Dr. Tick László

Dr. Tick László

közgazdász, számítástechnikus

„…engem a megmérettetés stimulált”

1978-ban érettségizett az I. István Közgazdasági Szakközépiskolában, majd a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem pénzügy szakán szerzett diplomát. Már egyetemista korában vállalatfejlesztési rendszerekkel kezdett foglalkozni. Első munkahelye a csemege kereskedelmi Vállalat volt. A kilencvenes években több, mint ötven cégnek értékesítette saját számítástechnikai rendszerét. Rövid kitérő után visszahívták a privatizált Csemege Vállalathoz IT direktornak. A kilencvenes évek végétől a terjeszkedő Interfrukt üzletlánc egységeiben építette ki a számítástechnikai rendszert, mint gazdasági igazgató. 2007 óta ügyvezető, és társtulajdonos a saját cégénél, ahol az SAP rendszer magyarországi elterjesztésével foglalkoznak. Nős, két iker fiúgyermeke született, Ádám és Tamás.

Béki Gabriella:

– A héten külföldön jártál, azért nem találkoztunk korábban. Üzleti út volt?

Tick László:

– Ez egy konferencia volt Dublinban, az SAP-nak a rendezvénye. Ez egy vállalatirányítási rendszer, amivel foglalkozunk.

Béki Gabriella:

– Hogy kerülsz ebbe bele?

Tick László:

– A cég, aminek felerészt tulajdonosa vagyok, nagyvállalatok számára dolgoz ki teljes vállalatirányítási rendszert, a vevő kezeléstől (CRM) a logisztikán át a teljes könyvelésig. Az átlagos projektméret olyan hatvantól százötvenmillióig terjed. Huszonhatan vagyunk a cégnél, és ennek vagyok részben a tulajdonosa, egyik ügyvezetője.

Béki Gabriella:

– Mióta működik ez a cég?

Tick László:

– 2004-ben alapítottuk az egyik barátommal, azóta csináljuk. Ő az SAP-nél dolgozott, és kitaláltuk, hogy csináljunk egy ilyen céget. Az SAP egy nagy világvezető német cég. Durván huszonötezren fejlesztik a rendszer. Ennek a magyarországi Gold partnere vagyunk.

Béki Gabriella:

– Lapozzunk vissza az időben. Először is közös alma materünkről szeretnélek kérdezni. Hol nőttél fel, honnan kerültél tizennégy évesen az Istvánba?

Tick László:

– Soroksáron születtem. Általánosban a kedvencem a matematika volt. Matekversenyt nyertem. Igazság szerint gimnáziumba akartam menni. Vagy a fazekasba, vagy az I. Istvánba, ahova fel is vettek. De a szüleim – akik munkásemberek voltak – azt mondták, hogy kéne azért egy szakma, menjek inkább szakközépiskolába. körülnéztem, láttam, hogy ez is I. István, így kerültem ide.

Béki Gabriella:

– Testvéred van?

Tick László:

– Van egy bátyám, aki jelenleg az Óbudai Egyetemen rektorhelyettes. Ő is szakközépiskolába járt, de nem az Istvánba, hanem elektrotechnikát tanult. Abból képezte át magát számítástechnikussá.

Béki Gabriella:

– Jó tanuló voltál általános iskolában?

Tick László:

– Alsóban igen, felsőben nem. Ötödikben csináltak egy kísérleti matematikai osztályt, ahova bekerültem, és egy barátommal elkezdtünk kicsit mélyebben foglalkozni a matematikával. kerületi és budapesti versenyt nyertem, és ezért bármelyik gimnáziumba felvételi nélkül felvettek volna. De akkor a szüleim közbeszóltak.

Béki Gabriella:

– Vissza tudsz rá emlékezni, hogy tetszett neked ez az iskola gyerekszemmel?

Tick László:

– Jól éreztem itt magam. Érdekes osztályba kerültem, egy nagyon vegyes összetételűbe. sok volt a vidéki, meg a bejáró. Annyira nem volt jó az osztályközösség, de azért bírtuk egymást. Gizi néni (Szabó Balázsné) szellemisége nagyon hatott rám, mert bevonta a diákokat, demokratikus működéssel próbálkozott. Volt diákbizottság, aminek én lettem a vezetője harmadik-negyedikben. Nem KISZ-vonalon, hanem a diákbizottságban tevékenykedtem. Próbáltam beleszólni a dolgokba. Ügyeleti rendszert vezettünk be, meg programokat csináltunk. Megjelent a Horn család, először a Gyuri. Elkezdtük a táboroztatást. Már a nulladiktól ott voltam Papi Attilával. Attól kezdve ez volt a meghatározó. Gyurival a politikai gazdaságtanról beszélgettünk sokat, aminek az lett az eredménye, hogy az országos versenyen, ötödik-hatodik helyen szerepeltünk. Benne voltunk az első tízben, ami az egyetem miatt volt fontos.

Béki Gabriella:

– Felvételi nélkül kerülhettetek az egyetemre.

Tick László:

– A táborban is sokat beszélgettünk politikáról, mindenről.

Béki Gabriella:

– A kezdetektől szervezője is voltál a nomád táboroknak?

Tick László:

– Igen. A legelsőnél a Széchenyibe mentünk a sátrakért, ott felpakoltunk, és levittük Orfűre teherautóval. Ott felállítottuk őket, mielőtt megérkeztek a többiek. Attól kezdve végig szervezője voltam a táboroknak, ameddig el nem kapott a gépszíj az egyetemen.

Béki Gabriella:

– Ezekről a nomád táborokról mindenki szuperlatívuszokban beszélt, aki részt vett benne. Miért volt ez mindenkinek életreszóló élmény?

Tick László:

– Mert gyakorlatilag minden rajtunk múlott. Tehát először ízlelhettük meg azt, hogy van egy csapat, és azzal mindent meg lehet csinálni. soha nem felejtem el, hogy leértünk Orfűre, és semmi nem volt előkészítve. Begyalogoltunk négyen a tanácselnökhöz, bemutatkozott: „Tolvaj vagyok”. Mondtuk, mi nem, de kérni szeretnénk: kellene szalma, fa, egy kis segítség…és délutánra ott volt. Attól kezdve magunk főztünk, mindent magunk csináltunk. Volt egy program, de azt minden este újraterveztük, attól függően mire volt szükség. Gyakorlatilag mindenki kapott különböző feladatot. két- három nap után mindenki elengedte magát, és dőlt belőle a hülyeség. Az egész önszerveződő volt, és sikerült. Mi tömtük a szalmazsákokat, mi főztünk, csináltunk éjszakai túrákat. A másnapos brigád kitalálta mi legyen az ebéd. Működött az egész.

Béki Gabriella:

– Először ízleltétek meg az önállóság érzését.

Tick László:

– Az, az! csináltunk valamit. Jól éreztük magunkat. Voltak katasztrófák. Volt olyan, hogy hazaértünk a túráról, és vihar volt, a sátrak a fa tetején, az összes bőrönd elázott.

Béki Gabriella:

– Mindezt vidáman fogadtátok, lazán. Senki nem dobta be a törölközőt?

Tick László:

– Volt ilyen is, de az hamar kiszelektálódott. Aki ott maradt, az gyorsan levetkőzte a kényeskedést.

Béki Gabriella:

– Mi volt, ha nem sikerült a kaja? Mondtad, hogy kondérban főztetek.

Tick László:

– Emlékszem, egyszer én voltam a tűzfelelős. Felraktuk a tejberizst, hogy főzzünk a tábornak, mikor kiderült, hogy hohó, nincs tej. A vízben elkezdett főni a rizs. Volt három gyorsfutó gyerek, kapták a hátizsákokat, és lementek a boltba tejért. Végül elkészült a tejberizs. kicsit odakozmált, de nem számított. Zsíros kenyér mindig volt lila hagymával. Bárki éhes volt, ehetett.

Béki Gabriella:

– Milyenek voltak a foglalkozások? Úgy tudom mindegyik tábornak volt valami tematikája.

Tick László:

– Így van… próbálok visszaemlékezni… Volt például helyi népszokásoknak a felderítése. Erre terveztünk egy kétnapos túrát. Megvolt, hogy melyik faluban mit kell megnézni. Az Őrségben mit jelent a pityerszer. Bemutatni a mezőgazdaságot, miből élnek, hogy élnek az emberek. Volt irodalmi, földrajzi, történelmi tematika. Egy-egy korba beleélte magát egy-egy csapat, és előadta.

Béki Gabriella:

– Milyen hosszú volt a tábor?

Tick László:

– Egy és két hét között. Tíz nap elég is volt, mert a mosdáshoz mostohák voltak a körülmények. Hideg víz volt. Akkor már vágyott mindenki haza…

Béki Gabriella:

– Visszatérve az iskolába: a tanárok közül kikre emlékszel nagy szeretettel?

Tick László:

– Nagyon kevés tanár volt, aki nem hagyott nyomot. Nagyon nagy nyomot hagyott bennem a szimat tanár úr. Ez volt a beceneve.

Béki Gabriella:

– Az a Szalay tanár úr volt. Könyvvitelt tanított.

Tick László:

– Nekünk ügyvitelgépesítést tanított. Borzasztó unalmas volt. Borzongtunk tőle, viszont ő tanított meg szépen nyomtatott betűvel írni. Hogy olyan legyen az írásom, hogy bárki el tudja olvasni. Volt egy jó, idős könyvviteltanár, dr. Szakolyi Béláné. Elsősorban estieket tanított. keveset vállalt nappalin, de minket ő tanított harmadiktól, és attól kezdve nincs problémám a könyveléssel. Az más kérdés, hogy az egyetemen abból kirúgtak. Az volt a baj, hogy középiskolában tanultam.

Béki Gabriella:

– Úgy érzeted tudod…

Tick László:

– Igen, és ebből volt egy kis kavarodás, de ők voltak az erősebbek. Úgyhogy hagyni kellett. Mindegy, azóta is van könyvelőcégem. Én is könyvelek, és mérlegképesem is van. Abból élek, amit középiskolában tanultam. Hegedűs volt a matematika tanár. Patonyira emlékszem nagyon.

Béki Gabriella:

– Te is fociztál?

Tick László:

– Igen, természetesen. Hátvéd voltam. Akkor egyértelmű volt, hogy az a csapat focizik. Amellett máshol pingpongoztam. Edzés után mentem pingpongozni, de hát a gyerekek terhelhetők. Patonyi nagyon jó orosztanár volt.

Béki Gabriella:

– Megtanultál oroszul?

Tick László:

– Á, frászt. Nincs nyelvérzékem, de elég jól tolerálta. Olyan oroszórák voltak, hogy közben azért megbeszéltük az eredményeket is, ő volt az osztályfőnököm is három évig. Katinka néni (dr. Fekete Józsefné) történelmet tanított. Ő is jó volt, csak halkan beszélt, alig lehetett hallani. és akkor jött oda Horn Gyuri gyakornoknak. Tele volt ambícióval.

Béki Gabriella:

– Magyart ki tanított neked?

Tick László:

– Egy hölgy volt, Radványi Tamásné, de a magyart sose szerettem. Nem tetszett, hogy megmondja, hogy én mit gondoljak, mit akart a költő mondani. Viszont egy eredménye volt, addig nyüstölt, amíg a nyelvtant belém verte. Ő tanított meg helyesen írni. Egy időben odafigyeltem, hogy jó legyen a tanulmányi átlag, ne rontsa el semmi. Azt mondta, ha nem tanulok meg helyesen írni, akkor megbuktat.

Béki Gabriella:

– Inkább úgy döntöttél, hogy megtanulod.

Tick László:

– Jártam helyesírási gyakorlásra, vagy szakkörre, és ott megtanított.

Béki Gabriella:

– Mi volt a második nyelv?

Tick László:

– Nem volt második nyelv. Csak orosz volt. Most gondolom, hogy jobban rá kellett volna feküdni. A tornatanárra, Széles Lajosra emlékszem még, nem igazán szerettem. Fanatikus volt, az atlétika bűvkörében élt. Neki az volt a sport, nem szerette azt, aki focizott. szóval szerettem odajárni, annak ellenére, hogy az osztályban sok volt a kollégista, és sokan bejárók voltak, akik mindig rohantak haza. Volt egy réteg, amelyik plebszesedett.

Béki Gabriella:

– Ezen mit értesz?

Tick László:

– A Ferencváros akkor híres volt a talponállókról. én meg akkor sem bírtam a piát, meg most sem.

Béki Gabriella:

– És a lányokkal hogy jöttél ki?

Tick László:

– Nem szeretem, ha belső körből választ valaki partnert. Felszabadultabb az ember, ha nem a partnerével van ilyen társaságban. Máig nem tolerálom a munkahelyi kapcsolatokat. olyan dolgokat hoz be, ami rontja a teljesítményt, feszültséget kelt.

Béki Gabriella:

– Az érettségire emlékszel?

Tick László:

– A hangulatára igen, de már a témára nem. Külön nem kellett rá tanulni.

Béki Gabriella:

– Nem vagy izgulós típus?

Tick László:

– Elég jól tűrtem, vagy kezeltem a feszültséget. Már az általános iskolától hozzá voltam szokva, hogy folyamatos megmérettetés van. A kísérleti osztály azt jelentette, hogy majd’ minden héten jött tíz-húsz matektanár, és nézte, hogyan tanítják az új módszerrel a matematikát. Ezeken az órákon hozzászoktam a szerepléshez. Másrészt viszonylag hamar rájöttem, hogy pont a nehéz helyzetben nem szabad elveszteni az embernek a fejét. Akkor le kell ülni, és nyugodtan átgondolni újra. Bennem van a stressz, de csak annyira, hogy azt hozza ki, amikor megmérettetés van, akkor tényleg oda tudom tenni magam. Tehát nem gátol, hanem stimulál.

Béki Gabriella:

– Ez nagyon szerencsés tulajdonság.

Tick László:

– Igen, és jó párszor kellett ezt használni később is. Amikor minden stresszes volt, és már mindenki eldobja a ceruzát, akkor nagyon hasznos tud lenni ez. Szeretek rajzolni. lerajzolom a problémát, és vizuálisan mások is könnyebben megértik, és gyorsabban eredményre tudunk jutni.

Béki Gabriella:

– Az egyetemre simán felvettek. Nem is kellett felvételizned?

Tick László:

– A matematikát azt meg kellett írni, de az nem volt gond. A verseny eredménye miatt politikai gazdaságtanból nem kellett felvételizni. Gyakorlatilag pont amikor a felvételi beszélgetés volt, akkor mi a Pepivel (Papi Attilával) iskolai táborban voltunk, és megszerveztük, hogy a bátyám lejött értünk vasárnap délután. Itt voltunk hétfőn a beszélgetésen, és mentünk vissza a táborba. Tehát nagy energiát nem fordítottunk rá. simán felvettek.

Béki Gabriella:

– Melyik szakot választottad az első év után?

Tick László:

– Pénzügy szakot választottam. Engem az érdekelt. Az egyetemen is az a fajta társadalmi szerepvállalás érdekelt, aminek értelmét láttam – nem a KISZ –, és így bekapcsolódtam a stúdium Generálé munkájába.

Béki Gabriella:

– Én is SG-s voltam!

Tick László:

– Politikai gazdaságtant, és matekot is oktattam középiskolásoknak. Aztán a matekot leadtam, és másodikban a stúdium Generálé vezetője lettem majdnem diplomáig. Én szerveztem a táborokat, a tavaszit, nyárit, meg a szombatonkénti köröket.

Béki Gabriella:

– Kapcsolatban vagy még velük?

Tick László:

– Nem. Megmondom őszintén az a típus vagyok, aki mindig előre néz, és nagyon-nagyon ritkán nézek hátra. Akkor ezt csináltuk évekig, Horn Gáborral, Pepivel, Pertl Gabival. Viszonylag hamar át kellett venni a stafétabotot. ott ismertem meg a feleségemet is. én oktattam őt is felvételi előkészítőn, és akkor jöttünk össze miután már felvették. Ő tanár szakon végzett a közgázon. Az egyetemen a matematika már nem érdekelt, a számítástechnika az igen. A pénzügy szak mellett azzal foglalkoztam a KFKI-ban meg a SZTAKI-ban, SZÁMALK-ban.

Béki Gabriella:

– Szobányi számítógépek voltak.

Tick László:

– Igen. lyukkártyát lyukasztottunk, és éjjel volt gépidő. Csináltam végig a pénzügy mellett.

Béki Gabriella:

– 1982-ben kaptad a diplomát?

Tick László:

– 1983-ban, mert voltam egy évig katona is egyetem előtt, Kalocsán, a Forradalmi Ezredben. Hát azt ki lehetett volna hagyni, de lehúztam. Engem valami miatt kiemeltek, és híradós zászlóaljba kerültem, ahol hárman voltunk egyetemisták, és a többség sorállományú volt. ott aztán megismertem, hogy milyen a világ. olyan szabolcsi gyerekkel találkoztam, aki a faluból akkor jött el először. szóval kihagyható lett volna.

Béki Gabriella:

– Hát eltöröltük azóta a kötelező sorkatonaságot, de vannak, akik visszaállítanák.

Tick László:

– Nem kellene. Abban bízom, hogy az ország nem is bírná el anyagilag.

Béki Gabriella:

– Az ország a stadionokat sem bírja el anyagilag, mégis csinálják.

Tick László:

– Az igaz, de ez olyan lenne, mint az internetadó. Annyira a fiatalokat érinti, hogy az már keményen politikai kérdés lenne. Az már nagyon beleszólna a mindennapi életbe, mint a vasárnapi zárvatartás.

Béki Gabriella:

– Hogy találtad az első munkahelyed?

Tick László:

– Pénzügy szakon volt egy oktatóm – Cs. Kovács Ferencnek hívták –, aki vállalatgazdaságtant tanított, és elhívott egy beszélgetésre. Mint kiderült ott megalapítottuk az egyetemi kisszövetkezetet. Ez 1980-ban volt. Akkor már voltak VGM-ek, vállalati munkaközösségek. Ez a kisszövetkezeti forma alkalmat adott arra, hogy oktatók, és diákok végezzenek munkát, és ebből bevételük legyen. Voltak szekciók. Mi a pénzügyi szekció voltunk, és mellette úgynevezett vállalati tervezést csináltunk. szimulációs programot kellett csinálni. Akkor még volt külön fejlesztési alap, meg béralap, meg mindenféle. Elkezdtünk vállalatoknak előadásokat csinálni, és kétnapos tanfolyam alatt megcsináltuk a tervezést. Úgy volt meghirdetve, hogy a résztvevők hozzák magukkal a vállalati számokat. Ez elég jól fizetett.

Többek közt csináltunk ilyet a csemege kereskedelmi Vállalatnak, és a közgazdasági osztály vezetője nagyon ráharapott erre. Harmadikos voltam, amikor odahívott, hogy járjak be hetente egyszer-kétszer-háromszor, és próbáljam megteremteni a számítástechnika alapjait a vállalatnál. Végzés után oda mentem dolgozni. Vettek egy modern számítógépet, külsősök csinálták a programot, és én kaptam meg a lehetőséget, hogy belül vezetője legyek a dolognak. Mindenféle számítást, elemzést meg lehetett csinálni. szóval nem volt gond elhelyezkedni, csak azon izgultam, hogy az utolsó nyarat végzés után még el tudjam tölteni.

Béki Gabriella:

– A táborban?

Tick László:

– Részben a táborban, részben utazással, Bulgáriába, ide-oda. Már volt pénzem, mert kerestem, és még hátizsákkal nyugodtan lehetett utazni szabadon. Úgy kellett kiimádkozni, hogy csak szeptember elsején menjek dolgozni. Nem beszélve arról, hogy 1983-ban el kezdtem építkezni a bátyámmal közösen egy ikerházat Soroksáron.

Béki Gabriella:

– Hány év ment bele egy ilyen építkezésbe?

Tick László:

– 1986-ban kaptuk meg a lakhatási engedélyt, és 1987 októberében költöztünk. 1986-ban összeházasodtunk. Először az anyósoméknál laktunk, és azóta itt. Sikerült úgy megcsinálni, hogy a bővülést kibírta.

Béki Gabriella:

– Hány gyerek van?

Tick László:

– Kettő. Két fiam van, ikrek. 1994-ben születtek: Ádám és Tamás.

Béki Gabriella:

– Visszatérve a munkához…

Tick László:

– A csemege közgazdasági osztályán voltam 1986-ig, mint közgazdász. Utána elmentem az Ezermesterhez, ott egy barátommal csináltam meg a számlázási, könyvelő rendszert, amit elkezdtünk értékesíteni, mint önálló szellemi alkotást. Erre a szerzői Jogvédelmi Hivatal lehetőséget adott. A hivatalon keresztül viszonylag kedvezően el lehetett adni a rendszert. 1987-ben szétváltunk, és elkezdtem egyedül adogatni a számviteli szoftvert, amellett, hogy az Ezermesternél főállásban dolgoztam.

Béki Gabriella:

– Hogyan képzeljem el azt, amit eladtál?

Tick László:

– Ez gyakorlatilag az emberi akarat rákényszerítése a gépre, hogy azt csinálja, amit szeretnék, akkor is, ha én nem vagyok ott.

Béki Gabriella:

– De szépen mondtad!

Tick László:

– Ez erről szól. Különösen az ügyviteli rendszereknél. Meg kell győzni az érintettet arról, hogy ha ezt használja, attól neki jobb lesz, és könnyebb lesz az élete. Visz a munkájába egy rendszert, és ha jól csinálja, egy gombnyomás, és lejön az eredmény.

Béki Gabriella:

– Egy csomó cég számára csináltál ilyet?

Tick László:

– Egyet csináltam, és végül ötvennégy cég könyvelt az én rendszeremmel. könyvelőirodák, de nagy cégek is, mint az Interfrukt, ügyvédi irodák… Ötven-valahány cég.

Béki Gabriella:

– Gondolom más is csinál ilyet, van konkurencia. A piacon van egy kialakult ára ennek?

Tick László:

– Ez akkoriban nagyon új volt, mert még csak a Robotron NDK számítógépek voltak itt. Aztán bejött a commodor 64, aztán a pc 1986-ban. Az első commodorra én csináltam meg, és akkor ez robbanásszerű volt. Volt konkurencia, de kevés. Nagy előnyöm volt, hogy én közgazdász vagyok alapvetően, nem csak számítástechnikus, ezért pontosan értettem, hogy a megrendelő mit akar, miről beszél. Ezért tudtam jó programot csinálni, olyat, ami akkor kellett. Értettem, hogyan működik belülről egy cég. Ebből következően viszonylag sok könyvvizsgáló is megszerette és ajánlotta a cégeknek. Aki használta, az meg volt elégedve, és ajánlotta másoknak is. Ilyen rejtett marketinggel ment szét. Ezt 1987-ben kezdtem, és még ma is tizenöt cég használja. A kilencvenes évek erről szólt.

Béki Gabriella:

– Ebből meg lehetett gazdagodni?

Tick László:

– Minden belement a házba, gazdagodásról szó sincs. Ez úgy nézett ki, ha valaki megvette az összes modult, kétszázezer forintot fizetett ki. A jogvédő levont tíz százalékot, tehát én száznyolcvanat kaptam. Aki hozta az üzletet, az kapott még húsz százalékot, maradt olyan százötvenezer, ami akkoriban nagy bevételt jelentett.

Béki Gabriella:

– Hajaj! Egy országgyűlési képviselőnek harminckétezer forint volt a tiszteletdíja a kilencvenes évek elején.

Tick László:

– Kifizettem az OTP-adósságot. Utaztunk, és autót vettünk. Meg lehetett belőle élni, de nincsenek birtokok. Mindig úgy választottam munkahelyet, hogy tolerálták, hogy ezzel is foglalkozom. 1988 végén a Csemege visszahívott, hogy ott is csináljak meg egy teljes vállalati rendszert: a boltelszámoltatástól a raktárig, és főkönyvig mindent. Visszamentem – az volt a legjobb pozícióm –, főmunkatársi kinevezést kaptam, ami azt jelentette, hogy nem volt alattam ember, de felettem is csak a vezérigazgató, meg a gazdasági igazgató. Akkor már olyan tízmilliárdos volt a csemege, nem kis cég, hanem országos nagyvállalat. Gyakorlatilag szabad kezet kaptam. Tudtam szervezni csapatot. Megcsináltam a rendszert, én állapodtam meg az emberekkel.

Ez 1989-ben volt, 1990. január elsején elindult a rendszer. Amikor 1998-ban eljöttem, akkor is ezzel dolgozott a cég. Ez volt az első ötvenes Novell hálózat Magyarországon, egyszerre ötvenen tudtak dolgozni. Ezzel a Csemege egy nagyon előremutató lépést tett meg. Erre a feladatra hívtak vissza, olyan feltételekkel, amire nem lehetett nemet mondani. Teljesen önálló jogkörrel, külsős emberekkel dolgozhattam. Mondtam előre a vezérnek, hogy az elején nagy balhék lesznek, nem megy könnyen ennek a bevezetése. Nem érdekel, ha értekezleteken letorkol, és én vagyok a rossz fiú, de csinálhatom, ahogy akarom.

Béki Gabriella:

– Miért hagytad ott őket 1998-ban?

Tick László:

– 1991-ben privatizálták a csemegét, és megvette a Julius Meinl. 1992-ben felajánlották a gazdasági igazgatói posztot, de nem vállaltam, mert amellett nem foglalkozhattam volna külön a cégekkel, de mint IT (információ technológia) igazgató, úgy már igen. Megcsinálták ezt az IT igazgatói posztot, és én lettem az IT igazgató. Tizenkétmilliárdos volt a cég, és összejött egy viszonylag fiatal menedzsmentcsapat. Egy ember jött a Meinltől, és öten voltunk magyarok. Letettünk egy tervet, hova kéne eljutni négy-öt éven belül. Először rábólintott az osztrák, aztán kimentünk Bécsbe, ott is rábólintottak, de mondták, hogy nekünk kell kitalálni mindent.

1992-től a Július Meinl elkezdett minden kereskedelmi csatornában terjeszkedni. Először megcsinálta a nagyraktárat, amihez megcsináltam a rendszert. Az volt az ország egyik legmodernebb rendszere. Megcsinálta a J diszkont hálózatot, ahhoz is megcsináltam a rendszert. Megcsinálta a c+c (cash and carry) áruházat, ahhoz is kellett egy rendszer. Akkor jöttek be a plázák. Megcsináltuk a hipermarketeket. 1998-ra gyakorlatilag megcsináltunk mindent, amit eldöntöttünk. Ezalatt a számítástechnikai rendszert végig én raktam össze részben belsős, részben külsős csapatokkal. 1998-ban ez a folyamat megtorpant, azt mondták, hogy elértük a maximumot. Akkor volt százhúszmilliárdos a cég. A teljes élelmiszerkereskedelem minden vertikumába beállt. Elértük a csúcsot. Én építeni szeretek, nem rajta ülni, úgyhogy eljöttem.

Béki Gabriella:

– Eljöttél és összeomlott az egész…

Tick László:

– Sokszor van ez így. 1999 nyarán már látszott, hogy megy le. Úgy döntöttem, hogy elmegyek az Interfruktba. Ez a Tengelmann Magyarországon működő zöldség-gyümölcs bázis cége volt, magánszemélyek által kivásárolt kft. Oda hívtak 1998-ban gazdasági igazgatónak, és elmentem. Annak idején én csináltam az ügyviteli rendszerüket. Tengelmann akkor elkezdett terjeszkedni, megvette a skálát, behozta a plus diszkontláncot, a Kaisers-t, és ezt mind az Interfruktra építette. Megint volt négy év építkezésre. Amikor odamentem, két üzlet volt, amikor eljöttem, volt huszonkettő.

Mi csináltuk a Mol, és az OMV üzlethálózat teljes frissáru-kiszállítását. A teljes plus, kaiser lánc zöldségellátását. Elindultunk Szlovéniába, Szlovákiába, és szépen fejlődött. 2002-ben megint eljutottunk a csúcsra, és akkor eljöttem. Amikor odamentem hárommilliárdos volt, amikor eljöttem hatvankétmilliárd volt az éves forgalom. Elmentem ügyvezetőnek egy Kft.-hez, (Laurel Kft., Progadat kft.), amelyik bolti rendszereket csinál, és egy másik céggel (KfkI) megnyerte a Cooptendert. Ez ezerötszáz üzlet számítógépes rendszerrel való ellátását jelentette. 2007-ig megcsináltuk a teljes rendszert, amíg ott voltam.

Béki Gabriella:

– Eljöttél, de a COOP nem omlott össze…

Tick László:

– Úgy van, most írtak ki tendert egy másik rendszerre, most akarják lecserélni a régit. Eljöttem, mert ezzel a barátommal, aki az SAP-t csinálta, úgy döntöttünk, hogy közösen létrehozunk egy céget, a Mind System Consulting kft.-t. 2007. január elsejétől működik, és azóta SAP-s rendszereket csinálunk nagy cégeknek. Huszonnyolcan vagyunk. Ketten vagyunk ügyvezetők, és tulajdonostársak. Nekem van negyvenhat százalékom, neki ötven, és valaki még benne van négy százalékkal.

Béki Gabriella:

– Szereted a munkád?

Tick László:

– Nagyon. Építeni szeretek, alkotni, kitalálni, megcsinálni, bevezetni. Az elején még üzemeltetni is, ameddig az emberek még nem szokták meg, hogy kell csinálni. Hogy jó lesz nekik, vagy a tulajdonosnak, vagy a gazdasági szervezetnek. Ezt iszonyúan szeretem, és úgy gondolom, ehhez értek is. Amit nem szeretek, de ezzel jár, hogy iszonyúan nagy energiák mennek el az egyéb dolgokra, ami nem épít, de ahhoz kell, hogy egyáltalán működni tudjunk.

Béki Gabriella:

– Mint például?

Tick László:

– Mondjuk, hogy a folyosók takarítása rendben legyen. A cég akkor tud sikeres lenni, ha a kicsiket is ugyanolyan odafigyeléssel csinálja. Mi nagyon jó tandem vagyunk, sosem szabad leállni. Van egy jó mondásunk, amikor bejön valami: az állhatatosság meghozta a gyümölcsét. Attól fogva, hogy először találkozunk az ügyféllel, addig, amíg megveszi a rendszert, az másfél év. Míg rábeszéljük, hogy ugyan drága a SAP, de neki jobb lesz. 1. tud növekedni, 2. nem lopják ki a szemét, 3. egy olyan folyamatszervezést tud rárakni, amitől sokkal hatékonyabbá válik mindenkinek a munkája. Ez egy integrált rendszer: ha ott bevesz egy csavart, az a másik oldalon már lekönyveli, meg kimutatja, elemzi.

Béki Gabriella:

– Hogyan tudnád érzékeltetni a különbséget a kilencvenes években készített rendszer, és az SAP között?

Tick László:

– Nagyon egyszerű. A kilencvenes években úgynevezett sziget-rendszereket csináltunk. Volt egy problémakör, és optimalizálva azt megoldottuk. senki nem nézett ki az asztalon túlra. Mondjuk volt egy szállítási osztály. Megcsinálta a fuvartervezést, darabra jó volt, de már a megrendelést papíron vitték be, és az üzemanyag-elszámolást papíron adták fel. Az SAP rendszer azt csinálja, és attól olyan szép és nehéz, hogy olyan, mint egy pókháló, befedi a teljes vállalatot. Gyakorlatilag azt szoktam mondani: ami az SAP-ban nincs, az a cégnél nincs is, és nem is lehet elintézni. Ezt lehet nagyon feszesre szabni, ahogy a németek csinálják. Egy virágot nem tud beszerezni a titkárnő a főnöke szobájába anélkül, hogy az SAP-t ne használná. Lehet, hogy úgy van beállítva a rendszer, hogy ahhoz, hogy ő beszerezzen egy virágot, három ajánlatot kell bekérnie, azt be kell vinnie, és a rendszer eldönti, hogy milyen szempontok alapján, kitől kell megrendelnie.

Elektronikusan feladja a megrendelést, ha olyan a partner, elektronikusan megkapja a számlát, megnézi, hogy a rendelés ára és a számla ugyanaz, a pénzügy azonnal látja, hogy ez fizethető, és amikor beérkezik a virág, azonnal készletbe veszik, és felteszik abba a szobába leltárba, hogy az ő felelőssége meglegyen, és szól a gondnoknak, hogy locsolja rendszeresen, és jelezze vissza, hány naponta adott neki vizet. Ez mind egy rendszer. Mi automatikusan úgy gondolkodunk, ha adódik egy probléma, úgy kell megoldani, hogy az összes többi kapcsolódási pont is rendben legyen. Annak, aki felveti a problémát, fogalma nincs erről az egészről. Azt hiszi, hogy mi csak problémát generálunk, pedig nem. leül egy négy-öt fős team, mindenki specialista a maga területén, és végigbeszéljük, hogyan kell a dolgot megoldani, hogy az összes kapcsolódási pont rendben legyen.

Béki Gabriella:

– Hadd kérdezzem meg, hogy azon túl, amit a közgázon számítástechnikából tanultál, végeztél valamilyen képzést?

Tick László:

– Nem, mindent autodidakta módon tanultam meg. kaptam egy szemléletet, és egy módszertant arra, hogy hogyan kell tanulni. Önállóan tanultam meg, hogyan kell programozni különböző programnyelveken. Rá voltam kényszerítve.

Béki Gabriella:

– Meg érdekelt…

Tick László:

– Részben érdekelt, de rá is voltam kényszerítve, mert folyamatosan változtak a gépek, lépést kellett tartani. Tényleg igaz, hogy már félévente cserélődnek a technológiák. Ha benne van az ember, könnyebben meg tudja tanulni, mert már megvannak az alapjai. Nagy csodát nem találnak ki, ha meg kitalálnak, az megtanulható. Ebben a szakmában teljesen természetes, hogy az ember folyamatos mozgásban van.

Béki Gabriella:

– Végül engedj meg néhány személyes kérdést. Mit csinálnak a fiaid?

Tick László:

– Már egyetemisták. A kommunikációs főiskolán tanulnak az Örs vezér terén, ami január elsejétől egyetem lett. Az egyik utazásmenedzsment szakon van, a másik meg gazdaságinformatikán. Jól vannak, mind a kettő sportol.

Béki Gabriella:

– Foci? Pingpong?

Tick László:

– Nem, egyik se. Egyikük kajakozik, a másik személyi edző, OKJ-s tanfolyamot csinált, és edző. Most jöttek haza Erasmusról. Egyik Törökországban volt, másik Görögországban, Athénban. Megcsinálják az utolsó félévet, megírják a diplomamunkát. Egyik valószínűleg elmegy Dániába master képzésre. A másik még nem tudja mit csinál.

Béki Gabriella:

– Feleséged mivel foglalkozik?

Tick László:

– A feleségem amikor elvégezte a tanár szakot elhelyezkedett a Széchenyi szakközépiskolában a Vas utcában, de nagyon nem tetszett neki. csináltam két kft.-t, az egyik egy könyvelőiroda, a másik meg számítástechnikai kft. Ő a könyvelőirodában könyvel baráti cégeknek, akik nem csinálnak túl nagy forgalmat. Ő csinálja a könyvelést, én megcsinálom a mérleget. Ez azért jó, mert maga osztja be az idejét, és otthon is tudott dolgozni.

Béki Gabriella:

– Ennyi munka mellett jut időd hobbyra?

Tick László:

– Három hobbym van. Az egyik a vitorlázás. A másik a motorozás. A harmadik meg az, hogy teniszezem. Régebben síeltem is, de amióta a térdem nem bírja, azt hanyagolom. Május végén megyünk balatoni körbefutásra. A cégnek van egy futócsapata. én nem futok, sofőr vagyok, és a technikai hátteret biztosítom. Az evezős fiam is benne van a csapatban.

Akarattyán van egy nyaralónk, ott alszik a csapat nagy része. Tavaly másodikok lettünk. Aztán június elején megyek ki az Adriára vitorlázni. Van egy társaság, akikkel már harminc éve járunk vitorlázni. Régebben a Balatonra jártunk évente kétszer. Néhány éve az Adriára megyünk. Ugyanaz a társaság. csak fiúk. Egy nagy katamaránt bérelünk. Motorozni magányosan szeretek, vagy a fiammal. Egy Chopperem van. Azt szeretem, ha szép lassan pöfögök, nézem a tájat. Olyankor kiszellőztetem a fejem. Ez egyfajta szabadságérzés. és teniszezem egy csapattal.

Béki Gabriella:

– Elégedett embernek látszol…

Tick László:

– Most már azt mondom, hogy vissza kéne venni, mert elég intenzív volt ez a harminc év, amióta csinálom. A szervezet már időnként jelez.

Béki Gabriella:

– Köszönöm a beszélgetést.

Készült 2016 áprilisában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.