A világutazó
Munkássága alatt nemcsak sokat tanult és olvasott, hanem sokat utazott is. Egyetemek nyári szemeszterein, közgazdasági kurzusain gazdagította tudását. Itt ismerkedett meg a legújabb kutatások eredményeivel, és az új tudománnyal, a szociológiával is.
Tanulmányokat folytatott 1928-ban Németországban, 1931-ben Ausztriában, 1934-ben Párizsban, 1935-ben Koppenhágában, 1936-ban Genfben és 1939-ben az Egyesült Államokban.
Ismereteit gazdagították a 25 alkalommal tett külföldi tanulmányútjai is. Utazásai során bejárta Afrikát, Amerikát, Ázsiát, s járt Európa szinte valamennyi országában. Önéletírásában ezekről így ír: „Az évek folyamán bejártam egész Európát. Európa valamennyi országának fővárosa kedves ösmerősöm, kivéve Albániát, amelynek csak a széléig jutottam el. Ázsiában a kisázsiai török birodalom területén túl nem voltam. Egyiptomban két boldog hónapot töltöttem a piramisok árnyékában. Algírban meglátogattam egy arab alsó fokú iskolát. 8-10 esztendős gyerekek járta oda. A közepes nagyságú szobában semmiféle bútorzat nem volt, csak a szoba közepén kis asztal és szék. A tanulók mezítláb, fehér köntösben guggoltak körben a fal mellett, vegyesen fiúk és lányok. A tanító hasonló öltözetben az asztalnál ült. Az asztalon nádpálca. Valami írásbeli feladatot diktált a tanulóknak. Azok térdükre támasztott táblán írták a kidolgozást. Aki készen volt, kivitte megmutatni a tanítónak. Aki elhibázta, arra jó nagyot ráhúzott a nádpálcával. Elképesztő szag ülte meg a szobát.
Meglepő volt viszont az Azori szigetek gyönyörű fekvése, csodás délszaki kertjei, ananász ültetvényei és európai színvonalú iskolái. Az egyik leánygimnáziumban kémia órát hallgattam végig. Az előadói teremben ugyanaz a berendezés, mint nálunk. A Mendelejev-féle periodikus rendszer ösmertetése folyt portugál nyelven. A hangsúlyból, szemléltetésből, képekből mindent követni tudtam, noha a szavakat nem értettem.” Az Atlanti Óceánt tízszer szelte át Európa és Amerika között. A legtöbb időt New York-ban töltött.
Az utazási költségeket jórészt tankönyvírói, lektori és egyéb szakcikkek, könyvismertetők, a rádióban tartott előadásainak honoráriumából fedezte, bár jelentős mértékben hozzájárult ahhoz a főváros is.
Bejárta szinte az egész világot Észak-Afrikától Kanadáig, Európától Kis-Ázsiáig. Járt Német-, Cseh-, Lengyel-, Észt-, Lett-, Finn-, Svéd-, Francia-, Olasz-, Török- és Görögországban, Angliában, Dániában, Norvégiában, Belgiumban, Hollandiában, Svájcban, Jugoszláviában, Bulgáriában, Ausztriában, Portugáliában, Gibraltáron, Kisázsiában, Kanadában.
A legtöbb időt Amerikában töltötte. Ebben része volt férje nagybátyjának Takaró Géza lelkipásztornak is, aki 1923-tól élt Amerikában. 32 évig ott teljesített lelkészi szolgálatot és 15 esztendeig tanított a Columbia Egyetemen magyar nyelvet és irodalmat. Jelentős publicisztikai tevékenységet is folytatott. Idős korára meggyengült látása, ezért sógornője segített életét összegező könyvének megírásában. A tudós tanárnő amerikai tartózkodása alatt is keményen dolgozott. Tanulmányozta az ottani iskolarendszert, gyűjtötte a tapasztalatokat azért, hogy itthon közkinccsé tehesse azokat.
A Kereskedelmi Szakoktatás című folyóirat 194o. évi 12. számában színes és igen tanulságos beszámolót olvashattak a szaktanárok dr. Takaróné tollából.” Minden amerikai diáknak van takarékbetét könyve. Ha szorgalmasan dolgozik és takarékoskodik valaki, mire a középiskolát elvégzi, százakat gyűjthet magának és ezzel megkezdheti főiskolai tanulmányait. A másik dolog, amiben az amerikai iskolák pompás eredményt értek el az emberszeretetre és egymás megbecsülésére, vagyis a mélyen átérzett humanitásra nevelés. Miután nincs lenézett munka, nincs lenézett ember sem és miután nincsenek rangok és címek egyformán megadják a tiszteletet és megbecsülést mindenkinek. Kiválóak az amerikai iskolák a hazafias érzésre nevelésben is.” Ez az írása is hűen tükrözi azokat az értékeket, amelyekkel a tudós tanárnő egész munkássága alatt a legfontosabbaknak tartott.
Igen tanulságos és akár ma is időszerű az a tanulmány, amelyet dániai tanulmányútjáról hazatérve publikált Dánia közgazdasági viszonyairól. A írás a VII. Bezerédi utcai Női Felsőkereskedelmi Értesítőjében jelent meg 1931-ben. A szerző azt mutatja be, hogy Dánia történelme során nemzeti tragédiák sorozatát élte át, de az ország saját erejére támaszkodva, adottságainak figyelembevételével mindig talpra tudott állni. Bányakincsekkel nem rendelkezett, ezért mezőgazdaságát fejlesztette és létrehozta a feldolgozóiparát. A gazdasági fejlesztés közepette iskolarendszerének korszerűsítésére is nagy gondot fordított. Takaróné tanulmányának zárógondolatai: „Megcsonkított területtel, elvesztett életlehetőségekkel áll ott Dánia a ’70-es évek végén, szinte közel a teljes megsemmisüléshez. És ekkor választotta magának a nemzet azt a jelszót, amely mellett ma is kitart… S e célnak a kitűzésével varázsolta elő a romokból, ötven esztendő kemény munkája árán mai iparosított mezőgazdaságát, amelynek sikerei nyomán talpra állott az ország, népe jómódúvá, megelégedetté lett. Nekünk magyaroknak nagy példa Dánia múltja és jelene, amelyet röviden ebben foglalhatunk össze: Egy ország amely segíteni tudott magán!”
Legizgalmasabb utazása 1939-ben volt. New Jerseyből indult haza akkor, amikor Európában kitört a második világháború. Nagy nehézségek árán jutott Magyarországra. Két hétig lesötétített hajón hánykolódott a tengeren. Anglián, Franciaországon, Svájcon, Olaszországon és Ausztrián keresztül átvergődve jutott el a magyar határig. ”Amikor Murakeresztúrnál megláttam édes hazámat könny szökött szemembe” olvashatjuk önéletírásában.
Utolsó külföldi útjára férje halála és nyugdíjba vonulása után került sor. Takaró Géza a rokon hívta meg New Yorkba és Ő boldogan eleget tett a meghívásnak.
”Mostani magányos életemben nagy segítséget jelent, hogy kedves vendégem érkezett Magyarországról. Gyula öcsém özvegye miután középiskola igazgatói állásából nyugalomba vonult időt tudott magának szakítani, hogy harmadszor is ellátogasson Amerikába, ahol fiatal tanárnő korában tanulmányokat folytatott. Könyvem sajtó alá rendezésében sokat segített, az utóbbi napokban főként azzal foglalta el magát, hogy családi archívumban kutatott és számtalan olyan könyvre, cikkre, tanulmányra bukkant, amelyek hozzátartoznak életem hagyatékához.” Írta a hálás rokon a Hagyaték és örökösök című könyvének bevezetőjében.
