Így emlékszünk mi:
Héray László búcsúja
Tisztelt Tanár Úr!
A tanítványok, a volt és a jelenlegi „szentistvános” labdarúgók nevében engem ért a megtiszteltetés, hogy elbúcsúzzam Öntől. Boldogan lemondanék erről az egy-szerre felemelő és egyszerre szörnyű szerepemről, ha még egyszer látnám felbukkanni a Főnök alakját a futballpályán, az öltözőépület előtt, ahol minden¬nap várt minket. Mindenkit külön üdvözölt, kezet fogott és mindenkihez volt egy kedves, biztató szava, pedig legtöbbünktől alig néhány perce vált el az iskolában. Az iskolában, ahol évtizedek óta dolgozott, tanított és segített, nevelt és példát mutatott. Tudtuk, mi vagyunk a családja. Nekünk, tanítványoknak, futballistáknak szentelte minden idejét. Bárki, bár-mikor, bármilyen problémával keres¬te, soha nem kérdezett vissza: „Miért most? Miért engem keresel?”
Soha nem mondta, hogy „nem tartozik rám, fordulj máshoz!” Vagy azt, hogy „oldd meg magad!” Segített, ha valaki rosszul tanult, netán bukásra állt. Elintézte, hogy a késői edzőmeccs után is legyen vacsora a kollégiumban. Magára vette annak a gondját is, aki elvesztette vagy elfelejtette elhozni a szerelést. Ismertük hitét, elkötelezettségét. Felnéztünk Önre és tanultunk Öntől, aki az ellenfelet soha nem tekintette ellenségnek, sem a pályán, sem azon kívül. Ámulattal hallgattuk a régi történeteket és a példabeszédeket. A magunk módján éreztük, hogy olyan rendkívüli egyéniség tanítványai, játékosai lehetünk, akit csak az utókor értékel majd igazán. Unos-untalan hallottuk, olvastuk valódi és önjelölt szakemberek megnyilatkozásait az utánpótlás nevelésének fontosságáról, és tapasztaltuk azt, hogy jó esetben minden marad a régiben. Ön azon igen ritka kivételek közé tartozott, aki a szavakat tettekre váltotta, és akit a szakma mégsem ismert el méltó módon.
Pedig Ön csodákat művelt csapataival, amelyeket az ország minden részéből érkező serdülő ifjak alkottak. Ön soha nem kapott „kész anyagot”. Ezeket a fiúkat Önnek és társainak kellett csapattá formálni. Mégis néhány hét, hónap után már méltó ellenfelei lettek a legjobbaknak. És a győzelmek nem álltak meg a határoknál. Életre szóló élményt nyújtó túrákon tapsoltak a vendéglátók a Szent István sikereinek Ausztráliától Dél-Amerikáig, Kanadától Szingapúrig. Köszönjük Főnök! Köszönjük a fáradságát, a kitartását. Köszönjük, hogy soha, a legkilátástalanabb helyzetekben sem adta fel, és minket is erre tanított. Köszönjük, mi több százan, akikből Ön NB 1-es labdarúgót, válogatottat, vagy csupán – de a szó legszorosabb értelmében – sportembert faragott. Közeleg a tavasz. Nemsokára kezdődik a bajnokság. A játékvezető a sípjába fúj és elindul útjára a labda.
Kérjük, akkor Ön jöjjön ki a Mennyország kapujába és figyelje a meccsünket, mert amikor berúgjuk az első gólt, feltekintünk majd és megkérdezzük: Ugye szép volt, Főnök?
A Jóisten adjon Önnek békét és nyugalmat!
