Dr. Surányi János

Dr. Surányi János közgazdász „a hit tartást ad az embernek” Az I. István Közgazdasági Szakközépiskola 1959-ben végzett növendéke. Előtte három fivére is ebben az iskolában érettségizett, és már van egy unokája is, aki szintén iskolánkban sajátította el a közgazdaság alapjait. Pénzügy szakon szerzett diplomát 1963-ban. Pályája során huszonnyolc évet a…

olvasson tovább

Dr. Sármány Lászlóné Szikszay Sári

Dr. Sármány Lászlóné Szikszay Sári üzemgazdász „szerettem emberekkel foglalkozni” 1956-ban érettségizett az I. István Pénzügyi Technikumban adószakon. Egész életében egyetlen munkahelye volt az Illetékhivatal, bár azt a számos átszervezés során sokféle névvel illették. A negyvenévi munka során szépen lépkedett fel a ranglétrán, és 1996-ban hivatalvezető-helyettesként ment nyugdíjba. Ekkor megkapta a…

olvasson tovább

Dr. Stadler János – videó

Dr. Stadler János jogász, közgazdász, külkereskedő „kívülről nézem a politikát…” 1956-ban érettségizett, és nem is a Mester utcában, akkor a technikum éppen a Bethlen téren működött. Oda úgy került, hogy az akkori „tervutasításos” rendszerben kijelölték neki a középiskolát. Nem sikerült megvalósítania nagy álmát, hogy filmrendező lehessen, ám az élet kárpótolta…

olvasson tovább

Cserfainé Mártonyi Zsuzsanna

Cserfainé Mártonyi Zsuzsanna kereskedelmi igazgató, könyvelő „ha tudod jól az alapokat, akkor nem nehéz” 1955-ben érettségizett az akkor még a Bethlen téren működő I. István Közgazdasági Szakközépiskolában. Először az MNB kőbányai fiókjában dolgozott. Hét év után pénzügyi osztályvezető lett a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyárban, majd értékesítési főosztályvezető. Innen kereskedelmi igazgatónak…

olvasson tovább

Dr. Bolla Dezső

Dr. Bolla Dezső tanár, geográfus, és helytörténész „…ahonnan elszármaztam, azt szolgáltam…” 1955-ben érettségizett az I. István Közgazdasági Technikumban, nehéz, vándorlásokkal teli négy év után. Majd 1959-ben a közgazdaság-tudományi egyetemen gazdasági földrajz szakon szerzett diplomát. Rövid közigazgatási szakmai gyakorlat után a pedagógia irányába fordult: Csepelen a 12 évfolyamos Iskola tanára lett….

olvasson tovább

Lépcsőfokok IV. – Előszó a negyedik kötethez

Előszó a negyedik kötethez A Lépcsőfokok IV. kötete iskolánk fennállásának 130. esztendejében készült. Tizenöt egykori Istvános diákkal beszélgettek iskolatársaik életükről, emlékeikről. Ezeket a vallomásokat tartalmazza ez a könyv. Az öregdiákok személyes sorsának alakulásában tükröződik a legújabbkori magyar történelem két emberöltőnyi korszaka. Hiszen a kötetben szereplő Istvánosok közül a legrégebbiek 1955-ben…

olvasson tovább