Dr. Csányi Sándor

Dr. Csányi Sándor

közgazdász, bankár, üzletember

„… konfliktustűrő alkat vagyok”

1971-ben érettségizett az I. István közgazdasági Technikumban, majd a pénzügyi és számviteli főiskolán folytatta tanulmányait. 1980-ban pénzügy szakos közgazda végzettséget, 1983-ban egyetemi doktori címet szerzett a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen (Corvinus Egyetem). Első munkahelye a pénzügyminisztérium volt, majd a Mezőgazdasági és élelmezésügyi Minisztériumban, utána a Magyar Hitel Bankban dolgozott. Ezt követően a kereskedelmi és Hitelbank vezérigazgató-helyettese lett. 1992-től az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Tagja a Mastercard Európai Regionális Tanácsadó Testületének. Vezető szerepet tölt be számos magyar és nemzetközi szervezetben: a Magyar Olaj- és Gázipari (Mol) Nyrt. alelnöke, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) társelnöke. Különböző gazdasági szektorban vannak jelentős befektetései. Több jelentős vállalat tulajdonosa, mint pl. a Sole-Mizo Zrt.-nek, a Pick Szeged Zrt.-nek, valamint a villányi Csányi Pincészetnek. Jelentős befektetésekkel rendelkezik az ingatlanszektorban is.

Tiszteletbeli elnöke a Nemzetközi Cselgáncs Szövetségnek, és elnöke a Magyar Labdarúgó Szövetségnek. 2011-ben tagja lett a FIFA Labdarúgó Világbajnokság (FIFA World Cup TM) szervező Bizottságának, 2013-ban az UEFA Nemzeti Labdarúgó Szövetségek Bizottságának (National Associations Committee) alelnökévé választották. Figyelemre méltó a jótékonysági és társadalmi felelősségvállalási tevékenysége is: a Prima Primissima-díj kuratóriumának elnöke, és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyarországi szervezetének alelnöke. 2005-ben magánvagyonából alapítványt hozott létre a halmozottan hátrányos helyzetű és kiemelkedően tehetséges gyermekek tanulásának elősegítésére, melynek tőkéje ma már hárommilliárd forint, és életút programjában kétszázhuszonöt gyerek vesz részt. Két házasságából öt gyermeke született. Munkásságát az elmúlt években számos nemzetközi és hazai szervezet ismerte el rangos díj adományozásával.

Béki Gabriella:

– Kezdjük a beszélgetést a családi gyökerekkel. Hova született, hol nőtt fel?

Csányi Sándor:

– Édesapám Jászárokszálláson a helyi TSZ mezőőre volt, és tbc-s, tehát korlátozottan munkaképes. Édesanyám a háziipari szövetkezetben fonalhajtóként dolgozott. Főtevékenységük mellett méhészkedésből és háztáji cukorrépa-termesztésből tartották el a családot, három fiukkal együtt. Apám naponta 16-18 órát dolgozott, keményfejű, makacs ember volt. Zárójelben jegyzem meg: ebben rá hasonlítok. Édesanyámtól viszont a humorérzékét és a kapcsolatteremtő képességét örököltem. Sokat törődött másokkal, amikor hazalátogattam hozzájuk, mindig volt négy-öt olyan ügy, amiben segíteni próbált, és a támogatásomat kérte. Abban különbözöm tőlük, hogy már gyerekkoromban egyfajta vezéregyéniség voltam az utcában, szerveztem, irányítottam a többieket. Emlékszem, édesanyám nagynénje pesten lakott, és minden évben nálunk nyaralt. A fia hozta autóval (akkoriban jó, ha egy magánautó volt Árokszálláson), aki az OTP lakáshitelezési osztályának volt a vezetője. Rendszerint egy nagy karton csokoládéval és cukorkával állítottak be, s nekem ezek jelentették a gazdagság csúcsát. Ők keltették fel bennem a pénzügyek iránti érdeklődést is.

Béki Gabriella:

– Hogyan választotta az általános iskola elvégzése után az I. István Közgazdasági Technikumot?

Csányi Sándor:

– Matematikából mindig jó voltam, de a humán tárgyak is érdekeltek. Rengeteget olvastam, Jászárokszálláson én bonyolítottam a legnagyobb könyvtári forgalmat. A sport mellett ma is a könyv jelenti számomra a legjobb kikapcsolódást. Visszatérve a kérdésre: az általános iskolai osztályfőnököm eltanácsolt ettől a közgazdasági irányultságú középiskolától, ám én nem hallgattam rá. Akkoriban a pénzügyminisztérium alá három iskola tartozott: Nyíregyházán, Győrben és Budapesten az I. István közgazdasági Technikum – ez utóbbinak a pénzügyi tagozaton belül volt úgynevezett bank – gyakorlású osztálya is, így nem volt kétséges, hogy ide jelentkezem. Az volt az ambícióm, hogy egy szép napon ötezer forintot fogok keresni – 1967-ben ez nem látszott reális perspektívának. sőt, otthonról azzal búcsúztam el, hogy „leszek én még miniszter!”.

Béki Gabriella:

– Milyen kihívásokat jelentett az új környezet, a budapesti középiskola?

Csányi Sándor:

-– A beilleszkedés nem volt egyszerű. A fővárosban hatalmasat esett a „társadalmi presztízsem”. Esetlennek tűntem a többiek között, tájszólással beszéltem, suk-süköltem, nem tudtam rendesen késsel-villával enni, már az első vasárnap eltévedtem a nagyvárosban, rossz irányba szálltam fel a villamosra. A legnagyobb trauma mégis az első oroszórán ért, ahol az oroszt tanító Moravcsik tanárnő intett, hogy húzódjunk az első sorokba. Én azt hittem, hogy az ajtó felé mutat, és elindultam kifelé az osztályból. Ezt a tanárnő zokon vette, és azzal büntetett, hogy írjak egy négyoldalas dolgozatot a sárga villamosról – oroszul. Nekem a villamos önmagában is gondot okozott, nemhogy a sárga és az orosz! Jobbnak láttam hát bocsánatot kérni Moravcsik tanárnőtől, aki ezután jelentősen mérsékelte a büntetésemet. Később már könnyebb dolgom volt, mert a tornatanárunk vette át az orosz tanítását az osztályban, és a foci iránti szeretetem nála sokat nyomott a latban.

Béki Gabriella:

– Hogy érezte magát az Istvánban? Szeretett odajárni? Befogadták a diáktársai?

Csányi Sándor:

– Igen, befogadtak, soha nem csúfoltak a vidéki hátterem miatt, inkább segítettek, ahol tudtak. Ezer szállal kötődtem ehhez az iskolához, a második otthonomnak tekintettem, ahol sok érdekes és számomra sokáig fontos embert ismertem meg. Kollégiumban laktam, ami egy épületben volt az iskolával. Jakab Böbével, a lányok kollégiumi nevelőjével most is baráti a viszonyunk, a fiúk kedvenc nevelője pedig Dragon tanár úr volt.

Az iskolában Patonyi Lászlóra, a futballszakosztály vezetőjére is nagy szeretettel emlékszem, máig megmaradtak bennem azok a futballmeccsek, amelyeket esténként az iskola nem túl nagy tornatermében vele játszottunk. Sokunkkal megszerettette a sportot, rendszeresen fociztunk a Haller téren, és – komolyabb edzés hiányában, megállás nélkül – hetente futottunk fel a Gellért-hegyre a Mester utcából, és vissza. Tisztelettel emlékszem még Rajna tanár úrra, a komoly és szigorú osztályfőnökünkre, aki magyart tanított nekünk, és nem utolsósorban Szakonyi Bélánéra, aki megkedveltette velem a számvitelt, s aki a legidősebb gyermekem keresztanyja. A számviteli tudásom jelentős része ma is tőle származik. Még hosszan sorolhatnám a neveket, de talán az egész könyv se lenne elég, hogy mindenkit megemlítsek.

Béki Gabriella:

– Összességében mit adott Önnek ez a középiskola?

Csányi Sándor:

– Ha az oktatás oldaláról nézem, akkor elsősorban egy nagyon erős tudást. Aki itt érettségizett, ha nem is tanult tovább, akkor is használható tudással rendelkezett, amit különösebb gyakorlat és továbbképzés nélkül hasznosítani tudott például az OTP-nél, vagy egyéb szakterületen. Már az első évben minden hétfőn szakmai gyakorlatra jártunk. én például voltam a soroksári, majd a II. kerületi OTP-fiókban, vagy nyári szakmai gyakorlaton a Nemzeti Bankban és valamelyik biztosítóintézetnél. Mindemellett az Istvánban komoly figyelmet szenteltek a humán tárgyak oktatására is. olyan emberek képezték a tanári gárdát, mint például Rajna tanár úr, akinek egy-egy mondata a mai napig a fülemben cseng.

Ő mondta egyszer: „korgó gyomorral nem lehet himnuszt énekelni!” Sokszor felötlik bennem ez a mondat, talán ennek is köszönhető, hogy érzékenyen reagálok az éhező gyerekek problémáira, és ezen keresztül később indíttatást adott egy olyan alapítvány létrehozására, ami a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekek továbbtanulását segíti. Érdekességként jegyzem meg, hogy utolsó középiskolai magyar dolgozatomban egy Kosztolányi-idézettel fejeztem be a fogalmazásomat: „én nem leszek a szürkék hegedűse”

Béki Gabriella:

– Ez akár egész életének is a mottója lehetne. Mihez kezdett az érettségivel a kezében?

Csányi Sándor:

– A pénzügyi és számviteli főiskolán tanultam tovább. Mivel nem volt pénzem albérletre, külön pénzügyminiszteri engedéllyel megengedték, hogy az István kollégiumában lakhassak a főiskola első évében, majd második évtől nevelői állást és külön szobát kaptam ott. A főiskola befejezése után a pénzügyminisztérium Bevételi Főigazgatóságán, majd a titkárságán dolgoztam. Eközben elvégeztem a Közgazdaságtudományi Egyetemet, és lendületből ledoktoráltam. Keményen, tizenhat-tizennyolc órákat dolgoztam. A munkahelyem a PM-ben volt, délután tanítottam a főiskola levelező tagozatán, éjszakára bent maradtam a kollégiumban nevelőtanárnak, és – hogy ne aludjak el – a folyosón járkálva készültem a vizsgákra.

A PM Bevételi Főigazgatóságán (lényegében a mostani adóhivatal) tanultam meg, hogyan lehet egy vállalati mérlegben gyorsan átlátni az összefüggéseket, kiszúrni a hibákat, a cégekkel való kapcsolattartás pedig remek kommunikációs iskola volt számomra. A titkárságon működő pénzügyi felügyeleti osztály (a Bankfelügyelet elődje) munkatársaként rendszeresen találkoztam Szirmai Jenővel, az OTP vezérigazgatójával, ekkor ismertem meg a bank termékeit és a munkatársak túlnyomó többségét is. A Pénzügyminisztériumban 1979–83 között dolgoztam, s hozzám tartozott a totó-lottó feldolgozóhelyek központjának a felügyelete.

Erre az időszakra esett a nagy vihart kavart totóbotrány (több embert lefizettek a focicsapatok), és az első milliós lottónyeremény kisorsolása is. 1982. január elsejétől törvény tette lehetővé a különböző szakcsoportok megalakulását. Több vállalkozásom volt nekem is, egyebek között könyvelői, könyvvizsgálói, árszakértői tanácsadó céget működtettem. Ezekben jól hasznosítottam az időközben megszerzett okleveles könyvszakértői és árszakértői képesítésemet, s volt úgy, hogy egy nap alatt többet kerestem, mint egész hónapban a PM-nél. 1983 őszén Villányi Miklós, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium (MÉM) államtitkára (volt pénzügyminiszter-helyettes, majd a Magyar Külkereskedelmi Bank vezérigazgatója és a Bankszövetség elnöke) áthívott a MÉM-be. Kisebb fizetést és alacsonyabb beosztást kínált, mégis eleget tettem ennek a hívásnak, mert szolgálati lakást ígértek. Erdészettel foglalkoztam, és ekkor ismerkedtem meg a vadászattal, ami – a foci mellett – azóta is a legkedvesebb hobbim.

Béki Gabriella:

– Azt mondják a vadászat a kapcsolati tőke építésének egyik fontos színtere.

Csányi Sándor:

– A kapcsolatrendszerem hosszú évek, évtizedek során alakult ki, és mára valóban sok embert ismertem meg. Köztük Demján Sándort, aki 1986-ban áthívott a születőfélben lévő Magyar Hitelbankba. Örömmel fogadtam el ezt a lehetőséget. Az MHB-nél a titkárság, majd az ellenőrzési főosztály vezetőjeként átfogó képet kaptam az alakulóban lévő, üzemi szempontból még rendetlen, gyenge technikai háttérrel dolgozó kereskedelmi bank teljes működéséről. Demján Sándortól tanultam meg, hogy jobb mindig offenzívában lenni, mint hátrálni, vagy az események után kullogni. 1989-ben Lenk Géza elcsábított második embernek a vezetése alatt álló Országos Kereskedelmi és Hitelbankba, ahol széleskörű stratégiai feladatokat kellett ellátnom. Az itteni karrierem hamarosan majdnem véget ért, mert Csepi Lajos, az Állami Vagyonügynökség vezérigazgatója felkért a Budapest Bank elnök-vezérigazgatói posztjára.

A kormány által már jóváhagyott jelölésre igent mondtam, amikor Csepi értesített, hogy erre a pozícióra felmerült Bokros Lajos neve is, és pályázat útján fognak dönteni az állás betöltéséről. Én ezután nemet mondtam, és írtam egy levelet Antall József miniszterelnök úrnak, amiben közöltem, hogy a BB valós helyzetének ismerete nélkül nem tudok megalapozott stratégiát vázolni, és az eredeti döntés megváltoztatását a személyem elleni bizalom megrendülésének tekintem.

Béki Gabriella:

– A kormányzati bizalom nem szűnt meg Ön iránt, hiszen 1992-ben Ön foglalhatta el az OTP Bank elnök-vezérigazgatói székét.

Csányi Sándor:

– Harminckilenc éves voltam akkor, és a kinevezésem után nagy elánnal láttam neki a munkának. Hozzáfogtam a költségcsökkentő intézkedésekhez, amelybe később a McKinsey Nemzetközi Tanácsadó Cég is bekapcsolódott. Kettőszáztizenöt vezető kapta meg a felmondó levelét, és csak százötven kaphatta meg újra a kinevezését. Három hónapon belül tíz százalékkal csökkentettük a betéti kamatokat. A lakosság ennek ellenére nem hagyta el a bankot, igaz, a népbanki szerepet egyetlen külföldi vagy vegyes tulajdonú kereskedelmi bank sem igyekezett átvállalni, nem akartak foglalkozni például a közüzemi díjak átutalásával. Terveim között szerepelt egy magas szintű, nemzetközi mércével is mérhető informatikai fejlesztés (Unisys).

Ha az ötvenmillió dolláros világbanki hitelből finanszírozott beruházást nem indítottuk volna el, nem lett volna kész időben a lakossági folyószámla-vezetést és a kártyahasználatot is támogató elektronikus számlavezető rendszer, akkor nem tudtuk volna megőrizni a pozícióinkat. Villámgyorsan felfuttattuk a kártyaüzletágat, és tömegével telepítettük a bankautomatákat, valamint a kereskedelmi kártyaelfogadó helyeket. Eközben jelentősen bővült a termékpalettánk. A bankcsoport 1995-ig létrejött tagjai között szerepelt kiegészítő banki (OTP Ingatlan Rt., Deutsche Leasing kft.), pénz- és tőkepiaci (OTP Bróker, OTP Alapkezelő, Forex Kft.) és biztosításpiaci (OTO Garancia Biztosító, OTP Nyugdíjpénztár) szolgáltatást nyújtó cég. De az OTP nevéhez köthető volt nem pénzügyi jellegű szolgáltatás (OTP Travel) is.

Béki Gabriella:

– Hogyan zajlott az OTP privatizációja?

Csányi Sándor:

– A privatizáció lényegében 1992-ben elkezdődött, amikor kárpótlási jegyeket cseréltek OTP-részvényekre, de annak a menetrendjét igazából 1994 őszén sikerült elfogadtatni a kormánnyal. Az 1995. februári kormányhatározat rögzítette, hogy az OTP Bank nemzeti többségű, részben állami tulajdonban marad, és egyetlen részvényes sem juthat befolyásoló részesedéshez. Külföldi részvényeseknek egyenként öt, hazaiaknak legfeljebb tíz százalék részesedése lehet. 1995 nyarán az állami tulajdonú bank a tőkéjének (huszonnyolcmilliárd forint) harmadát kitevő részvénymennyiségtől vált meg. Huszonhárom százalékot külföldi befektetőknek, öt százalékot – kedvezményes áron – a menedzsmentnek értékesített.

További öt százalékot a nyilvános piacon vásárolhattak meg a hazai befektetők. Akik az elején vásároltak részvényeket, jelentős haszonra tettek szert, mivel rövid idő alatt közel százszorosára nőtt az OTP-részvények árfolyama. Végül összesen huszonöt százalék plusz egy szavazat maradt az államnál. Az ügylet az ország megítélése szempontjából is nagy jelentőségű volt, hiszen közép-európai bankot korábban nem értékesítettek nemzetközi részvénykibocsátással, és egy ilyen akció megszervezése az egész hazai bankrendszer erejét demonstrálta. 1997 októberében – az előzőhöz hasonló módon – elkelt a maradék állami részesedés, ám két évvel később még egy fordulóra került sor: az Orbán-kormány a megszüntetett tb-önkormányzatok megfogyatkozott részvénycsomagját (14,1 százalék) is értékesítette.

Béki Gabriella:

– Hogyan építkezett tovább az OTP Bank, és hol tart ma?

Csányi Sándor:

– Nagy lépés volt, hogy az OTP Bank megjelent a vállalati finanszírozás piacán. Mára a bank a kétszáz legnagyobb magyar vállalat több mint a felének a számlavezetője, de a hitelállományt továbbra is inkább a nagy egyedi tranzakciók, és nem az átlagos kihelyezések jellemzik. Összességében elmondható, hogy az OTP Bank az említett belső átalakulással és azzal, hogy sikeresen megvetette a lábát a vállalati területen is, stabilizálta hazai pozícióját. Térségi terjeszkedésbe kezdtünk, amelynek során nyolc országban vásároltunk bankokat. 2013-ban csoportszinten száznegyvenhatmilliárd forint profitot termeltünk – igaz, ebből jelentős összeget be kellett fizetni az államnak különadóként.

A tavalyi év nyereségének harminchét százaléka a külföldi bankoktól származik. A külföldi piaci részesedésnövelése továbbra is cél, mi után jól látszik, hogy bajban lennénk, ha az utóbbi időben csak itthon terjeszkedtünk volna. Jelen vagyunk Ukrajnában, Oroszországban, Bulgáriában, Szerbiában, Romániában, Horvátországban, Szlovákiában és Montenegróban. Bulgáriában mi vagyunk a legnagyobb lakossági bank, és tavaly Ukrajna is kiemelkedően teljesített. Ám nemcsak a mennyiség, a minőség is fontos számunkra: az Európai Központi Bank stressz tesztje szerint az OTP a harmadik legstabilabb bank Európában.

Béki Gabriella:

– Az elmúlt évek gazdasági válsága, majd a bankokra kivetett különadók mennyire nehezítették meg az OTP helyzetét?

Csányi Sándor:

– 2008–2009-ben a gazdasági világválság a forint árfolyamának drasztikus csökkenésében és az OTP-részvények árfolyamának drámai zuhanásában éreztette legelőször a hatását. Igaz, ez utóbbiban egy Soros-féle (már megbüntetett) tranzakció is szerepet játszott. Tragikus helyzet alakult ki, egyik pillanatról a másikra befagytak a hitelpiacok, nem tudtunk sem kölcsönt felvenni, sem kötvényt kibocsátani. A korábban tizenegyezer forint felett jegyzett OTP-részvényárfolyam ezerkétszáz forint köré zuhant. Óriási veszteséget jelentett ez a befektetőknek, borotvaélen táncoltunk, likviditási szempontból hadigazdálkodásra kellett berendezkednünk. Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ne kelljen tőkét emelni és likviditásért az államhoz folyamodni. Viszont tanultunk a válságból, és ki merem jelenteni, hogy az OTP Bank ma sokkal stabilabb bank, mint 2008-ban volt.

A kialakult helyzet nyilvánvalóvá tette, hogy az OTP Bank sorsa szorosan összefonódik az országéval, s a bankszektorban talán nekünk a legfontosabb, hogy a magyar gazdaság talpra álljon. Ha hatalomra kerülése után az Orbán-kabinet tartani akarta az államháztartási hiánycélokat, nem volt más lehetősége, mint a szektorális különadók kivetése. Fél év alatt ugyanis sem kiadáscsökkentéssel, sem a gazdaság élénkítéséből származó bevételekkel nem lehetett volna leszorítani a költségvetési hiányt, amihez az EU meglehetősen mereven ragaszkodott. Átmeneti ideig tehát, el tudom fogadni a bankadót, bár óriási veszélyei vannak. Ha megnézzük a lakossági és a vállalati hitelállomány alakulását, akkor láthatjuk, hogy a magyar bankszektor nettó hitelkibocsátása az utóbbi időkben negatív értéket mutat, míg korábban ezen a csatornán kétezerkétszáz milliárd forint áramlott a gazdaságba évente. A bankok visszafogott hitelezése nemcsak a gazdasági növekedésnek, hanem az uniós források igénybevételének is gátja lehet. Hosszú távon tehát többet veszítünk ezen, mint amennyit nyerünk.

Béki Gabriella:

– Ön szerint mikorra tudja kinőni a magyar gazdaság a problémáit?

Csányi Sándor:

– Most már enyhe növekedés tapasztalható a gazdaságban, igaz, a kulcsfontosságú exportban strukturális probléma mutatkozik. A multinacionális cégek adják az export zömét, a kis- és középvállalatok fejlődése ugyanakkor lelassult, sokan közülük tönkrementek – pedig ezek adhatnák a növekedés gerincét. Az alacsony infláció miatt fogyasztásnövekedésre is számítani lehet a közeljövőben. A legnagyobb veszély a beruházások terén fenyegeti az országot, mert ezek nélkül nincs hosszútávon fenntartható gazdasági növekedés. A befektetésekhez viszont bizalom kell, és – sajnos – ma nagyon kevesen bíznak Magyarországban. A bizalmat nagyon könnyű elveszíteni, de hosszú időbe telik, amíg helyreáll. Az üzleti környezet javulása, a kockázati költségek csökkentése és az adózás kedvező változása pozitív fordulatot hozhat. A legnagyobb gond ma az országban, hogy sokan élnek a létminimum alatt vagy annak környékén.

Béki Gabriella:

– Mit gondol a takarékszövetkezetek államosításáról? Konkurenciát jelent ez majd az OTP-nek?

Csányi Sándor:

– főleg vidéken igaz, hogy nagyjából ugyanabban a lakossági szegmensben mozgunk, ahol a takarékszövetkezetek. Az ő előnyük az, hogy helyben vannak, és még inkább közvetlenebb kapcsolatot tudnak kiépíteni az ügyfelekkel. Ám, ha központi irányítás alá kerülnek, elveszítik ezt az előnyüket. kizártnak tartom, hogy egy központi szerv hatékonyabb számítástechnikai és biztonsági megoldásokat, jobb termékeket, szolgáltatásokat képes nyújtani, mint az OTP Bank – legalábbis egyelőre. Az jelentene gondot, ha az állam mesterséges eszközökkel beavatkozna, és kényszerűen hozzájuk terelné az ügyfeleket, vagyis megakadályozná a szabad bankválasztást. Nem hiszem, hogy a piaci verseny keretei között okunk lenne aggódni. Az elmúlt huszonkét évben – kollégáimmal együtt – rendkívül sokat dolgoztunk azért, hogy az OTP Bank az egész kelet-európai régióban az egyik legsikeresebb bank legyen, és közben számos módon segítettük a gazdaság növekedését. Ellentétben más bankokkal, mi a saját nyereségünkből fedeztük a tőkeszükségletünket, növeltük a jövedelmezőséget és a likviditásunkat.

Béki Gabriella:

– A bankok nélkülözhetetlen szerepet töltenek be minden gazdaságban, ennek ellenére a közvélekedés sokszor bankárellenes, amit jócskán táplál a média. Tapasztalja ezt?

Csányi Sándor:

– A bankárt ellenséggé tevő politikai populizmus olyan mértékűvé vált, ami ma már kifejezetten káros. De látjuk a felméréseken, hogy ezzel szavazatokat lehet szerezni. A rendszerváltás óta eltelt bő két évtized után a kapitalizmus még mindig átmeneti szakaszban van Magyarországon. Sokat kell még változni a vállalkozóknak és az őket körülvevő környezetnek, hogy a vállalkozószellemnek és az abból fakadó vagyonnak igazi becsülete legyen.

Béki Gabriella:

– Az Ön cége az ország egyik legnagyobb mezőgazdasági és élelmiszer-ipari befektetése, a Bonafarm. Miért foglalkozik agráripari vállalkozással?

Csányi Sándor:

– Közel áll a szívemhez a mezőgazdaság, valamint az élelmiszeripar, és meggyőződésem, hogy az ebben az ágazatban rejlő potenciált jobban ki lehetne használni. Jelentős fejlesztéseket tervezünk végrehajtani az öntözés terén, valamint a sertés- és baromfiágazatban. Vertikálisan integrált termelői ágazatot szeretnénk létrehozni, ahol a feldolgozóiparhoz szükséges alapanyag többségét mi biztosítjuk. Ugyanezt szeretnénk elérni a tejiparban is.

Béki Gabriella:

– Beszéljünk egy keveset a fociról is. Ön gyermekkora óta rajong a labdarúgásért, és 2010 óta az MLSZ elnöke. Hisz abban, hogy újra sikeres lehet a magyar foci? Egyetért az Orbán-kormány stadionépítési programjával?

Csányi Sándor:

– Inkább költsék a pénzt stadionokra, mint a takarékszövetkezeti szektor feltőkésítésére. Az MLSZ pályafejlesztési programjának köszönhetően százezerről kétszázezerre nőtt azoknak a száma, akik rendszeresen űzik ezt a sportot. A saját gyerekeimen látom, hogy egyedül a foci miatt állnak fel a számítógép mellől. Az elmúlt években több száz pálya helyét foglalták el a lakóparkok és a bevásárlóközpontok. Hiányoznak a grundok, a vállalati sportlétesítmények. Fontosnak tartom, hogy ismét megteremtsük a labdarúgás infrastruktúráját: az egyesületi pályák felújításán túl legalább négy-öt európai színvonalú nagy stadionra van szükség ahhoz például, hogy sikerrel pályázhassunk nemzetközi tornák megrendezésére. A lakótelepeken és az iskolákban is olyan területeket kell létrehozni, ahol mindenki kedve szerint rúghatja a bőrt.

Ezért indítottuk újra a Bozsik-programot, és minden eszközzel segíteni szeretnénk, hogy a legtehetségesebbek mielőbb eljussanak az akadémiákhoz és a klubokhoz. A kormányzati szándék is megvan ahhoz, hogy megfelelő programok és fejlesztési terv mentén pénz áramoljon a sportágba. A közelmúltban ezek kilencvenöt százalékát utánpótlásra és az infrastruktúra javítására fordítottuk. Jelentős fejlesztések történtek a biztonságtechnikai felszerelésekben és a jegyértékesítésben. A rasszizmussal kapcsolatban zéró toleranciát hirdettünk – összhangban az UEFA és a FIFA elvárásaival. Reméljük, hogy mindezek eredményeként az átlagos nézőszámot 2018-ig nyolcezer főre sikerül emelni.

Béki Gabriella:

– Végül engedjen meg néhány személyes kérdést. Közismert, hogy Ön ma Magyarország leggazdagabb embere. Hogy éli ezt meg?

Csányi Sándor:

– A jómódnak megvan az az előnye, hogy a napi megélhetési gondok nem vonják el a figyelmet fontosabb feladatokról. Én elmondhatom magamról, hogy már nem a pénzért dolgozom, és a befektetéseimnek sem az első számú célja a minél nagyobb profit. Sokkal fontosabb számomra például, hogy az OTP Bank nemzetközileg elismert, stabil bank legyen, vagy a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban meglévő portfólióimat világszínvonalon tudjam működtetni, így hatezer embernek nyújthassak biztos megélhetést. Attól, hogy több lett a pénzem, a szokásaim nem változtak, ugyanazokat az ételeket szeretem, mint régen. Ha bemegyek egy étterembe, jóleső érzéssel tölt el, hogy bármit megrendelhetek, de soha nem választok például húszezer forintos bort. Nem vagyok zsugori, csak egyszerűen nem visz rá a lélek.

Béki Gabriella:

– Köztudomású, hogy Ön sokat költ adományokra. A Prima Primissima-díj kuratóriumának elnöke, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat magyarországi szervezetének alelnöke), és nem utolsó sorban rendszeresen támogatja egykori középiskoláját, az Istvánt is. Gondolom, nem könnyű eldönteni, hogy kik érdemesek a segítségére.

Csányi Sándor:

– Valóban sok kulturális, szociális és sporttámogatás iránti kérelem érkezik hozzánk. A támogatások elbírálására a banknál megvannak a megfelelő emberek, a magánvagyonom ilyen célú felhasználásában főleg a feleségem és a gyerekeim döntenek, s csak a nagyon jelentős kérelmek kerülnek elém. Általánosságban elmondható, hogy a sport és a fiatalok támogatása élvez nálunk elsőbbséget. Szívügyem a hátrányos helyzetű gyerekek felkarolása. A saját alapítványom ma már kétszázhuszonöt fiatal iskoláztatását segíti egészen az egyetemig. Ők rendszeresen járnak alapítványi házakba, három tárgyból – idegen nyelv, számítástechnika és dráma – különórákat kapnak, részt vesznek a hazai és külföldi hontörténeti táborokban. Mire véget ér a program, mindenki megszerzi a nyelvvizsgáját. Néhányan a támogatottjaink közül már egyetemisták, és meggyőződésem, hogy nélkülünk esélyük sem lett volna a felsőoktatásba kerülni.

A Csányi alapítványt tíz évvel ezelőtt egymilliárd forinttal hoztuk létre, s most hárommilliárd forinttal működtetjük. Legutóbb Mohácson nyitottunk harminc gyerek befogadására alkalmas, új alapítványi házat. Az a célom, hogy egyszerre legalább ezer gyermeknek tudjunk lehetőséget biztosítani az életút programban való részvételre.

Béki Gabriella:

– Milyen személyiségnek tartja magát. Konfliktuskereső, vagy inkább konfliktuskerülő?

Csányi Sándor:

– Elég konfliktustűrő alkat vagyok, nem vagyok fáradékony sem szellemileg, sem fizikailag. Ha probléma adódik az életemben, rám telepszik egyfajta nyugalom, és stresszmentesen hozom meg a döntéseimet.

Béki Gabriella:

– Igen sokrétű a szakmai és társadalmi elfoglaltsága. Hogy bírja idővel és energiával? Hogyan telik egy napja?

Csányi Sándor:

– Természetesen nagyon kell figyelnem az időbeosztásra, de a jól kiépített üzleti hálózatokban mindennek megvan a maga felelőse. Igyekeztem kiváló szakmai tudással bíró, jó emberekkel körülvenni magam, ennek következtében rám a stratégiai döntések meghozatala és az irányítási feladatok hárulnak. Mindennap reggel hét órakor kelek, és éjjel egykor fekszem. Ritkán érek haza nyolc óra előtt (inkább este kilenc-tíz órára), ilyenkor megpróbálok a két kisebb (tizenöt-tizenhat éves) még velünk lakó gyerekeimmel időt tölteni, hiszen ezt még ők is igénylik. A hétvégéket rendszerint vidéken töltöm. Pénteken látogatom meg az agráripari cégeimet, néha elmegyek egy-egy meccsre, de a szombat-vasárnap alapvetően a családé, és évente egy-két alkalommal mindannyian együtt nyaralunk.

Béki Gabriella:

– Ön igazán boldog embernek mondhatja magát.

Csányi Sándor:

– Az is vagyok. két házasságomból öt gyermekem született, négy fiú és egy lány. A lányom most jár a közgazdasági egyetemre, és kiválóan tanul. A két idősebb fiam már végzett közgazdász, a legidősebb felügyeli az agráripari befektetéseimet. A másik sokáig Londonban élt, a Bank of America Merryll Lynch-nél, majd a Deutsche Banknál szerzett tapasztalatot, most pedig a McKinsey tanácsadó cégnél dolgozik. A két kisebb gyermekem még nem döntött a pályaválasztásáról.

Béki Gabriella:

– Milyen tanácsot adna legszívesebben a fiataloknak? Másként csinálna bármit, ha újra kezdhetné az életét?

Csányi Sándor:

– Mindenkinek azt tudom tanácsolni, amit a gyerekeimnek: maximálisan használják ki iskolás korukban az idejüket, tanuljanak nyelveket, mindent, amit csak lehet. Az akkor elvesztegetett idő és lehetőség később csak sokszoros erőfeszítés árán hozható be. Ami engem illet, ha újra diák lennék, biztosan megtanulnék öt-hat nyelvet. Egészen másként lehet közel kerülni még egy üzleti partnerhez is, ha a saját anyanyelvén szólunk hozzá. Igazán szeretem a foglalkozásomat, de elég széles az érdeklődési köröm, rengeteg hobbim van, amire az üzleti teendőim mellett kevés időm marad. Azt gondolom, ha újra kezdeném, ötvenéves koromban befejezném a szakmai pályafutásomat.

Béki Gabriella:

– És befejezi? Nemrég volt hatvanéves.

Csányi Sándor:

– Eszemben sincs.

Készült 2014 májusában

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.