Dr. Nagy Márta

Dr. Nagy Márta

közgazdász

„a végén kicsaptak volna”

1965-ben érettségizett az I. István Közgazdasági Technikumban. 1969-ben szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem Ipar szakán, majd az egyetem Ipargazdasági tanszékén oktatott nyolc évig, és lett adjunktus. 1977-től dolgozott az országos Anyag- és Árhivatalban, majd az Állami Temékgazdálkodási Igazgatóságon. később főosztályvezető-helyettes az országos Árhivatalban. Szakértőként vett részt a rendszerváltást előkészítő gazdasági kerekasztal-tárgyalásokon a kormány oldalon. 1997-től a Gazdasági Versenyhivatal elnökhelyettese volt. Ezt a megbízatását két cikluson keresztül, 2009-ig töltötte be. cikluson keresztül. Munkásságát a Magyar köztársasági érdemrend középkeresztjével jutalmazták. Nyugdíjba vonulását követően is aktív maradt. Több civil szervezetben végez társadalmi munkát. A közelmúltban a főváros Városüzemeltetési holdingjának elnöke lett.

Béki Gabriella:

– Kezdjük a legelején: mikor születtél, milyen családban nőttél fel?

Nagy Márta:

– Negyvenhétben születtem, a szüleim a háború után házasodtak össze, mindketten faluból valók, Sárszentmiklósról. Az apukám családja gazdálkodó család volt sok gyerekkel, kuláknak számító sok földdel, ami egyébként kevés volt ahhoz, hogy szétosszák ennyi gyerek között. Végül is erre nem került sor, mert addigra minden megváltozott. Az anyukám családja kisebb volt, három lány és egy fiú, aki rögtön a háború után meghalt, szerencsétlen. Végigélte katonaként a borzalmakat, és itthon elvitte a tüdőgyulladás. furán hangzik, hogy munkáscsalád voltak, mert a nagyapám volt a faluban az egyetlen munkás, robbantómester volt az ottani kőbányában. Így került a munkás-paraszt direktóriumba.

A Tanácsköztársaság után elverték és kidobták, és a nagyanyám talicskában hazatolta. Ez a családi történet a Tanácsköztársaságról „a végén kicsaptak volna”. Mi egy ideig együtt laktunk az anyai nagyszülőkkel, mert az anyukám volt a legkisebb és akkor még működtek ezek a hagyományok, hogy a legkisebbnek a dolga a szülők ellátása, de amikor harmadikos vagy negyedikes voltam elköltöztünk tőlük, mert az apukám nem szeretett az anyósékkal élni. Akkor lett kész a ház, amit építettek, nem az egész, hanem egy szoba meg a konyha. én már nagylány voltam, amikor még a kisszobában játszottunk a homokban, mert nem volt se padló, se vakolat, és egyetemista voltam, amikor bepucolták a házat kívülről. Addig folyamatos építkezés volt.

Egy öcsém született két évvel utánam. Az anyukám nem dolgozott házasság előtt sem, meg utána sem. Nyilván dolgozott a földön, meg a háztartásban. Időnként főzött lakodalmakban, meg az óvodában, amikor szabadságos, vagy beteg volt a szakácsnő. Nagyon jó konyhát vitt, de nem volt hozzá képesítése. Mind a ketten nagyon nyitott gondolkodásúak voltak, apukám is, anyukám is, de azt nem akarták, hogy tizennégy évesen albérletbe jöjjek Pestre.

Béki Gabriella:

– Az, hogy tanuljál a Te vágyad volt, vagy inkább Ők szorgalmazták?

Nagy Márta:

– Szorgalmazták is, meg az én vágyam is volt. Az általános iskola jól ment. Volt három unokatestvérem, aki akkoriban járt iskolába, és volt egyfajta rivalizálás a családok között. Hogy ezért, vagy elvontabb dologért várták el, hogy az ember jól tanuljon, de nem volt nehéz. Ötödikben a magyartanár megdicsérte a fogalmazásomat, talán Petőfiről, és az adott egy megerősítést. Hogy jegyek és jegyek között is van különbség. Mert mindig ötös voltam mindenből, de másoknak is volt ötöse. Szeptember elsején születtem és nem akartak felvenni iskolába, de az óvónéni nagyon támogatott. én voltam az első óvodás, amikor nyílt az óvoda. Végül felvettek, de azzal, hogy hittanra nem járhatok, mert az nagyon terhelne, ahhoz kicsi vagyok.

Először be sem írtak, azzal, hogy a tanító néni félévkor megmondja, hogy bírom-e a terhelést. Bőgtem egy sort, amikor a tanító néni felolvasta a névsort és nem olvasott engem, és akkor beírt a névsor végére. Aztán megint bőgtem, mert kiderült, hogy a Nagy Sári előtt kéne lennem a névsorban, és nem a végén. Azon is bőgtem, hogy nem mehettem hittanórára, ami az órák után volt, és szentképeket osztogatott a pap, engem pedig elküldött. Nemcsak engem, mert voltak nem katolikusok is. én csak vasárnaponként mehettem különoktatásra, hogy ne maradjak ki az elsőáldozásból.

Béki Gabriella:

– Téged azért küldött el, mert kicsi voltál?

Nagy Márta:

– Inkább azért, hogy okot találjanak, mivel ez volt a beíratásom feltétele, hogy kevesebb legyen a hittanos. Ez ugye az ötvenhármas, ötvennégyes év volt. Nyilván nem igaz, hogy az a +1 óra lett volna a terhelésben a szörnyen sok. Akkoriban igen erős megkülönböztetése volt a templomba járóknak és a templomba nem járóknak Az anyósom magyarnyelvtan-tanár volt az egri főiskolán, és megtette, hogy nem járt templomba vallásosként, és beíratták a marxista–leninista iskolába. Olyan káderlapot kapott, amiben benne volt, hogy vallásos, de nem gyakorolja a vallását, és a szakmai tudása miatt nem kell elbocsátani. De emiatt lassan ment előre. Tanársegéd volt évtizedekig. Lényeg az, hogy átvészeltem az iskolát. Az apukám állatfelvásárló volt, ami abból állt, hogy szerződéseket kötött, meg ellenőrizte, hogy meg van-e az állat, és felvásárolta. Öt-hat faluban csinálta ezt, és a szomszéd faluban volt egy család, akiknek a lánya járt a Mester utcába.

Ők mondták, hogy milyen jó a kollégium. Azt hiszem három évvel volt idősebb. Akkor volt negyedikes, amikor én bekerültem. Így jött az ötlet, hogy én menjek ebbe az iskolába, mert szakmát is ad, és kollégiuma is van. Itt nem volt felvételi. Elmentem felvételizni a Petrikbe, és fel is vettek, de a kollégium miatt ide jöttem. Engem még évekig érdekelt a vegyészet. És mi itt a középiskolában csak két évig tanultunk kémiát. Aztán a középiskolában minden olyan jól indult. A kollégiumban vidéki gyerekek voltak, sok pest környéki, akik nem a bejáróságot választották, de egyébként mindenhonnan jöttek. Volt ilyen iskola Nyíregyházán, meg tán Győrben, onnan nem jöttek. Szabó Balázsné Gizi néni lett az osztályfőnökünk, és ő különös affinitással volt a vidéki gyerekek iránt. Mi voltunk az első osztálya. Ez önmagában ok a szerelemre.

Béki Gabriella:

– Rád nagyon büszke. Ezt akkor is érezted?

Nagy Márta:

– Igen, éreztem. Jó pár lány volt így.

Béki Gabriella:

– Nem vegyes osztály volt?

Nagy Márta:

– Nem. Két lányosztály volt az évfolyamon, egy vegyes és egy fiú. Rögtön az elején viszonylag jó jegyeket kaptam, miközben az elég szokásos volt, hogy van visszaesés, részben a szakmai tárgyak miatt, meg hogy más rendszer, mint az általános iskola. De a mi osztályunkban volt hét kitűnő tanuló. A kollégiumban meg az számított, hogy beszélgetni lehetett, meg az olvasottság, és részben a szomszéd lány miatt negyedikesekkel barátkoztam. Ők szoktak anyáskodni az elsősökkel.

Örököltem tőlük jó dolgokat, mint a földrajzszertár. Mindenféléket csináltam, irodalomszakkört, meg filmszakkört, meg matekszakkört. De a fő dolog nekem a szertár volt. A földrajz–történelem szertár. Gizi néni is nyomta az osztályt, biztatta, meg közben járt a tanároknál a jobb bánásmód érdekében. Volt egy olyan év, amikor mindenki négyest kapott fizikából, vagy rosszabbat, mert az Ispánovits tanár úrnál rosszak voltunk. Nagyon kellemes évek voltak. A végén kicsaptak volna és akkor kimentem albérletbe.

Béki Gabriella:

– Miért csaptak volna ki?

Nagy Márta:

– Mert akkor volt egy nagyon rossz kollégiumi igazgató, egy abszolút antipedagógus franciatanár.

Béki Gabriella:

– Mi rossz fát tettél a tűzre?

Nagy Márta::

– Különböző szervezkedéseket csináltam ellene. Kollégiumi titkár voltam. Zsizsikes borsót kaptunk, ez volt a rögeszménk, és valószínűleg igaz is volt, és amúgy is utáltuk a sárgaborsót és kiöntöttük a földre az ebédlőbe. Meg kekszet is kaptunk zsizsikest teához. Meg kirángatta a szekrényeket. és akkor azt csináltuk, hogy amikor jött szekrényvizitre, mindenki ott állt a szekrénye mellett, és mi magunk rántottuk ki az egész szekrényt, így ő nem ránthatta ki. Nagy ellenségeskedés folyt már negyedikben, és akkor Szabóné azt találta ki, hogy költözzek ki albérletbe. Úgyhogy fél évet laktam albérletben, pont érettségi előtt. Az ugye rövid félév volt, és olyan nagylányos volt az egész.

Béki Gabriella:

– Egyedül mentél?

Nagy Márta:

– Egyedül mentem. Akkor jártam egy szintén negyedikes fiúval, és minden délután találkoztunk a Rákóczi téren, mert az volt félúton. A Nyugatinál laktam. Egy klasszikus pocsék albérlet volt, a néni szobáján keresztül volt az én szobám, és nyolckor otthon kellett lenni. Ami már nem illett akkor se egy tizennyolc éveshez. A mi osztályunkban voltak olyan ferencvárosi „nagylányok”, akik jártak szórakozóhelyekre, meg jártak menő zenekarokkal.

Béki Gabriella:

– Különösen jó osztály volt a tietek.

Nagy Márta:

– Igen, nagyon. évente háromszor, négyszer találkozunk még most is. Áprilisban Tiszadobon, Gizi néni születésnapján, nyáron meg Balatonalmádin van kerti parti, és szeptember-októberben nálam, ami most novemberre tolódott, mert van egy lány, aki kiment Angliába, és akkor jön haza. A kollégium jelentett egyfajta bezártságot, amiből a kultúra vitte ki az embert. Ha jól tanultál, akkor akár mindennap mehettél színházba. Moziba szombat-vasárnap lehetett menni.

Béki Gabriella:

– A szakmai tárgyak mennyire voltak kedvesek számodra?

Nagy Márta:

– A szakmai tárgyak kellemesek voltak, mert a Gizi néni csinálta nekünk a pénzügyet. Volt olyan, amit nem szerettünk, de könnyű volt, a levelezés. A könyvvitelt Szalay tanította, ő jó tanár volt, és lehetett szeretni. A politikai gazdaságtant laki tanította, és őt is nagyon szerettük, ő is szeretett minket. Van egy könyve, abban sokat írt rólunk. Mindenre kaphatók voltunk. Versenyek, szakkörök. Mi lakival filmes szakkört csináltunk, ami ugye nem volt a szakmába vágó. Elvoltunk a szakmai tárgyakkal. Nyilván elsőben nehézség volt a nyelvezete. Majdnem, mint egy idegen nyelvet úgy kellett kezdeni tanulni ezeket a tárgyakat, mint a pénzügy, meg a könyvvitel. Engem két nő szeretett nagyon, Katinka (dr. Fekete Józsefné), aki földrajz–történelmet tanított, meg Gréti (Imre Jánosné), pedig ő háziasszonyszakkört tartott, és azt úgy lenéztük. De viszont ő meg a kémiaszeretetemet méltányolta.

A gazdasági alapismereteket Gizi néni tanította nekünk. Az volt tulajdonképpen a nyelvtanulás. Nagyon jól mentek a szaktárgyak, a könyvvitelt kimondottan szerettem, mert olyan érthető logikája volt. Nyilván számít az, hogy jó tanárok voltak. Ezt lehet úgy tanítani, hogy szívből utálja valaki. A pénzügyet is Gizi néni miatt szerettük. A matekot is szerettem. Abban a barátnőm jobb volt.

Béki Gabriella:

– Innen egyenes utad volt a Közgazdaságtudományi Egyetemre?

Nagy Márta:

– Elvileg nagyon egyenes, mert pénzügy tanulmányi versenyt nyertem, és a pénzügy szakra felvettek volna felvételi nélkül, én meg nem akartam pénzügy szakra menni. csak azért, hogy ne élvezzem ezt az előnyt. Ami nyilván egy fiatalos hülyeség. A lényeg az, hogy ipar szakra mentem felvételivel. Ez a barátnőm, aki olyan nagyon jó volt matekból meg sportból, ő meg külker szakra. Akkor, abban az évben nem is mentünk többen oda, még orvosira ment egy lány és számvitelire még néhányan. Még volt egy lány, akit nem tartottunk közgázosnak, mert tanár szakos lett, és ők nagyon kilógtak.

Béki Gabriella:

– Közbevetőleg hadd kérdezzem meg, hogy a testvéred is továbbtanult?

Nagy Márta:

– Ő középiskolában tanult, és nagyon kapacitálták, hogy legyen diplomája. A rendszerváltás jól jött neki, mert a Videotonban dolgozott, és a kárpótlásból egy csomó földet visszaszereztek, és akkor az apukámnak a szaktudása újra teret nyert. Azzal, hogy bizony az apukám is időnként falba ütközött, mert ő mázsákkal foglalkozott annak idején, itt meg kétszáz mázsák, és konténerek voltak.

Béki Gabriella:

– Történt egy léptékváltás.

Nagy Márta:

– De azt, hogy mikor kell vetni, miegymás, azt tudta, és az öcsém is tanult egy csomó mindent tanfolyamokon. Volt az apukámnak egy vágya, hogy minden unokája diplomás legyen. Amikor hét évvel ezelőtt az unokaöcsém, Bálintka diplomaosztója volt, és elmentem hozzá, a nagypapa akkor már ágyhoz kötött volt, és nem bírtuk felkelteni. Kétségbeestünk, hogy ennyire komolyan veszi, hogy ezt akarta megélni. De délután, amikor az általános iskolai osztálytalálkozómról jöttem haza, már ült és ette, amit főztem neki. Mikor megjöttek a sógórnőmék a diplomával akkor felült és felébredt. És ezt megcsinálta még decemberben is velünk, de akkor már két napig tartott, januárban három napig, és akkor meghalt. Majdnem kilencvenéves volt.

Béki Gabriella:

– Az öcsédék ott laknak most is, abban a házban?

Nagy Márta:

– Igen, én úgy járok oda, mint haza. Az egyik unokahúgom is az Istvánba járt, és nálam lakott. Jártam hozzá szülői értekezletre. Az ő idejében már más volt az iskola. Egyrészt ő nem lakott kollégiumban, de akkor már a kollégistákat is hazazavarták szombat-vasárnap. Mi pestiek tudtunk lenni kollégistaként, világvégi mozikba eljártunk, meg az összes színházat ismertük, minket nem is engedtek haza csak egy hónapban egyszer. Akinek volt rokona az egész napos kimenőt is kapott. Mi a Margitszigetet, Vidám parkot mind belaktuk. Ők meg már nem. Aztán Kaposvárra ment egyetemre.

Béki Gabriella:

– Említetted valamelyik interjúban, hogy a jó teljesítmény, plusz teljesítmény ilyen jellegű kiváltságokkal járt.

Nagy Márta:

– Igen. Nem tudom hányadikos lehettem, de viszonylag az elején, amikor még a tévé is újdonság volt, mint olyan, és ahhoz egész héten csupa ötöst kellett kapni, hogy nézhesd a műkorcsolyát. Még középiskolás koromban volt Budapesten EB, és mentünk az operába a díszelőadásra autogramokat gyűjteni ezektől a korcsolyázóktól, és meg voltunk érte veszve, hogy este héttől éjfélig nézzük a korcsolyát. Gizi néni is motiváció volt, a többi tanár is, mondhatom, kivéve Dani bácsit, mert az orosz nyelv nem érdekelt. Az egyetemen is volt valamilyen átlagom, és eggyel rosszabb az orosz. Már beteg volt az orosztanárom tőle és a végén már adott négyest azt hiszem. Nem volt sokáig kötelező, csak másodikig.

Béki Gabriella:

– Szakdolgozatot miből írtál?

Nagy Márta:

– Akkor még OKGT-nek (Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt) hívták a mai Mol-t. Annak a százhalombattai finomítójába jártam nyári gyakorlatra és ott írtam a belső érdekeltségi rendszerről. és ezért kerültem az Ipargazdaság tanszékre, mert a Megyerit – az akkori tanszékvezetőt – ezek az érdekeltségi rendszerek érdekelték. Ez volt a kutatási témája. Bár én nem hozzá jártam, hanem az Antonievics Flóriánhoz. Úgy emlékszem, hogy TDK-t (Tudományos Diák Köri dolgozatot) nem ebből írtam, de az is az Ipargazdasági tanszékhez kötődött. Azért mehettem oda gyakornoknak, amikor még nem is lehetett meg a diplomamunkám.

Béki Gabriella:

– Nagydolog lehetett, hogy egyből benn maradtál az egyetemen.

Nagy Márta:

– Nem volt az olyan nagydolog. Hosszú évekig nem volt fiatalítás az egyetemen. Utoljára valamikor az ötvenes években volt. Azok voltak a Megyeriék, Szabó Kálmánt is beleértve, és utána sokáig nem volt, mert ők feltöltötték a helyeket. A fiatalítás az első évben félősebben indult, a második évben már minden tanszéknek jutott gyakornok. én a harmadik évjárat voltam. Akkor volt egy frissítési sorozat. és arra jött rá a Szabó Kálmán rektorsága idején az amerikai Ford-ösztöndíj. Ami tömeges ösztöndíj volt. én sajnos németes voltam, nem angolos, és ebből a korosztályból tömegesen mentek Amerikába egész éves, vagy tíz hónapos műsorokra. szóval hihetetlen mit hoztak haza tudásban, meg módszertanban. Az esettanulmány, mint olyan az nem is létezett addig, azt megelőzően. Szabó Kálmán amúgy is egy csomó erős húzást tett a szakmai gyakorlat, meg a koncentráció terén. Neked abban volt részed?

Béki Gabriella:

– Hajaj, azt hiszem mi voltunk az első évfolyam, amikor egy év általános képzéssel indult az egyetem. Szabó Kálmán vezette be, hogy az elsősök egyformát tanulnak, és amikor már beleszippantottak egy kicsit az egyetembe, akkor döntik el, hogy merre szakosodnak.

Nagy Márta:

– Csomó alternatív tárggyal már az első évben, hogy még inkább tapasztalatot szerezhess a lehetőségekből.

Béki Gabriella:

– Jó periódus volt ez a korszak az egyetemen.

Nagy Márta:

– Erre mondom, hogy nem volt annyira nagydolog, hogy benn maradtam az egyetemen. Akkor, abban az évben az Ipargazdasági tanszékre egyedül mentem, de más tanszékekkel együtt akkor is voltunk vagy tízen.

Béki Gabriella:

– Valahol nyilatkoztad, hogy tulajdonképpen Ti, fiatal tanárok kezdtétek el a Stúdium Generálét, ami a hátrányos helyzetű fiatalok egyetemi felkészítésére vállalkozott.

Nagy Márta:

– Igen. Akkor még a tanszékeken demonstrátorok nem voltak. Ma már az egyetemi oktatás zömét is ők csinálják. Akkor, amikor már négyszáz gyereket tanítottunk pesti középiskolákból, akkor levelek mentek év közben, és tábor volt egyszer vagy kétszer, mert annyira volt pénz. Abba azért már belevontunk diákokat. Minden tanárra jutott vagy ötven kijavítandó levél, és azok kéthetenként jöttek. Ezért tízesével odaadtuk diákoknak. lényeg, hogy elkezdtünk pénzt szerezni, egyrészt a stencilezésre, papírokra, levélbélyegre, másrészt meg a táborra, nagyon hamar látszott – nálunk jelentősebb tanárok is tanítottak –, nem lehetett eléggé felértékelni a táborokat. Nyomtunk a táborokban nyolc-tíz órákat és még jutott idő tábortűzre, meg esti programokra. Amikor elkezdtünk pénzt tarhálni, akkor derült ki, hogy a minisztériumnak fáj a feje, hogy ilyet csak a közgáz csinál. és nem csinál a vendéglátó főiskola, a külker, belker főiskola.

Az volt a feltétele a rendesebb pénzellátmánynak, hogy szervezzük meg ezeket is. ott voltak színtiszta diákkezdeményezések. De azok ilyen évi két-három alkalomra szorítkoztak az iskola épületében, főleg azért, hogy megismertessék a főiskolát. Akkor alakult ki, hogy a tanárok vezetésével, de erősebben diákokra alapozva szerveződjön a dolog, mert azt nem tudtuk elérni, hogy a tanárok tömegesen beszálljanak.

Béki Gabriella:

– A Közgázon kik voltak azok, akiknek a fejéből kipattant ez?

Nagy Márta:

– Én már beleszülettem. De ez ma is működő, erős szervezet. Most is csinálják. érdekes, hogy nem sokkal azután elindult pénzért is az egyetemi előkészítő.

Béki Gabriella:

– Az én időmben nagyon fontos volt a szociális szempont az SG-ben, hogy olyanokon segítsünk, akiknek jó lenne egyetemre kerülni, de a szociális helyzetük hátrányos.

Nagy Márta:

– Nemrég a Rajk szakkollégium csinált egy Szabó Kálmánról elnevezett programot a bekerülőknek. pénzt adnak nekik. Felkutatják őket, megismerkednek és a kiválasztás erejéig dolgoznak velük. Ez akkor alakult ki, mikor a tandíj elterjedt. Akkor visszamentek az egykori szakkollégisták a régi középiskolájukba, a régi bizalmas tanáraikhoz és őket kérték meg, hogy ajánljanak olyan gyerekeket, akik olyan nehéz anyagi helyzetben vannak, hogy egy tandíjas helyre nem mennének el. Volt sajnos közel ötven ilyen ajánlásuk és csak nyolccal indultak el most, nem feltétlenül azzal, hogy ezekből szakkollégista legyen, de egyáltalán, hogy ilyen hátrányos helyzetű gyerekek az egyetemen boldoguljanak, és csak az első évben adnak ösztöndíjat nekik. Persze patronálják őket az első évben folyamatosan, a tekintetben is, hogy pénzt keresni, hogy lehet.

Béki Gabriella:

– Szerethettél az egyetemen lenni. Amikor váltottál, fél lábbal ott maradtál, vagy erre nem volt lehetőség?

Nagy Márta:

– De volt, ott maradtam. A készletgazdálkodás tárgyat megtartottam, mert én akkor az Anyag és Árhivatalba mentem forgóeszköz és készletgazdálkodás témában. Tehát ez könnyen adódott és kis tárgy volt. Chikán Attilával (vállalatgazdaságtan professzor, későbbi gazdasági miniszter) együtt fejlesztettük ki.

Béki Gabriella:

– A tanítást később is folyamatosan megtartottad?

Nagy Márta:

– Folyamatosan, de az első néhány év után soha többé egész kurzusokat nem vállaltam. Hanem egy-egy előadást, többféle tanszéken, a pénzügyön, a népgazd terven. Aztán a rendszerváltás után mikroökonómia, makróökonómia körében szinte csak versenypolitikát. Nagyon idegenné vált oly módon tanítani, hogy nem birtoklod azt a teljes tudásanyagot, csak valamivel tudsz többet, mint a gyerekek. Azt szerettem, és sok előadást tartottam sokfelé, és nem csak egyetemi előadást. Szerettem, ha volt valami kihívás az előadásokban. Ilyen szakasz volt az EU-csatlakozás, az EU-jogharmonizáció ügye. Volt ilyen nyalánkság, hogy etika, versenytisztesség, – tisztaság. Amikor kellett egy kicsit más, mint amiben nap, mint nap dolgoztunk. Arról az ember bármikor és bármennyit tud beszélni, hogy miről szól a versenytörvény és milyen a Versenyhivatal jogalkalmazási gyakorlata.

Béki Gabriella:

– Az egy nagyon izgalmas korszak lehetett, amikor a nyolcvanas évek végén a versenytörvény megszületésében szerepet játszottál.

Nagy Márta:

– Igen, az nagyon szép volt. Bizonyos dolgokat nem kérdezett az ember. A legvégső kérdéseket: kapitalizmus, szocializmus, egypártrendszer. Azon belül, ha a gazdaság működésével foglalkoztál, akkor, ha egy kicsit a Kornait (Kornai János, a közgazdaságtan emeritusz professzora) is el tudtad adni, csak addig mentél el, amíg a Kornai is írásban elment, és nem tovább, akkor lehetett azon gondolkozni, hogy a gazdaság működtetésébe mi mindent lehet behozni a bevált nyugati módszerekből kapitalizmus nélkül is akár. Na most ugye nem mindenki tette hozzá ezt az akárt, de az előkészítő munkákban mindenkit ez motivált. Mert minek részvénytársaság, ha nincs tőzsde.

Minek kötvénypiac, minek kockázati tőkében gondolkodni, hogyha nem igazán bank a bank. Mégis számított, hogy tollvonással kialakult a kétszintű bankrendszer, a kötvénypiac, meg a tisztességtelen verseny tilalma, mert ugye abban a pillanatban, amikor valami lett, akár GMK (gazdasági munkaközösség), akár VGMK (vállalati gmk), egyáltalán a maszek világból valami visszajött, és ha a világpiacon mozogtál pláne, abban a pillanatban a verseny torzulásai, meg a verseny működési módja, az türemkedett. Csikós Nagy Bélát, aki húszéves korában azzal kezdte, hogy miért életképtelen a szovjet gazdaság, aztán másra is jutott, de a mély közgazdasági tudása mindig jellemezte, primitív szocialista baromságba nem lehetett belevinni soha.

Úgy volt az Árhivatal elnöke a hatvanas évektől, hogy azon dolgozott, hogy ne legyen árhivatal. Ne legyen árszabályozás, vagy minél kevesebb árszabályozás legyen. Vagy az minél inkább valamiféle értékalapon, és ne voluntarista módon határozódjon meg. Miközben a szeme se rebbent attól, hogy az Ikarus buszt számoljuk át kőolajba, meg az almát, meg a bort vasércbe. Tudta, hogy a KGST-ben, amíg világ a világ, politikai árak lesznek, konstruált árak, és aki ügyesebb, és bátrabb az jobb árakat ér el, és semmi köze semmihez, se a világpiaci árhoz, se az értékarányokhoz. kimondottan arra törekedett, hogy tervgazdasági viszonyok között is minél inkább a kereslet-kínálat határozza meg az árakat. Illetve, hogy az árak úgy működjenek, hogy a kereslet-kínálatra hassanak.

Ugye hiánygazdasági körülmények között, akkor azt hitte szegény, hogy az árakkal lehet egy kicsit az egyensúly felé hatni. költségvetési korlát mellett ez nem volt igaz, fikció volt, de kétségtelen, hogy valamennyire számított. Ha valami filléres volt, akkor a puha költségvetési korlát az egekben se látszott, ha valami drágább volt, pláne csak dollárért beszerezhető, akkor látszott költségvetési korlát, ha nem is effektív volt.

Béki Gabriella:

– A rendszerváltás idején téged megkísértettek a pártok? A közéleti szerepvállalás?

Nagy Márta:

– Nem. Hülye pártemberekkel találkoztam.

Béki Gabriella:

– Az állampártnak tagja voltál?

Nagy Márta:

– Igen, én elég rendesen tagja voltam. Az egyetem vége felé úgy gondoltam, hogy ha kívülről kritizálod sose lesz jobb, mint amilyennek látod. Be kell menni, és befolyásolni a döntéseket. De aztán az egyetemen sem volt érdemi szerepem. Az egyetemen a fiatalok amúgy is le voltak szakadva generációsan az előttünk levőktől. Nálunk már nem volt a KISZ sem olyan halál komoly. Nekem is szinte a középiskolai időmre esett az utolsó olyan, amikor valakit elvittek és vallattak. Vagy hátrányba kerültek, vagy disszidáltak. Halvány történetek voltak ezek.

Béki Gabriella:

– Nem volt fenyegetettség?

Nagy Márta:

– Nem volt durva fenyegetettség. Mi nagyon el voltunk szakadva egyetemi fiatalok, az egyetemi középgenerációtól. Mert a Megyeriék korosztálya még javában átélte ezt.

Béki Gabriella:

– Amikor az MSZMP kettészakadt nem hezitáltál …?

Nagy Márta:

– Nem. Nem tűnt vonzóan hatékonynak a pártosodás, és a szakmai munkát meg fontosnak éreztem. A kerekasztalban olyan kereszténydemokratákkal és más kisgazdákkal találkoztunk össze – de az MDF-esek sem voltak jobbak –, akiknek nem voltak már saját élményeik a piacgazdaságról. én csak versenyügyről és piacügyről beszéltem, gazdaságműködtetésről, a kormány részéről. Zavaros izék voltak a fejekben arról, hogy a Cola mérgező, és kizsákmányoló, és minden monopóliumot meg kell szüntetni. Ezt a csehek be is vették a versenytörvénybe, szóval máshol sem volt ez különb. Az SZDSZ meg azért volt nehéz, mert ők meg személyünkben támadtak bennünket, hogy az Árhivatal az egy őskövület.

Egy szocialista kövület, hogy lehetne, hogy azok dolgozzák ki a versenytörvényt. Tardos Márton, meg Eörsi Mátyás voltak épeszű gondolkodók, és sok mindent meg is mentettek a baromságokból, mármint kihúzatták a módosításkor előkerült hülyeségeket. Meg sokat lehet nekik köszönni a versenyhivatal függetlensége ügyében. Ami kezdetben fontos volt. Azt hiszem Eörsi volt, aki tételesen is kimondta, hogyha egyszer ott foglalkoznak vele, és ott értenek hozzá, akkor mit kell gyanakodni. és nem is olyan régi generáció volt ez. Jó, hát Visi volt a pártközpontban, és az igazi szellemi vezetője a munkának Visi Feri volt. Ő Németh Miklós-féle (Magyarország utolsó szocialista miniszterelnöke) kommunista volt.

Béki Gabriella:

– Németh Miklóssal milyen kapcsolatod volt? Ő évfolyamtársad volt?

Nagy Márta:

– Nem, volt eltérés, de nem sok. Ennek ellenére nem volt egyetemi kapcsolatom vele. csak utána volt, szakmai. Akkor, amikor ezeken a kék szalag bizottság, meg reform körrendezvényeken találkoztunk. Németh Miklóstól nagyon nagylelkű, önfeláldozó húzás volt, hogy végignyomtuk a versenytörvényt, akkoriban kötelező volt az újságban meghirdetni az egészet, és kétszázhatvanhárom-féle társadalmi szervezettel egyenként megvitatni. és amikor készen voltunk, Miklós mondta azt, hogy mégse vigyük be a parlament elé. Akkor már lezajlott az, hogy az ÁVÜ (Állami Vagyonügynökség) legelső generációját kinyomták, mert az a kommunistáktól lett.

A spontán privatizáció valamelyest rendbetételére született, akkor még nem is ÁVÜ volt a neve, később lett az. Elcsapták az első bagázst, meg az elveket is, még a jó részeket is. és akkor a Miklós mondta, hogy mégse vigyük be a parlamentbe, pedig teljesen kész volt, és le volt egyeztetve. Antall Józsefék ezzel kezdték a munkát, olyannyira, hogy novemberre kész is volt. pedig akkor még minden képviselő mindent elolvasott. Minden bizottság mindent megtárgyalt. Állandóan bizottságokban ültünk.

Béki Gabriella:

– Hogy érintett, amikor megtudtad, hogy kitüntetnek?

Nagy Márta:

– Ez a korral járt.

Béki Gabriella:

– Ne mond már, hogy nem nagydolog ez. Kevesen kapják meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét.

Nagy Márta:

– Attila (Chikán Attila) is megkapta. Most már csak Eszter – a lányom- van hátra a családból. Akkor többen mentünk el a Versenyhivatalból. Az zavart, hogy a srác, aki velem egy idős, és a versenytanácsból ment el nem kapta meg ugyanazt, mert a kitüntetést a beosztáshoz igazítják. Az viszont nagyon kellemes volt, hogy külön adták át, Fischer Ivánnal együtt. Akkor már Sólyom (Sólyom László köztársasági elnök) is egész barátságos volt. Kellemes volt a kitüntetésnek a körítése.

De igazából meglepetés se volt, mert általában ezekben a főtisztviselői körökben hatvanévesen, vagy a nyugdíjazáskor mindenkit kitüntetnek. 2005-ben, nekem akkor járt le a második hat évem, akkor lettem ötvennyolc éves, és azt gondoltam nem kéne folytatni. és azt mondhatom, igazolt is az élet, mert nem kívánnám azt a terhelést most, nem is beszélve a körülményekről. Ebben a miliőben versenyt védeni, nagyon véráldozatos lenne. Gondold el, hogy én is azt élem át, hogy amit építettünk, és húsz évet belenyomtam, az foszlik szét. Egyszerűen mindenkivel szemben megálltuk a helyünket. Ha volna rangsor, lehet, hogy a svédek vagy az angolok előbb lennének, de európai szinten abszolút első osztályú versenyhivatal voltunk. Mielőtt nyugdíjba mentem, találtam egy nagyon klassz srácot utódnak, Wallacher Lajos volt, de kirúgták, rögtön utána. Jogász volt az Igazságügyi Minisztériumban, a két nagy versenytörvény-módosításnál vele dolgoztunk és a Gadó Gáborral.

Ezt a két fiút szereztük meg. Lajost helyettem, Gábort az elnökhelyettes helyett. Visszaemlékezés köteteket csináltam a nyugdíj első évében a GVH huszadik évfordulójához. De aztán egy év múlva a Nagy Zolit is kirúgták, és oda raktak olyan egyébként jóravaló embereket, akiknek igazán semmi közük semmihez: fő, hogy a kormánnyal nem csattanunk, nem vitatkozunk. Nem könnyű nekik, mert ezzel a technológiával, hogy módosító indítvány pénteken beadva, hétfőn megszavazva, ezzel nehéz, és az az ember, aki nem konfrontálódós fajta, az nagyon megértő, önfelmentő tud magával lenni. Ez működteti ma a rendszert.

Béki Gabriella:

– Összeszámoltad valaha, hogy hány cikked, hány könyved van, amit szerkesztettél?

Nagy Márta:

– Rendes könyvet sose írtam, mindig társszerzőset. Tanulmányt, cikket sokat írtam, de sose számoltam össze. Ezek inkább ilyen ismeretterjesztő írások.

Béki Gabriella:

– Hát arra nagy szükség van…

Nagy Márta:

– Persze, amikor egy egész társadalom tanulja a piacgazdaságot, akkor természetesen kell ez, nem akarom lebecsülni, de nem szisztematikus kutató munka eredménye, pedig eredetileg úgy indultam. A forgóeszköz-gazdálkodás ügyében elég sok mindent kutattunk, láttunk, tapasztaltunk Chikán Attilával és néhány tanítványunkkal. Ezért szeretett belénk Kornai, mert a hiánygazdaság jelenségeinek a legjobb terepe volt a készletgazdálkodás. Mi jó szolgálatot tettünk neki, hogy ebben a témában olyan sok mindent feldolgoztunk. Amikor én átálltam közigazgatásra, pont azért, mert ez a téma volt az asztalon, akkor ilyen-olyan jó kis szocialista, voluntaristavárakozásokat meg lehetett előzni azzal, hogy az ember megalapozottan tudott valamit mondani. Egyszer Csikós Nagy azt mondta, hogy amelyikünknek nincs igaza, az visszaadja a diplomáját. és nekem lett igazam, de nem adta vissza senki a diplomáját.

Lázár elvtárs nagyon letolta a KSH-t (Központi Statisztikai Hivatalt), hogy őt éveken át félrevezették a forgóeszköz-növekedés ügyében. Mert az éves készletnövekményt mind ráírták arra, hogy az a nemzeti jövedelemnövekedésből erre pazarlódott, nem pedig beruházásokra, miközben csak a növekmény növekményét lehetett volna, de ilyen első derivált, második derivált fogalmakat nem használtak a KSH-ban akkor még. Amit én kutatómunkával töltöttem, abszolút nem bántam meg, mert kimondottan használtam.

Béki Gabriella:

– Most dolgozol még valamin, kutatsz?

Nagy Márta:

– Egy évvel tovább dolgoztam a Versenyhivatalban, éjt nappallá téve. Többet, mint azelőtt, csak kisebb felelősséggel. Novemberben volt a váltás, nagyon barátságosak voltak velem az új emberek, de hamar kiderült, hogy az égvilágon semmit se kérnek. Akkor én alkalmanként próbáltam átadogatni, amiben még benne voltam. Aztán egyszer összepakoltam és kiköltöztem, és egy szóval nem mondták, hogy ne. Azóta társadalmi munkáztam két szakmai egyesületben, a régi iskolámban, az AKG-ben (Alternatív közgazdasági Gimnázium) van régi kuratórium, amiben benne vagyok, meg az új, amit vezetek, ha végre bejegyzik. Elszegődtem a TASZ-hoz (Társaság a Szabadságjogokért) a felügyelő bizottságba. és elszegődtem egy éve a fővárosnak a városüzemeltetési holdingjába igazgatósági tagnak, amit most februártól elnökként, fizetségért csinálok. Temetkezés, kertészet, távfűtés, kéményseprés, utcaseprés, szennyvíz és a gyógyfürdők tartoznak ide. Ez irtó érdekes, öreg koromra sokat tanulok belőle.

Béki Gabriella:

– Köszönöm a beszélgetést.

 

Készült: 2014 januárjába

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.