Csák János

Csák János

közgazdász, szociológus

„engem a kíváncsiság hajtott mindig”

Iskolánk diákja volt 1977 és 1981 között. 1987-ben végezte el a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemet, 1996-ban az amerikai University of Michigan vezetői továbbképző, majd 2000-ben az INSEAD vezetői pszichológia tanfolyamán tanult. Kezdetben a KSH-nál dolgozott, majd a Kereskedelmi és Hitelbankban. 1993-tól az Investel Rt. vezérigazgatója, 1994-től a MATÁV pénzügyi vezetője, 1999-ben a Magyar Olaj- és Gázipari Vállalat elnöke volt. 2003-tól a Helikon könyvkiadó, 2004-től a Heti Válasz egyik tulajdonosa.

Számos vállalat igazgatóságának, tanácsadó testületének volt tagja. 2007 és 2010 között Sólyom László köztársasági elnök tanácsadója, majd 2011-től 2014-ig Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti tisztét töltötte be Nagy-Britanniában. 2014 áprilisa óta tagja a Richter Gedeon Nyrt. Igazgatóságának. 2010-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. 1986-ban kötött házasságot Márton Júliával, négy gyermekük született: Máté, Anna Erzsébet, János és levente.

Angol nyelvű fordításai:

Robert M. Pirsig: Lila. Vizsgálódás az erkölcsről, 1998

Manfred Kets de Vries: Szex, pénz, boldogság és halál, 2008

Paul Johnson: Szókratész. Egy időszerű ember, 2014

Horváth Tamás:

– Kezdjük beszélgetésünket középiskolai életed legelején: az általános iskola elvégzése után hogyan kerültél egy pénzügyi iskolába?

Csák János:

– Igazából semmi nyomós okom nem volt, nemigen érdeklődtem a pénzügyek iránt. Nagyon szerettem az általános iskolában olvasni, szerettem a történelmet, gondolkodni azon, hogy mit és miért tesznek az emberek. Végül is a szüleimmel együtt döntöttünk úgy, hogy menjek olyan középiskolába, ami érettségit és szakmát is ad. Lakóhelyemhez közelebb, Pesterzsébeten is volt egy közgazdasági szakközépiskola, viszont az Istvánnak jó neve volt, és az ismeretségi körből is jártak oda, úgyhogy emiatt jelentkeztem én is a Mester utcába.

Horváth Tamás:

– Ki volt az osztályfőnököd?

Csák János:

– Kezdetben Kuzmich tanárnő, de ő betegsége miatt csak rövid ideig tudta vállalni az osztályfőnökséget, utána Rajna Zoltán tanár úr lett az osztályfőnököm, aki meghatározóan sajátos jelenség volt. Minél érettebb lettem, annál jobban csodáltam, és mindmáig csodálom őt. Afféle magától értetődő tekintélye volt, ami nem egyszerű dolog, ismerve a tizennégy-tizennyolc éves korosztály sajátosságait.

Horváth Tamás:

– Milyen volt az osztályod?

Csák János:

– Többféle tekintetben nagyon vegyes osztály voltunk. Az évfolyamon mi voltunk a fiú/lány vegyes osztály, sokan jártak be vidékről, például Bicskéről, Százhalombattáról, és voltak belvárosiak, hazajárók és kollégisták. Rajna tanár úr mindenkit egyénileg, tanulmányi, lelki adottságainak megfelelően tudott kezelni.

Például a tanár úr tanrenden kívüli ajánlásokat adott, hogy milyen verseket olvassunk, milyen színielőadásokat nézzünk meg. Emlékszem, néhányszor osztálytársamnak, puskás Gábornak és nekem adott egy délelőtti főpróbára szóló színházjegyet, és igazolta az így elmaradt óráinkat.

Horváth Tamás:

– Van-e olyan, amit Rajna tanár úr felfogásából, életszemléletéből Te is átvettél?

Csák János:

– Gyakran megkérdezték tőlem, hogy miként lehet az, hogy valaki az ország legnagyobb vállalatának, a Mol-nak az elnöke és aztán vesz egy ezredakkora könyvkiadót, és azzal bíbelődik? Nos, többek között azt is megerősítette bennem Rajna tanár úr – mert otthon is ezt kaptam –, hogy nem a méret számít, hanem az, hogy amit csinálunk, azt kiválóan tegyük. Egyébként, ha megnézzük napjainkban a sikeres vállalatokat, intézményeket, ott a siker kulcsa az odaadás és a lehető legkiválóbb teljesítmény abban, amit éppen csinálsz. Mai ismereteim alapján már tudom, hogy ez egy nagyon ősi szabály, a görögök ezt aretének nevezték. Ezt éreztem Rajna tanár úrnál is: sugárzott belőle a mélységes odaadás, elkötelezettség és kiválóság. persze erre csak törekedni tudunk, és nagyritkán megvalósítani.

Horváth Tamás:

– A négy év alatt rendkívül jó tanulmányi eredményeket értél el. Volt valamilyen sajátos tanulási technikád?

Csák János:

– Az az igazság, hogy egyszerűen belementek a dolgok a fejembe, otthon alig-alig kellett tanulnom. Mindig az érdekelt, és az olyan feladatok kötöttek le igazán, amit más nem tudott megoldani. Ezért egy kissé untam is a házi feladatokat.

Ugyanakkor rendkívül kíváncsi vagyok, ez pedig segíti a tanulást, a tudás megszerzését, befogadását. Ha pedig az ember kíváncsi, akkor meglátja a problémákat, és becsületbeli ügy azokkal kezdeni valamit.

Horváth Tamás:

– Számos iskolai verseny volt akkoriban, amelyeken Te is részt vettél, például 1979-ben üzemgazdaságtanból. Milyen emlékeid vannak a versenyekről?

Csák János:

– A számviteli versenyen először nem akartam elindulni, mire Kurcz tanárnő azt mondta: „A tehetséged nem a tiéd, te azt úgy kaptad, nincs jogod elherdálni!” Így végül elindultam a versenyen.

Horváth Tamás:

– Nemcsak a tanulásban voltál sikeres, hanem a sportban is. Akkoriban a Patonyi tanár úr által elindított futballisták épp csak elkezdték szárnyaikat bontogatni, de már csoportelsők voltak a Budapest Bajnokságban és bejutottak az országos középdöntőbe is. Véleményed szerint minek köszönhette a csapat a sikereket?

Csák János:

– Már az iskola előtt is fociztam és nagyon megörültem, hogy működött egy focicsapat az iskolában. Hetente négy edzésünk volt, amelyek jó erőnlétet adtak. Patonyi tanár úr pedig hihetetlen odaadással irányította a csapatot, minden erejét bedobva foglalkozott velünk. Nyáron edzőtáboroztunk, dolgoztunk, hogy legyen pénz a csapatnak mezre. sok időt töltöttünk együtt, emiatt nagyon jól együtt tudtunk működni a pályán is. Azért persze voltak olyan iskolák, ahová sokkal több fiú járt, nyilván keményen meg kellett küzdenünk ellenük. Ennek ellenére a csapatunkból többen bekerültek a budapesti középiskolás válogatottba is.

Horváth Tamás:

– Amikor Te a csapat tagja voltál, ki volt a legnagyobb játékos?

Csák János:

– Mikor én negyedikes voltam, akkor jött Haáz Feri, aki emlékeim szerint még a Fradi egyben is játszott később.

Horváth Tamás:

– Mivel neked jól ment a tanulás, sporttársaid esetleg kérték a segítségedet?

Csák János:

– Igen, nekem ment a tanulás, de voltak, akiknek kevésbé. Ebből soha nem volt konfliktus, sőt, én tartottam korrepetálást az osztály- és csapattársaimnak az érettségire, mert megkértek rá. közben persze az idő jó részét hülyéskedéssel töltöttük.

Horváth Tamás:

– Érettségi után tartottátok a kapcsolatokat a csapattal, osztálytársakkal?

Csák János:

– osztálytalálkozókon találkozunk, de foci kapcsán már nem. Patonyi tanár úrral egyszer-egyszer találkoztam. Egyik alkalommal mesélte, hogy mennek Amerikába. Erre én azt mondtam: kár, hogy ezt nem tudtuk megcsinálni néhány évvel ezelőtt!

Nagyon örültem, hogy a rengeteg befektetett munkája ilyen szépen gyümölcsözött. Mindig örömmel tölt el, ha valakinek megvalósulnak a tervei és az álmai.

Horváth Tamás:

– Hogyan látod mai szemmel Patonyi tanár úr munkálkodását a csapatért?

Csák János:

– Az edzések mellett ő arról is gondoskodott, hogy mi, a játékosai, a tanulmányainkkal is foglalkozzunk. Nagyon jól összetartotta a csapatot, a csibészségnek és a nagyon pontos munkának egy sajátos keveréke volt a csapatunk.

Horváth Tamás:

– Azt mondtad, hogy szeretted a történelmet, de melyik tantárgyat kedvelted a legkevésbé?

Csák János:

– Nekem személyes probléma volt a matek, de az talány számomra, hogy miért? Az egyik tanárnő ezt félreértve úgy hihette, hogy nem szeretem, vagy elutasítom a tantárgyat, amiből aztán sok konfliktus lett, hiszen senki nem tud görcsben tanítani. később az egyetemen így jártam számvitelből is. De ezek már régen voltak, azóta behoztam a lemaradást legalább olyan szintig, ami az én pályámon szükséges.

Horváth Tamás:

– Nagyon híresek voltak a nyári nomád táborok. Te melyiken vettél részt?

Csák János:

– A hegyhátszentjakabi táborokban vettem részt, amelyek zseniálisak voltak! Mivel a Mester utca a város forgatagában volt, nagyon jólesett ettől eltávolodni: Hegyhátszentjakabon sátorban aludtunk, magunknak főztünk, állandóan volt mit csinálni, és mégis maradt idő az elmélkedésre. sokat kirándultunk, árkon-bokron keresztül, ezek nagyon jók, nagyon összeforrasztó élmények voltak. olyannyira, hogy később, amikor előfelvételis katona voltam szombathelyen, egyszer hazautazás helyett inkább a táborba mentem egy barátommal.

Horváth Tamás:

– Milyen hatással voltak rád ezek a táborok?

Csák János:

– Jellemformáló volt. A fent említett sok szép emlék mellett az egyik legtanulságosabb élményem az volt, amikor csoportokra osztottak minket, és az volt a feladat, menjünk be a faluba, kopogtassunk be házakhoz, és elbeszélgetve a lakókkal vegyük szemügyre a giccseiket. Ez már eleve nem tűnt helyes dolognak számomra, de azért belevágtunk. Először egy nagyon kedves nénivel beszélgettünk, aki teljes őszinteséggel kitárulkozott, majd egy öreg cipész bácsival, aki életpályájának egyik emlékét, egy sámfát ajándékozott nekünk. Nem is mentünk máshova, egyszerűen nem tudtuk volna elviselni, hogy ha valaki tiszta vendégszeretettel fogad, és aztán őt, az egyébként nyilván meglévő gyengeségei és giccsei miatt, a háta mögött kibeszéljük.

Az esti tábortűznél tartottuk a beszámolókat, és akkor elmondtam a többieknek, hogy amit a kezemben tartok, abban benne van egy ember élete. Megerősödött bennem, hogy meg kell becsülnünk egymás munkáját, személyét, és nem szabad gúny tárgyává tenni senkinek az életét.

Horváth Tamás:

– A tábor viszonylagos lazasága ellenére kötöttségekkel is járt. Volt, amikor valamilyen szabályt megsértettetek?

Csák János:

– Négyen voltunk egy sátorban és az egyik évben épp a helyi párttitkár lányának lakodalma volt. kiszöktünk a táborból és elmentünk megnézni a lakodalmat, nagyon jól elbeszélgettünk a „kultúr” tornácán gyülekező, meg nem hívott faluszéli emberekkel, és a végén még kóstolót és egy üveg sört is kaptunk, gondolom, hogy ne vigyük el az ifjú pár szerencséjét. Még arra is emlékszem, hogy Józsinak, aki nem jött velünk, két kenyér közé betett rántott húst vittünk.

Horváth Tamás:

– Ezek voltak a nomád táborok, de voltak a sportolóknak edzőtáboraik is.

Csák János:

– Külön voltak edzőtáboraink a tanár úrral, általában a Balaton környékén, legtöbbször Balatonszárszón és szemesen. Tavasszal időnként lementünk a tanár úr Moszkvicsával táborhelyet keresni. kemény edzések voltak a táborban, ezeken is jól éreztük magunkat, és semmi nem volt erőltetett.

Horváth Tamás:

– Számomra kissé meglepő, hogy gazdasági szakemberként könyvfordításaidban gyakran szerepel a filozófia, vallás kérdése. Mikor kerültél először közelebb a valláshoz, filozófiához?

Csák János:

– Érdekes, hogy ebben is volt Istvános hatás. Harmadikos voltam, 1978. lehetett, amikor az egyik edzőtábor után Patonyi tanár úr adott nekem egy Újszövetséget. Azt mondta, hogy olvasgassam. Mindig is érdekeltek a történelemmozgató rugói, így a vallás is, és ez a váratlan gesztus nagyon erős jel volt számomra. Egy évszázaddal ezelőtt az egyetemeken az első évben morálfilozófiát tanultak a hallgatók, éppen azért, hogy ne csak a technikáját értsék a dolgoknak, hanem a „hogyan” mellett azt is, hogy miért végzik a dolgukat.

Az én lelkem 1987–88 telén nyugodott meg. A feleségem állapotos volt az első fiunkkal, engem pedig zűrzavaros képek és érzések gyötörtek amiatt, hogy szabad-e az amúgy is bonyolult és kiszámíthatatlan, akkor pedig különösen zavaros, omladozó szocialista világba gyereket szülni. és ekkor álmomban egy almafát láttam, melynek virágából a szemem láttára kifejlődött egy gyönyörű szép alma, amiről tudtam, hogy az én fiam. Beláttam, hogy ki vagyok én, hogy megpróbáljam a világ sorát igazgatni? Nekem a magam dolgát kell végeznem, és a Jóisten elrendezi a többit. Elég szép és örömteli dolog van a világban, amit érdemes és meg is kell osztani másokkal. Hogyan vehetném ezt el másoktól, például a saját gyerekeimtől?

Horváth Tamás:

– Máskor is előfordult, hogy egy álomkép adta meg a választ egy valós élethelyzethez?

Csák János:

– 2004-ben a Heti Válasz egy csődben lévő cég volt, és a megvásárlásán gondolkodtam, őrlődtem, mert a számok nem néztek ki jól. Egyik éjjel megjelent apai nagyapám álmomban, aki azt mondta: ez így rendben lesz. Reggel eldöntöttem, hogy két barátommal megvesszük a céget.

Horváth Tamás:

– Ha végigtekintünk eddigi pályádon, számos helyen kipróbálhattad tudásodat: energetika, távközlés, bankszektor, diplomácia. Hogyan tudtad ennyi mindenben megállni a helyed?

Csák János:

– Engem a kíváncsiság hajtott mindig, azért nem kötöm le magam egyetlen vállalathoz vagy szervezethez. Végül is a pénzügyi szakma révén mintegy röntgen- vagy manapság MR-felvételként felmérhető egy vállalat, vagy más szervezet szerkezete, a szociológia révén pedig a vér- és nyirokrendszer, az izom és inak, ami összetartja és mozgatja a csontvázat. Ez minden területen ugyanaz: hogyan lehet eszközöket, és nagyon különböző hátterű, elképzelésű és képességű embereket mozgósítani valamely közös cél megvalósítására. Ehhez kell az elképzelés, meggyőzőerő, vállalkozószellem és szervezési képesség. Engem ez izgat, és ezért lépek tovább, ha már elvégeztem a dolgomat.

Horváth Tamás:

– Iskolánknak az 1920-as évek elején volt egy jelmondata, amely az Intelmekből származott és ezt mintegy útravalóul vitték magukkal diákjaink a felnőtt életbe. Neked is van jelmondatod?

Csák János:

– Nekem négy ilyen mondatom van, és együtt igazak: „Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat.”

(József Attila), akkor végezzük jól a munkánkat, ha a mércét „… a szellemharcok tiszta sugaránál /olyan magasra tettük, mint lehet.” (Vörösmarty), végül a Bibliából „semmi szolgák vagyunk, csak azt tettük meg, amit tartoztunk megtenni”, és „legyetek olyanok, mint a gyermekek”.

Horváth Tamás:

– Téged választottak első osztályban ODB-titkárnak, talán nem véletlenül. Mikor érezted először, hogy képes vagy valamit átlátni, irányítani?

Csák János:

– Én is meglepődtem, de általános iskolában volt egy tájékozódási verseny, és a tanárnő azt mondta: ennek a csapatnak te leszel a vezetője. Nem értettem, miért pont engem jelölt, hiszem nem voltam sem nagyszájú, sem nagytermetű.

Horváth Tamás:

– Mire vagy a legbüszkébb eddigi pályafutásodból?

Csák János:

– Arra vagyok a legbüszkébb, amikor nagyon szaladt velem a hajó üzletileg, tizennégy-tizenhat órát dolgoztam – a legnagyobb fiam ekkor tizenkét éves volt, a többiek tíz-, hét- és hatévesek. És akkor meg tudtam állni. Le tudtam lassítani, és egyensúlyba tudtam hozni a munkámat és a családi életemet, mert fontosabb volt számomra, hogy apa vagyok. felismertem, ha nem így teszem, a gyermekeim nem fognak ismerni, és én sem őket. lehetek én akármilyen sikeres szervezetek élén, ha a hozzám legközelebb állóknak nem tudom legalább ugyanannyira odaadni magamat, akkor minek az egész?

Nem lehet úgy szeretni egy közösséget, vagy „az embert”, hogy a mellettem lévő embert nem szeretem. A szeretetet, a barátságot pedig az együtt töltött idővel lehet gyakorolni és élvezni. Összességében tehát az emberi kapcsolatokra, a családomra és a barátaimra vagyok a legbüszkébb.

Horváth Tamás:

– Mi volt a legnagyobb kihívás számodra?

Csák János:

– Mondhatnám, hogy a legnagyobb kihívás az volt, amikor harmincévesen kineveztek vezérigazgatónak, és ez tényleg az is volt. De mégsem ezt érzem a legnagyobb kihívásnak, hanem az életemben elkövetett hibák feldolgozását, hiszen az időt nem lehet visszaforgatni. Ebből a szempontból mindegy, hogy mikor történt, milyen súlyú, mert egy hiba attól hiba, hogy az abban érintettek szempontjából nem jó eredmény jött ki. Ez egy folyamatos feldolgoznivaló, nevezzük kihívásnak. Persze ez nem azt jelenti, hogy állandóan hátrafelé néz az ember, mert úgy jár, mint a biciklista, aki mindig hátranéz, aztán jól felborul. Inkább a tanulságok tudatos feldolgozásáról van szó, hogy többet ne kövesse el az ember ugyanazt a hibát.

Horváth Tamás:

– Köszönöm a beszélgetést!

Készült 2015 márciusában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.