Szökrön Nikolett

Szökrön Nikolett

vállalkozó

„a maximalista fagyis”

1988-ban érettségizett az I. István Közgazdasági Szakközépiskolában. Ezt követően Padovában készült kereskedelmi főiskolára, de még az iskola megkezdése előtt hazaszökött, majd a modellkarriert választotta. Dolgozott többek között Bécsben, Miamiban, Firenzében, Milánóban, Párizsban és Barcelonában, modell volt Valentino divatbemutatóján, és filmszerepet is kapott, Omar Shariffel játszott.

1994-ben született meg a fia, Viktor, három évvel később a lánya, Kira. 1998-tól két éven át az Exclusive Change értéktárosaként dolgozott, majd üzletvezető lett a pesti Est caféban. 2004-ben elvégezte a Bologna Gelato Universityt, majd egy évig Reggio Emiliában gyakorolta a fagylaltkészítést. Hazatérése után a Liszt Ferenc téren nyitotta meg saját fagylaltozóját. 2008-ban átköltöztette a Szent István térre, ahol Gelarto néven igen népszerű fagylaltozó lett. Közben több kurzust elvégzett Olaszországban, és saját fagylaltreceptúrákat készít. Egy ideje azon dolgozik, hogy franchise rendszerben az övéhez hasonló fagylaltozók nyílhassanak, erre különösen Katarban, Dubaiban van nagy érdeklődés. Hobbija a motorozás, a lovaglás, az utazás – és a munkája.

Görgei-Zimber:

– Alig lehet beférni a fagylaltozóba, ahol találkozunk, pedig tél van. Úgy látom a fagylalt itt nem csak finom, hanem szép is. Elárulod valamelyik fagyid receptjét?

Szökrön Nikolett:

– Dehogy! Saját, féltve őrzött receptjeim vannak. Azért is nem indulok versenyeken, mert ott az a szabály, hogy le kell adni a receptet…

Görgei-Zimber:

A fagylaltkészítést egyetemi szinten tanultad Olaszországban, és a gépek is onnan valók. Van az édességeidben valami, ami magyar?

Szökrön Nikolett:

– Minden onnan származik, ahol a legjobbat kapjuk: a kakaó Hollandiából, a csokoládé Costa Ricából, a mogyoró Piemontból, a tölcsér Csehországból, de a tej és a tejszín hazai, és mindig a legfrissebb, a friss gyümölcsöt és zöldfélét magam válogatom a piacon, és a levendula is Tihanyban terem.

Görgei-Zimber:

– Amikor egy fiatal lányt megkérdeznek, mi lesz, ha nagy lesz, aligha mondja azt, hogy fagyis. Te minek készültél?

Szökrön Nikolett:

– A szüleim és a nagyszüleim vendéglátósok voltak, mindenáron távol akartak tartani ettől a szakmától. De nem lehetett: az ereimben is ez csordogál. Most már persze imádják, amit csinálok, büszkék rám és segítenek. Az apukámmal nagyon szoros a kapcsolatom, persze ő még mindig óvatos, egyfolytában aggódik értem, de bízik is bennem. Mint szülő, én is megtapasztalom ezt a kettős érzést a saját gyerekeimmel kapcsolatban.

Görgei-Zimber:

– Mennyi idősek a gyerekeid?

Szökrön Nikolett:

– A lányom tizenhét éves, a fiam huszonegy.

Görgei-Zimber:

– Mit szólsz majd, ha vendéglátósok lesznek?

Szökrön Nikolett:

– Mind a ketten művészi pályára készülnek, de diákként nyaranta dolgoznak a fagyizóban. A fiam zenél, szaxofonozik, dzsessz szakra jár a Bartók Béla konzervatóriumba. A lányom a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre készül. Nekem is vannak művészi ambícióim, amit elsősorban lakberendezésben és a fagylaltjaimban élek ki. Az üzletet magam festettem és dekoráltam. Vettem egy körhintaszobrot az interneten, és ahhoz készítettem el a berendezést egy belsőépítész barátommal.

Az első üzletben mindent magam csináltam, egyszerű ötletekkel. Azóta már átalakítottuk a boltot, kellett néhány év, mire olyan lett, amilyennek megálmodtuk. Minden egyedi tervezésű. Nem csak az édesség minősége a fontos, hanem a miliő is, amelyben hozzá lehet jutni.

Görgei-Zimber:

– Ilyen vendéglátós és művészi ambíciókkal hogyan kerültél annak idején az I. Istvánba?

Szökrön Nikolett:

– Úgy, hogy elveszett a jelentkezési papírom. Nem vicc: a Táncsics Gimnáziumba jelentkeztem, és augusztusban derült ki, hogy nem vettek fel sehová. Nem mintha a tanulmányi eredményemmel lett volna gond, egyszerűen eltűntek a papírjaim. Az I. Istvánban volt még hely, egy csupa lány osztályban. A Táncsicsban azt mondták, iratkozzak be oda, és az első hét után átvesznek. De addigra már nem akartam átiratkozni.

Görgei-Zimber:

– Annyira megtetszett az iskola?

Szökrön Nikolett:

– Volt egy nagy szerelmem az általános iskolában, szakítottunk, amikor átment egy másik suliba. Az Istvánban újra összetalálkoztunk, ez otthonossá tette a helyet. A szerelem elmúlt, de barátok lettünk, a mai napig családilag összejárunk. Tiszta lányosztályunk volt, közel negyvenen, sok köztük a kollégista. Az osztályfőnökünkkel nem volt nagy szerencsénk, de az igazgató, Gizi néni (Szabó Balázsné) fantasztikus ember, és ez meghatározta az iskola légkörét. Pénzügyi alapképesített könyvelőként végeztem. Bár magát a képesítést nem használtam későbbi életem során, azt a gazdasági látásmódot, amit vállalkozóként hasznosítok, ott tanultam, és az sem mindegy, hogy konyítok a saját vállalkozásom könyveléséhez, tudom, mit jelent a „tartozik-követel” rubrika, még akkor is, ha annak idején nem volt a kedvencem.

Görgei-Zimber:

– Középiskola után továbbtanultál?

Szökrön Nikolett:

– Olaszországban készültem gazdasági főiskolára. Már nyáron kimentem, apukám barátjának édesanyjánál laktam, aki nyolcvanéves bigott katolikus volt, ennek megfelelően hét lakat alá zárt. Mindenem megvolt, magántanár készített fel, de a bezártságot nem bírtam. Megszöktem, és hazajöttem stoppal.

Görgei-Zimber:

– Képzelem, mennyire megdicsértek otthon!

Szökrön Nikolett:

– Édesapám azt mondta, ha nem tetszik, amit ő szerzett a számomra, akkor álljak meg a saját lábamon, ahogy tudok. Utólag visszagondolva, végül is igaza volt, és nem is jártam rosszul a szigorával. Jó alkatom volt, modellként kaptam munkát, a divat világában forgolódtam, sokat utaztam, csiszoltam és fejlesztettem a nyelvtudásom. Ebben az időszakban jöttem rá, hogyan szűrjem le, hogy kitől mit tanulhatok, és mint a szivacs, szívtam magamba a tapasztalatot és a tudást. Érdekes, néhány éve megfordult a dolog: egyre gyakrabban érzem, hogy már én adok másoknak, hogy az én tudásomból profitálnak a fiatalok, és meg kell, mondjam, ez is jó érzés.

Görgei-Zimber:

– Milyen emlékeket őrzöl az alma materről?

Szökrön Nikolett:

– Mindig is sportos voltam, úgyhogy elsőként a nagy kosárlabdameccsek ugranak be, meg Margó néni, (Gergelyné Németh Margit), a testnevelő tanár, akit nagyon szerettünk. Gyakran volt edzésünk, hétvégenként meccsek, és általában nyertünk. Sok sikerélményt adott a sport. A másik meghatározó élmény természetesen a büfé: nyolc forint volt egy párizsis zsömle. Előfordult, hogy apu pénztárcájából vettem ki egy tízest, csak hogy aznap le ne maradjak róla – meg persze a vele járó társasági életről. Vicces egy osztály közel negyven lánnyal, nagy érzelmek, nagy intrikák, nagy kibékülések jellemzik.

A szalagavatónkon cserlsztont táncoltunk, mit táncoljon ennyi lány? Néhány tanár alakját is fel tudom idézni ennyi év után is. Bea néni (Bíró Bea) belelkesített bennünket, hogy adjuk elő az Antigonét, aztán amikor nagyon bele találtam élni magam, elnevette magát. Akkortájt született kisbabája, negyedikesek voltunk, amikor visszajött tanítani. év végén kapott egy csúf vázát a szülőktől. én a ballagáson nagyon meg voltam hatódva, sírdogáltam, de amikor megláttam a csúf vázát tele virágokkal, és összenéztünk Bea nénivel, a könnyeimen át elnevettem magam. Horn Gábor is tanított, csodáltuk lehengerlő stílusát olyan lelkesen tudott beszélni Marxról és Engelsről, mint senki más. érettségi után egyszer találkoztunk az operában. Első látásra nem tudta, ki vagyok, emlékeztetnem kellett rá, honnan ismerjük egymást. „Ja, maga volt a jó nő!” – árulta el, hogyan emlegettek, gondolom, a fiúkkal. Igazán hízelgő! De azért az nem esett jól, hogy csak ennyi maradt meg neki rólam.

Görgei-Zimber:

– Azt mondják, az ember soha életében nem rendelkezik olyan átfogó ismeretekkel és tudással, mint az érettségije napján. Te hogyan emlékszel az érettségire?

Szökrön Nikolett:

– Lehet benne valami, de én nem hiszem, hogy különösebben megrázott volna a dolog. fel voltunk rá készítve. Volt egy egészséges drukk mindenkiben, de az is csak egy volt az iskolai események és számonkérések sorában.

Görgei-Zimber:

– Minden suliban megvannak a diákok kedvenc helyei a környéken. Ti hová jártatok, ha nem volt elég a párizsis zsömle?

Szökrön Nikolett:

– A körúton volt egy palacsintázó és a Mester utcában egy hotdogos. De nagyon sokszor egymáshoz járkáltunk fel suli után.

Görgei-Zimber:

– Említetted, hogy az osztályfőnökkel nem volt szerencsétek. Ő vitt benneteket végig négy éven át?

Szökrön Nikolett:

– Szerettük volna megbuktatni, kísérletet is tettünk rá. Egyszer felvettük magnóra az óráját, és elloptuk a jegyzeteit. Az egészet bevittük Gizi néninek, de valahogy nem történt semmi, vagy csak mi nem tudtunk róla. De hálásak lehetünk neki, mert a közös „ellenség” összekovácsolta az osztályt. Gyakran aludtunk egymásnál, és negyedikben az is előfordult, hogy a diszkóból egyenesen iskolába mentünk. A gépírásra Ottó bácsi (Balás Ottó) tanított. Az egyik osztálykiránduláson rosszalkodtam, és a buszon, egész úton Ottó bácsi mellett kellett ülnöm büntetésből. Annyira untam magam, hogy elbóbiskoltam, és a vállára ejtettem a fejem. Tudni kell, hogy Ottó bácsi nagy piperkőc volt, mindig makulátlanul öltözve.

Én meg szépen alvás közben a zakójára csurgattam a nyálam. Amikor felébredtem, gyorsan próbáltam szépíteni valamit a dolgon egy zsebkendővel. Az ügyviteltanárnővel is volt egy érdekes sztorim: felhívott felelni, de nem készültem, mivel előző este színházban voltam. Ezt őszintén meg is mondtam neki, és elmeséltem az egész színdarabot. Azt hiszem, kedvelt, mert nem írta be az egyest. Mária nénit (dr. sávoly Mária,) a történelemtanárunkat imádtam, a szavai nyomán megelevenedett a múlt. Oroszból anyanyelvi tanárom volt. Léna néninek (dr. Orosz Zoltánné) nem voltam a kedvence.

Utólag sajnálom, hogy nem tanultam meg rendesen a nyelvet, és amit tudtam, azt is elfelejtettem, mert rengeteg orosz vendégünk van. fel is vettem két lányt, akik beszélnek oroszul.

Görgei-Zimber:

– Gondolom, olaszul tudsz, mert végül mégis ott jártál egyetemre: fagylalt szakon, ott ilyen is van. Beszélsz más nyelvet is?

Szökrön Nikolett:

– Az első volt, amit megtanultam, az olasz. Jól beszélek angolul, ezt naponta használom is. A párom francia, picit franciául is tudok valamennyire, de a párom jól megtanult magyarul. otthon mégis angolul beszélünk. A gyerekek is mind a három nyelvet beszélik.

Görgei-Zimber:

– Hogyan ismerkedtél meg a pároddal? Miért Magyarországot választottátok közös életetek színteréül?

Szökrön Nikolett:

– A gyermekeim édesapjával útjaink különváltak. A mostani párommal tizenöt éve élünk együtt. Franciatanár, és elhatározta, hogy lebiciklizik Franciaországból Jordániába. Az út Magyarországon keresztül vezetett, itt találkoztunk. Visszafelé itt ragadt nálam. Megígértem neki, hogy ha majd a gyerekek kirepülnek a fészekből, szabadabban dönthetünk arról, éppen hol akarunk élni. De ő szeret itt is, megtalálta a helyét. Az idegenforgalomban dolgozik, külföldiek számára csinálnak programokat, nagyon élvezi a munkáját.

Görgei-Zimber:

– Itt a fagyizóban nem szoktál összefutni egykori tanárokkal, iskolatársakkal?

Szökrön Nikolett:

– De, többen voltak már a vendégeim. Pertl Gábort nem ismertem meg, de felfedte magát. Kurucz Szilvivel voltunk a legjobb barátságban, egy ideig közel is laktunk egymáshoz, néha eljön. A közelben dolgozik egy másik volt osztálytársam, nagyjából kéthetente összefutunk, beszélgetünk. Jók ezek a találkozások.

Görgei-Zimber:

– Osztálytalálkozótok szokott lenni?

Szökrön Nikolett:

– Igen, nemrég volt a huszonöt éves, sokan eljöttek. Házasságok, válások, gyerekek, munkahelyi sikerek és kudarcok, volt miről beszámolnunk. Bementünk az iskolába is, körbejártuk, gyönyörű az az épület. Engem annak a hatgyermekes egykori osztálytársamnak a története indított meg leginkább, aki már amikor belépett a találkozóra, ragyogott. Az összejövetel végén összeültünk ráérősebben, adtuk körbe a szót. Nála megállt. Ha mesélem is, könnybe lábad a szemem. Két szép tizenéves lányuk volt már, amikor apuka előállt azzal, hogy fiút is szeretne. Na de mi a garancia? Családilag részt vettek egy nevelőszülő programban. Az első lehetőségre igent mondtak. Kisfiút kaptak, akinek volt két lánytestvérkéje.

Egy család voltak, hát vitték mind a hármat. De pár hónappal később újabb hívást kaptak: minden kötelezettség nélkül értesítik őket, hogy született ugyanabban a családban még egy fiúcska. Nem volt kérdés, őt is magukhoz vették. Németországban élnek. Minden tiszteletem az övék. Megállt a szófonál, csak nagyokat nyeltünk. Bármikor, ha a szívemet van kedvem melengetni, meglátogatom a közösségi oldalukat. Csodálatos emberek.

Görgei-Zimber:

– Ha össze kellene foglalnod, mit adott neked az I. István, mit mondanál?

Szökrön Nikolett:

– Jó közösséget. Egymásra voltunk utalva, ami magával hozta az összefogást. A rendszerváltás előtt voltunk, amikor még nem láttuk át a dolgokat, de ebben az iskolában liberális, haladó szellem uralkodott. Az iskolanapokra Földes László Hobót hívták meg, aki nem csak énekelt, nagyon érdekes előadást is tartott. Én nem voltam KISZ-tag, ezt nem tették kötelezővé, de emiatt nem is maradtam ki semmiből. Abban az időszakban formálódott a gondolkodásom, és minden élmény hozzájárult ehhez.

Görgei-Zimber:

– Mi a kedvenc hobbid?

Szökrön Nikolett:

– Nagyon szeretek utazni, lovagolni és motorozni. Erdő mellett lakunk, és van két lovunk, az a legjobb napom, amit a természetben kezdhetek. Minden nap lovagolok, motorozok, sportolok valamit, kell a jó kondi. Még középiskolás koromból maradt meg a kötés szeretete, mindig van nálam, most is. A kötés nyugtatóan hat rám. Az iskolában a pad alatt kötöttünk az órán, és ha Horn tanár úr észrevette, tíz sort vissza kellett fejteni, amit mi nagyon igazságtalannak tartottunk, mert nem mindegy, hogy tíz sima sort kötött az ember, vagy tíz sort egy bonyolult mintából, de a tanár úrnak egyformán esett a latba.

Ezt a pulóvert, ami rajtam van, ezt is én kötöttem, szerencsére már nem a tanár úr óráján. Mindent szeretek, ami kézműves dolog, ami alkalmat ad a kreativitásra.

Görgei-Zimber:

– Térjünk akkor vissza egy kicsit a vállalkozásodhoz, mert az is a kreativitásra épül. Fagylaltozó sok van, de Gelarto csak egy. Muszáj elárulnom a nevét, mert benne van, hogy „art”, vagyis nem egyszerűen fagyizó, hanem egyben művészet. Ez nemcsak a berendezésre vonatkozik, hanem a fagylalt tálalására is. Honnan jött az ötlet, hogy virág mintájúra formázzátok a tölcsérben?

Szökrön Nikolett:

– Miután elvégeztem Bolognában a Carpigiani Gelato Universityt, Parma közelében dolgoztam egy cukrászdában, Liguria környékén. Ott tanultam meg a gyakorlatban ezt a virágmintát. Annak, hogy nem gombócadagolóval dolgozunk, nem pusztán esztétikai oka van. A hagyományos adagolókanalat folyton bele kell mártogatni a vízbe, és ezzel belevisszük a vizet a fagylaltba, ami belefagy, kis kristályok formájában, és rontja a minőséget. A lapátocska speciális kialakítású, rézből készült, a jó hővezetés miatt. Ezzel kenjük fel a fagylaltot. Egy „virágban” két-három, vagy akár négy íz is lehet.

Görgei-Zimber:

– Neked melyik a kedvenced?

Szökrön Nikolett:

– Mindig más, most, télen inkább a csoki, de amikor friss gyümölcs van, akkor az idénygyümölcsös. szeretem a klasszikus ízeket, de szívesen kísérletezem újakkal is: bodzás eper, sütőtök, gyömbér-limonádé, juharfaszirupos dió, levendulás fehércsoki és hasonlók. Mindig kitalálok valami újat, gyakran a természet ihletésére.

Görgei-Zimber:

– Télen a fagyizók abból élnek, hogy zárva tartanak. Ti inkább a kínálatot változtatjátok.

Szökrön Nikolett:

– Télen is van fagyink, főleg az enyhébb napokon van rá kereslet, de helyben készítünk makaronokat, csokoládékat, süteményeket, akár cukor, glutén vagy laktóz nélkül. A makaron egy francia desszert, olyan, mint egy habcsók, csak sokkal finomabb. A két korong finomra őrölt mandulából, porcukorból és felvert tojásfehérjéből áll. Két-két lapot töltelékkel ragasztanak össze, ami lehet csokoládé, gyümölcs- vagy más ízesítésű vajas krém, savanykás lekvár, sós karamella. Kissé bonyolult az elkészítése, de megéri, mert csodálatosan finom.

Görgei-Zimber:

– Csupa fiatallal dolgozol együtt. Milyen a kapcsolatod a munkatársaiddal?

Szökrön Nikolett:

– Ezt lehet, hogy inkább tőlük kellene megkérdezni, szerintem nagyon jó. Mellettem csak az marad meg, aki a sajátjának tekinti a fagyizót, és úgy is dolgozik benne. Nem vitatom, maximalista vagyok, nem érem be az elég jóval, nekem csak a legjobb elég. Éppen ezért azok, akik velem dolgoznak, szintén szeretik a munkájukat. évente két tréninget tartunk a természetben, valami kellemes helyen, és a hétköznapokban is mindent megbeszélünk. Támogatom őket a tanulásban, és magam is tanítom őket.

Ez fiatalon tartja az embert. Itt nem akarnak munka után hazarohanni, egymással is jó barátságban vannak. Hozzáteszem: sokat dolgozunk, nyáron egy nap kétezer embert is ki kell szolgálni. A nyári szünetben hétnapos diákprogram keretében foglalkozunk fiatalokkal, ezt fontos küldetésnek is tekintem.

Görgei-Zimber:

– Milyen terveid vannak?

Szökrön Nikolett:

– Mindenképpen érdemes lenne több ilyen fagyizót nyitni, de csak olyan helyen, ahol meg tudják becsülni ezt a minőséget, ahol ráérnek az emberek élvezni az ízeket, és ahol garantálni tudom ugyanezt a színvonalat. Van egy meghívásom Katarba és Dubaiba, ott is szeretnének hasonlót. Meglátjuk, mi lesz belőle, mert itt nem arról van szó, hogy megveszik a méregdrága gépeket, és máris magától működik az egész. Én nyitott vagyok az együttműködésre mindenkivel, akinek a céljai egyeznek az enyémekkel. Ha egy lehetőség, vagy feladat elém kerül, igyekszem a lehető legjobbat kihozni belőle.

Lehet, hogy nem sikerül, de abból is nagyon sokat lehet tanulni. Csak kitérni nem szabad a kihívások elől. Valahogy így volt ez már az I. Istvánban is.

Készült 2015 februárjában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.