Dr. Nagy Zoltán – Lépcsőfokok I.
Érettségi éve: 1977
közgazdász
„szerencsés csillagzat alatt születtem”
1977-ben érettségizett az I. István Közgazdasági Szakközépiskolában. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát 1983-ban, majd doktori címet 1988-ban. Öt évig dolgozott az Országos Tervhivatalban. 1991-ben kabinetfőnök a Pénzügy Minisztériumban, majd 1992 és 1994 között közigazgatási államtitkár ugyanitt. 1994 és 1996 között az OTP Garancia Biztosító Rt. elnök-vezérigazgatója, majd egy évig az Állami Számvevőszékben igazgató. 1998-ban a Gazdasági Versenyhivatal elnökévé választották. Ezt a hivatalt két cikluson keresztül, 2010-ig töltötte be.
Béki Gabriella:
– Milyen családi környezetbe születtél?
Nagy Zoltán:
– Tápiógyörgyén születtem. Ez a falu a Cegléd–Szolnok–Nagykáta-háromszögben van. A Tápió egy kis patak, abból származik a falu neve. A szüleim fölmenői földművesek. Édesanyám vonalán iparosok lettek az előző nemzedék tagjai. Szabó, suszter, temetkezési vállalkozó, meg katolikus pap. Apukám családjában voltak földművesek, de iparosok is, nem ő volt az első, aki iparos szakmát kapott. ő borbély, a mai napig ő vágja a hajamat. Ez mostanában, hogy nyolcvanon túl van, szinte fél napot elvisz, de ez így jó. Anyukám tápiógyörgyei, apukám meg a szomszédos jászsági tanyavilágból való.
Béki Gabriella:
– Testvéreid vannak?
Nagy Zoltán:
– Egy testvérem van, aki fiatalabb nálam. ő is itt tanult pesten, vendéglátós iskolában. Tápiógyörgyén van kocsmája, de már kiadta bérbe. Elege lett ugyanabból a vendégkörből, a számos próbálkozásából, amivel fellendíti a vendégforgalmat. Mostanra belefáradt. Számos dologgal próbálkozik, nagy örömét leli a kisebb-nagyobb gyerekeiben. A szüleimet is ő segíti a mindennapokban.
Béki Gabriella:
– Hogy választottátok az Istvánt középiskolának?
Nagy Zoltán:
– Úgy kerültem az Istvánba, hogy jó tanuló, jó diák voltam. Gimnáziumba lehetett volna menni Nagykátára vagy Szolnokra. A nagykátai volt közelebb, de úgy ítélték meg a szüleim, hogy az nem ér sokat. Szolnok messzebb volt, nehézkesebb lett volna a bejárás. A gimnáziumtól féltek is a szüleim: mit csinálok utána? Arra találták ki a szakközépiskolát, hogy érettségit és szakmát is adjon – ez a praktikus gondolkodás vezette őket. érettségi után elmehetek akár főiskolára is – körülbelül ez volt a perspektíva.
De utóbb kiderült számomra, hogy ebbe az iskolába anyukám is elkezdett járni és jó tanuló is volt. Járt fél-, egy évet. A családban az történt, hogy a fiútestvére háborús gránáttal fölrobbant és a lába súlyosan megsérült. Ráadásul teljesíthetetlenül nagy terménybeszolgáltatást kapott a család. Mindebből az következett, hogy azt mondta az édesapja: kislányom, nem tudjuk állni a költségeket, a kollégiumi díjat. Ez mikor is lehetett? Ötvennégyben. Örök fájdalom édesanyámnak, hogy nem tanulhatott. Ezt akkor még nem tudtam, csak azt, hogy az István jó iskola lesz. Előttem a faluból oda már ketten is jártak, később pedig még nagyobb számban kezdtek jelentkezni oda.
Az, hogy együtt volt az iskola és a kollégium, külön vonzóvá tette a helyet. A keletiből a huszonnégyes villamossal el lehet oda jutni, tehát a közlekedés egyszerű volt. Emlékszem, mikor az első fél év után kitűnővel mentem haza, akkor nagyon nagy öröm volt a családban. Nem is értettem, hogy miért olyan nagy édesanyám öröme. szóval így kerültem oda. Ott kezdtem tanulni, és elteltek az évek. Ez az indulás.
Béki Gabriella:
– Ezek alatt az évek alatt fordult az érdeklődésed a közgazdaság irányába?
Nagy Zoltán:
– Igen, igen. Először azt sem tudtam mi az, természetesen. Úgy a második év során kezdett érdekelni a közgazdaságtan – Gizi (Szabó Balázsné) néni volt a tanárom, generális szakmai tárgy volt, amit tanított, nem politikai gazdaságtan. Most úgy hívnák, hogy bevezetés a mikro- és makroökonómiába. Nagyon érdekes volt nekem, ahogy Gizi néni tanította, a mindennapi élet dolgai mögötti közgazdasági összefüggésekre mutatott rá. A klasszikus közgazdaságtan irányába vitt. Később politikai gazdaságtant tanultunk, az kicsit más volt. Igazából az ő tehetsége volt, ami engem rávezetett arra, hogy ez engem érdekeljen. Nekem magamtól sosem jutott volna eszembe, hogy ami az utcán történik, az a tankönyvben is benne van. Vagy amit az újságban olvas az ember, az ott van a tankönyvben leírva, csak már összefüggésekben. Aztán mindenből jól tanultam, csak a testnevelés órán nem jeleskedtem.
Béki Gabriella:
– Érettségi?
Nagy Zoltán:
– Az érettségi előtt voltak események. Két nagy fejlemény volt az életemben. Az egyik az, hogy volt egy nagy akciónk két komámmal. Értesültünk róla, hogy az iskolai könyvtárnak van egy lerakata a harmadik emeleten, ahol a „halott” könyvek voltak. A háború előtti iskolai könyvtár olyan darabjai, amelyeket zár alatt kellett tartani. A könyvtáros tanár pedig elpöccintette az egyik komámnak, hogy azokat a könyveket el kell vinni zúzdába, mert bezúzzák. Erre az egyik osztálytársam, Sanyi kitalálta, hogy azokat mi mentsük meg. Ezt én is, és egy másik osztálytársam, Csaba is jó ötletnek találta. Olyan könyvek voltak, mint például a Magyarország vármegyéi sorozat. Egy éjszaka mi kinyitottuk a kalicka ajtaját, és a könyveket bepakoltuk a kollégiumi szekrényekbe.
Béki Gabriella:
– Még hogy neked nincs érdekes történeted.
Nagy Zoltán:
– Végül botrány lett belőle, bennünket fölfüggesztettek, mert rögtön átment politikai színezetbe a dolog.
Béki Gabriella:
– Ez hányadikban történt?
Nagy Zoltán:
– Harmadikban, és szétágazott a dolog olyan irányokba, amit akkor el se tudtam képzelni. Volt kivizsgálás, bizottság, a Busa volt az elnöke, orosztanár volt, és egyben az iskola párttitkára. És ha nem tévedek akkor a Gizi néni, mint az iskola igazgatója próbálta simogatni az ügyet. De a vége csak az lett, hogy – magammal kezdem – ott maradhattam az iskolában, de átkerültem egy másik osztályba, a D-be. A Csaba meg a Sanyi komámnak pedig ott kellett hagyni az iskolát. Tehát ebből voltak nehéz helyzetek.
Béki Gabriella:
– Közbevetőleg – olyan furcsa számomra, hogy úgy hívod a barátaidat, hogy komám, ez honnan van?
Nagy Zoltán:
– Nem is tudom, kevés emberre használom. A jó komáim, olyan három-négy-öt ember, akikkel igazán jóban vagyok.
Béki Gabriella:
– A barátság megmaradt?
Nagy Zoltán:
– Később még tartottuk a kapcsolatot, de aztán elmaradt. Nem volt semmi különös oka. leérettségiztek, de nem tudom a további sorsukat.
Béki Gabriella:
– Ez gyakori a középiskolás barátságokkal.
Nagy Zoltán:
– Aztán még volt egy nagy iskolai élményem. Politikai gazdaságtanból OTDK-t (Országos Tudományos Diák Köri dolgozatot) írtam, ez volt a középiskolás tanulmányi verseny. Azt megnyertem, ami akkor nagy öröm volt, nem csak nekem, de a szüleimnek is. Így a közgázra nem kellett felvételiznem, csak matekból. A Horn famíliából a Gyuri volt az én PG tanárom. Már harmadikban is ő tanított. A házi dolgozat írásában és a felkészülésben is sokat segített fiatal, pályakezdő tanárként. Persze közben eszembe nem jutott, hogy a versenyt akár meg is lehet nyerni. Szerettem az iskolát, meg a kollégiumot is. Jó társaim voltak ott is, Csányi Sanyi volt a kollégiumi nevelőtanár. Apukám szokta is néha emlegetni, hogy milyen jókat beszélgetett vele olyankor, mikor meglátogattak a kollégiumban.
Béki Gabriella:
– És az egyetem, amit akkor Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemnek hívtak?
Nagy Zoltán:
– Az az érdekes, hogy én azt hittem, hogy többet fogunk ott tanulni.
Béki Gabriella:
– Csalódás volt?
Nagy Zoltán:
– Olyan értelemben csalódás volt, hogy többet akartam tanulni. Elsőben például ráálltam a PG-re, a gazdaságtörténetre, az analízisre, naponta háromtól hétig jártam könyvtárba, de nem volt rá szükség. Elég volt a vizsgaidőszak előtti tanulás. Ez volt az egyik oka, hogy jelentkeztem a Rajk László Szakkollégiumba. Oda felvettek, és ez új programot, tartalmat adott az egyetemista éveknek. Igazából az egyetemi évek alatt a Rajkos programok meg szemináriumok bizonyos értelemben fontosabbak voltak, mint az egyetem.
Az volt a szükséges rossz, amit el kell végezni, le kell vizsgázni. persze voltak érdekes tantárgyak is, mint például elmélettörténet. Pénzügyes voltam, a pénz ügy akkor kedvelt szak volt. Bánfi Tamás volt a tanszékvezető, jó tanárok voltak ott, például Hágelmayer tanár úr. A lengyel Gyurihoz jártam még esti szemináriumokra, meghívta olyan kollégáit, mint Pető Iván, Magyar Bálint, Szakács Sándor, szabó Miklós. Mégis, a szakkollégium adta a legtöbbet az egyetemi éveim alatt.
Béki Gabriella:
– Miből írtad a szakdolgozatod?
Nagy Zoltán:
– Pénzügyből, a pénzügy tanszéken írtam, az ötvennégyes gazdasági reformból, a Varga István féle reformbizottság munkájából írtam a diplomát. olyan nagyon nem volt jelentős, de akkor érdekesnek találtam. Az egyetem vége felé a Lengyel Gyuri segített pénzt keresni, érdekes megbízásokat szerzett. Például kohászati üzemekbe jártam ki Nagy Jenővel. Hat-nyolc interjút csináltunk, majd összefoglaló tanulmányt írtunk belőle. Diploma után az Ipargazdasági Intézetbe mentem dolgozni.
Béki Gabriella:
– Akkor mi egy anyacégnél dolgoztunk, csak én sokkal korábban.
Nagy Zoltán:
– Tényleg? Én hetvenhétben érettségiztem, plusz egy év katonaság az egyetem előtt. olyan nyolcvanegy-nyolcvankettőben kerültem oda. Balázsi Sándort a diplomaírás során kerestem, ő is „reformista” volt az ötvenes években. Az Ipargazdasági Intézetben ő lett a főnököm. Később a Tervgazdasági Intézetbe mentem dolgozni, és ott Bod Péter csoportjába kerültem. Nagyon érdekes volt, gazdaságszabályozási, piacszerkezeti dolgokkal foglalkoztam. Ez a tervhivatal intézete volt, tanulni is sokat lehetett, meg dolgozni is. Kemenes Ernő volt az igazgatója, sok fiatal közgazdász dolgozott ott Árva Lacitól Török Ádámig és Gulácsi Gábortól Salgó Istvánig. Még a pénzügykutatóba jártam át, ahol szerda délelőttönként rendszeres szakmai viták folytak. A feleségem ott dolgozott, ami megkönnyítette, hogy belefolyjak a programjaikba. Így a nagy munkájukhoz, a fordulat és reformhoz is írtam pár oldalt.
Béki Gabriella:
– Hány évig voltál a Tervgazdasági Intézetben?
Nagy Zoltán:
– Egészen a rendszerváltásig, olyan öt-hat év volt. Eközben én megőriztem a kapcsolatot Nagy Jenővel, gyakran kijártunk hozzájuk. és egyszer csak Jenő el kezdett „munkát adni”, ami azt jelentette, hogy különféle szamizdatokat gépeltünk, meg másoltunk stencilpapírra, kerettel.
Béki Gabriella:
– Nem is tudtam, hogy ilyen ellenzéki múltad volt.
Nagy Zoltán:
– Igen, volt kapcsolódásunk, és nem csak olvastunk, dolgoztunk is a gödöllői lakásunkban.
Béki Gabriella:
– Nálatok csináltátok, a ti lakásotokban?
Nagy Zoltán:
– Igen, igen. Jenő kihozta a papírt, átadta a könyveket vagy a tanulmányokat, azt mi átírtuk stencilpapírra, lehúztuk a keret segítségével, vagyis sokszorosítottuk, és össze is raktuk a lapokat. Az összetűzés meg a borító nem a mi munkaműveletünk volt, hogy szakszerűen mondjam. Most összeszedtem otthon a saját készítésű kiadványokat, legalább olyan nyolc-tíz-tizenkettőt találtam. Kezembe akadt Szilágyi Sacinak egy Bibós könyve, bele is van írva, hogy „ismeretlenül Annának és Zolinak”. Az egy jól sikerült kiadvány volt, sokat dolgoztunk rajta.
Béki Gabriella:
– Erről nem olvastam a Wikipédián.
Nagy Zoltán:
– Erről nem is kell olvasni. Meg terjesztettük is a kiadványokat, de csak olyan körben, ahol meg mertük tenni.
Béki Gabriella:
– Téged miért nem kísértett meg valamelyik párt, hogy politikai szerepet vállalj?
Nagy Zoltán:
– Ha akartam volna, vállalhattam volna. Engem az MDF meg is kísértett. Egy csomó véletlen van az ember életében. Együtt dolgoztam az Ipargazdasági Intézetben a kisebbségkutató Joó Rudolf feleségével. Ő keresett engem, már nem tudom melyik évben, hogy nem érdekelne–e engem fiatal közgazdászként az alakuló MDF. Mondtam, hogy persze, érdekel. Előttem van az arca, ahogy mondja, hogy kellene valaki, akivel közgazdasági dolgokról lehetne értekezni. És akkor én másfél éven keresztül a mindenkori elnökségi ülésnek amolyan külsős vendége voltam, az asztal végén ültem. Úgy, hogy nem volt más közgazdász abban a teremben. Hetente egyszer egy órát tematikusan beszéltem Bíró Zoltánnak arról, mi is az a közgazdaságtan. Akkor én már, mint tervgazdasági intézetes „nagyokos”, aki azt gondolja, mindent tud. Engem „megörökölt” Antall miniszterelnök úr, bizalma volt irántam, és számos – ma úgy mondanánk – felkészítőt írtam neki. Két-három oldalakat.
Béki Gabriella:
– Mindig szakember voltál és nem párttag.
Nagy Zoltán:
– Párttag és képviselő nem akartam lenni. Nem is jutott eszembe. Ez így nekem nagyon jó volt. például amikor Antall József találkozott Soros Györggyel, én kísértem, a másik oldalon ott volt Pető Iván, meg Kis János. Ez nekem persze nagyon tetszett akkor. Amikor Antall miniszterelnök úr (akkor azért még nem tudtam, hogy őbelőle az lesz) a Semmelweis Múzeumba gazdasági szakértőket akart összehívni, engem kért meg a névsor összeállításától a megszervezésig, a témajavaslat összeállításáig. Nehezen, de sikerült összeszednem egy erős társaságot, Kádár Bélától, Matolcsy Györgyön keresztül, Lengyel Lacin át Kupa Mihályig. Ezek az emberek szerencsére elfogadták a meghívást.
Ezen kívül még az MDF gazdasági programjának a kidolgozásában is részt vettem Bod péterrel és széles Gáborral. Később, 1989-től megnyílt az a lehetőség, hogy úgy lehetett külföldi ösztöndíjra menni, hogy nem kellett hozzá aláírni mindenféle szörnyű papírokat. Akkor jelentkeztem egy holland ösztöndíjra. Megkérdeztem szabad Gyuri bácsit, aki akkortájt éppen Gödöllőn volt előadni, és én vittem haza pestre, hogy szerinte megpróbáljam-e az ösztöndíjat. Ez a választás előtt volt. Már túl voltunk a négy igenes népszavazáson. Mondta az öregúr: nyugodtan menjek ki, ők úgyis itt lesznek, akárhogy alakulnak a dolgok. Majd keressem őt, ha visszatérek. Panninak, a feleségemnek, lengyel laci támogatásával sikerült soros-ösztöndíjat szereznie, így az Antall-kormány első évét az amszterdami egyetemen, egy Amszterdam-közeli tengerparti faluban töltöttük, az akkor még nagyon kicsi lányunkkal együtt.
Béki Gabriella:
– Hogy lettél államtitkár?
Nagy Zoltán:
– Visszajöttem Amszterdamból, és nem volt munkahelyem. Elkezdtem tekeregni a városban, hogy hova is menjek vissza dolgozni. A tervhivatal, és így az intézete is, akkorra megszűnt. és akkor egy jó komám, Kocsis Karcsi mondta, hogy az akkor viszonylag frissen kinevezett pénzügyminiszter, kupa Mihály kabinetfőnököt keres. Akkor találkoztam kupával, aki korábbról emlékezett rám, és mondta, hogy majd megkérdezi a miniszterelnök urat. Így lett belőlem kabinetfőnök a pénzügyminisztériumban. Attól kezdve újra lett kapcsolatom a miniszterelnök úrral. Először is behívatott, és megkérdezte tudom-e mi az a kabinetfőnökség.
Én szerencsére tudtam, mert addigra Magyary Zoltán könyvében elolvastam, hogy mi a kabinetfőnök dolga, meg mire is szolgál a kabinet. szóval készültem, és ez jó is volt. ő előadta, hogy szerinte mi a kabinetfőnök feladata az ő kormányában, rászánt egy bő órát. Nagyon boldog voltam akkor, bár féltem a feladat súlyától. Két feladatot kaptam: a kabinetfőnökséget és a programírást. A kupa-program előkészítését. Abból indultunk ki, hogy a piacot szeretjük. Nagyon érdekes viták voltak, hogy milyen jellegű privatizációt vigyen végig a kormány. A másik érdekes kérdés az volt, hogy az összeomlott orosz piacot ott hagyjuk-e vagy sem. Kádár Béla azt mondta, hogy oda kell nyomni az állami támogatást, mert igaz, hogy az orosz állam és a cégek sem fizetnek, de majd a magyar kormány megdotálja a termelőknek az export ellenértékét. Vigyék csak az orosz piac irányába a sokféle magyar árut, ahogy régebben is tették.
Én ennek nagyon ellene voltam, azzal érveltem, hogy a terméket olyan piacon értékesítsük, ahol van rá fizetőképes kereslet. Az ember sokszor elgondolkozik rajta, mi lett volna a jó, meg mi a rossz. ott volt a magyar mezőgazdaság. Az volt az elképzelés, hogy betörünk a nyugat-európai piacra az olcsó és jó minőségű magyar termékekkel. Úgy gondoltuk, hogy társadalmilag szerencsésebb, hogyha a munkanélküliség világosan megjelenik, és továbbképzést, új szakma tanulását finanszírozza a magyar kormány, szemben azzal, mintha például fenntartjuk az életképtelen magyar nehézipari termékek dotált termelését. Ezek voltak a nagy viták. én erősen a piaci megoldások irányába nyomtam a dolgot. A gazdasági kabinetben az én feladatom volt, hogy az elsőkörös vitákat megvívjam. A közigazgatási államtitkári kinevezésem előtt egy érdekes beszélgetésre a miniszterelnök úr még behívott.
Előadta, hogy mi a közigazgatási államtitkár szerepe. Ebbe nem férhet bele, hogy egy MDF-es képviselőt jobban támogatok, mint egy SZDSZ-est vagy egy FIDESZest. A közigazgatási államtitkár a szakmát szolgálja, a javaslatai szakmailag kell, hogy megalapozottak legyenek. A politikai szerepet a miniszteren kívül egy ember, a minisztérium politikai államtitkára játszhatja.
Béki Gabriella:
– Azóta ez már másképp van.
Nagy Zoltán:
– sajnos mára tényleg másképp alakult.
Béki Gabriella:
– Aztán Kupa Mihály távozott. Miért ment el?
Nagy Zoltán:
– Összevesztek a miniszterelnök úrral. kialakult egy idő után egy éles ellentét közöttük. Misi politikai pályára akart menni. Emlékszem, akkor képviselő lett. Talán az is megfordult a fejében, hogy alkalmas lenne miniszterelnöknek is. Szóval kettejük között feszültség alakult ki, személyes ellentét. Ebben az időben többször megtörtént, hogy a Misi engem küldött be a kormányülésre.
Béki Gabriella:
– Ki volt Kupa Mihály mellett a politikai államtitkár?
Nagy Zoltán:
– Nagy számban voltak. Volt a Botos Kati, a Szabó Tamás, aki aztán kiment privatizációs megbízottnak, Pongrácz Tibor, Becker Pali.
Béki Gabriella:
– Azért kérdem, mert a politikai államtitkár helyettesítette a minisztert a parlamentben, és a kormányüléseken is.
Nagy Zoltán:
– Igen, de valami miatt a Misi azt akarta, hogy én menjek. Így biztos volt abban, hogy azt képviselem, amit a miniszteri dolgozószobájában megbeszéltünk. Ez jó megoldásnak látszott a miniszterelnök úr részéről is. Így a kettő összeért, és ebből az következett, hogy én mentem.
Béki Gabriella:
– Ebből nem volt konfliktusod a politikai államtitkárral?
Nagy Zoltán:
– De, de, ezért mindig igyekeztem simogatni a konfliktust. Az épp aktuális politikai államtitkárnak mindent átadtam, mindenről beszámoltam, mindent megbeszéltem velük.
Béki Gabriella:
– Hogy jött a Gazdasági Versenyhivatal?
Nagy Zoltán:
– 1994 elején én lemondtam az államtitkári pozíciómról. Ennek az volt az oka, hogy kilencvenhárom végén, vagy kilencvennégy elején volt egy IMF-tárgyalás, amikor is, a washingtoni tárgyalássorozat közepén a kormány megváltoztatta a tárgyalási felhatalmazást. Akkor már Boross Péter volt a miniszterelnök és Szabó Iván volt a pénzügyminiszter. Én azzal a felhatalmazással mentem ki, hogy kötünk egy „szokásos” készenléti megállapodást. Közben Pesten a politikusok, a választások megnyerését célozva, „barátságtalan, az ország érdekei ellen való”-nak minősítették az IMF-fel való egyezséget, és nem akartak megállapodást. Az ottani magyar nagykövet ezt egy tárgyalás alatt jelentette be, ami nagyon kellemetlen szituáció volt. Ráadásul én bizonyos voltam akkor is abban, hogy az IMF-es megállapodások az ország javát szolgálják.
Béki Gabriella:
– Ez durva nagyon.
Nagy Zoltán:
– Ezek után nem lehetett mást csinálni, mint lemondani. Ez persze nem tetszett az akkori miniszterelnök úrnak. Elmentem dolgozni az akkor már Csányi Sándor által vezetett OTP egyik leánycégébe, a Garancia Biztosítóba. Ez nagyon hasznos, tanulságos két-három év volt számomra. Megtapasztaltam egy nagy, éppen átalakuló félben lévő szervezet mindennapjait. Utána az Állami számvevőszéknél pályáztam meg a költségvetéssel foglalkozó igazgató pozícióját, és megnyertem az állást. és akkor jött az első FIDESZ-kormány. ÁSZ-os minőségemben, de magánemberként részt vettem a századvég kormányzati program előkészítő munkájában. Stumpf István hívott a különböző szakmai körök megbeszéléseire.
A kormány megalakulása idején nem törekedtem semmiféle új állás elnyerésére, nekem az ÁSZ, Kovács Árpáddal, kiváló munkahely volt akkor. Egyszer csak – az 1998-as augusztus huszadikai ünnepség előtt – hívott a Stumpf Pista (az Orbán-kormány kancelláriaminisztere). Befáradtam hozzá, mondta, hogy van itt egy versenyhivatal, az elnöki pozíció nincs betöltve az év eleje óta. Valószínűleg a miniszterelnök eltette tartalékhelynek. Elmondta, hogy ki mindenki jelentkezett oda, akiket nem akart a miniszterelnök. Ellenben most már a körmükre égett a gyufa, és engem nem érdekelne-e. én még tervgazdasági intézetes koromban, az ottani munkatársakkal együtt írtam egy kis tanulmányt a piac szerkezetéről. Summa summárum eszébe jutottam az akkori kancelláriaminiszter úrnak. Mondta, hogy ha érdekel, egy hét múlva találkozzak a miniszterelnök úrral. Addigra találjam ki, mit gondolok a dologról, ők egy erős versenyhivatalt akarnak. Akkor erősítették a PSZÁF-ot (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) is, erős hivatalokat akartak.
Így kerültem a versenyhivatalba. szerencsémre Nagy Márta – Chikán Attila felesége – volt az egyik elnökhelyettes, akit én régebben a szakkollégiumból ismertem. Szóval tudtam mihez igazodni, tudtam, hogy milyen elvek mentén működik a hivatal, annak ellenére, hogy akkor már kilenc hónapja nem volt elnöke. A GVH-t 1990-ben hozta létre a versenytörvény. Akkortájt ez volt az egyik első gazdasági tárgyú törvény, amit az Antall-kormány nyújtott be a parlamentnek. A szociális piacgazdaságban kulcsszerepet tölt be a hivatal. A miniszterelnök úr mondogatta is a parlamentben: ami a versenyhivatal a gazdaságban, az az alkotmánybíróság a demokráciában.
Béki Gabriella:
– Vajon a Fidesz miért akart erős versenyhivatalt?
Nagy Zoltán:
– Mert akkor úgy gondolta a miniszterelnök, hogy a kormánynak, a piacgazdaság keretei között, nincsenek a kezében eszközök arra, hogyha kordába akarja fogni az erős nagy vállalatokat, azt megtehesse. A versenyhivatal, meg a szabályozó hatóságok, beleértve a PSZÁF-ot, energiahivatalt, távközlési hatóságot, azok tudják ezeknek a nagy cégeknek a működését a tisztességes gazdálkodás nyomvonalán tartani. Ami így is van. A privatizációs hullám után a szabályozó hivatalok kerültek előtérbe. Így együtt kellett dolgoznia a versenyhivatalnak a szabályozó hatóságokkal. korábban, amikor a kartellek működése látszott a gazdaságban, a versenyhivatal nem érzett magában elég felkészültséget, bátorságot, hogy nekimenjen a kartelleknek.
Ahhoz kormányzati, politikai akarat is kell, meg bátorság. Ez izgalmas feladat, igazán nagy kihívás volt számomra. életem két nagy szerencséje: egyik az István, hogy a szüleim úgy döntöttek, ott tanuljak, meg ez volt a másik. Nagyon jó társaság fogadott a versenyhivatalban. Az én bátorságom a vak ló bátorsága volt. Elkezdtünk dolgozni, rákészülni a kartellekre, meg a szabályozott iparágakra. Nekimentünk a távközlési szektornak, az energiaszektornak, a közjegyzők kivételezett jogosítványainak. Minden olyan magatartásnak, ami ellene hatott a fogyasztói jólétnek. Mindenféle tisztességtelenségnek. Még a kormányzati tisztességtelenségnek is.
Mert sajnos abból sem volt hiány. Az első konfliktus az volt az akkori miniszterelnökkel, hogy a diákhitelt ne csak a postabank nyújtsa. Mert volt egy ilyen nagyon erős kormányzati elképzelés, hogy diákhitelt csak és kizárólag a postabankon keresztül lehessen felvenni, úgy, hogy a postabankba ügyfélként be kellett volna lépnie a diáknak. Mi meg nem akartuk, hogy meglegyen ez a hosszú távú elkötelezés. Az akkori kormány a postabankból akart erős hazai, kormány- és FIDESZ-közeli kereskedelmi bankot kialakítani. Ez volt az első törés az akkori kormány és a GVH, illetve annak az elnöke között. Ekkor határozottan kellett nemet mondani.
Béki Gabriella:
– Ebben a kérdésben a miniszterelnöknek kellett meghátrálni.
Nagy Zoltán:
– Igen, így van.
Béki Gabriella:
– És kormányváltás után, hogy maradtál a helyeden?
Nagy Zoltán:
– Ez hatéves megbízatás. Akkor járt le, 2004-ben, amikor Medgyessy miniszterelnök úr váratlanul távozott. pár hétig nem volt elnöke a versenyhivatalnak. Amitől persze nem állt meg a munka. Jött Gyurcsány Ferenc, akinek nem volt jelöltje. Nem ismertük egymást, de például Mádl Ferenc, az akkori köztársasági elnök úr, és más közös ismerősök is ajánlottak engem, és a kormánypárti frakció elfogadott. Ugye a FIDESZ nevezett ki eredetileg és Gyurcsány Ferenc újabb hat évre megerősített. Igazából a második hat évben lett igazán karakteres a versenyhivatal, jöttek a nagy közbeszerzéses kartellvizsgálatok. És amikor 2010-ben újból lejárt az elnöki mandátumom, fel sem merült, hogy én folytatom. Utólag, a gazdaságpolitikai döntéseket látva, azt mondom, az volt logikus, hogy a jelenlegi kormány mást akart a versenyhatóság élére.
Béki Gabriella:
– Annak idején a szabad demokraták is támogattak.
Nagy Zoltán:
– Igen, egyértelműen. Támogattak, mert a piacgazdaság, a verseny alapú piacgazdaság volt a lényeg. Ahol a piac hatékonyan működik, hagyni kell a térnyerését, ahol pedig piaci kudarcok alakulnak ki, azt a területet szabályozni kell. Teljesen egyértelmű volt a versenyhivatal feladata, de teljesen egyértelmű volt a támogatottsága is. A FIDESZ részéről is. A Gyurcsány-kormány idején én kértem meg FIDESZeseket, bizottsági ülések előtt, hogy ne dicsérjék már a GVH munkáját olyan erőteljesen. Nem jó, mert esetleg félreértésre ad okot. A szocialisták is többé-kevésbé elfogadtak. Évente méretődtünk meg a parlamentben az éves beszámolónál. Rendre úgy volt, hogy gyakorlatilag teljes körű igen szavazatot kapott a GVH éves munkájának az értékelése. A nem szavazat vagy igazi tévedés volt, vagy egy-egy konkrét döntésünk miatt „büntetés”: például egy-egy közbeszerzési kartellt annak ellenére is végigvittünk, hogy politikusok le akarták állíttatni az eljárást.
Béki Gabriella:
– A második hat évet is kitöltötted.
Nagy Zoltán:
– Az 2010 őszén járt le. Bennem felmerült, hogy szívesen elmentem volna az OECD mellé dolgozni, nagykövetnek. Arra voltak is halvány ígéretek. Úgy hagytam ott a versenyhivatalt, hogy egyszer jött egy értesítés, hogy akik még ott vannak a felső vezetésben, velem együtt legyenek szívesek felállni. Az utódomat akkor senki nem ismerte. Még kinevezése előtt nyilatkozott, hogy ismeri a GVH munkáját, mert az autópálya-kartellek vizsgálata idején részt vett az eljárásokban. A másik oldalon. 2011 elején a MÁV-hoz mentem dolgozni, azzal az elgondolással, hogy az akkori vezérigazgató azt tűzte maga elé célul, hogy a MÁV-ból kellene csinálni egy normálisan működő állami nagyvállalatot.
Aminek része volt a compliance – ennek nincs jó magyar neve, de körülbelül azt jelenti, hogy „megfelelőség”. Vagyis hogy megfeleljünk a törvényeknek, belső szabályoknak, erkölcsnek, a morális elvárásoknak. Hogy ezeknek a dolgoknak megfeleljen a MÁV működése, az első lépés egy compliance osztály felállítása. én ezt vállaltam, és úgy számítottam, hogy van három évem arra, hogy felépüljön egy compliance szervezet. El is kezdett működni, és elkezdte termelni a hasznot a cég számára. Például egy százhúszmilliós közbeszerzést sikerült az utolsó percben megakadályozni, mert kiderült, hogy nincs rá szükség. Van olyan eszköz az informatikusok raktárában – igaz, csak ötmillióba került –, amit újra meg akarnak vásároltatni a céggel. Differencia azért van a százhúsz- és az ötmillió között.
Ez volt talán a leglátványosabb sikerünk, de emellett számos más esetben is időben beavatkoztunk a beszerzési folyamatokba. Amikor az aktivitásunk emellett kiterjedt az etikai kódex működtetésére, az összeférhetetlenségi szabályok vizsgálatára, akkortól a rendszer ezt nem bírta el, és egyik napról a másikra vehettem a kalapom. Az új vezérigazgató megszüntette az egész compliance részleget. Elküldtek mindenkit, aki ennek a munkának az elvégzésére jött a MÁV-hoz. Ez volt a tavalyi év végén. Azóta egyrészt tanácsadásból élek, másrészt a Transparency International magyar tagozatának vagyok a tanácsadója.
Béki Gabriella:
– Egy egész picit a magánéletről is kérdeznélek.
Nagy Zoltán:
– Van két gyermekem. Második feleségem jogász, úgyhogy kibeszéljük otthon a jogi-közgazdasági dolgokat. Előbb lányom született az első házasságomból, a második feleségemtől a kisebbik, a fiam. Jól megvannak együtt. Még mindkettő tanul. Fruzsi lányom jövőre végez, jogász lesz. Andris fiam pedig most hetedikes. Mind a ketten az ELTE Radnóti Gimnáziumát választották, szerencsére elégedettek az iskolával.
Béki Gabriella:
– Az utolsó kérdésem, hogyha elölről kezdhetnéd a pályádat mit korrigálnál benne?
Nagy Zoltán:
– Hát most így nem is tudom. Nagyon szerencsés voltam végig. szerencsés voltam az iskolával, a munkahelyekkel, a családdal. Elégedett ember vagyok, szerencsés csillagzat alatt születtem.
Béki Gabriella:
– Köszönöm a beszélgetést.
Készült 2013 júniusában
