Kazinczy Anikó – Lépcsőfokok II.
Érettségi éve: 1989
közgazdász, pénzügyi és számviteli szakember
„egyik óráról a másikra megváltozott az életem”
1989-ban érettségizett a Szent István Szakközépiskolában. Egyenes út vezetett a Közgazdasági Egyetemre, ahol három szakot is elvégzett: a pénzügy, a szolgáltatásmenedzsment, és a pénzügytanár szakképesítést szerezte meg. Először a Budapest Bankban helyezkedett el, mellette éveken át tanított. A bankot néhány év főállású tanítás és az okleveles könyvvizsgáló képesítés megszerzése követte. Amikor váltott, a QBE Atlasz Biztosítót választotta, ahol már több mint tizenöt éve dolgozik. Könyvelési csoportvezetőként kezdte, és rövid idő után először kontrolling vezető, majd pénzügyi igazgató lett. 2006-tól külföldön él. Először Norvégiába követte férjét, majd átköltöztek Angliába, ahol azóta is a QBE londoni irodájában dolgozik, mint Senior Regulatory Accountant. Időközben MBA és Nemzetközi Management Accountant képesítést is szerzett. Egy fia született: Balázs.
Béki Gabriella:
– Történelmi nevet viselsz. Leszármazottja vagy a jeles költőnknek, vagy csak névrokonod?
Kazinczy Anikó:
– A második világháború idején – amikor származást kellett igazolni – kiderült, hogy az ismert Kazinczy családból származunk, de azt nem tudom pontosan, hogy Kazinczy Ferenc gyerekeinek, vagy a testvére családjának a leszármazottjai vagyunk. A történelmi nevemre mindig büszke voltam, ezért mikor férjhez mentem megtartottam a nevem. A családunkban azonban ez nem volt ki emelt téma, talán mert a nagyszüleim igen szegények voltak, így nem volt lehetőségük az irodalommal foglalkozni.
Béki Gabriella:
– Nem dobogtatta meg a szívedet, amikor Kazinczyről tanultatok irodalomórán?
Kazinczy Anikó:
– Megdobogtatta, de nem fűződtek hozzá kellemes élményeim az irodalom órán.
Béki Gabriella:
– Hol nőttél fel, hol laktatok a szüleiddel?
Kazinczy Anikó:
– Az V. kerületben laktunk, a Kálmán Imre utcában, úgyhogy pesti vagyok. A szüleim is pestiek. Anyukám szülei a Balaton mellől, Badacsonyból és Balatonmáriafürdőről kerültek pestre. Apai nagyszüleim Abonyból és Badacsonyból származtak. Ők azért kerültek pestre, mert a szüleik ellenezték a házasságkötésüket, és ideszöktek.
Béki Gabriella:
– A szüleid mivel foglalkoztak?
Kazinczy Anikó:
– Apukám közgázt végzett, és sokáig a Nemzeti Bankban dolgozott, aztán a Budapest Bankban és a Duna Bankban volt felsővezető. Anyukám a pécsi Bőrgyár budapesti irodáját vezette. Testvérem nem született. A szüleim Rh-összeférhetetlensége miatt kockázatos lett volna újabb gyereket vállalniuk.
Béki Gabriella:
– Jó tanuló voltál?
Kazinczy Anikó:
– Az általános iskolában nem voltam különösebben jó tanuló. Aztán hetedikben, nyolcadikban összekaptam magam, és ez elég volt ahhoz, hogy bekerüljek az Istvánba. Itt már komolyan vettem a dolgot, és tanultam.
Béki Gabriella:
– A középiskolát a szüleid választották a számodra, vagy te is beleszóltál a választásba?
Kazinczy Anikó:
– Is-is. Ők is gondolták, hogy jó irány lesz a közgazdaságtan, kicsit orientáltak. én is azt gondoltam, hogy abból még bármi lehet.
Béki Gabriella:
– Vegyes osztályba kerültél? Ki volt az osztályfőnököd?
Kazinczy Anikó:
– D-s lettem, az vegyes osztály volt. Szabó László tanár úr volt az osztályfőnökünk, aki nagyon jól tudott bánni velünk. Pénzügyet tanított. Az első perctől kezdve felnőttként kezelt bennünket, annak ellenére, hogy tizenöt évesek voltunk. Magunk szervezhettük az osztály minden eseményét, önállóságra tanított minket.
Béki Gabriella:
– Megszeretted a szakmai tárgyakat?
Kazinczy Anikó:
– Nekem a könyvvitel nagyon ment. szerettem csinálni a könyvvitel házikat. Negyedikes koromban egy budapesti versenyen az első tízben végeztem. A pénzüggyel és a többi szakmai tárggyal is jóban voltam.
Béki Gabriella:
– Tetszett a politikai gazdaságtan?
Kazinczy Anikó:
– Nagy hatással volt rám Horn Gábor. Ő egyetemi előkészítőn volt a tanárom, és gondolkodni tanított. Arra, hogy ne fogadjak el csak úgy mindent, hanem gondolkodjak.
Béki Gabriella:
– A tanárok közül kit szerettél legjobban? Kire emlékszel a legszívesebben?
Kazinczy Anikó:
– szabó tanár úrral a mai napig tartom a kapcsolatot. Agócs tanár úrra, a matektanáromra is szívesen emlékszem. Bíróné tanította nekem a könyvvitelt.
Béki Gabriella:
– Gizi néni (Szabó Balázsné) nem tanított?
Kazinczy Anikó:
– Nem tanított, vele a nyári táborokban találkoztam. Az első nyártól kezdve jártam az Istvános táborokba, ami szintén felejthetetlen élmény volt számomra. sok olyan értékkel ismerkedhettünk meg ott, ami a mai napig elkísér. A tábortüzek hangulata, a sok népdal, a kirándulások, mind jó emlékként élnek bennem. Gizi néninek volt köszönhető a külföldi csereutak szervezése is, meg Böbe néninek (Jakab Erzsébet), aki a helyettese volt.
Béki Gabriella:
– Ezek diákcserék voltak? Családhoz mentetek?
Kazinczy Anikó:
– Igen, családhoz mentünk egy hétre, és aztán visszafogadtuk a partner diákot. Így elsősként lehetőségünk nyílt az olaszországi Bolzanoba utazni, aztán harmadikban Svédországba. Ezek meghatározó élmények voltak. Nagyon inspiráltak.
Béki Gabriella:
– Gépelni megtanultál a középiskolában? Tíz ujjal, vakon?
Kazinczy Anikó:
– Meg, és a mai napig nagyon hasznosnak tartom.
Béki Gabriella:
– Hogy emlékszel vissza az érettségi körüli izgalmakra?
Kazinczy Anikó:
– Mivel jó tanuló voltam nekem inkább csak ismétlés volt a dolog, és igazán a felvételire készültem. Azért aggódtam, hogy magyarból milyen jegyet kapok, de szerencsére az is jól sikerült.
Béki Gabriella:
– Mondtad, hogy vegyes osztályba jártál. Milyen volt az osztályközösség?
Kazinczy Anikó:
– Nagyon vegyes összetételű, de jó osztály volt. Minden ötödik évben van osztálytalálkozónk, ahova mindenki eljön. Én is fontosnak tartom, hogy erre az alkalomra hazautazzak Londonból. Először mindig a suliban találkozunk a volt osztálytermünkben, majd egy étteremben folytatjuk a beszélgetést sokszor hajnalig.
Béki Gabriella:
– Rátérve az egyetemi tanulmányokra, egyből felvettek?
Kazinczy Anikó:
– Igen, egyből bekerültem a közgázra. pénzügy szakra mentem, a második év után szakosodtunk. Másodiknak felvettem a szolgáltatásmenedzsment szakot is. szívesen mentem volna menedzsment szakra is, de az is fő szakirány volt, nem lehetett a pénzügy mellé felvenni. Választanom kellett, és én a pénzügyet választottam. Aztán harmadiknak felvettem a tanár szakot is, mert nagyon szerettem tanítani. Az egyetemi évek alatt végig tanítottam a Studium Generale szervezetben, ahol egyetemre készülő középiskolás gyerekeket készítettünk fel a felvételire.
Béki Gabriella:
– Ez is egy közös pont az életünkben, mert én is SG-s voltam. Te mit tanítottál?
Kazinczy Anikó:
– Közgazdaságtant. Aztán tanítottam a Szent Istvánban is. Nagy élmény volt, hogy visszahívtak, és taníthattam abban az épületben, ahol négy évet töltöttem diákként. Meg jól jött a tanításból szerzett jövedelem is. A szüleim ugyan eltartottak, de zsebpénzem, ösztöndíjam nem volt. Miközben akkor én már félig-meddig önállóan élhettem.
Béki Gabriella:
– Mikor kaptad meg a diplomád?
Kazinczy Anikó:
– Befejeztem az egyetemet, leraktam a szakvizsgákat, de a diplomát akkor még nem kaptam meg, mert nem volt meg a nyelvvizsgám. Sokfelé próbáltam angolt tanulni, magántanárnál, nyelviskolákban. Nagyon nehéz volt megtalálni a megfelelőt.
Béki Gabriella:
– Mi volt az első munkahelyed egyetem után?
Kazinczy Anikó:
– A Budapest Bankba mentem dolgozni. Ott dolgozott korábban az apukám is, és nagyon zavart, hogy én vagyok a „Győző lánya”. Először a jogi osztályra kerültem, majd a pénzügyre, de emellett végig tanítottam is. Voltak magántanítványaim, és bekerültem az oktatási központba is, ahova Gizi néniék időközben átmentek a felnőttoktatásba. Oktatással többet kerestem, mint amennyi a banki fizetésem volt. Erre szükség is volt, hiszen még le kellett tegyem a nyelvvizsgám. Végül találtam egy nyelviskolát, ami bevált. Ott az volt a módszer, hogy csak angolul beszéltek hozzánk, és mi is csak angolul szólalhattunk meg. Egy év tanulás után két hónapot töltöttem Oxfordban egy nyelviskolában, minek eredményeképpen hazajövetelem után meglett a szakmaival bővített nyelvvizsgám, és így a diplomám is.
Béki Gabriella:
– A szakmai életutad megszakítva, közbevetőleg hagy kérdezzem meg, hogy a szerelem mikor robbant be az életedbe?
Kazinczy Anikó:
– Volt egy nagy szerelem még középiskolás koromban, ami eltartott öt évig. Nem volt jó választás, a szüleim is ellenezték. Valószínűleg hamarabb vége lett volna, ha nem akarnak lebeszélni. Aztán már az egyetem után találkoztam a férjemmel egy barátnőm esküvőjén, de akkor még nem is beszéltünk egymással. Később a barátaim megszerveztek egy találkozót a metróban, ahol fél órát vártunk a későbbi férjemre, mert rossz helyen szállt le. Kiderült, hogy csak minket akartak összehozni. Ami sikerült. A férjem az első szakmáját tekintve hegedűkészítő, de amíg katona volt bezárták a Zeneakadémia műhelyét, ahol munkát kapott volna.
Így fogtechnikusnak képezte át magát. Szívesen elvégezte volna a fogorvosit is, de azt már csak fizetősen tehette volna, és erre nem voltak meg akkor az anyagi lehetőségei. Öt év után házasodtunk össze, és 2004-ben megszületett a fiunk Balázs. Ez nagy kihívás volt, mert – nem mondtam még – nekem izomsorvadásom van, amit huszonnégy éves koromban diagnosztizálták.
Béki Gabriella:
– Ez hogy derült ki?
Kazinczy Anikó:
– Én komoly formában, heti kilenc-tizenkét órában tornásztam, akrobatikáztam, és azt vettem észre, hogy gyengül a bicepszem, és már nem tudok egy kézen kézenállni. Orvostól orvosig jártunk sikertelenül, majd hét év után sikerült a megfelelő szakemberhez eljutni. Egy izombiopszia után az orvos megmondta, hogy rossz híre van: ez egy gyógyíthatatlan betegség. Nincs rá gyógyszer, kezelés, az idő múlásával romlik majd az állapotom, és várhatólag tolószékben fogom végezni. Továbbá, ez egy genetikai betegség, így dominánsan öröklődik, ami azt jelenti ötven-ötven százalék esélyem van továbbadni a gyermekemnek, és ha ő örökli, akkor betegebb lesz, mint én. A jó hír az, ha nem örökli, akkor már az ő gyerekei sem fogják. Megrendítő volt szembesülni ezzel. Egyik óráról a másikra megváltozott az életem. Természetesen, amikor találkoztam a férjemmel, elmondtam neki, hogy velem ez a helyzet. Ő ezt elfogadta, és 2001- ben összeházasodtunk.
Béki Gabriella:
– Visszatérve a karrieredre: mikor és miért döntöttél úgy, hogy váltasz, és ott hagyod a tanítást?
Kazinczy Anikó:
– Évekig tanítottam mellékállásban, majd főállásban is, és igényem volt arra, hogy a szakma gyakorlati oldalát jobban megismerjem. Megtaláltam magamnak a QBE Atlasz Biztosítót, ami egy ausztráliai pénzintézet. Először csoportvezetőként dolgoztam, majd a QBE Atlasz anyavállalatának megbízásából különböző közép-európai országokban építhettem ki a számviteli jelentési rendszert. Így például Szlovákiában, Macedóniában, és segítettem Bulgáriában és Ukrajnában is. Közben beiratkoztam az Open University Business School MBA (Masters of Business Administration) posztgraduális képzésére, amit 2003-ban sikeresen befejeztem.
Béki Gabriella:
– Említetted, hogy 2004-ben megszületett Balázs. Meddig tudtál otthon maradni vele?
Kazinczy Anikó:
– Kilenc hónapot voltam otthon Balázzsal, de az ötödik hónaptól már dolgoztam otthonról. pénzügyi igazgatóként eddig tudtak csak helyettesíteni, így a kérdés az volt: kell-e az állásom, vagy nem.
Béki Gabriella:
– Mikor kerültél ki Londonba?
Kazinczy Anikó:
– Először még nem Londonba mentünk. A férjem 2006-ban kapott egy lehetőséget arra, hogy Norvégiában dolgozzon. Akkor én már pénzügyi igazgató voltam a biztosítónál. Megbeszéltük, hogy eddig a férjem segítette a karrieremet, most rajtam a sor, nekem kell alkalmazkodni. Ezt én nem is bántam, mert közben a kisfiam éppen másfél éves volt, és alig láttam a munkahelyi leterheltségem mellett. Kiköltöztünk Norvégiába, de alig egy évet voltunk ott, mert a túl sok havat és jeget az én izmaimmal nehéz volt elviselni. Mivel továbbra is a QBE-nél dolgoztam félállásban a londoni irodának Norvégiából, két lehetőségünk volt: hazajönni, vagy a QBE-nél Londonban dolgozni tovább. A férjem nem sokkal később Londonban kapott állást, és így Londonba költöztünk. én folytattam a munkát a QBE-nél és azóta is itt dolgozom, most mint Senior Regulatory Accountant. Összességében több mint tizenhét éve vagyok a cégnél. Időközben megszereztem a CIMA Nemzetközi Management Accountant képesítést is.
Béki Gabriella:
– Mivel foglalkozol, mi a munkád pontosabban?
Kazinczy Anikó:
– Felügyeleti és Lloyd’s jelentésekkel foglalkozom, beleértve a biztosítókra nemrég bevezetett Solvencia II megfelelést. Továbbá nagy szerepem van ezen jelentéseket biztosító folyamatok kiépítésében és menedzselésében.
Béki Gabriella:
– A szüleid, gondolom, időnként kimennek hozzátok…
Kazinczy Anikó:
– Apukám sajnos még Balázs születése és a mi kiköltözésünk előtt meghalt rákban hatvankilenc éves korában. Anyukám ki-kijött egy–egy hónapra mikor Balázs még kisebb volt. Most már azt preferálja, ha mi jövünk haza meglátogatni őt.
Béki Gabriella:
– Valahol a távlati céljaitok között szerepel, hogy valamikor hazajöttök?
Kazinczy Anikó:
– Örülnék, ha valamikor úgy alakulna, hogy hazamegyünk, vagy legalább megoszthatjuk az időnket a két ország között. Mi már kettős állampolgárok vagyunk. Nem úgy jöttünk el Magyarországról, hogy felszámoltunk mindent, így van hova hazamenni, de alapvetően azon múlik, hogy Balázs hol fog tanulni, dolgozni és családot alapítani. Ő most tizenhárom éves, hatosztályos gimiben tanul. Heti tizenhárom órát sportol, úszik, és hetente vitorlázik is.
Béki Gabriella:
– Beszél magyarul?
Kazinczy Anikó:
– Tökéletesen. Minden nyáron otthon van a nagyszülőkkel a Balatonon, akikkel csak magyarul beszél. Minden azon múlik, hogy alakul az ő élete. Ő mindennél fontosabb számomra, és várhatólag nem örökölte a betegségemet sem.
Készült 2017 áprilisában.
