Szalay László – 6. rész – A tanár

Dr. Szalay László, A Tanár Az iskolatörténete a nagy tanáregyéniségek között tartja számon őt. Hivatását ajándékba kapta és az betöltötte az egész életét. Hogyan is kezdődött? Diákkorában a Mester utcai iskolában a könyvvitel tanára egy hites könyvszakértő volt, akivel a pedagógushiányt igyekezett pótolni az iskola. Ideges, sokat betegeskedő ember volt….

olvasson tovább

Szalay László – 5. rész – A vezető munka kezdete

A vezető munka kezdete Tanítványaival az iskola udvarán 1950-ben Az iskola vezetése rendkívüli feladatok elé állította az 1951-ben kinevezett fiatal igazgatót. A háborús pusztítások után a megújuló iskolaépület egy részébe beköltözött a Számviteli Főiskola. Szalay igazgató úr megértéssel fogadta a hontalanokat, akik részben Újvidékről, részben Kassáról menekültek. Akkor még nem…

olvasson tovább

Szalay László – 4. rész – Házasság

Házasság A családi gondok és az iskolai elfoglaltságok miatt nem gondolt a házasságra, pedig őszinte szerelemmel szerette Szabó Elvirát, akit a kislány első bálján, 15 éves gimnazistaként ismert meg 1942-ben.” Már az első találkozásnál arra gondoltam, hogy jó volna, ha több lenne közöttünk, mint ismeretség” így emlékezett erre a napra…

olvasson tovább

Szalay László – 3. rész – A háború után

A háború után A második világháború romjain 1945-ben folytatódott az élet. A 28 esztendős Szalay tanár úrra gondokkal teli, nehéz évek következtek. A Fogarasi úti családi házban – amelyet az úgynevezett LAB kölcsönnel épített a család – nélkülözés és betegeskedés. Szalay János az édesapa gyógyíthatatlan beteg, a testvérek elvesztették állásukat….

olvasson tovább

Dr. Szalay László emlékfüzet – Írói ajánlás

Szalay igazgató úr – ahogyan mindnyájan szólítottuk – 1931-ben kisdiákként került a Mester utcai Szent István Felsőkereskedelmi Fiú- Iskolába és 1980-ban búcsúzott el szeretett iskolájától. Fájó szívvel hagyta el az épületet, amelynek minden zegzugát ismerte, és amely sokszor nem is második, hanem első otthona volt. 38 esztendőn át élte itt…

olvasson tovább

Dr. Fésős Lászlóné Hegger Éva – 7. rész

Túl a hetvenen 36 esztendei pedagógus szolgálat, 32 évi nevelőtanári munka után-amelyet a Pénzügyminisztérium és az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címmel is elismertek- visszavonult Éva néni abba az Üllői úti otthonba, amelybe 1959-ben férjéhez jött. Sárikának időközben gyermeke született, Emese, és a nagyi boldogan vállalt oroszlánrészt a kislány gondozásából, neveléséből. Emesével…

olvasson tovább

Dr. Fésős Lászlóné Hegger Éva – 6. rész

Éva néni családja Hegger Éva életébe 1958-ban költözött be a nagy szerelem. És hol is találkozhattak volna, mint a Mester utcai iskola épületében. Fésős László az iskola igazgatójához, Takaróné dr. Gáll Beatrixhoz érkezett az iskolába, Hegger Éva pedig a titkárságon kollégiumi ügyeket intézett. A titkárnő Kovács Erzsike bemutatta egymásnak a…

olvasson tovább

Dr. Fésős Lászlóné Hegger Éva – 5. rész

Három évtized a Mester utca 56-58-ban Az iskola visszaköltözése a Bethlen térről a Mester utcába a Kőbányán lakó lányokat is érintette. Az iskola épület második emeleti tantermeit rendezték be a lányok szálláshelyének. A koedukált diákotthonban kissé megváltozott az élet. Hegger Éva nevelési elvei azonban nem változtak. A mostoha körülményekből otthont…

olvasson tovább

Dr. Fésős Lászlóné Hegger Éva – 4. rész

Az új iskolatípus, a pénzügyi szakképzés iránti érdeklődés megnövekedett. Az iskolába jelentkezők és a diákotthoni elhelyezést kérő tanulók létszáma is megemelkedett. A Pénzügyminisztérium bővítette a diákotthoni férőhelyeket, ezért a lányokat a Kőbánya legszélén lévő pénzügyőrlaktanyába költöztették. 1954 őszén kis házi ünnepség keretében Szilágyi Erzsébetről nevezték el diákotthonukat, amely egyre otthonosabbá…

olvasson tovább

Dr. Fésős Lászlóné Hegger Éva – 3. rész

Menekülés a fővárosba A kétségbe esett családnak váratlan levelet hozott a postás Lendvai Istvántól, az unokatestvértől, aki akkor a budapesti pénzügyi technikumot igazgatta. A pénzügyi technikum az iskolák átszervezése révén egy új iskolatípus volt. A pénzügyi ágazat számára középszintű szakembereket képzett az iskola, amely országos beiskolázási jogot is kapott. A…

olvasson tovább