könyvet. „Takaróné a magyar közgazdasági tudománynak szorgalmas és lelkes, kiváló művelője páratlan odaadással és nagy tudományos érzékkel foglalta csoportokba és ismertette az összegyűjtött óriási anyagot.” Valóban hatalmas munka testesül meg a Közgazdasági elméletek történetében. A csaknem ötszáz oldalas mű nemcsak a hazai irodalomra támaszkodott, nemzetközi forrásokból is bőven táplálkozott.
Szigeti dr. a hálás egykori tanítvány, a közgazdasági elmélettörténet jeles kutatója az összefoglaló műről így ír:”A történetírás nem a közgazdaságtudomány legnépszerűbb ága. Aki könnyű sikerekre vágyik, nem ezt a területet kezdi művelni. Nem is sok átfogó közgazdaságtan-történeti munka született hazai szerzők tollából (külföldiektől sem). A feladat nehézsége azonban nem rettentette el a szerzőt. Az előszóban ezzel kapcsolatban olvasható sorok nem csak a nehézségek vállalásáról, hanem a tudós pedagógus példás szerénységéről is tanúskodnak.” Erről így írt Takaróné könyve bevezetőjében: „Történeti munkák írása legtöbbször hálátlan feladat. Kevés eredetiséget enged meg, de annál nagyobb áttekintést, tárgyfeletti uralmat és szorgalmat kíván. Az utóbbiak pedig ritkán szoktak elég komoly értékként esni a tudományos bírálatok serpenyőjébe.
„A Közgazdasági elméletek története jól megírt könyv. Külön említést érdemel a stílus. Szép, olykor művészi a megfogalmazás. Takaróné nem hajlandó követni a tudományos irodalom-egyébként máig élő – hagyományait. Nem hiszi, hogy tudós csak unalmasan, szárazan és bonyolultan fogalmazhat. Nem törekszik divatos eszközök használatára, csak a világos, tiszta, érthető, a magyar nyelv szépségeit a tudományos irodalomban is megcsillantó fogalmazásra. Lényének jellemzői, a műveltség, az intelligencia, a szépség szeretete, az erkölcsi tartás és szellemi intelligencia a szilárd és alapos anyagismerettel párosulva. A közgazdaságtan elméletek története tanulságos és egyben olvasmányos mű.” olvashatjuk Szigeti Endre elemző méltatásában.
A könyv szerzői nemcsak a magyarországi forrásokra támaszkodtak. „Örömmel mondhatjuk – olvashatjuk a könyv bevezetőjében – hogy Budapest könyvtárai elég gazdagon el vannak látva közgazdasági művekkel. A nagyobb és jelentősebb munkák szinte mind megtalálhatók bennük. Amihez pedig itthon nem tudunk hozzájutni, azokat külföldi könyvtárak és könyvkiadó cégek útján pótoltuk.” olvashatjuk a könyv bevezetőjében Takaróné tollából.
