1987 májusában egy korabeli lap, az Ifjúsági Magazin az iskolánkat bemutató cikkében ezt olvastuk: „Ha majd valaki egyszer részletesen megírja az iskola legújabb kori históriáját, bizonyára oldalakat fog megtölteni a „kék-fehér csíkosok” ügyeleti munkájának ismertetése.” (Ifjúsági Magazin XXII. évf. 5. sz. 1987. május)
Mi akkor túlzásnak tartottuk a jóslatot, hiszen a „kék-fehér csíkosok” munkája mindennapjaink része, természetes velejárója volt. Hozzátartozott a szünetek zsibongásához, az órák alatti folyosói csendhez, a hétköznapjainkhoz, az ünnepeinkhez. Nem volt ebben akkor semmi rendkívüli.
Több mint két évtized távlatából visszatekintve látjuk, hogy iskolánk nevelési rendszerének milyen fontos része volt a diákügyelet.
Meggyőző példák sokasága bizonyította, hogy a tanulók nevelésében egyetlen módszer sem lehet olyan eredményes, mint az iskolai életből fakadó problémák tanárok és diákok általi közös megoldása.
Hogyan is kezdődött?
1974-ben a századelőn épített csodálatos iskolát kívül-belül felújítottuk. Tiszta falak, frissen mázolt ajtók, ablakok, fényes parketta, letisztított bútorok várták a szeptemberi diáksereget. Szerettük volna megőrizni az épület tisztaságát, a bútorok épségét.
Rossz emlékeink voltak az előző évekből. Szemetes tantermek, összefirkált padok, igénytelen dekorációk árulkodtak arról, hogy tanítványaink nem érzik igazán magukénak az iskola épületét. Tanácsért a gyerekekhez fordultunk. Mit tegyünk? Hogyan óvjuk meg az épületet, az iskolai környezetet?
Az akkori diákvezetők ötletei, javaslatai alapján szeptember elsején néhány óra alatt bontakoztak ki az évtizedekig fennmaradó ügyeleti rendszerünk kontúrjai és alapelvei.
A gyerekek olyan tevékenységi formát javasoltak az épületünk megóvása érdekében, amelyben az
iskola valamennyi tanulója részt vesz. Egy tanévben legalább egyszer mindenki legyen felelős az iskola tisztaságáért, rendjéért.
Kézenfekvő volt a munka megszervezéséhez az osztálykeret. Az osztályok egymást két hetenkénti váltásban, a tanítás megkezdése előtt, befejezése után és az óraközi szünetekben „ügyeltek”. Vezetőjük az osztályfőnök és az ügyeletvezető diák. Feladatuk ekkor még csupán a tisztaság, a rend, az iskola berendezéseinek, felszereléseinek védelme volt.
Már az első időkben az ügyeletes osztály részéről számtalan kérdés és probléma merült fel. A diákság miről ismeri fel az ügyeleteseket? Mit tegyenek, ha szemetes egy tanterem? Milyen következményei lesznek annak, ha az ügyeletes diák kérését nem teljesítik a tanulók?
A felmerült problémákat a rendszer életben tartása miatt azonnal meg kellett oldanunk.
Sebtében ügyeletesi karszalagokat varrtunk, amelyeket- egy nyári iskolai táborban született ötlet nyomán- csak évek múlva váltott fel a kék-fehér csíkos ügyeleti köpeny. Ma számunkra is hihetetlen, hogy milyen szívesen viselték ezeket a köpenyeket. Az ügyeletük végén kimosva, vasaltan adták át a következő osztálynak a szolgálat jelképeit a csíkos kis köpenyeket.
A tantermek tisztaságának megőrzése miatt a mindenkori hetesnek az osztály eltávozása után a termet át kellett adnia az ott ügyeletező diáknak, aki csak akkor vette át azt, ha mindent rendben talált. Nem maradhatott szemét a padban, piszkosan a tábla, rendetlenül a berendezés.
Az ügyeletesek észrevételei alapján fény derült az iskolánk működési zavaraira. Az ügyeletesek javaslatait figyelembe vettük házirendünk változtatásainál és a napi életünk megszervezésénél is.
A tapasztalatok összegezésének és az ügyeleti munka értékelésének fóruma a kéthetenkénti ügyeletátadás volt. Az iskola életéről korábban soha annyi információval nem rendelkeztünk, mint ebben az időben. Az átadáson részt vett az „átadó” és az „átvevő” osztály teljes létszámban, ott volt mind a tizenhat osztályunk diákvezetője, ügyeletes osztályfőnökök, tanáraink jelentős része és az igazgatóság is.
Mindnyájunkat érintő problémák sokasága tárult fel ezeken az iskolai fórumokon.
Már az első időktől folyamatosan több érdemi munkát igényeltek az ügyeletes osztályok. Átvették a ruhatári szolgálatot, kezelték a liftet – tanítás előtt – a tanári szoba telefonjait, üzeneteket vettek és adtak át. A portánál figyelték a későket, összegyűjtötték az elkésett tanulók ellenőrzőit, átadták azokat az osztályfőnököknek. Összesítették a késéseket, kiderült, hogy ügyeletük idején kik voltak a notórius késők, és hogy melyik osztályból késtek legtöbben. Ezek hatására jelentősen csökkent a késve érkező tanulók száma.
Tanáraink is nagyon komolyan vették az ügyeletesek portai szolgálatát. Előfordult, az is, hogy a később érkezett kollégák kötelességüknek érezték közölni az ügyeletesekkel, hogy „Nincs első órám”./Nem is volt./
Az ügyeletes tanulók részeseivé váltak az intézmény takarékos gazdálkodásának is.
Ügyeltek a világításra, csöpögő csapokra, a törött bútorokra, meghibásodott WC-re. Azonnal intézkedtek is. Javaslataik alapján a WC-kbe törölközők kerültek (ők mosták ezeket), a ruhatár elé nagy tükröt szereltünk, az épület megtelt zöld növények sokaságával, amelyek ápolásáról naponta gondoskodtak.
A bejáratnál tábla hirdette az érdeklődőknek, hogy melyik osztály az ügyeletes, és hol
teljesít szolgálatot, kihez lehet fordulni ügyes-bajos dolgokkal. Az ügyeletes osztályok ötletei nyomán megváltozott környezetünk. Barátságos, esztétikus, tiszta iskolában éltünk.
Fordulópontot jelentett ügyeleti rendszerünkben az a meglepetés, amelyet a II. c osztály okozott mindnyájunknak.
Rég óta vajúdott a KISZ klub megújítása. A II. c ügyelete idején újjávarázsolta a helyiséget. A klub fehér falára az osztálybeli Garamszegi Feri Vasarely zebráit tervezte. A kivitelezés az osztály feladata volt. Minden osztálybeli ecsetvonása benne volt a falfestményben. Elképedve láttuk, hogy tolókocsijából kiemelték a mozgássérült Máté Jancsit, és a fél osztály tartotta a létrát azért, hogy az ő keze nyoma is benne legyen a közös alkotásban.
Felhívással fordultak a második cések a többi osztályhoz. Ne csak a rendre,tisztaságra vigyázzatok „ TÉGY IS VALAMIT AZ ISKOLÁDÉRT!” az ügyeleted idején! 
Ettől az időtől kezdve a szokványos napi szolgálaton túl éveken át gyarapodtunk az ügyeletes osztályok „meglepetéseivel”.
Felásták az épület előtt a kertet, beültették bokrokkal, virágokkal. Valamennyi osztály naplójára borítót hímeztek. Bekereteztek 450 db szemléltető diaképet. Hímzett terítők, függönyök kerültek a tantermekbe. Hetesi karszalagokat, új ügyeletesi köpenyeket készítettek. Az írógépekre új huzatok kerültek. Ezek mindig az osztályok közös munkájának eredményei voltak. Öröm volt látni, amikor az egyik osztály az akkor divatos suba kézimunka technikával elkészítette az iskolajelvényt, akkora méretben, hogy eltakarja a hősi emlékmű ötvenes években összetört márványtáblájának puszta helyét. Mindenki tett benne néhány öltést, a fiúk is!
Az osztályok egymást túllicitálva TETTEK VALAMIT AZ ISKOLÁNKÉRT!
Nem fogytak ki az ötletekből. Egyre színesebbé vált az iskolánk élete.
A karácsony előtti utolsó héten ügyeletezők osztályról-osztályra járva mutatták be a kosztümös pásztorjátékot, ráhangolva mindnyájunkat a közelgő ünnepekre.
Az első betlehemezés hagyományt teremtett.
A szünetszínház a III. d ötlete volt. A nagyszünetben rövid színdarabot mutattak be a III. emeleti lépcsőházban. Mások riportot készítettek régi tanítványokkal, és a tőlük kapott iskolai tárgyaikból kiállítást rendeztek. Valamelyik ügyeletes osztály „megkörnyékezett” mindnyájunkat: csecsemő és kisgyermekkori fényképeinket állították ki. A tabló előtt tolongott szünetekben a fél iskola. Luca napi hagyományok, hobby kiállítás, játéktanítás az elsősöknek, hétvégére koncertek szervezése, híres emberekkel való találkozás. Felsorolni sem győznénk, hogy mi mindent köszönhettünk az évtizedek során ügyeletes osztályainknak.
A szolgálatuk idejére eső iskolai rendezvények szervezésének és lebonyolításának is ők voltak a segítői. Részeseivé váltak az ünnepélyeknek érettségi találkozóknak, értekezleteknek
.. Az ügyeletes tanulók kapcsolatba kerültek az iskola többi osztályával, az őket nem tanító tanárokkal, a gazdasági hivatal dolgozóival, gondnokkal, takarítókkal, portásokkal, az iskolába érkező vendégekkel.
Egy idő után az iskola dolgozói partnerként kezelték az ügyeleteseket. Jó példa volt erre az az eset, amikor a másodikos ügyeletvezetőt megkérte a takarító néni, hogy intézkedjen, mert a virágokat átültető anyuka a folyosó azon részén dolgozik, amit ő már rendbe tett.
Nagy volt az osztály tanulóinak egyéni felelőssége, mert minden osztály jól akart teljesíteni. Érdeklődéssel várták a munka végén az osztály munkájának értékelését, s mert szerintük az értékelésbe szubjektív elemek is kerültek, a diákvezetők kidolgozták az értékelési szempontokat.
Ezek a következők voltak: 1. Az ügyeleti munka szervezettsége
- A napi konkrét feladatok ellátásának színvonala
- Fegyelmezettségük
- Öntevékenységük
- Hogyan segítették a takarékos gazdálkodást?
- Sikerült-e előre lépniük a legnehezebb feladatokban (dohányzás, leckemásolás,)?
- Mit tettek az iskoláért? (maradandó-e, van-e nevelési hatása?)
A továbbiakban ezek alapján mondtunk véleményt egy-egy osztály munkájáról.
Az ügyelet története számon tart jó néhány iskolai konfliktust is. Ezek nagy részét az osztályfőnökök közreműködésével sikerült megoldani. Legtöbb probléma a dohányzás körül keletkezett. Nehezményezték az ügyeletesek, hogy a felnőtt tanulók este dohányoznak az épületben, szétszórják a csikkeket, virágládákba rejtik azokat. Konzerves dobozokkal ajándékozták meg a felnőtteket, hogy ezekbe hamuzzanak, „Otthon is ide dobod a csikket?”és ehhez hasonló feliratok kerültek a virágokra. Ezek következménye sértődés, vita, a végeredmény pedig az lett, hogy álló hamutartók kerültek az iskolaudvari bejáratához, s az épületben este megszűnt a dohányzás.
Az osztályok diákvezetőségének komoly feladatot, tervezést, szervezést, végrehajtást, ellenőrzést jelentett az ügyelet.
Már szeptemberben megtervezték az osztályok, hogy mivel gazdagítják iskolánkat, mi lesz a „meglepetés”, és elkezdődött ennek előkészítése, magvalósítása. Az ügyeleti időszak előtti hetekben kialakították az ügyeleti beosztást, meghatározták, hogy ki hol teljesít szolgálatot, és tisztázták az egyes tanulók feladatait. Két hétig a tanulók tevékenysége nem csak az egész iskola kontrollja alatt állt, ellenőrzött az osztályfőnök és az ügyeletvezető diák is. Az ügyeletátadás után az osztályban minden tanuló munkáját értékelték, teljesítményének színvonala része volt a magatartási osztályzatának.
Az ügyeleti munka során feltárult a tanulók egymáshoz való viszonya, az osztályközösség fejlettségének állapota. Az új iskolai szituációban felszínre került egy-egy diák olyan képessége, amely megismerésére a tanulmányi munkában nem volt lehetőség. Komoly feladatot kaptak azok a tanulók is, akik eddig csendben, visszahúzódva éltek.
Az osztályfőnök a munka közben jobban megismerte tanítványait. Személyisége, pedagógiai kultúrája rányomta bélyegét az osztály ügyeleti munkájára is. Azok az osztályok ügyeleteztek a legjobban, amelyek osztályfőnökei teljes mértékben azonosultak a feladattal. Sokszor hallottuk a leköszönő ügyeletes osztályfőnöktől? „ Nagyon nehéz volt, de megérte!”.
Egy korabeli iskolai dokumentum az ügyeleti rendszer hatásait így összegezte: „Az épület tiszta , rendes. A tanulók sokkal jobban vigyáznak a berendezésekre, mint korábban. Az iskola munkafegyelme amióta él az ügyeleti rendszer, sokat javult. Különösen a késések csökkentek. Az osztályok közötti hermetikus elzártság megszűnt. A tanulók tevékenysége szorosan összefügg, egymást is jobban megismerik, az osztályfőnök pedig őket.
Az osztályok diákbizottságainak valós feladatot jelent az ügyelet megszervezése, lebonyolítása. A tanulók ügyeleti munkájának értékelése független tanulmányi teljesítményüktől, ezért sikerélmény, örömforrás a gyengébb képességű tanulók részére is. Az ügyeleti munka fejleszti az osztály és az iskolai közösséget.”
Minden iskolában fontos nevelési tényező az intézmény hangulata, emberi kapcsolatainak milyensége, annak az élettérnek rendje, tisztasága, esztétikája, amelyben a tanulók mindennapjaikat élik.
A mi ügyeleti rendszerünknek jelentős szerepe volt ezek formálásában.
(Megjelent: Szakoktatás 2009. 9. szám)
SzBdR
