Így emlékszünk mi:
Somogyi Zsolt sport újságíró egykori Istvános focista
Patonyi László (a továbbiakban szólítsuk úgy, ahogy mindig, mindenki: Főnök) 1970-es évek elején keltette életre a közgazdasági szakközépiskolában a futballéletet.
A második világháború előtt komoly sportélet volt az iskolában, és Főnök ezt a hagyományt akarta követni.
Miután a futballt szerette a legjobban, természetes volt, hogy labdarúgó-csapatot próbált összehozni, és mert az iskola közel volt a Ferencváros Üllői úti stadionjához, no meg Főnök óriási fradista volt, az iskolai futballszakosztály szoros kapcsolatba került az FTC-vel.
A hetvenes évek elején már írtak a Tanár úrról: a Fradi saját újságja, a Fradi Híradó 1973 februárjában, mint a foci nagy rajongóját és a klub szurkolóját mutatta be. (a cikk az FTC Baráti Kör honlapján ma is megtalálható). Az iskolai futballcsapat 1974 februárjában jött létre, és ennek az évnek a végén már fel is figyeltek a csapatra. Góliás Róbert, a Magyar Labdarúgó-szövetség akkori négyhatalmú főtitkára egy diákparlamenti összejövetelen mondta a Főnöknek: Jó a csapatod, miért nem indultok a magasabb szinten?
Miért, lehet?
Persze.
A csapat az ifjúsági Budapest bajnokság II. osztályában kezdett, és azonnal az élen végzett, így felkerült az I. osztályba. Az eredmény persze nem volt véletlen: az iskolai futballcsapat szakmai vezetését nagyon komolyan gondolta a Főnök. Heti négy edzést vezényelt a focizni akaró diákoknak, miközben az ellenfelek csak amolyan délutáni szórakozás-jelleggel jöttek össze (ha egyáltalán…). A legtöbb csapat a meccs előtt beszélte meg a felállást, viszont az Istvánosok profikra emlékeztető módon felkészülve, taktikai elemek gyakorlásával léptek pályára. Nem csoda, ha a Mester utcai csapat mesterien szerepelt, ami lendületet adott a szakosztálynak. A nagy gólkülönbségű győzelmek visszaigazolták az edzéseken elvégzett munkát, a tanulók még nagyobb kedvvel jártak az edzésekre, még több sikerélményben volt részük. A budapesti középiskolák közötti bajnokság döntője után az országos döntőben is állandó vendég lett az iskola csapata.
A szakközépiskola elsős és másodikos tanulói a serdülő, a harmadikosok és negyedikesek az ifjúsági csapatban kaptak helyet, persze, a legtehetségesebb „alsósok” egyből az ifibe is felkerülhettek.
A kicsik is nagyok voltak már a kezdet kezdetén: a serdülők 1975-ben megnyerték saját bajnokságukat, és egészen a döntőig meneteltek a ma már idegenül hangzó Felszabadulás Kupában, és ott a második helyet szerezték meg. Nem sokkal később újabb dicsőségre lehetett büszke a Főnök: négy játékosát Czompa Gyulát, Martin Bélát, Papp Mihályt és Szigeti Gábort beválogatták a középiskolások magyar válogatottjába, amely Varsóban vendégszerepelt.
A Főnök és szeretett klubja, az FTC között egyre szorosabbá vált a kapcsolat. A Fradi utánpótlásában lévő 14 évesek közül egyre többen kerültek a szakközépiskolába, majd a Fradi utánpótlásában szereplő, de kevés játéklehetőséget kapó futballisták közül többen át is igazoltak az Istvánba. Ez az út ellentétes irányba is bejárható volt, a suliból is kerültek a Fradiba tehetségek, mint például Haáz Ferenc U18-as Európabajnok. Volt olyan, aki az utat mindkét irányba megtette. Rakonczai Imre 14 évesen a Fradiból az Istvánba került, majd 17 éves korában, utolsó éves ifistaként erősítésként az FTC visszaigazolta. Ez volt a Főnök munkájának egyik legkomolyabb szakmai elismerése. Ám tévednénk, ha azt állítanánk, hogy a Főnök a tanítási időn túl kizárólag a futballra koncentrált. A hetvenes években filmesztétikai előadásokat tartott, és a szín¬játszó szakkört is vezette az iskolában. A nyolcvanas években egyre feljebb lépett a futball-szakosztály. 1984-ben ifjúsági. Európa-bajnokságon aranyérmes Haáz Ferenc bekerült a Ferencváros fel¬nőtt csapatába.
A nyolcvanas évek közepétől rendszeresen Balatonszemesen edzőtáborozott a csapat. Itt készült fel a bajnoki meccsek¬re, amelyeket az FTC népligeti bázisán, majd az ahhoz közeli Építők-sporttelepen, időnként a Kőér utcai Spartacus-pályán játszott le. 1986-ban még nem is tudta senki, hogy elképesztő nemzetközi sorozat vár az istvános fiúkra. Ekkor a csapatot meghívták Norvégiába, egy nemzetközi tornára, ahol több menedzser is felfigyelt rájuk. Az akkor I. István néven szereplő csapat 1988-ban az Egyesült Államokba utazott. Minneapolisban vett részt egy nemzetközi kupasorozatban. Az ifisták a nyolc közé jutottak, a fiatalabbak az elődöntőig meneteltek. Egy hetet töltöttek New York városban is. Mondani sem kell, mekkora élmény volt ez a többnyire kis falvakban élő tizenéveseknek… A csapat kulturált, iskolázott játékára máshol is felfigyeltek. 1989-ben előbb Németországba, Heimenkirchenbe, majd Brazíliába utaztak, ahol egy Rio de Janeiró-i tornán vettek részt. Itt csak 11-esekkel estek ki a legjobb nyolc közül.
A tornán mintegy hatvan csapat vett részt. Brazíliából Kanadába, Torontóba repültek, ahonnan 31 órát buszozva érkeztek meg Winnipeg városába, ahol egészen a döntőig verekedték magukat.A fináléban hiába támadtak többet elmondani ellenfélnél, végül balszerencsés vereséget szenvedtek. „Nem tudunk nyerni, el vagyunk átkozva” – nézte a Főnök keserűen, ahogy az ellenfél átvette a kupát. Ez egyszer tévedett, hiszen az igazi nagy siker már nem váratott sokáig magára. 1991-ben Ausztráliából, Sydney-ből a csodálatos Kanga Kupával érkezett haza a csapat. Az óriási győzelemben osztoztak a Sydney-ben élő magyarok, akik egy hétre családjaikban vendégül láttak egy-egy fiút. A külföldi szereplések és sikerek sorozata a kilencvenes években folytatódott. 1993-ban az USA Kupán ezüstérmes lett a csapat. 2001-ben régi álma vált valóra. Az iskolában elindult az első olyan osztály, amelynek kisdiákjai mindnyájan fiúk és valamennyien focisták. Mottójuk: együtt az iskolában és együtt a pályán.(Bővebben itt.)
Fejlődésüket Szabó László osztályfőnökkel együtt irányította, tanulmányaikat segítette, de érettségijüket már nem érhette meg. A fociosztály a tablójával elsőként állított emléket a Főnöknek. Tablójuk egy focipálya. a fiúk fényképei azokon a megszokott helyen vannak a pályán, ahol edzettek, ahol játszottak. A kispadon a tartalék játékosok és az osztályfőnök, a lelátón a tanári kar, a pálya közepén feketében bíró, a 2004-ben elhunyt főnök. Amíg más csak beszélt a képzésről, ő a suli után minden nap tett érte. Messze megelőzte korát, egyszerre volt edző és menedzser. A trófeák, tornagyőzelmek mellett igen büszke volt arra, hogy a tizenéves Sebők Vilmost a középpályáról ő tette söprögetőbe, hogy azután azon a poszton később 51 válogatott meccsen lássa viszont. A Főnököt tanárukként tisztelte Hrutka János, Lisztes Krisztián és Vincze Ottó, és ez a névsor még hosszasan folytatható.
A nemzetközi kapcsolatok ápolása céljából kétévente megrendezte Szent István Kupa elnevezéssel az ifjúsági futballtalálkozókat, amelyeken részt vettek Amerika, Svájc, Izrael, Ausztria, Német¬ország, Románia, Jugoszlávia csapatai. De ami igazi öröm lehetett a Főnök számra, azaz , hogy az egykori diákok azóta is összetartanak, a csapatban szövődött barátságok életre szólóak. Ez minősíti a pedagógust.
