Zsákai Ibolya – Lépcsőfokok III.
Érettségi éve: 1986
vállalkozó
„megtanultam méltósággal viselni a nehéz helyzeteket”
Hrubi Ibolya – lánykori nevén Zsákai Ibolya – 1968. július 14-én született. Szülei korai halála miatt nevelőotthonban nevelkedett. 1986-ban érettségizett az I. István Közgazdasági Szakközépiskolában. Pályakezdőként a Petőfi Csarnokban dolgozott pénzügyi területen, de 1989 óta a magánszférában tevékenykedik. 1989-ben egyéni vállalkozóként vállalkozások könyvelésével kezdett foglalkozni. Munka és család mellett mérlegképes szakvizsgát tett, majd diplomát szerzett a Kodolányi János Főiskola gazdálkodási szakán. Jelenleg négy saját vállalkozás vezetője és tulajdonosa: két kereskedő, egy tanácsadó céget és egy könyvelőirodát működtet. Fő profilja továbbra is a könyvelés, irodájának évente nyolcvan-száz cég a partnere. Legjelentősebb ügyfele kilenc éve az egyik legnagyobb magyar tulajdonú ingatlanfejlesztő – tizenhat cégből álló – cégcsoport, az Infogroup, amely szakmai tanácsaira is igényt tart. Fia, Ákos huszonhat esztendős, zenész, jelenleg még édesanyjával él.
Görgei Katalin:
– Négy saját vállalkozásod van, könyvelőirodád révén pedig közel száz cégért tartozol felelősséggel. Minek köszönhető, hogy ilyen sikeres lettél?
Zsákai Ibolya:
– Teszem a dolgom nap, mint nap, én nem látom ezt sem kirívónak, sem különlegesnek. Ennél sokkal többre vagyok képes, rengeteg ötletem és tervem van még. Az életem nem sikerekben mérem. Elértem, hogy a magam ura vagyok minden tekintetben, azt mondhatom, hogy kényelmes és jó az életem. Ma már nem dolgozom többet napi nyolc óránál. Amit elkezdek, azt befejezem, amit csinálok, azt a legjobb tudásom szerint végzem, és szabadon döntök a saját ügyeimben.
Görgei Katalin:
– Mekkora szerepe van ebben annak a középiskolának, ahová jártál, ahol érettségiztél és szakmát szereztél?
Zsákai Ibolya:
– Nagy. onnan erednek a gyökereim. Egykor szerető családom volt, még vannak emlékeim erről, de a szüleim kicsi koromban elhunytak, tízévesen állami gondozásba kerültem. Anyukámat egy betegség vitte el, apukámat egy baleset. Teljesen magamra maradtam, és senki másra nem számíthattam. Elég jól tanultam és nem voltam problémás gyerek, így kerülhettem be az I. István Közgazdasági Szakközépiskolába és annak kollégiumába, ami új otthonom és családom lett. Voltak nagyon jó és kevésbé jó tanáraim. Utóbbiaknak is sokat köszönhetek, mert azzal váltam felnőtté, hogy a sok fájdalom és keserűség, ami ért, megtanított, hogy méltósággal viseljem a nehéz helyzeteket az életben. persze voltak ennek hátulütői is. Az egyik tanárom olyan súlyos gátlásokat alakított ki bennem, hogy képtelen voltam megszólalni az óráján. Ezt a mai napig nem értem, mert egyébként szókimondó, energikus, alapvetően jó gyerek voltam, tele igazságérzettel. A szakmámban és az életemben a negatív tapasztalatokat is kamatoztattam.
Görgei Katalin:
– Említetted, hogy voltak jó tanáraid is. Őket megnevezed?
Zsákai Ibolya:
– Persze! Több jó tanárom is volt, tőlük kaptam azokat a biztos szakmai alapokat, amelyekre egész pályafutásom alatt építkezhettem, és emberi, morális értékeket is, amik meghatározták a döntéseimet. Nekik köszönhetem, hogy határozott és magabiztos vagyok a munkámban és a magánéletben egyaránt. kettőjüket emelném ki név szerint is. Horn Gábor volt az osztályfőnököm. Ő tanította nekünk a közgazdaságtan alaptantárgyait. politikai gazdaságtannak nevezték akkor, de amit tanított, az ennél sokkal több volt. Jó humora, vidám természete kellemessé tette az iskolai napokat. sosem voltam magolós típus, ezért számomra előnyös volt, hogy díjazta azt, ha valaki gondolkodik. A jó jegyek, amiket tőle kaptam, megerősítették az önbizalmamat. Az óráit élveztük, nem kalandozhatott el az ember figyelme, mindvégig fenntartotta az érdeklődést a tárgya iránt. Imponált nekem, hogy valaki ennyire érti a dolgát, és nyitott a másféle véleményekre is.
Amikor vele beszélgettünk, átléptünk egy másik közegbe, szabadok lehettünk és nyitottak, miközben nagyon alapos szaktudást és munkát követelt. Olyan órákat tartott, amik ráirányították a figyelmünket a bennünket körülvevő világra, a globális összefüggésekre, a világgazdaság és a saját pénztárcánk közötti kapcsolatra, a gazdasági események logikai láncolatára. Ennek a gondolkodásmódnak a mai napig nagy hasznát veszem. Emberi hozzáállásáról pedig csak annyit: amikor a magyar államtól azt kaptam a tizennyolcadik születésnapomra, hogy megszüntették a lakcímem, éveken át a tanár úrhoz voltam bejelentve, hogy legyen állandó lakcímem. Időnként szólt: Ibolya, költözünk! persze sosem laktam nála, albérletben éltem, amíg férjhez nem mentem.
Görgei Katalin:
– Azt mondtad, kettőjüket megnevezed. Ki volt a másik, akire így felnéztél, aki meghatározta a pályád?
Zsákai Ibolya:
– Böbe néni, azaz Jakab Erzsébet, a könyvviteltanárnőnk. Mázlim volt, hogy ő tanította ezt a tárgyat. Vele kapcsolatban van egy aranyos történetem. Évekkel az iskola elvégzése után késhegyre menő vitába keveredtem a férjem unokaöccsével, melyikünknek volt jobb könyvvitel tanára. Vagy egy órán keresztül soroltuk az érveket és tanárunk erényeit, amikor Gergő szavaiból egyre ismerősebbnek tűnt az, akiről beszél. Hogy hívták a tanárodat? – kérdeztem tőle végül. Rávágta: Böbe néni! Kiderült, hogy mindketten nála tanultunk, nem csoda, hogy mindketten meg voltunk győződve arról, hogy a miénknél jobb számviteltanár nem létezik. Gergő egyébként évek óta a munkatársam, az egyik kereskedő cégemben dolgozik, neki is jók az alapjai.
Böbe néni szintén jó humorú és közvetlen volt, magabiztos a szaktudását illetően, és óriási precizitással, szigorral követelte meg a munkát. Nála sem lehetett mással foglalkozni. Elképesztően jól tálalta a tudását, és bennem őszinte csodálójára lelt. Mindenkinek meglepetést okoztam, még neki is, amikor könyvvitelből bejutottam az országos tanulmányi verseny döntőjébe. Megtanultam: az a legjobb, ha egyvalamihez igazán jól ért az ember, úgy gondoltam, én is pontosan ilyen szeretnék lenni, mint Böbe néni és Gábor. Ha jól értesz valamihez, akkor szívesen csinálod, hosszú távon is élvezetet találsz benne, akkor nem robot a munka. Gábortól kaptam a gazdasági látásmódot, a szemléletet, Böbe nénitől pedig megtanultam papírra vetni és számokban kifejezni.
Ezért tudok milliárdokkal is magabiztosan számolni, és ezért tudok folyamatokat kiolvasni a számokból. A mai napig hálás vagyok nekik ezért, és ötvöződik bennem Böbe néni könyörtelen precizitása és szigora Gábor mindent átfogó gazdasági látásmódjával. Így könnyű jó szakembernek lenni.
Görgei Katalin:
– Említetted, hogy emberileg, erkölcsileg is sokat kaptál a jó tanáraidtól. Ez mennyiben jelentett útravalót?
Zsákai Ibolya:
– Sok tekintetben. Nekik köszönhetem, hogy jól kijövök a munkatársaimmal, megbízhatok bennük, és ők is bennem. Az elején persze beleestem abba a hibába, amibe sokan, amikor vezetővé válnak: azt gondoltam, csak az lehet jó, amit magam csinálok meg. Így azonban meglehetősen korlátozott az elvégezhető munka mennyisége. Ma a vállalkozásaimban nyolc-tíz munkatársam van, mindenki önállóan dolgozik, és amikor ellenőrzöm a munkát, rögtön látom, ha valami nem stimmel. Minden egyes cég, amelyiknek dolgozunk, a fejemben van.
De ha emberi nagyságról és erkölcsi tartásról beszélünk, meg kell említenem Gizi nénit, azaz Szabó Balázsné igazgatót személy szerint is. Gizi néni engem sohasem hívatott, nem volt szükség arra, hogy leteremtsen, de valahányszor összefutottunk, megállított és megkérdezte: „Minden rendben, kislányom?” Én pedig tudtam, hogy erre a kérdésre csak egyféle feleletet adhatok: „Igen, minden rendben, Gizi néni”. Ezt észben tartottam. Apróság talán, de nekem nagyon sokat jelentett. Úgy éreztem, bizalmat szavaz nekem, amivel nem élhetek vissza – és nem is tettem. Mindamellett nem akart megváltoztatni, elfogadott és értékelt olyannak, amilyen vagyok. Horn Gábornak és neki köszönhetem az egészséges önértékelésemet is.
Korlátokat állítottak elém, de tág határokat engedtek, terelgettek, de nem törtek meg, nem akarták, és nem is deformálták a személyiségem. Ezért a mai napig meg merem mondani a véleményemet bárkinek, emberileg és szakmailag is vállalom az álláspontomat. Hagyták, hogy a magam útján fejlődjek, de figyeltek rám. Ez ritka pedagógusi erény.
Görgei Katalin:
– Milyen volt a viszonyod az iskolatársaiddal? Maradtak barátságok ebből az időszakból?
Zsákai Ibolya:
– Több is. Egyik legjobb barátnőm felettem járt egy évfolyammal. Annak idején az iskolában nem sokat beszéltünk, ma napi kapcsolatban vagyunk. Egy másik barátnőm is Istvános. csodálom őt, mert nem tudja használni az egyik kezét, mégis bármit megcsinál, még vezet is, és két gyermeket nevelt föl. kreatív és tehetséges, siránkozás helyett bebizonyítja, hogy ugyanannyit ér, mint bárki más. Vagy még többet. Több fiú iskolatársammal is tartom a kapcsolatot. A kolléganőim között is van Istvános: a könyvelőirodában például Szántó Kati, aki nagyszerű szakember, az egyik volt osztálytársam a nővére. Nem csak munkatársak, nagyon jó barátok is vagyunk az iskola elvégzése óta. Ő az élő példa arra, hogy ez működhet együtt is. életem egyik legjobb döntése volt, hogy együtt dolgozom vele.
Görgei Katalin:
– Fel tudnál idézni egy-két élményt a középiskolás időszakból?
Zsákai Ibolya:
– Bemutató óránk volt Horn Gáborral, mindenki bent ült, a tanfelügyelő, az igazgató, számomra idegenek is. Gábor interaktív órát tartott, mint mindig, és többször felszólított engem is. Az óra végén a látogatók közül valaki megkérdezte, hogy mi szeretnék lenni, ha elvégeztem az iskolát. én meg rávágtam, hogy targoncavezető. Akkor éppen ez volt a szívem vágya. Hülye vagy, ülj le! – ripakodott rám Gábor, és ebben az az érdekes, hogy ki mertem mondani, amit gondoltam, vadidegenek előtt is, és nem játszottam meg magam – mert megtehettem. Amúgy sok hülyeséget csináltam az iskolában, energikus, nagy pofájú, röhögős lány voltam, de ezért senki nem bántott, vagy csak olyanok, akiknek a véleménye nem érdekelt.
Görgei Katalin:
– Mi volt a helyzet a fiúkkal? Volt emlékezetes középiskolai szerelmed?
Zsákai Ibolya:
– Jóban voltam velük, tudták, hogy velem lehet marháskodni. Kötelező viselet volt az iskolaköpeny, és sportot űztek abból, hogy egy-egy darabot kivágtak, vagy kiszakítottak belőle. Inkább a barátaim voltak, a szerelem később érkezett az életembe.
Görgei Katalin:
– Hová kerültél a középiskola után? Sikerült továbbtanulnod?
Zsákai Ibolya:
– Nem vettek fel a főiskolára, azt később estin végeztem el. Már a középiskola mellett dolgoztam a Petőfi Csarnokban kétszer egy héten, oda kerültem pályakezdőként pénzügyi ügyintézőnek. Egy évvel később elhívtak egy kisszövetkezetbe. Ahogy Magyarországon alakulhatott kft. 1989-ben, én azoknak könyveltem, és kiváltottam az egyéni vállalkozóit, elkezdtem induló vállalkozásoknak dolgozni. Nagy előny volt, hogy még senki nem tudta Magyarországon, hogyan kell korlátolt felelősségű társaságok könyvelését vinni, de én magabiztosan belevágtam, és könnyedén meg tudtam csinálni bármelyiket. Semmi nem okoz gondot szakmailag a mai napig, a legbonyolultabb szerződések és projektek sem.
Görgei Katalin:
– Ebből nőtte ki magát a könyvelői vállalkozásod, ma már vendéglátóstól a nyomdáig, nyelviskolától a kereskedőig mindenféle cég rád bízza a pénzügyeit, de emellett más dolgokkal is foglalkozol, magad is cégeket alapítottál. Miért nem érted be a könyveléssel?
Zsákai Ibolya:
– Nem a pénz motivál, nekem elég, ha van annyi, hogy ne kelljen különösebben foglalkoznom vele. De mindig jár az agyam, és a munkám során óriási tapasztalatra tettem szert, könyvelőként azt is láttam, mi az, ami jól fial. Dolgozom tanácsadóként is nagy vállalatoknak, menedzselek egy-egy pályázati projektet, vagy cégvezetőknek adok tanácsokat. Ez a könyvelői tevékenységből nőtt ki, azok tartanak rá igényt, akik személy szerint tőlem szeretnének iránymutatást. Ezen a területen is jól kamatozik az őszinteség és a szilárd szakmai álláspont: nem azt mondom, amit a megbízó hallani szeretne, hanem egy magabiztos szakmai véleményt kap tőlem, és a gyakorlati megvalósítás alternatíváit. Ezzel megkímélhetem a megbízóimat a rossz döntésektől, és magabiztossá tehetem őket a jó irány követésében. Az egyik legnagyobb ügyfelem egy több milliárd forintos forgalmat bonyolító ingatlanfejlesztő cégcsoport, aminek a volt Istvános kolléganővel, Szántó Katival dolgozunk együtt külsősként.
Görgei Katalin:
– Saját kereskedelmi vállalkozásod is van. Miért éppen biokozmetikumokkal foglalkozol?
Zsákai Ibolya:
– Kereskedni azzal jó, amire van igény, és ahol visszatérő vásárlók vannak. Nem baj, ha a termék nem túl nagy, és jó haszon van rajta. Ilyen terület a biokozmetika, ahol kozmetikusokat szolgálunk ki jó minőségű termékekkel, és egy webáruházat is működtetek. Most azon gondolkodom, milyen jó lenne itthon gyártani a biokozmetikumot, hiszen alapanyagokban jól állunk. Mindig rengeteg ötletem és tervem van, folyton jár az agyam. Őszintén szólva szívesebben fektetek be egy újabb vállalkozásba, mint veszek egy új szekrényt.
Görgei Katalin:
– Nem ragaszkodsz a tárgyakhoz?
Zsákai Ibolya:
– Sokszor kerültem olyan helyzetbe, hogy nem a tárgyak elvesztése volt a legnagyobb bajom. Amikor állami gondozásba vettek, szó szerint semmim nem maradt, még egy fotóm sincs a gyerekkoromról. Nem volt könnyűnek mondható a gyerekkorom. Talán éppen a nehéz helyzeteknek köszönhetem, hogy a jég hátán is megélek, mindig a talpamra esek.
Görgei Katalin:
– Biztos anyagi háttér, szülői segítség nélkül, vállalkozóként voltak aggodalmaid a megélhetést illetően?
Zsákai Ibolya:
– Mindig bíztam abban, hogy elő tudom teremteni, amire szükségünk van. én jól alszom a fizetésnapok előtt is, még sosem fordult elő, hogy a munkatársaim ne kapták volna meg időben a járandóságukat. Ha van hibám gazdasági vezetőként, az az, hogy van szívem. Éppen azért, mert át tudom érezni azoknak a problémáját, akik nehezebben élnek, előfordul, hogy nem a gazdasági racionalitás, hanem az érzelmek befolyásolják a döntéseimet. Vállalom: ilyen vagyok, de nem szeretem, ha ezzel visszaélnek. Cserébe viszont senkivel szemben sincs lelkiismeret furdalásom: se a munkatársaimmal, se az üzleti partnereimmel, se a családommal kapcsolatban. Igyekszem úgy rendezni a dolgokat, hogy mindenkinek jó legyen, talán ezért is jövök ki jól az emberekkel.
Görgei Katalin:
– Mi az, ami kikapcsol?
Zsákai Ibolya:
– Sohasem unatkozom, egyedül is szeretek lenni. A fiam még itthon lakik, vele is szívesen beszélgetek, meghallgatom a szerzeményeit. sokat olvasok, és vannak hobbijaim. szép régi üvegeket gyűjtök például, de nem az vezérel, melyik milyen anyagi értéket képvisel, inkább az, nekem tetszik-e.
Görgei Katalin:
– Látom, a virágokat is szereted, tele van vele a szobád.
Zsákai Ibolya:
– Igen, szeretem, és most különösen sok virágom van, mivel nőnap alkalmából megköszöntöttek a körülöttem élő férfiak.
Görgei Katalin:
– Az üzleti világ inkább férfias tulajdonságokat kíván. Nehéz eközben nőnek maradni?
Zsákai Ibolya:
– Nekem nem az. A nőies tulajdonságok jelenthetnek hátrányt, de éppen annyira előnyt is. Az üzleti partnereim persze nem elsősorban a nőt látják és tisztelik bennem, de ezt nem is szeretném. Tiszteljék inkább a szakmai tudásomat és a munkámat! Mégis jól esett, hogy ilyen sokan megköszöntöttek, mert számomra ez azt jelzi, hogy kedvelnek – annak ellenére, hogy vállalom a konfliktusokat és a véleményemet. Most nemrég például az egyik legnagyobb nemzetközi pénzügyi tanácsadó cégvezető munkatársával folytattam komoly szakmai vitát, de engem a tekintély, a teleírt névjegy, a pozíció nem befolyásol, ragaszkodtam az igazamhoz. Másnap magyarázkodás nélkül visszavonta az álláspontját. fontos, hogy ezeket a harcokat szakmai érvekkel, ne pedig érzelmekkel vívjuk.
Görgei Katalin:
– Gyakran adódnak problémák a munkád során?
Zsákai Ibolya:
– Egyáltalán nem, hiszen feladatként értelmezem, és attól fogva már nem probléma. Nem szoktam aggódni vagy kétségbeesni, nem mintha elfojtanám, hanem mert tényleg nem látok rá okot. Általában kiegyensúlyozott vagyok, és jól érzem magam, ha mégsem, tudom, mi rá az orvosság: előveszek egy jó könyvet.
Görgei Katalin:
– Tévézni nem szoktál?
Zsákai Ibolya:
– Idén még talán be se kapcsoltam itthon a készüléket. Láthatod, régi tévém van, az is a szoba sarkában, épp csak azért, hátha mégis adódik valami. A bemutatótermemben persze van menő, nagyméretű okostévém, mert azt más célokra használjuk. Számomra a tévénézés nem szórakozás. Inkább varrok vagy horgolok például, a horgolás alkotó tevékenység. Mindig találok elfoglaltságot, és sok barátom van. Nem szeretném őket sem elhanyagolni, és a kultúrára is áldozok időt, koncertekre, színházba járok.
Görgei Katalin:
– Mikor kezded a napot, és általában hogyan telik?
Zsákai Ibolya:
– Többnyire hajnali fél négy-négy körül kelek. Megszoktam, hogy a hajnali órákban van önmagamra időm. Egész nap csörög a telefon, kérdeznek, mindig figyelnem kell, de ilyenkor hajnalban csönd van és nyugalom. olvasok, tornázok, meditálok, elvégzem a házimunkát, vagy horgolok, azt csinálom, amihez kedvem van, ez a nap „szabadon választott” része. Előfordult, hogy hajnali kettőkor támadt egy jó ötletem, és azonmód pizsamában leültem a gép mellé. Alkalmas ez az időszak a gondolkodásra is. Délelőtt általában bemegyek a könyvelőirodába, hetente legalább háromszor ahhoz az ingatlanos cégcsoporthoz, amiről már említést tettem. A könyvelőiroda munkája a határidőkhöz alkalmazkodik, megszoktam, hogy ezekhez igazítom a teendőimet. Azután vezetem a cégeimet, azt is megszoktam, hogy többfelé figyelek egyszerre, és gyorsan váltok. Az agyam pillanat alatt átáll egyik témáról a másikra.
Éveken át dolgoztam kora reggeltől késő estig lehajtott fejjel, tanultam nem csak a főiskolán, hanem előtte a mérlegképes szaktanfolyamokat is elvégezve, vezettem a háztartást és neveltem a fiamat, foglalkoztam a családommal, hétvégén megpróbáltam utolérni magam. Ma nem dolgozom többet napi nyolc óránál, beosztom az időmet és kiadom a feladatokat, átlátom a tennivalókat és mindig tudom, mi a soron következő lépés. Megbízható munkatársakkal veszem körbe magam. Az ellenőrzés persze fontos, bárki hibázhat, én is. De jól látom a gazdasági folyamatokat, ezért is tudok tanácsokat adni.
Görgei Katalin:
– Csak nagy cégeket vállalsz?
Zsákai Ibolya:
– Nem, kis családi vállalkozásokat is. Megtehetem, hogy nem minden megbízást vállalok el, de inkább a megbízóimat válogatom meg, semmint a feladatokat. számomra fő szempont, milyen ember az, akivel együtt dolgozom. Ha úgy látom, hogy a jelentkezővel emberileg nem tudunk jól együttműködni, inkább visszautasítom. Ugyanez a helyzet az árral: előfordul, hogy egy induló kisvállalkozásnak szívesen adok tanácsot kevesebb pénzért, egy befutott cégnek meg drágán sem. Az a szempont, együtt többre megyünk-e. Számomra értékesebb az időm, semhogy semmitmondó értekezletekkel, vagy ostoba emberekkel töltsem. Nem vagyok pénzéhes. sok jó állásajánlatot kaptam az elmúlt évek során, de nem adtam fel a függetlenségem a nehezebb időkben sem, és visszatekintve: jól tettem.
Görgei Katalin:
– Említetted, hogy a fiad zenész, és még itthon lakik. Örülsz ennek, vagy már várod, hogy kirepüljön a fészekből?
Zsákai Ibolya:
– Hagyom őt, hogy a maga üteme és kedve szerint éljen. Vannak, akik úgy gondolják, elkényeztetem. kétségtelen, hogy szeretném neki megadni azt a biztos családi hátteret, amit nekem nélkülöznöm kellett, de ezzel nem él vissza. Nagyon tehetséges zenész, saját rockzenekara van, zenét és szövegeket ír, gitározik és énekel. komolyzenei műveltségére épít, remek a hallása. Igyekszem tárgyilagos véleményt formálni a munkájáról, és keményen meg is mondom neki, amit gondolok, inkább én, mint a közönség, ahogy mondani szoktam. Vele is éppúgy konfrontálódom, ha kell, mint bárki mással, akkor is, ha ez kellemetlen, és hosszú távon az idő engem igazol. Talán nagyobb önállóságra szoktathattam volna, de – az igazat megvallva – jó gyerek, és hajlandó keményen megdolgozni az eredményekért. Együtt végeztük el a vendéglátóipari üzletvezetői OKJ-képzést, egymás mellett ültünk a padban, és sokáig a többiek nem tudták, hogy anyafia vagyunk. élvezem, hogy ilyen kitűnő a kapcsolatunk, sokat beszélgetünk.
Görgei Katalin:
– Mit gondolsz, mindaz, amit annak idején fiatal lányként az I. Istvánban kaptál – és most nem a szakmai tudásra gondolok, inkább az emberi oldalra –, az a fiad életét is befolyásolja?
Zsákai Ibolya:
– A gyermekünknek nem adhatunk mást, mint amik mi magunk vagyunk. Nem tudhatom, milyen lennék, ha nem az I. Istvánba kerülök annak idején, hanem másik iskolába. De az biztos, hogy a fiamnak igyekszem átadni azokat az értékeket is, amiket ott láttam és tanultam, és ahogyan engem engedtek szabadon fejlődni, úgy én is hagyom, hogy a fiam kibontakozzék. Meggyőződésem, hogy akkor lesz boldog, ha azzal foglalkozhat, amit szeret, ha abban, amit csinál, igyekszik a legjobbak között lenni. Ahogyan tőlem látta.
Készült 2016 márciusában
