Patonyi László nevét viseli egy új tornacsarnok

Patonyi László nevét viseli egy új tornacsarnok

A ferencvárosi Mester utca 56-58 szám alatti százesztendős iskolaépület új tornacsarnokkal gyarapodott. Az iskola szomszédságában lévő egykori gyártelep helyén emelt sportlétesítmény 2011. május 27-i ünnepélyes átadása egyben névadó ünnepség is volt. A sportlétesítményt Patonyi Lászlóról az iskola 2004-ben elhunyt tanáráról nevezték el.

1967. augusztus 15-én nevezte ki az iskola akkori felügyeleti szerve, a Pénzügyminisztérium a friss diplomás bölcsész Patonyi Lászlót az I. István Közgazdasági Technikum tanárává. 1967 szeptemberében kezdődött el az a gazdag életpálya, amely 37 esztendeje alatt oly sok tanulmányi és sport sikert hozott a Mester utcai diákoknak és annak az iskolának, amelyet Patonyi László élete utolsó percéig szolgált.

Az iskolában a pályakezdő fiatal bölcsész teljes bizalmat élvezett az első naptól kezdve. 1967 szeptemberében osztályfőnök lett. Osztályát első perctől arra buzdította, hogy az iskolai élet minden területén legyenek a legjobbak. Sokat foglalkozott velük a tanítási időn túl is. Szaktárgyai közül kezdetben főként az orosz nyelvet tanította. Követelményeiben maximalista volt. Az orosz nyelvet kitűnően beszélő Patonyi László tanítási sikereinek záloga volt a páratlan, szinte művészi színvonalú didaktikai, metodikai kultúrája is. Fiatal kora ellenére rövidesen Patonyi tanár úr lett az iskola idegen nyelvi munkaközösségének vezetője. Három év múlva már a kerületi orosz nyelvtanárok munkaközösségét vezette. Az iskola életének egészével első ízben, mint az iskolarádió munkáját segítő tanár találkozott. Irányításával az iskolarádió megemlékezéseket, irodalmi műsorokat sugárzott. Oly sikeres volt munkája, hogy a későbbiekben az iskola valamennyi ünnepélyének ő lett a felelőse. Évekig patronálta az iskolaújságot.

Nevelő munkájában már ekkor felbukkant Patonyi tanár úr bölcsész szenvedélye mellett a sport iránti elkötelezettsége is. Osztályának jelmondata: “Egészséges testben, egészséges lélek.” Tanulói sokat sportoltak. Osztályfőnökük pedig jeles sportolókat hívott az iskolába: Juhász Istvánt, Brankovics Lászlót, Szűcs Lajost, az FTC sportolóit, mert a ferencvárosi fiatal tanár természetesen Fradi szurkoló volt. A Ferencvárosban cseperedett fel, ott járt általános iskolába, ott érettségizett és ott volt az otthona is.

Egyik kezdeményezője volt a “Jó tanuló, jó sportoló” iskolai kitüntetés megalapításának, amelyet a tanévzárón adtak át minden tanévben, és amely hagyományként a mai napig fennmaradt szeretett iskolájában.

A fiatal tanár teljes életével, a tanítási órákon túl szabadidejével is bekapcsolódott az iskola nevelő munkájába. A diákok szeretik, rajonganak érte, kedvéért tanulnak, szerepelnek, sportolnak, tantermet dekorálnak, első sorban persze osztályának tanulói. Az osztályfőnök megtisztelő elnevezésből osztálya elhagyta az “osztály”- t és maradt a „Főnök”, egymás között így becézték őt. Az évtizedek során osztályok jöttek és mentek, a Főnök becenév maradt, eredetét a későbbi diákok már nem is tudták.

Patonyi tanár úr 1974-ben az iskola igazgatóhelyettese lett három évtizedre, haláláig. A kinevezése előtt egyetlen kívánsága volt csupán, vezetőként az iskola II. világháború előtti sporthagyományait szeretné feleleveníteni. A Mester utcai Szent István Felsőkereskedelmi Fiúiskola 1887-től minden sportágban jeleskedett, különösen azokban az esztendőkben, amikor az iskola igazgatója Darnay László a Ferencvárosi Torna Club elnöki tisztét is betöltötte.  A Szent István labdarugó csapata is országos hírre tett szert. A II. világháború után a kosárlabda volt a fő labdajáték az iskolában. Patonyi tanár úr foci csapatot is szeretett volna létrehozni. Engedélyt kapott és ettől kezdve Patonyi László igazgatóhelyettes, magyar –orosz szakos tanár számos iskolai feladata után, délutánonként levitte a fiúkat az iskola tornatermébe, ahol elkezdődött egy csoda, amely három évtizeden át beragyogta az iskolát és bejárta Európa és Amerika futballpályáit.

Az iskolai futballcsapat 1974 februárjában jött létre, és ennek az évnek a végén már fel is figyeltek az Istvánosokra. A csapat az ifjúsági Budapest bajnokság II. osztályában kezdett, és azonnal az élen végzett, így felkerült az I. osztályba. A budapesti középiskolák közötti bajnokság döntője után az országos döntőben is állandó vendég lett az iskola csapata. 1975-ben megnyerték az országos bajnokságot. A nyolcvanas években egyre feljebb lépett a futball-szakosztály. 1984-ben ifjúsági Európa-bajnokságon Patonyi tanár úr neveltje aranyérmes Haáz Ferenc bekerült a Ferencváros felnőtt csapatába, amire nagyon büszke volt a tanár úr.

1986-ban a csapatot meghívták Norvégiába, egy nemzetközi tornára, ahol több menedzser is felfigyelt rájuk. 1988-ban az Egyesült Államokba Minneapolisban vettek részt egy nemzetközi kupasorozatban. A csapat kulturált, iskolázott játékára máshol is felfigyeltek. 1989-ben előbb Németországban fociztak, majd egy Rio de Janeiró-i kupán vettek részt.

Az igazi nagy nemzetközi siker 1991-ben Ausztráliában volt. Sydney-ből a csodálatos Kanga Kupával érkezett haza a csapat. A külföldi szereplések és sikerek sorozata a kilencvenes években folytatódott. 1993-ban az USA Kupán ezüstérmes lett a csapat.

A focicsapat nemzetközi szereplései és eredményei Patonyi tanár úr sikerei:

Amíg más csak beszélt a diáksportról ő a suli után minden nap tett érte. Messze megelőzte korát, egyszerre volt edző és menedzser. A trófeák, tornagyőzelmek mellett igen büszke volt arra, hogy a tizenéves Sebők Vilmost a középpályáról ő tette söprögetőbe, hogy azután azon a poszton később 52 válogatott meccsen lássa viszont. A Főnököt tanárukként tisztelte Hrutka János, Lisztes Krisztián és Vincze Ottó.

A három évtized  során több, mint száz NB1-es labdarúgót, válogatottat vagy csupán igazi sportembert nevelt Patonyi tanár úr, pedig nem volt testnevelő csak sportot szertő elhívatott pedagógus. Irodalom órái feledhetetlenek.

Szerette és tisztelte tanítványait. Reggelente az iskolában kedves focistáit kézfogással üdvözölte. Környezetében nem tűrte a trágár beszédet. A legjobb játékosát is leküldte a pályáról, ha az „elszólta” magát.

Soha nem dicsekedett az eredményekkel, csak arcáról lehetett leolvasni a csapat teljesítményét.  A sikeres meccsek után vidáman utaztak hazafelé, de gyakran előfordult, hogy a vonaton, autóbuszon azokkal a diákokkal foglalkozott, akik valamilyen tantárgyból rosszul álltak. A hazautazás sokszor a másnapra való tanulással telt el.

Személyes példája, önzetlen munkálkodása az iskola hírnevéért, a tanulók tanulmányi és sportsikereiért példát adott abban, hogy amit vállaltak azt nem lehet „félgőzzel”csak teljes odaadással végezni. Sikereinek nyitja a tisztelet, a bizalom és a szeretet volt. Tisztelni és szeretni a tanítványokat, az iskolát, a Ferencvárost, a labdarúgást éppúgy, mint a hagyományokat.

1971-ben egy újságírói kérdésre válaszolva mondta: „Csendes szurkoló vagyok, nem szoktam kiabálni, de ez nem jelenti azt, hogy nem magas hőfokon élem végig a mérkőzést.” Élete mérkőzéseit is csendben élte végig, miközben magas hőfokon égett, korán, hatvan esztendős korára elégett.

Emlékét hűen őrzik egykori focistái a „nagy öregek”, akik a csarnok ünnepélyes átadása után a mai Istvánosokkal a Főnők tiszteletére futballoztak. Ő pedig az égi lelátóról szurkolhatta végig a mérkőzést és elégedetten figyelhette a sportszerű játékot, épp úgy, mint ahogyan azokat a meccseket is, amelyeket egykori focistái sikeresen játszanak a nagy életpályákon.
(Megjelent: Szakoktatás 2011. 6. szám)

SzBdR