Garádi János – matematikus (Lépcsőfokok IX. kötet) – ajánló

Élete összeforrt a matematikával

Garádi János
matematikus

A hazai számítástechnikai alkalmazás egyik úttörője, aki az Ural–2 kétszobás számítógéptől eljutott az IBM 3031 virtuális számítógépen át a bonyolult számítástechnikai rendszerekig.
Édesapja pénzügyi területen dolgozott, de őt inkább a matematika érdekelte. E két tény is közrejátszott, hogy 1961-ben az Istvánban kezdte meg középiskolai tanulmányait.
1965-ben érettségizett, majd 1968-ban felvették az ELTE TTK alkalmazott matematikus szakára. Az ott szerzett ismereteit a számítástechnika területén hasznosította. Dolgozott a Magyar Tudományos Akadémián, a Magyar Posta számítástechnikai és szervezési Intézetében, a fővárosi és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságon.
A Magyar Televízió Humánpolitikai Igazgatóság Informatikai főosztályáról ment nyugdíjba 2007-ben. Ám pihenésről szó sincs, ma is aktív, tele energiával.
Első feleségétől, aki 1994-ben meghalt, két lánya született, akik szintén két-két lányunokával ajándékozták meg. 2010-ben újranősült, a második feleségével Tabon él.
Élete során számtalan elismerésben részesült, ezek közül az elsőt az Istvánban kapta még elsőosztályos korában: „Az ügyviteli kiállítás előkészítéséért.”

Ha tovább olvasnád, vagy szeretnél hozzájutni valamelyik kiadványunkhoz, gyere el valamelyik Baráti Körös beszélgetésünkre vagy írj a begamano@gmail.com email címre.

Találkozunk minden hónap első szerdáján 17 órakor a suliban. (A nyári hónapok kivételével)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.