„27 év elteltével visszatértünk Nagy Gyuri barátommal középiskolai cserediák program svédországi gyöngyszemébe Lundba. Ha már ott jártunk meglátogattuk az egykori házigazdánk iskoláját. Nekem még mindig életem, egyik legjobb élménye az akkori túra.“ írta Rozs Gergely egykori istvános diák 2016 december 12-én Facebook bejegyzésében,ahol felsorolta azokat az akkori tanárokat,akiknek köszönhette az 1989-es utazását.
Ez a kedves emlék indított arra, hogy felelevenítsem iskolánk,a Mester utcai közgazdasági szakközépiskola és a lundi Katedra lskola kapcsolatának létrejöttét és az utazás néhány élményét.
A fővárosi tanács művelődési osztályáról érkezett a kérdés, fogadnánk-e egy svéd diákcsoportot iskolánkban, akik Moszkvában tett látogatásuk után hazafelé ismerkedni szeretnének egy budapesti iskolával is?
Szívesen láttuk a svéd diákokat, akik délelőtt tanítási órákon vettek részt, délután pedig kosárlabda mérkőzésen csaptak össze a mieinkkel.
Az esemény híre gyorsan elterjedt az iskolában. A mérkőzés népes szurkológárdája a tornaterem erkélyéről buzdította a csapatokat, miközben a svéd diákok barátkozni kezdtek az istvánosokkal. A kellemes találkozást szomorú esemény követte. Az egyik svéd diák az iskolában hagyta fényképezőgépét, Telefonáltak is tüstént. A tornaterem erkélyén letette és ott felejtette a fotó apparátust, kérik, juttassuk el a szálláshelyükre. Tűvé tettük a tornaterem erkélyét, felkutattuk a környéket, megnéztünk minden helyet amerre a vendégek jártak, de a fényképezőgép nem került elő. Valamennyi osztályban hirdettük, hogy aki tud az eltűnt masináról jelentkezzen. Izgalommal lestük szünetekben az ajtót, de hír nem érkezett.
Szomorúan gondoltunk arra, hogy vezetőjüknek Tore Person tanár úrnak meg kell mondanunk a gyászos tényt, a gépnek nyoma veszett az iskolánkban, abban a tudatban, hogy Svédország – akkor még –a becsületesség mintaképe volt.
Gondoltam ebéd után telefonálok, de nem esett jól az étel, gondterhelten kanalaztam. A szakács néni meg is kérdezte, hogy csakú nincs valami baj. De mondtam, és elmeséltem a szomorú történetet, mire felkiáltott, á dehogy veszett el, itt van a konyhában. Este az egyik konyhai dolgozó hazafelé menet vette észre kerítésünk széles kőalapján az elhagyott gépet és behozta.
Gyors telefon a szállodába, ahol közölték már elment a svéd csoport. Segítséget kértünk a Pénzügyminisztériumtól, hogy a határon szolgálatot teljesítő vámosok a kilépő svéd diákcsoportnak adják át az üzenetet: megvan a fényképezőgép. Készségesek a vámosok átadják az üzenetet. De hogyan jut el Lundba a masina? Telefon a svéd követségre elviszi-e futáruk Svédországba az elhagyott gépet? Természetesen a válasz.
Néhány hét múlva kedves levelem érkezett Lundból, a köszönő sorok melléklete egy ballagási meghívó és egy mosolygós matrózsapkás fiatalember fényképe.
A végzős diákok hagyományosan matrózsapkában ballagnak a lundi Katedralskolában ,amely Svédország,de nemcsak, Svédország hanem Észak-Európa legrégebbi iskolája 1085-ben alakult. Másfélezer diák tanul az ősi fészekben, különböző szakokon. képeznek többek között újságírókat, autószerelőket és pénzügyi szakembereket.(Talán ezért esett a választás a mi iskolánk meglátogatására/
A svéd diákcsoport látogatását rövidesen hivatalos meghívás követte Lundba. A mi delegációnkat első ízben 1988 áprilisában 7-től 16-ig látták vendégül a svéd iskolában. Megérkezésünkkor a hosszú utazás után elcsigázottan vártuk a svéd szülőket, akik szállást, ellátást és programot biztosítottak tanítványainknak. Névsorolvasásra egyenként fogyott el a busznyi istvános diák. Természetesen mi tanárok a végére maradtunk, vendéglátónkra várva.. Egyszer csak egy öblös férfihang a hátam mögött nevemen szólított magyarul. Földbe gyökerezet a lábam, ugyanis a hangszín, az akcentus ugyanaz, mint Nagy Géza sáromberki református lelkipásztor barátunké. Te jó ég, hogy kerül ide Erdélyből Géza,? Mire felocsúdtam már előttem állt és bemutatkozott Bartha István a svedalai vendéglátónk. Csak nincs valami baj kérdezte, látva meglepődésemet. Alig tudtam eldadogni, hogy ez a váratlan hasonlóság döbbentett meg. Nincs ezen nincs mit csodálkozni – mondta ékes magyarsággal – Marosvécsen születtem, édesapám Sáromberkén volt kántortanító, Marosvásárhelyen érettségiztem. Így kezdődött Bartha Istvánnal barátságunk, amely haláláig kísért bennünket.
Svedalában megmásíthatatlan erdélyi ízekkel várt bennünket felesége Erdős Irma egykor ünnepelt erdélyi színésznő. Szobánkban pingált kalotaszegi bútorok, írásos párnák között pihentük ki Jakab Erzsébet kolleganőmmel az út fáradalmait.
Feledhetetlen napokat töltöttünk Svédországban. Megcsodáltuk a középkori város nevezetességeit, a 1020-ban alapított város legnagyobb egyetemét,a világhírű katedrálist. Fogadott bennünket a város polgármestere. Elutaztunk Malmőbe. Legemlékezetesebb kirándulásunk a tengerparti Skanéban egy kis halászfaluba Kaseberga határára vezetett. Ötezer évnél idősebb vízszintes és függőleges sziklalapokból álló kőépítményt tártak fel ezen a környéken. Az 59 masszív szikla hajóformát alkot, ezek Ale kövei kr.előtt 4000-ben állították az ősi skandinávok. Egy-egy sziklatömb 1800 kg.
A kutatók véleménye megoszlik, egyesek síremléknek vélik, mások csillagászati naptárnak. A 67 méter hosszú,19 méter széles építményről csodálatos kilátás nyílik a Balti tengerre.
Az istvános diákok ismerkedtek az iskolával, a svéd ételekkel, a családok életével, a svéd szociális ellátó rendszerrel és víg napokat töltöttek a svéd diákokkal Feledhetetlen élmény volt utazásunk azért is, mert diákjaink többsége még nem járt a vasfüggönyön túl, hiszen 1988-at írtunk akkor.
Jó néhány esztendeig tartott a diákcsere kapcsolat,addig amíg Tore Person tanár úr aki élő lelke volt a kapcsolat megteremtésének és ápolásának,nyugdíjba nem vonult,ekkor megszakadt a diákcsere.
Nagy öröm volt számomra, amikor másfél évtized múltán Aschmann Erika tanárnő újra felvette a kapcsolatot a Katedralskola-val és felelevenedett a barátság.
SzBdR
