Dr. Melega Tibor – Lépcsőfokok II.
Érettségi éve: 1955
közgazdászprofesszor, egyetemi tanár
„nekem nagyon jól kellett tanulnom, ha el akartam végezni az egyetemet…”
1936-ban született. 1955-ben érettségizett az I. István Közgazdasági Technikum pénzügyi tagozatán. 1959-ben a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett közgazdász oklevelet. 1959 és 1964 között az ElektroImpexnél dolgozott, ezt követően a Külkereskedelmi Minisztériumban volt főelőadó, majd referatúravezető. 1969–1974 között az NSZK-ban, a kölni kereskedelmi kirendeltségen teljesített külszolgálatot kereskedelmi titkári, majd tanácsosi beosztásban. 1974-től a fejlett Nem szocialista országok Államközi főosztályán dolgozott főosztályvezető-helyettesként. 1967-ben egyetemi doktori címet szerzett. 1980-tól a külkereskedelmi miniszter helyettese, 1988-ban a kereskedelmi miniszter helyettese lett. 1990-től 1997-ig Bécsben kereskedelmi tanácsos, majd az ITDH Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. vezérigazgatója volt 2000-ig. 2000-ben nyugdíjba vonult, és az ITDH felügyelőbizottságának elnöke lett. 2005-ben lemondott a megbízatásáról. Jelenleg oktat a Műszaki Egyetem közgazdasági karán. Ma is aktívan sportol, többszörös korosztályi evezősbajnok, világbajnok.
Frank Iván:
– Miért az I. István Közgazdasági Technikumot választottad középiskolának? Családi indíttatásból kezdted ott a tanulmányaid, vagy azért, mert a közgazdaságtan állt az érdeklődésed középpontjába?
Dr. Melega Tibor
– Egyik sem, hanem egy furcsa történet következményeként. Mindig is orvos szerettem volna lenni, ahová akkoriban elsősorban a gimnázium készített volna fel. Hogy ott tanulhassak tovább, arra jó esélyem volt, hiszen végig kitűnő tanuló voltam az általános iskolában. De történt egyszer, hogy a szülői munkaközösség elnöke végigkérdezte a végzős tanulókat, hogy ki mi szeretne lenni, ha elvégezte az iskolát. és én azt találtam válaszolni, hogy magánzó szeretnék lenni, aki a bankbetétének a kamataiból él.
Frank Iván:
– Az ötvenes években ez nem volt egy szerencsés válasz.
Dr. Melega Tibor
– Valóban. És az lett a következménye, hogy nem mehettem gimnáziumba, hanem, mert akkoriban nagyobbrészt irányították, hogy ki hol tanulhat tovább, engem a közgazdasági technikumba küldtek. Családi indíttatásról amúgy sem lehetett szó. Pesterzsébeten laktunk, édesanyám tartott el engem és a húgomat. A szüleim különváltan éltek, édesanyám segédmunkás volt. Nagyon sanyarúak voltak a körülményeink, azt az élethelyzetet, amiben mi éltünk, manapság mélyszegénységnek nevezik.
Frank Iván:
– Volt fogalmad arról, hogy mit tanítanak a közgazdasági technikumban?
Dr. Melega Tibor
– Fogalmam sem volt. Megkérdeztem az egyik tanáromat erről, aki azt válaszolta, hogy ez valami mezőgazdasági iskola lehet. Nagyon el voltam keseredve, de aztán tovább érdeklődtem. Elsősorban persze az érdekelt, hogy lehet-e a technikumból az orvosi egyetemre jelentkezni. és mert a válasz pozitív volt, egy kicsit megnyugodtam.
Frank Iván:
– 1951-ben kezdted el a tanulmányaid a technikumban. A Rákosi-korszak kellős közepe volt ez az időszak. Milyen volt az élet akkoriban a középiskolákban, milyen volt az I. István közgazdasági technikumban tanulni?
Dr. Melega Tibor
– Hogy az ötvenes években milyen volt a középiskola? Egy példát mondok, az egyik iskolatársunk politikai viccet mesélt a villamoson. Valaki feljelentette, és bírósági eljárás indult ellene. A tanárok és mi is megpróbáltunk segíteni neki: levelet írtunk a bíróságra, hogy az illető milyen rendes gyerek, rendes tanuló…, de semmi nem használt. Két év börtönre ítélték, pedig fiatalkorú volt. Egyébként nem nagyon érzékeltük az akkori politikai hangulatot. Inkább csak a változásokat vettük észre. például 1953-ban, amikor Nagy Imre, ha reformokat nem is, de bizonyos ésszerűsítéseket igyekezett bevezetni a gazdaság irányításába, akkor az áruismeret tantárgyban előtérbe került a mezőgazdaság. Egyébként a tanáraink, ahogy visszaemlékezem, nem voltak úgynevezett „vonalas” emberek.
Frank Iván:
– Hogyan emlékszel a tanáraidra? Voltak-e kedvenc tantárgyaid?
Dr. Melega Tibor
– Nagyon sok jó tanár tanított az Istvánban. Az igazgató előbb lendvai István volt, ő sajnos meghalt, és az új igazgató Takaró Gyuláné dr. lett. Akkoriban nagyon szerettem a magyart, a történelmet. Előbbit Petikné tanította, akit Kirner tanár úr viccesen Haynaunénak nevezett, nyilván Margit néni keménységére utalva ezzel, a történelmet Osvald tanár úr tanította. Mindkettőjüket szerettük. Jól emlékszem még a testnevelő tanárunkra, Bánki Ferencre, aki a női kosárlabda válogatott edzője volt.
Frank Iván:
– Ki volt az osztályfőnökötök?
Dr. Melega Tibor
– Arany Béla tanár úr, aki tervezést tanított nekünk. Igaz, nem vele kezdtünk, hanem Zsabka tanár úrral, de őt elhelyezték az iskolából a pénzügyminisztériumba. Visszatérve Arany tanár úrra: ő volt az, aki mindig konfrontált bennünket a valósággal. Egy alkalommal egy feladat megoldásánál rossz helyre tettem a tizedesvesszőt. Egy osztálytársam végeredménye abszolút rossz volt, húsz százalékkal tért el a helyes végösszegtől. Ő hármast kapott, én elégtelent. Persze, vadul reklamáltam, de Arany tanár úr azt mondta: „ő csak húsz százalékot tévedett, de te alaposan félrevezetted volna a főnököd, hiszen nagyságrenddel eltértél a helyes eredménytől.”
Frank Iván:
– Ki volt az a tanár, aki a legnagyobb hatással volt rád? Aki meghatározó személyiség volt az életedben, a jövendő pályádon. Akár emberileg, akár szakmailag.
Dr. Melega Tibor
– Pejcsik tanár úr, aki technológiát és áruismeretet tanított nekünk, és Arany tanár úr, az osztályfőnököm. Nekik nagyon sokat köszönhetek.
Frank Iván:
– Milyen volt az osztály? Az osztályközösség? Milyenek voltak az osztálytársaid?
Dr. Melega Tibor
– Elsőben nagy létszámú osztálynak indult a miénk. Harmincvalahányan kezdtünk, de, ha jól emlékszem tizenhatan érettségiztünk. Kezdetben csak fiúk jártunk az Istvánba, de másodiktól már volt lányosztály is: a Pesterzsébeti Közgazdasági Technikum olvadt be a mi iskolánkba. Az osztálytársaim zömmel külvárosi gyerekek voltak, nem mondom, hogy csibészek, de elég vagány fiúk. Főleg Ferencvárosból, Franzstadtból, ahogy akkor mondták. De sokan jöttek Csepelről, Zuglóból – no, onnan nem a villanegyedből. Erzsébeti, úgy emlékszem, csak én voltam. Ami jellemző volt az osztályra, mindenki sportolt, kivéve egyet, pintér Jánost, akinek fél szeme hiányzott, és fel volt mentve testnevelésből. A sors iróniája, hogy később belőle lett élsportoló, méghozzá hosszútávfutó. Universiadét nyert, kint járt olimpián is. Bánki tanár úr ugyan a kosárlabdát erőltette, de arra is ösztönzött bennünket, hogy focizzunk a pénzügyminisztérium csapatában is.
Frank Iván:
– Olvastam egy veled készült interjút, amiben azt nyilatkoztad, hogy a középiskolás éveidben te is futballoztál, meg birkóztál.
Dr. Melega Tibor
– Így van, magam is futballoztam abban a csapatban, igaz, szerintem kétballábas voltam a focihoz. Gólt legfeljebb minden szökőévben, vagy annál is kevesebbszer rúgtam. Aztán birkózni kezdtem, de arra meg alkatilag voltam alkalmatlan. Azért a sport nagyon sok időt vett igénybe. Napközis voltam, úgy délután három körül készültünk el a leckékkel, és gyakran csak este kilenc-tíz körül értem haza. Igaz, ebben benne volt a közlekedés is.
Frank Iván:
– Abban az időben az iskolákban a Demokratikus Ifjúsági Szövetség, a DISZ működött. Tagja voltál a szervezetnek?
Dr. Melega Tibor
– Igen, mindenki DISZ-tag volt. De, ahogy visszaemlékszem, nagyon felületesen működött a szervezet az iskolában. Semmi komoly tevékenységre nem emlékszem
Frank Iván:
– És, visszatérve, milyen volt az osztályközösség?
Dr. Melega Tibor
– Azt mondhatom, hogy elég összetartó volt az osztály. Bár voltak kisebb csoportok, például akik sportoltak, vagy voltak olyanok az osztályban, akiknek a szülei kisiparosok voltak, ők az osztályon belül jobban összetartoztak. De senkit nem közösített ki az osztály, mondhatom, szerettük egymást. Ez még akkor is így van, ha iskolán kívül nem nagyon jártunk össze.
Frank Iván:
– Milyen szórakozási, szabadidős lehetőségek voltak az iskolában? Milyen szakkörök voltak?
Dr. Melega Tibor
– főleg tantárgyi szakkörök működtek, meg sportolni lehetett. Más, táncos összejövetelek, klubdélutánok nem nagyon voltak.
Frank Iván:
– Zárjuk a középiskolás éveidet. 1955-ben érettségiztél. Milyen fiatalember volt Melega Tibor, amikor elvégezte a középiskolát, és kilépett az úgynevezett nagybetűs életbe?
Dr. Melega Tibor
Ellentétben a mai hasonló helyzetben levő fiatalokkal, nekem nem voltak karrier elképzeléseim. Nem volt A meg B tervem. De biztonságban voltam, mert az iskola biztosított mindenkinek munkahelyet. én például tudtam, hogy augusztustól egy MNB fiókban dolgozhatok. De közbejött valami: még az érettségire való felkészülés idején behívtak sorozásra a hadseregbe, ahol közölték velem, hogy három évre elvisznek katonának. Akkor döntenem kellett: vagy katona leszek, vagy elmegyek egyetemre. Az egyetem mellett döntöttem, és jelentkeztem a közgazdasági Egyetemre.
Frank Iván:
– És nem az orvosira. Gyerekkori álmod tehát nem teljesült. De arról még nem is beszéltünk, hogy milyen tanuló voltál?
Dr. Melega Tibor
Végig kitűnő voltam. Az egyetemre is egyből felvettek. Bár volt némi nehézség: külkereskedelmi szakra jelentkeztem, és a matematika és történelem mellett oroszból is kellett felvételizni. Azt tudni kell, hogy a technikumban jóval kisebbek voltak nyelvből a követelmények, mint a gimnáziumban. szóval az történt, hogy a felvételin a kezembe nyomtak egy Pravdát, és mondták, fordítsak. Én viccesre vettem a dolgot, és megfordítottam az újságot. Nevettek, de nem úsztam meg ezzel. Mondták, fordítsam a vezércikket. Emlékszem, május 8-dika volt, és a vezércikk címe ez volt. Na Páljá Jurópi, magyarul Európa mezején. És kezdtem: 1945-ben ezen a napon véget ért a második világháború… és mondtam, amit tudtam a történelemből. „Elég szabadon fordított, de jó a stílusa” – mondták, és felvettek.
Frank Iván:
– Hogyan indultak az egyetemi éveid?
Dr. Melega Tibor
– Nagyon sokat kellett tanulnom. Egyrészt, mert be kellett hoznom azt a lemaradást, ami a technikum és a gimnázium közötti tananyagbeli különbségből adódott, másrészt mert az otthoni anyagi körülményeink miatt nekem muszáj volt elérnem, hogy kiemelt ösztöndíjat kapjak. Belefeküdtem a tanulásba, ennek következtében, három esetet leszámítva, (honvédelmi ismeretek, filozófia, gazdaságtörténet) négy év során minden vizsgám és gyakorlati osztályzatom jeles volt, ezért megkaptam a kiemelt ösztöndíjat, amit eleinte Rákosi-ösztöndíjnak, később Népköztársasági ösztöndíjnak neveztek. Az egyetemet évfolyamelsőként fejeztem be.
Frank Iván:
– Eddig csak a tanulásról, sportról beszéltünk. De hát ez az időszak volt a fiatalkorod. Milyen volt a magánéleted? Lányok, szerelmek, szórakozás, hobbik? Hogyan éltél?
Dr. Melega Tibor
– A hobbim általános iskolás koromtól az olvasás volt. Erzsébeten volt egy antikvárius, aki nemcsak eladott, hanem kölcsönzött is könyveket. Egyszerre csak egy könyvet lehetett kölcsönözni, de én megkérdeztem, lehet-e, hogy reggel elviszek egy könyvet, azt délután visszahozom, akkor vihetek-e másikat. Mondták, hogy jó, és ettől kezdve naponta két könyvet olvastam ki. De lebuktam, mert anyám éjszakai műszakban dolgozott, én meg éjjel, petróleumlámpánál olvastam. Szóvá tette, hogy nagyon fogy a petróleum. Azért mégis olvashattam. Mindenevő voltam, olvastam ponyvát is, klasszikusokat is, meg kortárs irodalmat. Ennél fogva jóval magasabb volt a műveltségi szintem a kortársaimnál. A másik hobbim a tanulás volt.
Frank Iván:
– Az egyetemen mennyi időt fordítottál tanulásra?
Dr. Melega Tibor
– Az előadások végeztével megebédeltem a menzán, utána este hatig, hétig a könyvtárban tanultam. otthon erre nem voltak meg a feltételeim.
Frank Iván:
– Nem tartottak a többiek strébernek?
Dr. Melega Tibor
– Nézd, nekem nem volt más választásom. Akiknek kisiparosok, tsz-elnökök vagy más munkával jól kereső szülei voltak, azok sok mindent megengedhettek maguknak. Nekem nagyon jól kellett tanulnom, ha el akartam végezni az egyetemet. Az anyám nem tudott eltartani. Ráadásul ő újból férjhez ment, én maradtam az apró lakásban, végleg magamnak kellett magamról gondoskodni.
Frank Iván:
– Kik voltak a barátaid?
Dr. Melega Tibor
– A legjobb barátom a Gyáli útról egy cigány fiú volt. Az osztályban ő volt a második „jótanuló”. később együtt jártunk egyetemre is, jó tanuló volt ott is. sajnos később kisiklott az élete.
Frank Iván:
– Szerelem, lányok?
Dr. Melega Tibor
– Az egyetemen kezdtem udvarolni egy lánynak, aki a feleségem lett, és ma is együtt élünk. A könyvtárban ismerkedtünk meg. Ő egyébként iparszakra járt. Ennyi.
Frank Iván:
– 1956 októberében másodéves voltál. Hogy élted át a forradalom időszakát? Részt vettél az eseményekben?
Dr. Melega Tibor
– Huszonharmadikán ott voltam a tömegben a Bem-szobornál, majd a demonstráción is részt vettem. Velem volt a barátom, akit már említettem. Egy idő után, amikor a parlament előtt hallottam a jelszavakat, mondtam neki, hogy menjünk haza, mert hamarosan megjelennek majd a tankok… Elindultunk, ekkor már nem járt a villamos, a Nagyvárad tértől tudtunk csak járműre szállni. Huszonnegyedikén bementem gyalog a városba, az Üllői úton láttam a kapualjakban álldogáló kiskatonákat fegyverrel, sisakban. Nem avatkoztak bele semmibe. körülbelül az Örökimádás templomig jutottam, onnan láttam, hogy tankokkal lövik a kilián-laktanyát. Visszafordultam, és hazamentem Erzsébetre. Aztán néhány nap múlva ismét elindultam, eljutottam a Makarenko utcai kollégiumba, és ott voltam november negyedikén is, amikor a szovjetek megszállták a várost. A fegyverek nyugtával elindultam gyalog Erzsébetre. Ebben az időben a szovjetek tankokkal körbefogták a várost, a Határ úton is végig álltak. Volt bennem félsz, hiszen hallani lehetett, hogy sokakat elvittek abban az időben.
De baj nélkül hazaértem. Később a szomszédjaim mesélték, hogy ötvenhét elején érdeklődtek rólam, mit csináltam az események alatt, de semmi kompromittálót nem mondhattak. Egyébként a legtöbb időt ekkor is tanulással töltöttem. Német nyelvből és statisztikából ebben az időben nagyon megerősödtem.
Frank Iván:
– Ugorjunk egyet. Nagyon jó eredménnyel diplomáztál, és ha jól tudom egy külkereskedelmi cégnél helyezkedtél el.
Dr. Melega Tibor
– Így van. Az Elektroimpex nevű cég személyzetise bejárt a tanszéki titkárságra, és úgy intézte, hogy a jobb tanulók hozzájuk kerüljenek. ott főelőadó lettem, de az volt a rend, hogy aki odakerült, annak körbe kellett járni a vállalatot, mindent a gyakorlatban kellett megismerni. Utána kerültem arra az osztályra, amelyik televíziók exportjával foglalkozott mind tőkés, mind szocialista viszonylatban. Ennek az volt a hozadéka számomra, hogy mindkét relációt megismerhettem alulnézetből. Innen öt év után bekerültem a Külkereskedelmi Minisztériumba. Előbb Angliával majd az NSZK-val foglalkoztam. Innen helyeztek Kölnbe, a kereskedelmi kirendeltségre, amely, mivel nem volt diplomáciai kapcsolatunk, nagykövetségként is működött. Itt dolgoztam 1974-ig.
Frank Iván:
– Egy akkori, szocialistának mondott országban szocializálódtál, a budapesti közgazdasági egyetemen szereztél diplomát, olyan gazdasági környezetben, amelyben a tervgazdálkodás volt az egyeduralkodó, hogyan tudtál alkalmazkodni a nyugati piaci viszonyokhoz?
Dr. Melega Tibor
– Nagyon nagy váltás volt számomra ez az időszak. Bizonyos értelemben már korábban akklimatizálódtam, hiszen az Elektroimpexnél már ráláttam a nyugati piacokra. Az ott töltött utolsó két évben már nyugati cégekkel tárgyaltam, és az egészen más stílusban történt, mint amit itthon, meg szocialista relációban megszokhattunk.
Frank Iván:
– Magyar emberek abban az időben csak nagyritkán látogathattak nyugati országokat. Az ottani életstílust, életmódot alig ismerhették, többnyire csak a hazai propaganda útján tájékozódhattak, meg olyanok elbeszéléséből, akik már jártak arrafelé. Milyen hatással voltak rád az ott tapasztaltak?
Dr. Melega Tibor
– Amit az ember először tapasztalt, az volt, hogy ott sokkal magasabb az életszínvonal. Meg az, hogy sokkal jobban működik a gazdaság. például Anglia esetében ezt még magyarázhatta az ember azzal, hogy valaha hatalmas gyarmatbirodalma volt, a második világháború sem söpört végig rajta úgy, mint más országokon. De Nyugat-Németország esetében ezek a magyarázatok már nem álltak meg. Igaz ugyan, hogy az ő esetükben némileg számított a gazdaságot beindító Marshall-segély, meg szóba jöhetett a németek közismert precizitása, részükről a részletek tisztelete, de, amikor jobban megismertem az ottani gazdaság működését, már derengett, hogy nincs rendben nálunk a gazdaságirányítás, hogy az eltúlzott centralizáció nem használ a hatékonyságnak. Mintha egy szervezetben kikapcsolnák a feltételes reflexeket.
Frank Iván:
– Ezen kívánt részben változtatni 1968-ban, ahogy akkor nevezték, az új gazdasági mechanizmus. Akkoriban a minisztériumban dolgoztál. Volt szereped a reformok előkészítésében?
Dr. Melega Tibor
– A minisztériumi feladataimnál fogva én a végrehajtó szervezethez tartoztam, tehát nem ahhoz az agytröszthöz, amelyik előkészítette, kidolgozta a reformokat. A reformerek egy része olyan szakember volt, akik már 1945 előtt is valamilyen formában részt vettek a gazdasági életben. például a Hetényi István, Varga István és mások… ők még dolgoztak piacgazdaságban.
Frank Iván:
– Sajnos helyszűke miatt kénytelenek vagyunk egy nagyot ugrani az időben. 1980-ban lettél miniszterhelyettes. A karriered szakmai szálon futott. Eddig. De egy miniszterhelyettesnek már közvetlen kapcsolata van a politikával. És a nyolcvanas évek politikailag ugyancsak izgalmas korszak volt. A hetvenes évek végétől már lehetett arról tudni, hogy nagyon nagy bajok vannak a gazdasággal, és már hivatalos helyeken is beszéltek róla, időnként a sajtó is megszellőztette a gondokat. Te hogy láttad akkoriban a pénzügyi, gazdasági helyzetet? Manapság az IMF-hez való csatlakozást sokan valami ördögtől való cselekedetnek mondják. Szerinted szükséges volt annak idején hozzájuk fordulni?
Dr. Melega Tibor
– Nézzük, mi vezetett odáig, hogy az ország a fizetésképtelenség határáig jutott. A kádár-rezsim, hogy elfogadtassa magát, folyamatosan arra törekedett, hogy megállás nélkül növelje az életszínvonalat. Ez ment is, a hetvenes évek elejéig. A határvonal az első olajárrobbanás volt. Az általa okozott veszteségeket hitelek felvételével pótolták. A második olajárrobbanás már megadta a kegyelemdöfést. Az ország ettől kezdve a fizetésképtelenség szélére került. A lengyelek, a románok bedobták a törölközőt, és úgy nézett ki, hogy Magyarország lesz a következő.
Frank Iván:
– És ekkor már nem volt más választás, az IMF-hez kellett hitelért folyamodni?
Dr. Melega Tibor
– Lehetett látni, hogy nincs más lehetőség, az IMF-hez kellett fordulni, hogy elkerüljük a pénzügyi csődöt. Azon persze lehet vitatkozni, hogy mi lett volna a jobb, vállalni a csődöt, mint Románia, ahol például abban az időben télen mindössze tizenhat fokosra lehetett felfűteni a lakásokat, vagy eladósodni, hogy bizonyos életnívót akkoriban fenn lehessen tartani. 1980–82-ig tartott a megállapodás előkészítése, folytak a tárgyalások. Végül sikerült belépnünk az IMF-be és megkaptuk a hitelt.
Frank Iván:
– De akkoriban is voltak ennek feltételei. Milyen feltételeket szabott az IMF?
Dr. Melega Tibor
– A döntő szó a felvételünk ügyében az amerikaiaké volt. Ők, nyilván politikai célzattal, de támogatták a felvételünket. Azonban azzal ők is tisztában voltak, hogy bizonyos dolgokat nem lehet erőltetni. Az IMf akkor semmi olyan feltételt nem szabott, ami irritálhatta volna a szovjeteket. Nem lehetett, mondjuk, feltételül szabni, hogy lépjünk ki a KGST-ből, hogy teljesen megváltoztassuk a gazdasági rendszert. Aztán Gorbacsov idején, 1987–88-ban már lehetett követelmény a kétszintű bankrendszer kialakítása, nyugati típusú adórendszer bevezetése, a vállalati törvény elfogadása, de a belépéskor ezekről még szó sem lehetett.
Frank Iván:
– Kifogás még az IMF-megállapodással kapcsolatban, hogy túlzott beleszólásuk van azoknak az országoknak a belügyeibe, amely országoknak hiteleznek. Ez volt a legfőbb érv később a látványos szakítás idején.
Dr. Melega Tibor
– Hogy a szakításnak milyen következményei lesznek, azt szerintem még nem lehet pontosan tudni. Hogy egy ország elkerülje az IMF valóban szigorú feltételeit, megteheti úgy, hogy a piacról finanszírozza magát – ami az IMF-hitelnél mindenképpen magasabb kamatterheket jelent. De ez a döntés része annak a politikának, ami a társadalom teljes átalakítását célozza, és amelyről Chikán professzor azt mondta, hogy a hatását csak egy-két évtized múlva lehet majd érzékelni.
Frank Iván:
– De neked mi erről a véleményed?
Dr. Melega Tibor
– Csak egyetlen dolgot említenék: nekem nem tetszik a társadalom erős polarizálódása, ami folyik. Nem tetszik a nagyon gazdagok hivalkodó fényűzése, és a nyomor térnyerése.
Frank Iván:
– Kicsit előreszaladtunk. 1988-ban a Németh-kormányban is miniszterhelyettesi megbízást kaptál. Akkorra már a korábbiakhoz képest nagyon megváltoztak a dolgok. Közel volt a rendszerváltás, de még nem lehetett pontosan tudni, mi fog történni. Mi változott a munkádban a korábbiakhoz képest? Mi volt a feladatod?
Dr. Melega Tibor
– Sokkal nagyobb lett a mozgásterem. A minisztériumban én voltam felelős a fejlett és a fejlődő országokkal való kereskedelempolitikai kapcsolatokért, a nemzetközi szervezetekkel, beleértve az Európai Gazdasági közösséggel, az Európai Unióval való kapcsolatokért.
Frank Iván:
– Abban az időben, ha jól emlékszem, mi már kereskedelmi kapcsolatokról is tárgyaltunk az Európai Unióval.
Dr. Melega Tibor
– Így van, ezeken a tárgyalásokon magam is részt vettem. 1988 szeptemberében írtuk alá a kereskedelmi kooperációs megállapodást, aminek keretében növelhettük az együttműködést az Unió országaival. Ezután már lehetőségünk volt továbblépni ezen a területen. 1989-ben tárgyaltam az Unió külkapcsolatokért felelős biztosával, és felvetettem, hogy kössünk a kereskedelmi kooperációs megállapodáson túlmutató, a szabad kereskedelem irányába mutató megállapodást.
Frank Iván:
– 1989-ben már megindult az a folyamat, amit később spontán privatizációnak neveztek. Volt-e részed ebben a folyamatban?
Dr. Melega Tibor
– A Kereskedelmi Minisztériumnak nem volt köze konkrétan ehhez a folyamathoz. Az én részlegem pedig semmilyen formában nem foglalkozott ezzel. A miniszter – Beck Tamásnak hívták – összeállíttatott egy listát, és a listán szereplő gazdasági szervezeteket ajánlotta külföldön privatizációra. De ez a folyamat is nagyon kaotikus volt, mert az életbe léptetett vállalati törvény a vállalatokkal kapcsolatos jogokat átadta a cégek menedzsmentjeinek, ugyanakkor a tulajdonos az állam volt. Ezek a menedzsmentek, addig, amíg el nem fogadták a privatizációs törvényt, szabadon kezelhették az állami tulajdont. A kérdés már csak az volt, hogy ki mennyire volt becsületes.
Frank Iván:
– 1989-ben már lehetett tudni, hogy bekövetkezik a rendszerváltás. Hogy többpártrendszer lesz, változik a törvényhozás, a közigazgatás, a gazdaságirányítás, maga a gazdaság. De azt nem lehetett pontosan tudni, hogy kik kerülnek majd hatalomra. Mit érzékeltetek mindebből a minisztériumban?
Dr. Melega Tibor
– A minisztériumban leginkább azt lehetett észlelni, hogy sokan próbáltak helyezkedni, mozgolódni. keresték a kapcsolatokat azokkal, akik várhatóan benne lesznek a hatalmi gépezetben. én nem tettem ezt.
Frank Iván:
– A rendszerváltás után nem maradtál a minisztériumban. Kinek a döntése volt, hogy ott nem folytatod tovább?
Dr. Melega Tibor
– Magam döntöttem így. kértem, hogy helyezzenek ki Bécsbe kereskedelmi tanácsosnak. Ez meg is történt. Ott voltam 1997-ig. Akkor hazajöttem, és felkértek, hogy legyek az ITDH (Magyar Befektetési és kereskedelemfejlesztési kht.) vezérigazgatója. Ez a társaság Magyarországon befektetés-ösztönzéssel és kereskedelemfejlesztéssel foglalkozott. ott voltam 2000 végéig, akkor járt le a szerződésem. Hatvannégy évesen, benne voltam a korban, a pozíciót megpályáztatták, és arra kértek, már ne pályázzak. Így is lett, elbúcsúztattak, békében és barátságban elváltunk.
Frank Iván:
– De nemsokára a társaság felügyelőbizottságának elnöke lettél.
Dr. Melega Tibor
– Igen. Erről a funkcióról 2005-ben aztán lemondtam, aminek az volt az oka, hogy Kóka János miniszter, és az illetékes helyettes államtitkár olyan megállapodást kötött a külüggyel az ITDH külső apparátusával kapcsolatban, amivel én nem értettem egyet, másrészt utasítást adtak az ITDH belső rendjének átalakítására. Erről nekem az volt a véleményem, hogy a változások utat nyitnak a „lenyúlás” lehetőségének. Nem vették figyelembe a véleményem, ezért lemondtam.
Frank Iván:
– És azóta?
Dr. Melega Tibor
– Oktatok. A Műszaki Egyetem közgazdasági karán tanítok, időnként viszek egy szemesztert két tárgyból: nemzetközi kereskedelempolitikából és gazdaságdiplomáciából. Ez évenként egy szemesztert jelent.
Frank Iván:
– Ezek már a nyugdíjas éveid. Oktatsz, ebben még aktív vagy, de ez már nem egész napos elfoglaltság. Mivel töltöd a többi idődet?
Dr. Melega Tibor
– Az aktív tevékenységemet már 2000 végén befejeztem, a felügyelőbizottsági munka már nem volt teljes elfoglaltság. A tanítás mellett igyekszem figyelni a gazdasági eseményeket, sokat olvasok.
Frank Iván:
– És, ha jól tudom, egy sportot a mai napig űzöl. Evezel. Amit nagyon régen, még egyetemi éveidben kezdtél.
Dr. Melega Tibor
– Így van, az egyetemi éveimben, de túlkésőn ahhoz, hogy valami különösen kiemelkedő eredményt érthessek el. Egyvalami azért „híressé” tett bennünket. Úgy nevezték el a négyesünket, hogy „értelmiségi négyes”. Ugyanis két orvostanhallgató, egy mérnökhallgató és én ültünk egy hajóban. Ez nem volt szokványos abban az időben.
Frank Iván:
– Később viszont nagyon komoly eredményeket értél el ebben a sportágban. Európa-bajnokságon, világbajnokságokon szerepeltetek kimagasló eredményekkel. Tucatszám őrzöd az érmeket, köztük nem kis számban aranyérmeket.
Dr. Melega Tibor
– Korosztályos versenyeken indulunk. Utoljára 2010-ben nyertünk világbajnokságot. A csapat átlagéletkora számít, és ezek nagyon komoly versenyek. A nemzetközi szövetség évente rendez korosztályos (Masters) „világbajnokságot”, általában több mint háromezer résztvevővel.
Frank Iván:
– Tartalmas és hosszú életet élsz. És veled a családod.
Dr. Melega Tibor
– két lányom született, sajnos egyikőjük már nincs velünk. Van egy unokám, elmúlt tízéves, vele nagyon sokat vagyunk együtt. Tanulunk, én viszem úszóedzésekre, de látva, hogy az mivel jár, nem akarunk élsportolót faragni belőle. Van egy elvünk, nem tárgyakat veszünk neki ajándékba, inkább élményekkel gazdagítjuk: utazunk, kirándulunk együtt. Hogy mi lesz belőle, ha elvégezte az általános iskolát? Még nem tudjuk. De az is lehet, hogy Istvános lesz ő is.
Frank Iván:
– Köszönöm a beszélgetést.
A kép a World Masters „világbajnokság” 2004-es hamburgi evezős döntőjének eredményhirdetésén készült. A képen a korcsoportjában aranyérmet nyert Csepel Evezős Klub nyolcasa legénységének három tagja látható, középen dr. Melega Tibor
Készült 2015 márciusában
Együtt érettségiztünk az I. István Közgazdasági Technikumban.
Előttem ült az osztályban.
Ő volt a legjobb tanuló az osztályban. És nagyon rendes fiú volt.
1956-ban Ő otthon maradt; nekem külföldre kellett távoznom.
Volt szerencsém vele beszélni telefonon nem is olyan régen.
Jó barátot veszítettem vele.