Krasznai Anna (1980) – Lépcsőfokok III.

Krasznai Anna – Lépcsőfokok III.

Érettségi éve: 1980

közgazdász, jógaoktató

„Napocska hátat fordított a Bankvilágnak”

1980-ban érettségizett az I. István Közgazdasági Szakközépiskolában. Agrárszakon végezte el a Közgazdaságtudományi Egyetemet. Húsz éven át a bankszférában dolgozott. Sikerei csúcsán otthagyta addigi foglalkozását, és jógával kezdett foglalkozni. Jelenleg jógát oktat. 1983-ban férjhez ment, és két fiúgyermeke született.

Béki Gabriella:

– Tudsz valamit a nevedről? Hova való vagy? Nekem a neved a Felvidéket hozza elő.

Krasznai Anna:

– Igen, ott van Krasznahorka büszke vára, de ez egy felvett név. Az apám nevelőapja volt krasznai. Az igazi neve Ráduly volt, ami erdélyi.

Béki Gabriella:

– Mikor születtél, hol cseperedtél?

Krasznai Anna:

– 1961-ben születtem Budapesten. később Nagymaroson nevelkedtem. Anyai ágról részben sváb a származásom, nagy szüleim nagymarosiak voltak. Első osztályos középiskolás koromban kerültem pestre, amikor az Istvánba kezdtem járni.

Béki Gabriella:

– Kollégista lettél?

Krasznai Anna:

– Nem, a szüleimmel együtt költöztünk. Nagyon idegen volt Budapest. Nagyon nehezen tudtam megszokni, viszont az iskolát nagyon hamar. Jó hely volt az István, szerettem oda járni.

Béki Gabriella:

– A szüleid mivel foglalkoztak?

Krasznai Anna:

– Kereskedők voltak, volt egy kis büféjük. Ma salátabárnak mondanánk, meg frissensülteket árultak. Anyukám nagyon szeretett olvasni, és szerette a képzőművészetet is, de nem mehetett erre a pályára, mert a nagyapám ebben nem támogatta őt. Ezért aztán engem is inkább a racionális irányba terelgettek. Inkább humán beállítottságú gyerek voltam. A mai napig nagyon szeretem a zenét, verseket, színházat. Amikor az Istvánba felvételiztem, akkor egy időben felvettek a Veres Pálné zenetagozatára is, és oda húzott a szívem igazán. A szüleim mégis jobbnak látták, ha egy racionálisabb pályát választok.

Béki Gabriella:

– Gondolom volt egy olyan megfontolás is, hogy ez az iskola nemcsak érettségit ad, hanem szakmát is.

Krasznai Anna:

– Igen, pontosan ez volt a lényeg. A családból is volt valaki, aki estin járt az Istvánba, ő is nagyon dicsérte az oktatást. Így felvételiztem oda. Nagyon érdekes történet volt, ahogy bejutottam. 1976-ban négy osztályt indítottak, „A”-tól „D”-ig. Egyedül mentem beiratkozni. A tanáriban volt a beiratkozás, körbenéztem, kik lesznek az osztályfőnökök. Minden tábla mögött az adott osztályfőnök ült. A „D” névsorába voltam feltüntetve, ahol egy idősebb hölgy ült a „D” osztálytábla mögött. Az „A”-nál viszont egy nagyon dinamikus, fiatal hölgy, farmerban, sárga pulcsiban… Elgondolkoztam, hogy lehetne átiratkozni az „A”-ba. Összeszedtem minden bátorságomat, és odamentem az „A”-hoz. „…szeretnék átiratkozni”, mondtam Jakab Böbének, az „A” osztályfőnökének, aki akkor kezdett el tanítani az Istvánban. Első osztálya volt a mi osztályunk. Rám nézett, kikerekedett a szeme: „ez jó ötlet, de ilyen nincsen, hogy át lehetne menni egyik osztályból a másikba.

Most már megvannak a beosztások. Nyugodtan menjél a „D”-be, nagyon jó lesz az az osztály is.” Megkérdeztem tőle, hogy kihez lehetne fordulni, ha én mégis az „A”-ba szeretnék járni.

Béki Gabriella:

– Milyen bátor voltál!

Krasznai Anna:

– Erre azt mondta, na jó, még egy kis türelmet kér. Elment a Gizi nénihez (Szabó Balázsné, igazgató), megtanácskozták, hogy mi legyen, ez a gyerek annyira akar az „A”-ba járni, és végül az „A”-ba vettek fel. Így kezdődött az Istvánban a pályafutásom.

Béki Gabriella:

– Ez csodálatos! Kevés gyerek lett volna erre képes. Bevált a tanárnőválasztásod?

Krasznai Anna:

– Böbe szuper volt. Tanárnak is, osztályfőnöknek is. Nagyon emberi volt, igazságos. Ilyen volt Gizi néni is. Böbe határozott volt, fiatalabb, és dinamikusabb. Gizi néni pedig lágy, azt kereste mindig, hogy mindenkinek jó legyen, hogyan lehet harmóniát találni diák és tanár között. Böbe könyvvitelt és pénzügyet tanított. A gyakorlati pénzügyet Merza Márton tanította nekem. Ő a pénzügyminisztériumban dolgozott, és óraadó tanár volt. Nagyon érdekesen tanított, szerettem az óráira járni.

Béki Gabriella:

– Megszeretted a szakmai tárgyakat?

Krasznai Anna:

– Nagyon. Annak ellenére, hogy úgy éreztem, a zene, a képzőművészet, az irodalom állt hozzám közelebb, nagyon hamar kiderült, hogy jól mennek a reáltárgyak, meg a szaktárgyak. Pénzügyből, és politikai gazdaságtanból indultam országos versenyen negyedikben. Pénzügyből hetedik lettem.

Béki Gabriella:

– Irodalomból ki tanított?

Krasznai Anna:

– Irodalomból több tanárom is volt. A két meghatározó magyar tanárom Hortobágyi Laci bácsi és Rajna tanár úr voltak. Hortobágyi Laci bácsi könyvtárosként is működött. Én állandóan a könyvtárban lógtam nála. Rengeteg könyvet ajánlott a képzőművészetről. Nagyon olvasott is volt Laci bácsi. Nagyon szerettem az óráit, mert nemcsak az irodalmat hozta be, hanem a képzőművészetet, a zenét is. kultúrát tanított egészben, egy korszaknak a kultúráját. Rajna tanár úr tanított harmadik és negyedik osztályban. Neki a kedvence voltam, de ő is nekem. Komoly ember volt, és zárkózott. Vártam az irodalomórákat. Úgy elvarázsolt a nagy tudásával, ahogyan mesélni tudott, nagyon szerettem hallgatni.

Béki Gabriella:

– Olyan dolgokat is tanított, ami nem volt benne a tankönyvben.

Krasznai Anna:

– Igen, mindig jegyzeteltünk. Amikor dolgozatot írtunk, odajött hozzám, hogy „jól van, krasznai, most már adja ide a dolgozatát.” „Tanár úr még hagy írjam le…” „De hát már vége lassan a szünetnek.”

Béki Gabriella:

– Nagyon bánt, hogy a nagy tanáregyéniségek sorozatban nem tudunk róla egy füzetet írni.

Krasznai Anna:

– Nagyon zárkózott volt. Egy párszor találkoztam vele a Zeneakadémián, az Erkelben, meg az operában, mert nekem is volt bérletem, és neki is. Egyszer a nyakába ugrottam. „Jajj, Rajna tanár úr, de jó, hogy látom.” Nagyon kedvesen fogadta, de igazán ezekkel a megnyilvánulásokkal nem tudott mit kezdeni. A háború alatt nagyon nehéz sorsa volt. Nem szeretett magáról beszélni. Érzelemgazdag embernek tartottuk. Az érettségin történt: Petőfi Szeptember végén című versét húztam, kidolgoztam, előadtam, és egyszer csak Rajna tanár úrra nézek, és látom, hogy folynak a könnyei. kicsit megijedtem, hogy mi van. Mondta, hogy „folytassa csak”. A végén pedig csak ennyit tett hozzá: „Krasznai, magát érdemes volt tanítani.” Ezt soha nem fogom elfelejteni.

Béki Gabriella:

– Politikai gazdaságtanra ki tanított?

Krasznai Anna:

– Horn Gyuri. Róla nem csak jó emlékeim vannak. A végén nagyon összekülönböztünk. Írtam egy dolgozatot agrár témában. Akkor jöttek létre különböző agráregyesületek, és én az egyikhez leutaztam riportot készíteni a vezetőkkel. Már nem emlékszem mindenre pontosan. Lementem, és nagyon buzgó voltam, de a tanár úrnak valamiért nem tetszett az az anyag, amit én készítettem. Nem adott irányt, hogy ne ezt válasszam, hanem valami mást. Mindenesetre dolgoztam rajta sokat, jó sok energiát belevittem, de mégsem hozta meg az eredményt. Itt kezdődött a konfliktus, és akkor mondtam a tanár úrnak, hogy innentől nem tanulom a politikai gazdaságtant.

Erre ő: „az érdekes lesz, ha te a közgazdasági egyetemre szeretnél menni.” Ezért inkább átmentem a pénzügyre, azzal foglalkoztam, készültem az országos versenyre. Egyébként jó emlékeim vannak Horn Gyuriról is, amíg ez meg nem történt. Jól tartotta az órákat. Egy művész lelkű gyereknek nem annyira vonzó Marx és Engels, de mégis annyira érdekesen, összefüggéseiben tudta előadni ezt az egyébként száraznak tartott tantárgyat. Később a közgázon soha többet olyan politikai gazdaságtan óráim nem voltak, mint az Istvánban. Unalmas és egyhangú volt a pégé az egyetemen.

Béki Gabriella:

– Aztán bekerültél az egyetemre.

Krasznai Anna:

– Igen. Az országos verseny első tíz helyezettjének két felvételi tárgy helyett, csak egyből kellett felvételiznie, a versenyen elért helyezés miatt abból a tantárgyból automatikusan ötöst kapott, és ez nekem pénzügyből volt így. Merza tanár úr nagyon boldog volt, Böbe és Gizi néni is. Akkor egy olyan elismerést kaptam, hogy az iskola egyik legjobb tanulója lettem. Tényleg nagy boldogság volt nekem, és a szüleimnek is.

Béki Gabriella:

– Vegyes osztályba jártál?

Krasznai Anna:

– Nem, tiszta lányosztályba. A „D” vegyes lett volna.

Béki Gabriella:

– A fiúk nem környékeztek meg?

Krasznai Anna:

– Vagány gyerek voltam. Volt egy szemüvegem, aminek mindig negatív energiát tanúsítottam. Mindig úgy gondoltam, hogy borzalmasan elcsúfít, és riasztom a fiúkat. Voltak fiúk körülöttem, de olyan igazi nagy szerelem akkor nem volt.

Nekem tetszett a Papi Attila, aki felettünk járt, de ez csak plátói szerelem volt részemről. Jó kapcsolatom volt az egész osztállyal. Közösségi ember lettem nagyon hamar, nem is tudom hogyan sikerült ezt kivívnom, de hallgattak rám az osztálytársaim. szinte mindenkivel jóban voltam az osztályban. Ha valami probléma volt, Gizi néni is kérte a véleményemet.

Ha valamit igazságtalannak találtam, hangot adtam neki. Akkor persze az osztály is mindig mellém állt. „ki kezdeményezte? Igen, krasznai volt az egyik.” Mentünk raportra Gizi nénihez. Gizi néni sokat beszélgetett velem, és mindig nagyon jó hangot adott a beszélgetésnek, megnyugtatott. szegény osztályfőnökömmel, Böbével harcoltam mindig… Ő inkább egy harcos típus volt, én is, így mi néha konfrontálódtunk, ez inkább harmadikos, negyedikes koromban történt, amikor nagyobb voltam. Ettől függetlenül nagyon szerettük egymást. Többször is előfordult, hogy nagyon megmérgesítettük.

Egyszer azt mondta, hogy most mindenki vegyen elő papírt és dolgozatot írunk. Mondtuk, hogy „na de tanárnő, ezt nem lehet”. Néztünk egymásra, hogy most mi van. és ugye én voltam az osztály egyik szószólója, és felálltam, mondtam, hogy „Erzsi néni nem kéne most dolgozatot írni. persze vétkesek vagyunk, de ezt nem így kellene rendezni” Erre ő: „Krasznai ülj le, vegyél papírt, és most dolgozat”. leültem, elővettem a papírt, de semmit nem írtam rá. Látták a többiek, hogy semmit nem írok – hármasával ültünk, és egymásnak adtuk tovább: „Ne írj semmit!” –, és végül is az egész osztály nem írt semmit. Aztán mentünk raportra Gizi nénihez. Ilyen huncutságok voltak. Szegény Böbe. Első osztálya voltunk, és csupa lány.

De közben meg nagyon szerettük, mert annyira jóságos, és olyan igazságos volt, ha bármilyen probléma volt az osztályban, mindig leültünk, megbeszéltük. A kémiatanárnőt, Gréti nénit (Imre Jánosnét) is nagyon szerettem, na és Margó nénit (Németh Margit) is. katonás testnevelő tanár volt, imádta, ha edzettek vagyunk, és ezt a futásban és a lépcsőzésben mérte le leginkább. Ez utóbbit nagyon nem kedveltük. Mivel én őszintén megmondtam Margó néninek, hogy utálom a lépcsőzést, még a futást is, és jobban szeretem, ha kosarazunk – persze az osztály egésze hevesen bólogatott –, így többször is engedett, és játszhattunk. Margó nénivel az osztály baráti kapcsolatba került, és többször segített a problémáink megoldásában. Nagyon jó volt oda járni. szerettem a közösséget, az évfolyamot, az osztályomat, a tanárokat.

Béki Gabriella:

– Gépírást tanultál?

Krasznai Anna:

– Igen, de abból nem voltam tehetséges. Nem szerettem a gépírást, talán azért, mert monoton volt. A mai napig egy ujjal írok, ez sajnos hátrány.

Béki Gabriella:

– A közgázon melyik szakra jártál?

Krasznai Anna:

– Agrárra. A barátnőm apukája – aki vállalati jogász volt – azt tartotta, hogy nagyon nagy jövője van az agráriumnak, és menjünk oda.

Béki Gabriella:

– Másodévben szakosodtatok? Előbb tanuljuk meg, hol a kilincs, aztán másodévre döntsük el merre akarunk menni.

Krasznai Anna:

– Igen. Nagyon nagy mélyvíz volt az egyetem középiskola után. A középiskola egy érzelemgazdag közösség volt. Az egyetemen meg magadra vagy hagyva. Nem találtam a helyemet, szomorú is voltam emiatt. Nagyon új volt minden. Az első év gyengén sikerült, nehéz volt. különösen matematikából, azt kínszenvedésnek vettem. Ott akartam hagyni az egészet, de anyukám közbeszólt. Így beszélgettünk néha: „Anya! lángost szeretnék árulni a Balatonon, és ehhez nem kell diploma, vagy mégis?” Anyukám: „De hasznos, ha mégis van… úgy könnyebb árulni!” Aztán ráhangolódtam az egyetemre is.

Agrárra mentem, pedig a tanáraim nagyon javasolták a pénzügyet. Egy szélesebb spektrumban tanítottak az egyetemen, de az erős alapokat az Istvánból hoztam, szaktárgyakból sok újat nem kaptam. Aztán az élet mégis úgy hozta, hogy pénzügyi vonalon haladtam tovább, mert később egy bankban helyezkedtem el, a Külker Bankban (Magyar Külkereskedelmi Bank). Akkor jött létre a kétszintű bankrendszer. 1985-ben védtem meg a diplomámat, és még ebben az évben megszületett az első gyerekem, Ádám is.

Béki Gabriella:

– Tehát az egyetemi éveid alatt megtalált a nagy szerelem.

Krasznai Anna:

– Igen, pontosan. A férjemet vidéken ismertem meg. Zima Józsefnek hívják. Sportolt. Elmentünk egy focimérkőzésre egy barátnőmmel. Ott ismerkedtünk meg, ő is játszott. Ő inkább műszaki beállítottságú, racionálisabb, mint én. Több mint harminc éve egy saját vállalkozása van, azzal foglalkozik, abban teljesedik ki. fuvarozás, szállítmányozás a profilja. Nagyon nagy szerelem volt, és össze is házasodtunk egyetem alatt, 1983-ban.

Béki Gabriella:

– Mindeközben hol laktatok?

Krasznai Anna:

– Először még egy kicsit otthon a szüleimmel. Nincsen testvérem, egyedüli gyerek vagyok. Utána egy harminc négyzetméteres, mini kis tanácsi lakásban. Ádám már oda született. Nagyon szép évek voltak. Nem mondom, hogy könnyű. Nagy boldogság volt, amikor Ádám megszületett, harmóniában éltünk, és az egyetem, a tanulás másodlagos lett.

Béki Gabriella:

– Miből írtad a szakdolgozatodat?

Krasznai Anna:

– A borexportból írtam a diplomamunkámat. Javasolták, hogy vigyem doktorira, folytassam, de úgy gondoltam fontosabb a család. Maradtam gyesen két évig. legszebb éveim ezek voltak…

Béki Gabriella:

– Hogy kerültél a Külker Bankba?

Krasznai Anna:

– Sári barátnőm dolgozott a külker Bankban, akivel együtt jártam az agrár-szakra. Ő mondta, hogy „te, nem akarsz ide jönni? Milyen jó lenne”. Körbenéztem, volt még egy-két állásajánlat, az is bank volt. Elmentem interjúra. A Külker Bankban nagyon tetszett a vezetés, és ennél a banknál volt egy sajátos tudás is, ami a külkereskedelmi tevékenységből származott. Végül is a külker Bankot választottam. Ez nagyon rövid idő volt, mert bő félévvel később – 1988-ban – megérkezett a második gyerekem is, Dani, és ismét otthon maradtam gyesen két és fél éven át. 1990. végén mentem vissza a külker Bankba. Ezalatt a két és fél év alatt óriásit változott a világ. pont egy értekezletbe cseppentem. Ültem, és azt gondoltam, akár egy kínai értekezleten is ülhetnék. Annyira más volt minden.

Béki Gabriella:

– A bankban mit csináltál?

Krasznai Anna:

– kezdetben vállalatfinanszírozáson dolgoztam üzletkötőként. Az élet valahogy mindig úgy hozta, hogy jó pillanatban voltam jó helyen. Akkor kezdték privatizációra előkészíteni a bankot, és egy profi corporate finance managementet kaptunk a city Bankból. A szakmában nagyon nagy név a mai napig is singlovics Béla. Nála tanultam igazán a bankszakmát.

Ő volt a főnököm közvetve – volt köztünk még egy főnök –, de nagyon sokat lehetett tanulni tőle, így például az igazi angolszász banki mentalitást. Ez volt az 1993–1994-es év. Ekkor vegyes portfólióval foglalkoztam, autókereskedő cégekkel (Toyota, Honda), kereskedőházakkal, például a Shell és Interág. Új főnökünk új javaslatokkal állt elő: „nem gondolja, Anna, hogy magának szakosodnia kéne valamire?” Én akkor nagyon sok céget vittem, irdatlan sok munkám volt. Hat órában dolgoztam ugyan az elején, hogy maradjon időm a gyerekekre is, de ritkán ebédeltem. Annyi cégem volt, mint másnak nyolc órában. Azt vetette fel, hogy le kéne adnom ezeket a cégeket, és szakosodnom kéne az energetikára. furcsán néztem rá, de ő megerősítette, hogy „adjon le mindent, és építsen fel egy új portfóliót, amiben elmélyül”.

Egyik reggel bementem az irodába, és láttam, hogy az asztalomon egy újságcikk van. Mellette oda volt írva: „Anna, magára gondoltam, ezt meg kéne valósítani.” Egy rövid kis újságcikk volt. 1993-at írtunk ekkor. Nyeltem egyet, és nem hittem, hogy ezt meg fogom valósítani. De ő hitt abban, hogy igen, és valahogy ezt az energiát át is adta.

Béki Gabriella:

– Mi volt ez a feladat?

Krasznai Anna:

– Akkor jött létre a Kőolaj-Készletező Szövetség Magyarországon. Addig Magyarországnak igazán nem voltak olaj- és egyéb tartalékai. Minimális, tíz-tizenkét napos készlete volt az országnak. A taxis blokád alatt jöttek rá, hogy ez óriási nagy kockázat, és létre kellene hozni egy olyan független szervezetet, ahol elkülönítenek olajkészleteket. Ez Nyugat-Európában, más országokban már teljesen természetes volt. 1993-ban egy törvényben hozták létre a kőolaj és kőolajtermék-készletező szövetséget. Erről a feladatról szólt a cikk, hogy létrejön egy ilyen szövetség, és a mai tíznapos tartalékból kilencven nap lesz fokozatosan, öt vagy tíz év alatt. Ehhez ugye a feltételeket meg kell teremteni, és mivel ez jelentős összegbe kerül, csak úgy tudják megoldani, ha hiteleket vesznek fel.

Béki Gabriella:

– És akkor ezt megcsináltad.

Krasznai Anna:

– Igen. Konzorciumot hoztunk létre, a külker Bank is tagja lett. Ez volt az első nagyon nagy munka, amiért a bankon belül feleltem. Közben találkoztam Böbével, aki egy alapítványi iskolába készült átmenni, és hívott pénzügyet tanítani.

Ezen elgondolkoztam, milyen jó lenne tanítani. Ez egy kemény élet itt a bankban, akármennyire is sikeres, de azért ez nem egy könnyű feladat egy nőnek. Lehet, hogy tényleg tanítanom kellene, több szabadidőm lenne. Minden feltételrendszert biztosítottak a bankban, csak hogy maradjak. Így maradtam a bankban. Amikor az a csapat, az a mag, akikkel dolgoztam átment a Budapest Bankba, akkor 1996-ban követtem őket, és a Budapest Bankban folytattam. A Budapest Banknak az energetika volt a fő profilja. Bokros Lajost – aki akkor lett pénzügyminiszter – Singlovics váltotta a vezérigazgatói poszton, és Huszár Eszter lett a helyettese. Eszter vitt oda engem is, hogy segítsek az energiaportfóliót kezelni. Közben egyre erősebb verseny lett a bankok között, de a Budapest Bank meg tudott maradni az energetikában, sőt növelte jelenlétét ebben az ágazatban.

Béki Gabriella:

– Nélkülözhetetlen voltál az energetika hitelezésben.

Krasznai Anna:

– Azért ez így nem teljesen igaz. Az előny abból származott, hogy szakosodtam, és ezt nem minden banknál alkalmazták.

A villamosenergia lett a kedvenc területem. A Magyar Villamos Művek, és vonzáskörzete, az áramszolgáltatók, meg az áramtermelők, a Paksi Erőmű, tartoztak ide. Nagyon szerettem. Mindig felajánlották, hogy vezessek embereket, mert empatikus vagyok, és ezért az emberek is szerettek velem dolgozni, de én annyira nem szerettem vezetni. A szakmát szerettem, és azt gondoltam, ha elkezdek vezetni, majd csak messziről láthatom a szakmát.

Béki Gabriella:

– Hol képzeljelek el a banki hierarchiában?

Krasznai Anna:

– Középen, egy középvezető voltam. Megkínáltak magasabb lehetőségekkel is, de az valahogy idegen volt tőlem. 2004-ben – amikor már eljöttem tőlük – kaptam a BB-től ajánlatot, hogy a Corporate Finance egy részét vezessem, de nem akartam.

Amit én csináltam, az egy nagyon spéci terület volt. Egy kézen meg lehetett számolni, hányan szakosodtak az energiaipar finanszírozására. Végül is tizenöt éven keresztül végigkísért az energetika, 1993-tól 2007-ig. Két és fél évet dolgoztam a BB-nél, de nagyon sokat kellett dolgozni, hétvégéken is néha. 1998 közepén eljöttem a Bank Austria Creditanstalt-hoz, ami bécsi székhelyű volt. Ezt a bankot felvásárolta a német Hypovereinsbank, utána pedig az olasz Unicredit. Így három bankot láttam, mondhatni, egy íróasztal mellől. 1998-ban egy új területet, az energetika finanszírozását kellett megalapozni a bankon belül, ezért vettek fel.

Béki Gabriella:

– Miért hagytad ott a BB-t, ha annyira szeretted?

Krasznai Anna:

– Mert közben megvásárolta a GE (General Electric). Ez egy nagyon érdekes időszak volt, abban az időben a legprofibb szakemberek dolgoztak ott, de a GE nyíltan megmondta, hogy ő inkább pénzintézet lesz, nem kereskedelmi bank. Az energetika inkább kereskedelmi banki tevékenységhez tartozik a nagyságrendjéből adódóan. Ezért mentem át másik bankhoz, ahol épp az energetikát akarták felépíteni. Aztán 1999-ben lett még egy óriási munkám, a GT 2 Budapesti Erőmű blokkjának a finanszírozása. Követelés adás-vétel formájában kiváltottuk az európai bank-os hitelét. Olyan konstrukciót találtam ki, amit nagyon elismert a szakma, ezért a bank tízéves évfordulóján kitüntettek. Ez volt a „legérdemibb” munkám, innen 2007-ig erőteljesen felfelé ívelő korszak következett.

Béki Gabriella:

– Közbevetőleg meg kell kérdeznem, hisz ez német érdekeltségű bank volt, beszélsz németül?

Krasznai Anna:

– Igen. Középiskolás koromban külön tanárhoz jártam, és az egyetemen is azt tanultam.

Béki Gabriella:

– Mi történt 2007-ben, hogy otthagytad a bankot?

Krasznai Anna:

– Igazából ez már egy korábbi folyamat volt. 2002-ben anyukám elment közülünk, meghalt nagyon fiatalon, egy hosszan tartó betegségben. Fejembe vettem, hogy anyukámat meggyógyítom. Mindenféle természetgyógyászhoz kezdtünk el járni. Az orvosok azt mondták, hogy véges az ő tudásuk, anyukámon valószínűleg nem lehet segíteni. Negyvennyolc éves volt ekkor, és én ezt nem tudtam elfogadni. Akkor jött be a Béres csepp, és sok új, alternatív dolog. Elmentünk a Béreshez. Fűben, fában, mindenben láttam a segítséget, és végül is anyukám még tízenkét évet élt, egész jó minőségben. Tehát segítettek rajta ezek az alternatív dolgok. Akkor kezdtem el foglalkozni az agykontrollal, amivel gyógyítottak embereket Amerikában. A pozitív gondolkodással, és annak hatalmával. Ezt próbáltam meg anyukámnak is átadni. Én nagyon hittem benne, és az orvosok is megdöbbenve látták, hogy anyukám még tíz év múlva is él.

Béki Gabriella:

– Mi volt ez a betegség?

Krasznai Anna:

– Nyirokdaganat volt. sokat foglalkoztam azzal, hogy lehet neki segíteni, és például elvittem őt jógázni is. Hát ez anyukámat nem varázsolta el. Azt kérdezte: „Te, fiam, hogy lehet az, hogy te, mint közgazdász, hiszel ezekben a dolgokban?”

Engem nagyon sok minden elkezdett érdekelni. főként a gondolkodásunk, hogy lehet befolyásolni a gondolatainkat, és hogy lehet pozitív irányba terelni. Amikor anyukám elment közülünk, nagy űrt hagyott maga után. Még inkább elkezdtem foglalkozni az ezotériával, hogy mi is az életnek a lényege, értelme. Mennyit dolgozunk, és foglalkozunk az anyagi dolgokkal, azzal, hogy a biztonságunk meglegyen, és ez milyen képlékeny, milyen tiszavirág életű az egész. Nagyon nagy szerencsém volt a munkahelyemmel, mert bármit kértem, mindent megadtak. Akkor már Doffek Ági volt a főnököm, ő is egy nagy név a bankszakmában, és kölcsönösen nagyon tiszteltük egymást. 2003-ra már nagyon elfáradtam, megviselt anyukám halála. Azt gondoltam, hogy nekem be kellene fejeznem a pályafutásomat a „multivilágban”.

Nem is annyira nőnek való. Pihenni szeretnék. Elmondtam ezt Áginak, hogy ezt itt be kéne fejeznem, és valami újba fogni. Azt mondta: „Ne menjél el, annyira közénk való vagy, sokat tettél a bankért. Inkább menjél el fizetés nélküli szabadságra.” Felajánlottak három-hat hónap fizetés nélküli szabadságot, és majd meglátjuk, hogy lesz. Mondtam, hogy igazán nem lenne korrekt, mert valószínűleg fél éven belül nem jövök vissza. Úgy gondolom, több lesz ebből. És ezt is megkaptam. Végül is egyéves fizetés nélküli szabadságra mehettem, mert úgy éreztem, hogy nagyon sok, nem bírom tovább.

Béki Gabriella:

– Mit kezdtél a szabadsággal?

Krasznai Anna:

– Egy orvos barátnőm ajánlotta a kineziológiát. Elkezdtem kineziológushoz járni, meditálni, relaxálni, új dolgokkal foglalkozni, és helyreállt az egyensúlyom. 2004-ben visszamentem a volt munkahelyemre, ahol az energia teamet vezethettem a VIP-n belül. Még három évet dolgoztam itt, de elhatároztam, hogy az emberi oldalt fogom erősíteni, szakmailag a dolog már megy magától, inkább az embereket kell tanítanom, megmutatni, ahogy én csinálom. Nem görcsösen, hanem lazán hogy lehet csinálni. Úgy, hogy az embereknek jó legyen, jól érezzék magukat a munkahelyen. Egy kicsit más irányt kezdtem el képviselni, és furcsán is kezdtek nézni rám a bankban, de a szekerünk jól haladt továbbra is, így rám hagyták.

Jó hangulatban dolgoztunk, szerettek bejárni hozzánk. én együtt ültem a csapattal. Egyre jobb eredményeket értünk el. Kérdezték, hogy mi a titkunk. Mondtam, hogy igazán nincsen titkunk, lazán kell venni, nem görcsölni. Ha valami nem sikerül, el kell engedni, és jön új lehetőség. Ez az utolsó három év igazán arra volt nagyon jó, hogy emberileg egy olyan közösséget tudtam létrehozni, akikből jó kis mag lett. Mindent át tudtam nekik adni emberileg és szakmailag.

Béki Gabriella:

– Aztán miért jöttél el?

Krasznai Anna:

– 2007-ben elmentünk síelni egy kis baráti társasággal. A bankban éppen futott egy őrült nagy projekt, és úgy gondolták én épp most nem mehetek el síelni. Ugyan a vezérigazgató elengedett, de másoknak nem tetszett, hogy elmegyek. Megérintett a dolog, hiszen én minden információt átadok, soha nem tartom vissza, és haladunk, miért nem tudják nélkülem csinálni. Ez nem jó. Arra gondoltam a síelés alatt, hogy lehet, hogy most kell nekem ezt befejezni. Nagyon sok mindent elértem, jó volt, de most elég. Volt egy álmom. Mindig vonzódtam a gyerekekhez, és gondoltam, hogy tanítanom kéne, a gyerekek felé fordulni. Nem véletlen, hogy többször megkerestek, hogy tanítsak. Úgy döntöttem, hogy 2007 lesz a vége az én banki pályafutásomnak. éppen húsz évet dolgoztam ezen a területen. Az adott pillanatban bejelentettem a főnökömnek, hogy keressenek helyettem valakit. Nem értette, hogy most mi a baj, és hogy gondolom ezt.

Mondtam, hogy én valami teljesen mást szeretnék csinálni. „De mit szeretnél csinálni?” Mondtam, hogy „hát például egy alternatív iskolát létrehozni, és gyerekeket tanítani.” Erre ő: „Anna, inkább megint menjél el egy-két hónapra fizetés nélküli szabadságra, és gyere vissza.” De én kitartottam az elképzelés mellett. Teljesen megrökönyödött mindenki. Mondhatni az egész környezetemet megbotránkoztattam. Később, amikor már eljöttem, ugyanez a főnököm a kisgyerekét szerette volna beíratni hozzám.

Béki Gabriella:

– Ugyanaz a főnököd volt, aki 2003-ban már elengedett?

Krasznai Anna:

– Nem, ők már elmentek. 2005-ben jött egy új-éra. Akkor lett az olaszoké a bank, és a központ átkerült Milánóba. Óriási szervezetté nőttük ki magunkat. Hatalmas bank lett az Unicredit. Ha jól tudom az első tizenötben benne van világviszonylatban. Nagyon jó volt az új vezetés is. Az akkori vezérigazgató is megkérdezte tőlem: „Anna, de hát mit szeretne? Ha valami mást szeretne csinálni itt a bankban, akkor csinálja azt.” Mondtam, hogy köszönöm, de nem. Teljesen új irányt szeretnék az életemben látni.

Béki Gabriella:

– Azért negyvenöt évesen ez egy nagyon nagy váltás, mert gondolom, hogy nem is kerestél rosszul.

Krasznai Anna:

– Hát nem. Sikeres voltam, és jól kerestem.

Béki Gabriella:

– Mihez kezdtél?

Krasznai Anna:

– Most volt nyolc éve, hogy eljöttem, és hátat fordítottam a bankvilágnak. Nem hoztam létre alternatív iskolát, pedig akkor komolyan azt akartam.

Béki Gabriella:

– Nem olyan könnyű dolog az.

Krasznai Anna:

– Elmentem Horn tanár úrhoz, aki a magyar, Független Alternatív Iskolák Szövetségének az elnöke, és volt egy hosszú beszélgetésünk. Azt mondta, nagyon gondoljam át, hogy mit szeretnék.

Béki Gabriella:

– Nemcsak létrehozni, működtetni is nagyon nehéz.

Krasznai Anna:

– Működtetni is nehéz, igen. Ő úgy gondolta, hogy inkább valami más úton juttassam el a gyerekekhez, amit szeretnék átadni.

Béki Gabriella:

– Mit szerettél volna átadni?

Krasznai Anna:

– Pont azt, amit én megtapasztaltam évek alatt, hogy lehet ezt az új gondolkodásmódot bevinni az iskolákba, a gyerekeknek, és a szüleiknek is. Mit jelent, ha pozitívan állunk az élethez, és a világhoz. Hogy ha a naposabb oldalról közelítünk, lehet, hogy sikeresebbek leszünk. Amikor kérdezték tőlem, hogy „mi a sikerének a titka?”, azt mondtam, hogy egyszerűen csak hagyom áramoltatni az energiát. Amikor eljöttem a bankból, akkor nagyon szép búcsúztatót tartottak. Rengetegen eljöttek, és akik igazán velem dolgoztak, azok mondtak egy olyan kedves mondatot: „lehet, hogy szakmailag fogunk még olyan munkatársat kapni, amilyen te vagy, de hogy emberileg, abban kételkedünk, ilyen főnökünk nekünk soha többet nem lesz, mint te.”

Ez egy nagyon nagy elismerés volt, mert az utolsó három évet igazából az embereknek áldoztam. szép átmenetként mindent át akartam adni, ami bennem volt. Volt egy kolleganőm, aki Napocskának hívott a bankban, aki mindig kicsit repdes. Olyan jó volt, látni, hogy az emberek is úgy gondolják, hogy igen, lehet így élni. Ezt a tudást, ezt a sugárzó, pozitív, új szemléletet szerettem volna átadni a gyerekeknek. A pozitív gondolkodás, a tudatos gondolkodás, ami előbbre viszi az emberiséget.

Béki Gabriella:

– Letettél arról, hogy alternatív iskolát hozzál létre, de hogy találtad meg a gyerekeket?

Krasznai Anna:

– Hát úgy, hogy Horn Gyuri ajánlott nekem alternatív iskolákat, javasolta, hogy menjek el, és nézzem meg, hogy folyik ott az oktatás. Volt egy programunk, a kiegyensúlyozott élet az iskolában, amit a barátaim támogattak, és ezt vittük be Pilisvörösváron a palánta nevű, százötven fős kis alternatív iskolába. Az ottani igazgatónő volt az első, aki nagyon pozitívan fogadott. Heti kétszeri foglalkozást tartottunk délutánonként. Volt benne ritmus, jóga, zene, tánc, térlátás, relaxáció és életmód. Abban az iskolában egy évet ment ez a program. sajnos az osztály tanítójánaknak a jógával fenntartásai voltak. Valahogy a program igazi neve nem terjedt el, hanem mindig jógának hívták a gyerekek. 2009-ben beiratkoztam egy jógaoktatói tanfolyamra, amit sikeresen el is végeztem. Ez egy tradicionális iskola volt, ahol az anatómiától kezdve, szanszkrit verseken át jógafilozófiát, védantafilozófiát tanultunk: a jóga gyakorlati, elméleti hatását az ember szervezetére, meditációt, relaxációt. 2010-ben jógaoktató lettem, és egy óriási vargabetűt írtam le.

Béki Gabriella:

– Oktatsz is?

Krasznai Anna:

– Igen, oktatok. próbáltam iskolába bevinni a jógát, de nem maradt meg az iskolákban. Jógastúdiókban oktatok. Ott tanítom a gyerekeknek a jógát, ahol én végeztem, ott önzetlen szolgálatként tanítok gyerekeknek, egészen a hatéves kortól a tizennyolc éves korig. A kisebbeknél, tizenkét éves korig inkább a mozgásra koncentrálunk, afelett, a nagyobbaknál tanfolyam keretében történik az oktatás.

Béki Gabriella:

– Felnőttekkel nem foglalkoztok?

Krasznai Anna:

– De, foglalkozunk felnőttekkel is. Azt gondolom, hogy hozzám nagyon kegyes volt az élet, nagyon sok dolgot megmutatott. A sikert megéltem a húsz év alatt. Ha az élet még tartogat sikereket, az jó lesz, ha meg nem, akkor úgy is jó lesz. Nagyon jól érzem magam a bőrömben. Sokat foglalkozom a jógával, sokat olvasok, előadásokra járok. Ha segíteni kell beindítani valamit, vagy gyerekekkel foglalkozni, iskolában előadást tartani, akkor azoknak mindig segítek, akik megkérnek rá. Útbaigazítom az érdeklődőket, milyen irodalmat vegyenek, mit gyakoroljanak. Talán még lesz lehetőség arra, hogy valahogy egy kicsi, alternatív iskola létrejöjjön.

Talán éppen Nagymaroson – ahol felnőttem –, meglátjuk. segíteni a gyerekeknek, az embereknek, az önzetlen oldalunkat is megmutatni, nem csak a profitorientáltat. A húsz év alatt nagyon erőteljesen a pénz dominált. Akárhogy is, minket azért tartottak, hogy a banknak minél nagyobb profitot termeljünk. Minket a haszonelvre tanítottak, és most végre a másik oldalt is megtalálhatom.

Béki Gabriella:

– Hallatlan izgalmas, amit mondasz. A családod megértéssel fogadta, hogy ekkorát váltottál?

Krasznai Anna:

– A családom is furcsán vette, hogy én ekkorát váltok. A fiatalabb gyerekem, Dani kivételével. Ő azt mondta: „Anya, ha te mással szeretnél foglalkozni, legyen az, valósítsd meg önmagad.” Ő is egy kicsit „alternatív”. Dani pszichológiát, rekreációt tanult az ELTE-n. Kéttannyelvű középiskolába jártak a gyerekeim. Ádám angol–magyarra, Dani olasz–magyarra. Ádám nem akart közgazdász lenni, amit az iskolában javasoltak neki, inkább világutazó lett. Elment két évre Ázsiába. Reklámfilmekkel foglalkozott, modelleskedett, jól kommunikál, jó a nyelvérzéke, megtanult thaiul is. Forgattak egy filmet, amiben főszerepet kapott. Most éppen itthon van. Az elmúlt pár hónapban csak egy hónapot volt külföldön, ami nála ritka. Harmincévesen azon gondolkozik, hogy kipróbálja magát Európában is. Dani Bolognában él, időszakosan van itthon. Ő egy visszafogottabb fiú, de nagyon kreatív, és megértő. Huszonnyolc éves, még keresi a helyét a világban.

Béki Gabriella:

– Te is szeretsz utazni?

Krasznai Anna:

– Igen. Most megyek harmadszor Indiába. Nem vagyok olyan nagy utazó, mint Ádám, de jártam nála többször Thaiföldön. India vonzott, a jóga őshazája. Egész Indokínát jó lenne megismerni. Ami még nagyon érdekel, Nepál, Tibet. A kisebbik fiam eljutott oda.

Béki Gabriella:

– A gyerekeid is jógáznak?

Krasznai Anna:

– Hellyel-közzel jógáznak. Azt mondják, hogy én úgy elvagyok a magam kis világában. Hogy építettem magamnak egy kis világot, ami – különösen a nagyfiam szerint – nem nagyon találkozik a realitásokkal. De azért, ha itthon vannak, szeretnek nálunk lenni. Mégis csak van ott valami pozitív energia. A férjemmel sokat biciklizünk, túrázunk. sokat köszönhetek neki és a családomnak, hogy kitartanak mellettem, és támogatnak. A természetet mindig is nagyon szerettem. Itt jut eszembe – ha még azt elmondhatom –, hogy az Istvánban minden évben két-két hetet táboroztam a nomád táborban, amit Horn Gyuriék csináltak. Erről csak szuperlatívuszokban tudnék beszélni. Magunknak főztünk, sátrakban aludtunk, sokat énekeltünk, verseltünk, tanultunk. fenséges volt. és ez megmaradt.

Béki Gabriella:

– Jó volt veled beszélgetni. Köszönöm.

Készült 2016 januárjában

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.