Szalay igazgató úr – ahogyan mindnyájan szólítottuk – 1931-ben kisdiákként került a Mester utcai Szent István Felsőkereskedelmi Fiú- Iskolába és 1980-ban búcsúzott el szeretett iskolájától. Fájó szívvel hagyta el az épületet, amelynek minden zegzugát ismerte, és amely sokszor nem is második, hanem első otthona volt.
38 esztendőn át élte itt dolgos, sokszor éjszakába hajló hétköznapjait és olykor ünnepnapjait is.
Diákkorában a Mester utcai iskolában a könyvvitel tanára egy hites könyvszakértő volt, akivel a pedagógushiányt igyekezett pótolni az iskola. Ideges, sokat betegeskedő ember volt. A kevés, megtartott óráján minden magyarázat nélkül lediktálta a könyvelési tételeket és ezeket a tanulóknak be kellett magolni.
„Ugyanakkor volt egy közgazdaságtant tanító tanárom, aki nagyon világosan magyarázott. Megállapítottam, hogy így kellene a könyvvitelt is tanítani. Ez érlelte meg bennem a gondolatot, hogy gazdaságszakos tanár legyek és életem fő célkitűzése, hogy magyarázatomat mindig az alaposság és a jól érthetőség jellemezze.” – így vallotta pályaválasztásáról visszaemlékezésében.
„Az 1964 szeptemberében induló tanévben az igazgatóhelyettes úrnak túl sok lett az elfoglaltsága, ezért a mi osztályunk, a IV./A tanítása már nem fért bele az órarendjébe. Nagyon elkeseredtünk, hiszen érettségi előtt álltunk.
Attól féltünk, hogy a tanárváltás visszavet bennünket a tananyag elsajátításában, és nehezen fogunk megfelelni az érettségi vizsgán. Emellett az igazgatóhelyettes úr személyét is nagyon megszerettük. Emberséges, jóindulatú, de szigorú módon kezelte az osztály ötven, időnként neveletlen lányát.
Amikor megtudtuk, hogy a továbbiakban már nem ő fog tanítani bennünket, valaki kitalálta, hogy menjünk mindnyájan a tanári szoba elé tüntetni az igazgatóhelyettes úr mellett, és követeljük, hogy ő vigyen bennünket végig az érettségiig. Kora reggel természetesen mind az ötven lány felvonult a tanári szoba elé és várta Mitnyán Mihály igazgató urat. Amikor megjött, előadtuk neki a kérelmünket, és kijelentettük, hogy addig innét el nem megyünk, amíg a kérésünket nem teljesítik.
Azt a választ kaptuk, hogy meglátja, mit tud tenni, de menjünk vissza az osztályterembe. Mi visszamentünk és vártunk, hiszen a könyvvitel óra következett. Az óra kezdete után izgatottan várakoztunk, majd pár perc múlva megjelent dr. Szalay László igazgatóhelyettes úr. Az egész osztály hatalmas ovációval fogadta, amitől a tanár úr szeme könnybe lábadt, ahogyan a miénk is.” – részlet Apatóczki Mária visszaemlékezéseiből.
„Munkám elismerésének tekintem azt is, hogy szolgálati időm lejártát követően nem kellett elszakadnom kedves iskolámtól. Hanem még évekig taníthattam.” – írta 1992-ben visszaemlékezésében.
Még három esztendőn át tanította a „komisz kölyköket”, akiknek jól ismerte kamasz lelkét, és akiket annyira szeretett, és a szorgalmas leánykákat, akikben a leendő nőket tisztelte. Részese maradt még három tanévben a tanári szoba életének. Soha el nem fogyó vicceivel derítette mosolyra olykor fáradt, rosszkedvű kollégáit.
SzBdR
Még, még, még!!!