Szalay László – 6. rész – A tanár

Dr. Szalay László, A Tanár

Az iskolatörténete a nagy tanáregyéniségek között tartja számon őt. Hivatását ajándékba kapta és az betöltötte az egész életét.

Hogyan is kezdődött?

Diákkorában a Mester utcai iskolában a könyvvitel tanára egy hites könyvszakértő volt, akivel a pedagógushiányt igyekezett pótolni az iskola. Ideges, sokat betegeskedő ember volt. A kevés, megtartott óráján minden magyarázat nélkül lediktálta a könyvelési tételeket és ezeket a tanulóknak be kellett magolni.

„Hivatalos tankönyv nem volt, ezért más osztályok, iskolák jegyzeteiből próbáltuk megérteni az anyagot sok fáradsággal, de kevés eredménnyel. Ugyanakkor volt egy közgazdaságtant tanító tanárom, aki nagyon világosan magyarázott. Megállapítottam, hogy így kellene a könyvvitelt is tanítani. Ez érlelte meg bennem a gondolatot, hogy gazdaságszakos tanár legyek és életem fő célkitűzése, hogy magyarázatomat mindig az alaposság és a jól érthetőség jellemezze.” – így vallotta pályaválasztásáról visszaemlékezésében.

Szaktárgyai közül főként az iskola szakmai képzésének megfelelő egyik fő tantárgyat, a könyvvitelt tanította.

A könyvelés alapjainak elsajátításában nem ismert engedményeket. Logikus, érthető magyarázatai megkönnyítették a számvitel összefüggéseinek megértését, a diákok tanulását. Addig nem engedte tovább tanítványait, amíg nem sajátították el a megfelelő szintű tudást, a tantárgyban való előrehaladást. A leggyengébb diákok közül délutánonként– amíg ő adminisztrációs munkáját végezte – irodájában mindig ült egy-egy munkagyakorlaton dolgozó tanuló, akinek tudását ellenőrizte.

Délután kettesben a munkagyakorlaton dolgozó tanulóval irodájában

Nemcsak a lemaradókkal foglalkozott. Évtizedekig vezette a könyvvitel szakkört, itt készítette fel a legtehetségesebbeket a versenyekre. Munkája gyümölcsözött, mert tanítványai közül sokan országos versenyeken rangos helyezéseket értek el. Nagyon büszke volt rájuk.

Szigorú tanárnak tartották. Értékítéletét az évtizedek során egyetlen tanuló sem kérdőjelezte meg. Tanítási óráin keményen dolgozott és kemény munkát követelt tanítványaitól is.

Szalay tanár úr könyvvitel tanítására Apatóczki Mária egykori tanítvány a következőképpen emlékezett:

„Osztályunkban 1962 szeptemberétől dr. Szalay László igazgatóhelyettes úr tanította a Könyvvitel tantárgyat. Az első órán dolgozatot íratott velünk az első tanév anyagából, és azonnal kiderült, hogy az osztály nagy része nem jeleskedik valami nagyon a tanultak ismeretében. Ezért, hogy tovább tudjunk lépni, gyorstalpaló, de igen érthető módon leadta az első év teljes anyagát. Mi leírtuk, és azt megtanulva, el tudtuk kezdeni a másodikos anyag elsajátítását.

Ezt követően két éven át tanította nekünk ezt a tantárgyat, ráadásul nem annyira a tankönyvből, hanem a saját tudásából és tapasztalatából. Nagyon jó előadó volt, és így jól megmaradtak bennünk az általa tanított ismeretek, amiket aztán a heti egynapos, a különböző pénzintézeteknél végrehajtott gyakorlati képzéseken is jól tudtunk alkalmazni. Az 1964 szeptemberében induló tanévben az igazgatóhelyettes úrnak túl sok lett az elfoglaltsága, ezért a mi osztályunk, a IV./A tanítása már nem fért bele az órarendjébe.

Nagyon elkeseredtünk, hiszen érettségi előtt álltunk. Attól féltünk, hogy a tanárváltás visszavet bennünket a tananyag elsajátításában, és nehezen fogunk megfelelni az érettségi vizsgán. Emellett az igazgatóhelyettes úr személyét is nagyon megszerettük. Emberséges, jóindulatú, de szigorú módon kezelte az osztály ötven, időnként neveletlen lányát.

Amikor megtudtuk, hogy a továbbiakban már nem ő fog tanítani bennünket, valaki kitalálta, hogy menjünk mindnyájan a tanári szoba elé tüntetni az igazgatóhelyettes úr mellett, és követeljük, hogy ő vigyen bennünket végig az érettségiig. Kora reggel természetesen mind az ötven lány felvonult a tanári szoba elé és várta Mitnyán Mihály igazgató urat. Amikor megjött, előadtuk neki a kérelmünket, és kijelentettük, hogy addig innét el nem megyünk, amíg a kérésünket nem teljesítik.

Azt a választ kaptuk, hogy meglátja, mit tud tenni, de menjünk vissza az osztályterembe. Mi visszamentünk és vártunk, hiszen a könyvvitel óra következett. Az óra kezdete után izgatottan várakoztunk, majd pár perc múlva megjelent dr. Szalay László igazgatóhelyettes úr. Az egész osztály hatalmas ovációval fogadta, amitől a tanár úr szeme könnybe lábadt, ahogyan a miénk is. Felemelte a kezét és csendre intett bennünket, majd így szólt: – Lányok! Meg kell, hogy mondjam, maguk a legfegyelmezetlenebb osztályom, akiket valaha is tanítottam, de egyben a legkedvesebbek is.

Nagyon örültünk, hogy visszakaptuk őt, és neki köszönhetően sikeres érettségi vizsgát tettünk ebből az amúgy eléggé száraz és nehéz tantárgyból. Mindnyájan hálával és szeretettel gondolunk rá.”

A számviteli szabályok gyakran változtak. Szalay tanár úr elsőként tanulta meg az új elszámolási módokat, hogy tovább tudja azt adni kollégáinak.

Az oktatás tantervei is változtak. Amikor bevezették a pénzügyi szakközépiskolába az államháztartási számvitel tanítását azonnal elvégezte az államháztartási könyvelői tanfolyamot. Képesítést szerzett az új tantárgyból is 1969-ben.

Szakmai tudását felettesei is elismerték. 1966-ban felkérték arra, hogy vegyen részt egy olyan testület munkájában, amelyet dr. Lukács Lajos nagy szakmai tekintéllyel rendelkező számvitel szakos főiskolai tanár vezetett és az volt a feladata, hogy az új gazdasági mechanizmus követelményeit átültesse a számvitel oktatásába.

A technika fejlődése az 1960-as évek közepén elérte a könyvvitel tanítását is. Megjelentek az iskolában az első könyvelő gépek és egyéb korszerű irodai eszközök. Új tantárgy az ügyviteltechnika egészítette ki a hagyományos könyvviteloktatást. Az új tantárgy oktatásának Szalay igazgató úr lett a gazdája. A gépek szakszerű kezelését tanfolyamon sajátította el, megtanulta az új technika kezelését és bevezette az új ismeretekbe kollégáit is.

Géptermeket hozott létre, gondoskodott a termek berendezéseiről, a gépek működtetéséről, karbantartásáról, javításáról, a szükséges nyomtatványok beszerzéséről. Gondosságát bizonyítja – többek között az a levél is amelyben 1979 májusában 11 pontban foglalta össze az ügyviteltechnika tanterem karbantartásával kapcsolatos nyári feladatokat a gazdasági osztály dolgozói számára. Az elektronikus gépek működése balesetveszélyt hordozott. Különös gondot fordított a tanulók balesetvédelmére, ennek volt köszönhető az, hogy iskolánk géptermeiben soha nem történt egyetlen baleset sem.

Tudatos nevelési célja volt a gépek megszerettetése. Ez a törekvése abból az oly sokszor hangoztatott pedagógiai alapvetéséből fakadt, hogy nem az iskolának, hanem az életnek tanulnak a diákok.

Gyakorlati példái, esettanulmányai mutatták be tanítványainak a könyvelő felelősségét, a gépek használatának előnyeit, a hibás könyvelés következményeit.

Szakmai követelménynek tekintette a tiszta, átlátható, rendezett írásbeli munkát, amely megkönnyíti a majdani könyvelő munkáját.

Fennmaradt óravázlatai bizonyítják, hogy gyakran az órai tananyag tanítása mellett nevelési célkitűzéseket is tervezett. Ezek egy része kapcsolódott az órai munkához: például „A vonalzó használatát ellenőrizni.”, vagy „Megfigyelni a testtartásukat, ne hajoljanak közel a füzethez.” „Ellenőrizni javításaikat, a szabályos javítást meg kell követelni.” Időnként beszedte tanítványai füzeteit, dossziéit és ellenőrizte a követelmények betartását. Általános nevelési céljai átszőtték pedagógiai munkáját. Megtanította tanítványait a korrekt, szakszerű ügyintézésre, a telefonálás szabályaira és sok-sok hasznos ismeretre. Önállóságra, határozottságra szoktatta a diákokat. Nem engedte, hogy az ügyes-bajos dolgát intéző diák kísérővel, tanulótársával érkezzen az irodába. „Ügyét mindenki egyedül intézi.” – hangzott el sokszor a nevelői intelme.

Különös gondot fordított a helyes viselkedés szabályainak megtanítására. Tanítványait olyan szeretettel tanította és nevelte, mintha saját gyermekei lettek volna.

1971-ben az iskolaújság interjút készített Szalay igazgató úrral.

Fórizs György II. c osztályos tanuló hívatásáról faggatta az igazgató helyettes urat.

„Az ifjúság nevelése, oktatása szép feladat. Aki a pedagógus pályát választja, ezt átérezve hivatástudattal és szívesen végzi. Így vagyok én is. Természetesen adódnak bosszúságok is, amelyek ideig-óráig elkedvetlenítenek, de a következő órák sikerei ezt könnyen feledtetik” – így válaszolt a riporter kérdésére.

Néha büntetni kényszerült. Büntetései tükrözték nevelési attitűdjét. Legtöbbször kis dolgozatot íratott a „bűnössel”, amelyek témái az elkövetett „bűnhöz” kapcsolódtak. Például: „Milyen szabályt szegtem meg?” A dolgozat megírása közben igencsak el kellett gondolkodnia a vétkes tanulónak a helytelen viselkedéséről.

 

2019.05.25-én, az VIII. Országos Istvános találkozón a tanári emlékfüzeteket, így a Szalay igazgató úrét is adomány fejében megkaphatják az érdeklődők.

 

Szalay László – 6. rész – Galéria:

Egyes szám: Egy gondolat “Szalay László – 6. rész – A tanár

  1. Wágner Károly Válasz

    Büszke vagyok rá, hogy engem is tanított Szalay tanár úr. l961-65ig jártam az Istvánba, életem meghatározó időszaka volt. Ma is büszkén emlékezem erre az időszakra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.