Az új iskolatípus, a pénzügyi szakképzés iránti érdeklődés megnövekedett. Az iskolába jelentkezők és a diákotthoni elhelyezést kérő tanulók létszáma is megemelkedett. A Pénzügyminisztérium bővítette a diákotthoni férőhelyeket, ezért a lányokat a Kőbánya legszélén lévő pénzügyőrlaktanyába költöztették.
1954 őszén kis házi ünnepség keretében Szilágyi Erzsébetről nevezték el diákotthonukat, amely egyre otthonosabbá vált. Éva néni törődése, gondossága rányomta bélyegét a diákotthoni élet minden mozzanatára. A legszembetűnőbb – már ekkor is – a lányokkal való egyéni törődése volt. Megérezte, hogy kinek mire van szüksége, csendben, észrevétlenül végezte a lelkek gondozását és szervezte a lányok tanulásának, művelődésének feltételeit, tehetségük felfedezését. Munkájára oly jellemző volt az, hogy villanyoltás után lábujjhegyen belépett a hálókba, megnézte a többnyire már alvó leányokat, és csak ezután tért ő is nyugovóra.
Egyik alkalommal a sötét hálóban szipogásra lett figyelmes, valaki a takarója alatt csendesen sírdogált. Odalépett hozzá, és halkan megkérdezte, hogy mi bajod van. A kislány hüppögve válaszolta, hogy nagyon hiányoznak neki az otthoniak. Éva néni megsimogatta a fejét, betakarta, és csak annyit mondott: megértem, de most aludjál. A kislány pedig azonnal álomba szenderült. Annyi éven át mindig tudta, hogy kinek, mikor, miben és hogyan kell segíteni. Az Újköztemetői villamossal lehetett megközelíteni a laktanyát, amihez szántóföldön át kitaposott ösvény vezetett.
A szembeszomszéd távolban egy szovjet katonai laktanya volt. 1954 szeptemberétől 1957 januárjáig laktak itt a lányok. A Bethlen téren Éva néni egyedül volt a vezető és a beosztott nevelőtanár, reggeltől estig, estétől reggelig tartott szolgálata, a lányokkal volt hétköznapon és ünnepnapokon egyaránt. Kőbányán már segítőtársakat is kapott. A népes hálótermek lakóit lassan közösséggé kezdte formálni, mert egész nevelői pályafutása alatt – később is- ezt tartotta egyik legfontosabb nevelési feladatának. Az Éva néni által lefektetett szabályok, a folyamatosan megkövetelt normák formálták a lányok viselkedését, épült a közösség.
Csendes a diákotthon. A lányok kimenőre mentek. Az ebédlő sarkában üldögél egy kislány késsel és villával. Éva néni most, amikor senki nem látja, megtanítja az evőeszközök használatára.
Mindegyiküknél észrevette a családi nevelés hiányosságait és gyorsan igyekezett pótolni azokat. Mindig feltűnés nélkül, szinte titokban. Titkukat csak ők ketten őrizték.
A sok esetben osztatlan iskolákból érkezett kislányok súlyos tanulási problémákkal küzdöttek. Ezrekre tehető azoknak a száma, akiket Hegger Éva tanított meg tanulni. A hőskorról Tóth Panni, az egykori kollégista ötven esztendő múltán így írt:
„Kollégista voltam a VII. kerületi Bethlen Gábor téren és a X. kerületi Harmat utcában. Ott egy angyal nevelt, oktatott és vigyázott rám, akit úgy hívtak, hogy Hegger Éva. Amíg élek el nem felejtem el.”
Berhidi Jolán és Joó Anikó tanárnők voltak Kőbányán a segítői. Megosztották egymás között a feladatokat, könnyebbé vált a szolgálat. Berhidi Joli néni ki nem fogyott a matematika korrepetálásból, mert ezzel a tantárggyal küzdöttek leginkább a tanulók. Joó Anikó szervezte a sportolást, Éva néni pedig a lányok művelődéséről gondoskodott. Már a Bethlen téren elkezdődtek a színházlátogatások. Jó segítőre talált Danhauser Rezső tanár úrban, aki az iskolában foglalatoskodott színházi szervezéssel.
Az iskola tanárai a távolban lévő diákotthont nem hagyták magára. Rendszeresen valamennyi tantárgyból korrepetálást tartottak, meglátogatták a lányokat. Nagy csodálatot váltott ki, a rendkívül elegáns Takaróné dr Gáll Beatrix, az iskola igazgatójának látogatása, aki magas sarkú cipőben tipegett úttalan utakon kollégistáihoz, hogy korrepetálja őket szaktárgyaiból.
Kőbányán a pénzügyőrlaktanyában úgy éltek a lányok, mint egy nagy család. Béke volt, nyugalom és szeretetteljes együttlét. Itt éltek meg az 1956-os forradalmat, amiből a kollégisták csak annyit láttak, hogy a szovjet laktanyából kiszökött kiskatonák civil ruhákért könyörögtek, féltek.
1957 szeptemberétől az I. István Közgazdasági Technikum visszaköltözhetett a IX. kerület Mester utcai csodálatos iskolaépületébe, amelyet 1952-ben el kellett hagyniuk, mert a Pénzügyminisztérium ebben az épületben hozta létre a Számviteli Főiskolát.
