Három évtized a Mester utca 56-58-ban
Az iskola visszaköltözése a Bethlen térről a Mester utcába a Kőbányán lakó lányokat is érintette. Az iskola épület második emeleti tantermeit rendezték be a lányok szálláshelyének.
A koedukált diákotthonban kissé megváltozott az élet. Hegger Éva nevelési elvei azonban nem változtak. A mostoha körülményekből otthont akart varázsolni Éva néni a lányok segítségével. Takarítottak, csinosították a környezetet, kiirtatták a patkányokat, és azt is elérték, hogy egyszer csak új liftet szereltek az elárvult aknába, ami azért volt fontos, mert a mozgássérült gyermekeket-mindig akadt néhány- nem kellett a többieknek naponta többször ölben a harmadik emeletre cipelni.Olajos padlók, a vaskályhák orrán-száján dőlt a füst. Az ebédlőben patkányok cikáztak, a háborúban elpusztult lift aknája volt a tanyájuk, onnan jártak az ebédlőbe a gyerekek élelmét dézsmálni. Éva néni a lányok hálói mellett kapott egy kis szobát 1957 januárjában. Ez lett az otthona és egyben az irodája is. Az iskola épületében helyet kaptak a bentlakó fiúk is. Ők az egykori igazgatói lakás helyére költöztek. Nevelőtanárukat a győri pénzügyi technikumból felkerült Tóth Gyula tanár urat bízták meg az immár megnövekedett létszámú koedukált diákotthon vezetésével.
Az új diákotthon óriási előnye az volt, hogy az iskolával egy épületbe került. Felszabadult a lányok eddig utazással töltött ideje, amit pihenésre, művelődésre fordíthattak. Az iskola tanárai jobban bekapcsolódhattak a diákotthon nevelői munkájába, Éva néni számított is rájuk. Batizi tanár úr operaesteket tartott azoknak a vidéki gyermekeknek, akik a komolyzenéről még soha nem is hallottak. Esténként vetítettképes előadások hazánk városaiból; művészettörténeti előadássorozat segítette a fiatalok művelődését. Különböző témájú beszélgetésekkel, sportolással mindig hasznosan teltek a kollégisták estéi.
Az iskola által szervezett események állandó résztvevői voltak a kollégisták, találkoztak a 60-as években Jókai Anna, Czakó Gábor írókkal, Baranyi Ferenc költővel. Közelebb kerültek a színházakhoz, múzeumokhoz is. Éva néni gondoskodott arról, hogy ezek gyakori látogatói legyenek a kollégistái. Volt olyan esztendő, amikor 46 kollégistának volt bérlete Zeneakadémiára.
Nagy Mária egykori kollégista pontosan vezetett kollégiumi naplójából tudjuk, hogy a Mester utcai kollégisták megfordultak a főváros valamennyi színházában és az Operaházban is. A legnagyobb magyar művészek játékában gyönyörködhettek. A színházi estéken látottakat megbeszélték, elemezték, és kollégiumi naplójukban lejegyezték.
Éva néni olvasásra szoktatta a lányokat, mert tudta, hogy az olvasás a tanulás alapja. Életük természetes részévé vált a tárlatok, kiállítások látogatása. Irányította a lányok szellemi fejlődését és élesztő volt a kulturális érdeklődésük kialakításukban. A többnyire egyszerű falusi környezetből érkezett kislányok a kollégiumban eltöltött évek alatt színházat kedvelő, komoly zenét értő, Budapest nevezetességeit ismerő fiatalokká váltak. Sokoldalú volt a velük való foglalkozás. Hímeztek, horgoltak kötöttek, báboztak, tanultak a kollégiumban a divatról, az öltözködés szabályairól, a háztartás vezetéséről, és sokat olvastak. Rendszeresen kirándultak is. Bármilyen foglalkozás legyen is, Éva néni mindig ott volt a háttérben halkan, észrevétlenül.
Különös gondja volt a „kicsikre”, az újakra. Ahányak, annyiféle környezetből érkeztek, ők maguk is sokfélék voltak. Éva néni tudta, hogyan kell megszelídíteni a kis vadócokat, hogyan kell bánni a galamblelkűekkel, a nagyszájú lázadókkal, a tudálékosakkal. Kit kell magára hagyni, hogy egyedül vívja meg a harcát az új környezettel kit kell vigasztalni, bátorítani, kit figyelmeztetni, fegyelmezni.
Környezetében a lányok biztonságban érezték magukat. Mindig nyugalom áradt belőle „ápolt, meleg kezének érintése, ahogy a vállamra tette, megnyugtatott. A figyelem, amivel felém fordult, csak az enyém volt. Éreztem, hogyha velem beszélt, megszűnt számára minden más. Hiteles ember volt. Szavai és tette mindig összhangban voltak. Tőle mindent elfogadtam legyen az jó tanács, vigasz, vagy feddés. Hófehér köpenye nem csak a külső tisztaságot jelentett a számomra, hanem a tiszta lelkét is szimbolizálta. Mindig különös, tiszta illata volt. Azt gondoltam, ha felnövök én is ilyen leszek.” –így idézte emlékeit 40 évvel később egy kollégista (M.J.).
Éva néni nevelő munkájának fontos része volt, hogy naplóvezetésre szoktassa kollégistáit. Amikor ideje engedte, a lányokról ő maga is feljegyzéseket készített, mert tudta, hogy az emlékezet csalhat. A legfontosabb megjegyzéseit rögzítette és félévente gyöngybetűivel tájékoztatta ezekről a szülőket is.
Értékelései maradandó nyomokat hagytak nem csak azért, mert sokan több évtized távlatából ma is őrzik ezeket a tudósításokat, hanem azért is, mert ezek iránymutatóak voltak. „Életemben meghatározó volt Éva néni. Az általános iskolában soha nem voltam kitűnő tanuló. Éva néni megismert és azt mondta, okos vagy. Ha kicsit többet tanulnál, mindenből lehetnél a legjobb. Megpróbáltam, kitűnő lettem, s a középiskolából egyenes út vezetett az egyetemre és a kitűnő diplomához.” Így idézte emlékeit G.K. 50 esztendő múltán.
1953-59-ig a kollégium területén lévő kis szobája volt Hegger Éva otthona, az irodája. Együtt élt a lányokkal, nemcsak kötelességet teljesített, szerette őket, szeretett köztük lenni. Sok közös emléket őriznek a kollégisták Éva nénitől, Éva néni pedig a lányokról.
Egy téli délután az épület kitárt ablakai előtt ujjongtak a lányok. Megérkezett az első hó, és óriáspelyhei beterítették a várost. Éva néni, menjünk sétálni-kérlelték a lányok, ő pedig vette a kabátját, és elindultak a Duna parton a Szabadság hídon át. Egyszer csak a Szabadság szobornál találták magukat. A katonai őrszem bizalmatlanul méregette a kis csapatot, és azt kérdezte, hogy hová, hová. Csak sétálunk mondták a lányok, a katona pedig hitetlenkedve mutatta, hogy merre van a visszaút.
Egy-egy közös élmény, a kirándulások,egy-egy esős túra a bőrig ázott lányokkal hozták egyre közelebb nevelőt és nevelteket.
Hegger Éva 1959-ig csak hivatásának élt, gondoskodását, figyelmét, tudását, szeretetét kollégistái között osztotta szét.
