Dr. Rupp András – Lépcsőfokok II.
Érettségi éve: 1959
közgazdász
„…felvételi vizsga nélkül kerültem az egyetemre”
Az I. István közgazdasági Technikum pénzügyi tagozatán érettségizett 1959-ben. Az országos pénzügyi tanulmányi versenyen elért jó eredménye alapján a Közgazdasági Egyetemre felvételi nélkül bekerült, ahol vörös diplomával végzett. Az egyetem elvégzése után tanársegédként dolgozott a pénzügyi tanszéken hat évig. 1966-ban védte meg doktori disszertációját summa cum laude eredménnyel. 1969-től nyugdíjazásáig köztisztviselőként a Pénzügyminisztériumban dolgozott osztályvezetői, majd főosztályvezető-helyettesi beosztásban. Nős, egy lánya és két unokája van.
Béki Gabriella:
– A te életutad egy klasszikus közgazdászkarrier. Hogy kezdődött? Hogy találtad meg a közgazdasági szakközépiskolát magadnak?
Dr. Rupp András:
– A szüleimmel találtuk. Gyerekkoromban már sokat foglalkoztam statisztikával, meg pénzügyi dolgokkal. készítettem mindenfélét, és eladtam a családban. A szüleim úgy gondolták, jó lenne nekem a közgazdaságtan. Szerettem például elmenni bevásárolni, és elszámolni a pénzzel.
Béki Gabriella:
– Szóval korán megismerkedtél a pénzzel.
Dr. Rupp András:
– A statisztika az volt, hogy a család tagjairól adatokat gyűjtöttem. Apám gépészmérnök volt, anyám műfordító. Ők Erdélyben születtek, Bánátban, Temesvárhoz közel. Már a háború előtt, a harmincas években Budapestre kerültek. Apám a budapesti Műszaki Egyetemet végezte el. Itt laktak, és én már itt születtem 1941-ben. Itt laktunk az Erzsébetvárosban, ahol ma is lakom.
Béki Gabriella:
– Maradt kapcsolatod az erdélyi rokonsággal?
Dr. Rupp András:
– Nem, ez már a múlt. Nem is jártam Oravicabányán, ahol ők születtek. Ez egy értelmiségi család volt, ahova én születtem, ami aztán az ötvenes években nem a legjobb származási kategória volt a munkás-paraszt hatalom idején.
Béki Gabriella:
– Vannak testvéreid?
Dr. Rupp András:
– Van egy nővérem. Ő 1937-ben született. Műszaki rajzoló lett. Az első férje Toldi Zoltán volt, Toldi Mária testvére, így sógorsági kapcsolatba kerültem vele. később meghalt a férje. Aztán újra férjhez ment egy holland emberhez, akivel Hollandiában élt húsz évig. Amikor ő is meghalt visszaköltözött Budapestre. Visszatérve az értelmiségi származásra, ennek számtalan hátránya volt akkoriban, például felvételinél, ösztöndíj odaítélésénél.
Béki Gabriella:
– Maradjunk még a középiskolánál. Tehát a szüleid javasolták, hogy ide gyere.
Dr. Rupp András:
– Igen, mindenféleképp közgazdasági iskolát akartunk. Az volt a kérdés melyik tagozat legyen. Mivel pénzügy tagozat ott volt a Bethlen téren, ami közel volt hozzánk, öt perc sétára, kívülről is tetszett, így eldőlt, hogy oda kell mennem. Végül oda csak egy évig jártam, mert utána a Mester utcába költözött az iskola. Másodikba már oda jártam. Negyven fős, tiszta fiú osztályba kerültem. Döntő részben vidékiek voltak, kollégisták. Negyvenből csak hatan voltunk bejárók. Azok sem mind pestiek, mert volt, aki Törökbálintról járt, volt, aki Sződligetről. Ez rányomta a bélyegét az osztályközösségre, mert a kollégisták éjjel-nappal együtt voltak, mi pedig csak délelőtt voltunk velük, amikor vége lett a tanításnak, mentünk haza ebédelni. De azért nem volt ebből súrlódás. Természetesen ők egymást jobban megismerték, barátságok szövődtek közöttük.
Béki Gabriella:
– Ez érthető, mélyebb barátságok alakulhattak ki köztük, hiszen együtt éltek.
Dr. Rupp András:
– Igen. Ami a tanulást illeti, én a legjobbak közé tartoztam. Végig jeles osztályzataim voltak, talán három darab négyesem volt a négy év alatt. szóval kitüntetéses tanuló voltam, ha szabad mondani. Tanulmányi versenyeken rendszeresen részt vettem. Az osztályfőnököm Arany Béla volt, aki a tervezést tanította. Nagyon nagy hangsúlyt helyezett a viselkedésre. Főleg a vidéki fiúkat kellett kicsit fegyelmezni, nevelni. Mindig hangsúlyozta, hogy ő kenyeret ad a kezünkbe, mivel szakmai tárgyat tanított. Ezért elnevezte őt az osztály péknek, hisz az csinálja a kenyeret. Azt is gyakran hallottuk tőle, hogy három dolgot kell elsajátítani, ezek: az úszás, a kerékpározás és a táncolás. Ezek persze tananyagon kívüli követelmények voltak. én úszni, kerékpározni már korábban tudtam. Tánciskolába pedig beiratkoztunk. A körútra jártunk el hetente egyszer, ott tanultam meg táncolni.
Béki Gabriella:
– A tanárok közül kik voltak leginkább hatással rád? Kik befolyásolták erősen a gondolkodásodat, későbbi életutadat?
Dr. Rupp András:
– Mindenképpen ilyen volt laki tanár úr, aki a politikai gazdaságtant tanította. Marxista politikai gazdaságtant tanultunk, de szerettem, mert olyan összefüggéseket mutatott be, ami érdekes volt a gazdasági folyamatokat illetően. A későbbiekben is nagy hasznom volt abból, hogy megkövetelte, vezessünk definíciós füzetet, és a fontos meghatározásokat abban rögzítsük. például: az eredeti tőkefelhalmozás egy olyan kétoldalú folyamat, melynek során kialakul a tőkével rendelkező tőkés, és az attól megfosztott munkásosztály. A másik követelménye az volt, hogy mindenki kísérje figyelemmel a sajtót, és vágja ki azokat a cikkeket, amik a tananyaghoz kapcsolódnak. Ezeket egy külön borítékban kellett gyűjteni, amiket időnként átnézett. Jó benyomásaim maradtak róla. A pénzügyet Győrffy tanította. Nagyon fiatalemberként kezdte el ott a pályáját az iskolában. Szerettük őt, nagyon fiatalos volt. Jól megtanította a pénzügyet.
Ő nevezett be a pénzügyi tanulmányi versenyre, amin elindultam. Az első helyezést nem adták ki akkor valami miatt, de én lettem a második helyezett. Ezért aztán felvételi vizsga nélkül kerültem be a közgazdasági Egyetemre.
Béki Gabriella:
– Megtanultál tíz ujjal gépelni vakon?
Dr. Rupp András:
– Tanultunk, igen. Szörnyű, múzeumi írógépek voltak. Két évig tanultunk, de jól nem tanultam meg. pedig ez nagyon hasznos lenne a mai komputeres világban.
Béki Gabriella:
– Emlékszem a fiúk különösen utálták a gépírást. Egyikük sem akart gépírónő lenni.
Dr. Rupp András:
– A tanárokra visszatérve: a magyart Petikné tanította. Ő egy idősebb tanár volt. Jó szívvel emlékszem rá. Egyrészt kötelező irodalmat adott a nyári szünetre. Ezt kezdetben zokon vettük, de végül is jó dolog volt. sok verset tanított, illetve követelte, hogy tanuljuk meg. szövegrészeket is meg kellett tanulni, például Kossuth beszédéből egy bekezdést, ami a szókincs fejlesztésére remek volt. Tanultunk szovjet irodalmat, Gorkijt, Majakovszkijt. Emlékszem, érettségin pont Majakovszkijt húztam. Jól elmondtam, amit illett tudni róla. érdekes lépcsőzetes alakú versei voltak. A végén az érettségi elnök rákérdezett: hogy halt meg Majakovszkij. Hát ezt nem tudtam. Petikné kisegített mondván, hogy nem beszélt nekünk arról, hogy öngyilkos lett. Nem az én hibám, hogy nem tudom – mondta. A történelmet Oszvald tanár úr tanította, Oszi bácsinak hívtuk. Ő is idősebb volt, és sokat segített azzal, hogy az érettségire a tételeket részletesen kidolgozta, és legépelt formában ki is osztotta. Későbbiek során is abból éltem, ha valamire szükség volt.
Bánki volt a tornatanár, aki a kosárlabdára helyezte a hangsúlyt. Kosárlabdaedző volt valamelyik csapatnál. Állandóan kosárlabdáztunk. Én nem tartoztam a legjobb tornászok közé, a kosárlabdázásban sem jeleskedtem.
Béki Gabriella:
– Izgalmas korszakban voltál középiskolás. 1956-ban jártál másodikba. Emlékszel valamire?
Dr. Rupp András:
– Vártuk nagyon, hogy valamilyen változás lesz. Emlékszem október huszonharmadika egy keddi napra esett. Érezni lehetett az előző napokban, hogy itt valami fog történni. Benne volt a levegőben. Keddenként az iskolában Szalay igazgatóhelyettes könyvvitelszakkört tartott délután. Egyszer csak jött a hír, hogy a mai szakkör elmarad. Amikor mentem hazafelé délben, látni lehetett a körúton, hogy csoportokba verődnek az emberek. Hazaértem. ott laktunk a felvonulási térhez közel a Damjanich utcában. Estefelé jött a tömeg, és lementünk mi is a nővéremmel a Sztálin-szobor ledöntéséhez.
Béki Gabriella:
–Szemtanú vagy!
Dr. Rupp András:
– Igen, szemtanú vagyok. Nem volt egy könnyű dolog ledönteni a Sztálin-szobrot. Próbálták a nyakánál fogva, acélsodrony kötelekkel húzni, de elszakadt. Akkor jött egy ember hegesztőpisztollyal és azzal a csizmája feletti résznél elvágta. Akkor már le tudták húzni, és ledőlt a szobor. A csizma aztán ott maradt hosszabb ideig. Csizma térnek is nevezték akkoriban. Ez nagy élmény volt akkor nekünk. És a következő napok is. Tanítás persze nem volt. Nyomon követtük az eseményeket. Rengeteg újságot osztogattak, meg kiadványokat. Tudtuk, hogy a szovjet csapatok ki fognak menni. Sokszor kisétáltunk a Dózsa György útra, ahol tényleg mentek a tankok, vonultak el. Ez nagyon nagydolog volt nekünk. Aztán fordult a helyzet, november negyedikén visszajöttek a szovjet csapatok. Én is letargikusan éltem meg ezt a fordulatot. A szüleim is sajnálták, hogy elbukott ez a dolog.
Béki Gabriella:
– Arról, hogy milyen megtorlás indult el, a szüleid beszéltek otthon?
Dr. Rupp András:
– Nem, erről nem beszéltünk. Egy ideig nem volt tanítás. Tél volt. Aztán, amikor újraindult a tanítás, emlékszem, nem volt fűtés. csak az igazgató úr szobájában fűtöttek. A legnagyobb változás az volt, hogy az orosz nyelv tanítása mellett németet, vagy angolt is lehetett tanulni. Én a németet választottam. A szüleim is beszéltek németül. Később voltam Németországban két hónapra ösztöndíjjal, de nyelvvizsgám nincs.
Béki Gabriella:
– Érettségi után, 1959-ben besétáltál az egyetemre. A pénzügyi versenyben elért jó eredmény azt is jelentette, hogy másik tárgyból sem kellett felvételizni?
Dr. Rupp András:
– Nem kellett semmiből. Aki az első három helyezett között volt országos pénzügyi versenyen, azt felvételi nélkül felvették. Az egyetemen pénzügyi szakra jártam. Az egyetemi tanulmányaim során sokat segítettek az iskolában szerzett ismeretek. főleg olyan tárgyakból, mint pénzügy, politikai gazdaságtan, könyvvitel. Viszont gondban voltunk a matematikával, és az orosz nyelvvel. Mi gazdasági matematikát tanultunk, egyetemen meg felsőfokú matek volt, ami a gimnáziumban tanultakra alapozott. A szaktárgyak ismerete sokat segített, de matekból és oroszból hátrányban voltunk a gimnáziumban végzettekkel szemben. Sokat küszködtem és tanultam, hogy behozzam ezeket a hátrányokat. Végül is sikerült. Majdnem minden vizsgám jeles volt az egyetemen. Társadalmi ösztöndíjas lettem. Mivel a származásom miatt nem kaptam ösztöndíjat az egyetemen, szerződést kötöttem az OTP-vel második évtől kezdve. Nyaranta teljesítettem is gyakorló munkát náluk. Ez a társadalmi ösztöndíj konstrukció hároméves szerződés volt, és végzés után három évig kellett volna az OTP-nél dolgoznom.
Béki Gabriella:
– Mekkora ösztöndíj volt ez?
Dr. Rupp András:
– 2000 forint egy félévre. Nem volt olyan nagyon sok, de abban az időben sokat számított nekem. Elvégeztem az egyetemet. Az államvizsgákat is jeles eredménnyel teljesítettem. Akkoriban negyedik év végén kellett négy tárgyból államvizsgát tenni. Filozófiából, politikai gazdaságtanból, pénzügyi tárgyakból kellett vizsgázni. Úgynevezett vörös diplomával végeztem. A színe volt vörös, mert a diploma általában kék volt.
Béki Gabriella:
– Beszéljünk még a munkahelyek előtt arról, hogy közéleti szerepvállalásod volt-e az egyetemen? Gondolom KISZ-tag voltál, de a pártba lépéssel kapcsolatban volt-e elvárás az egyetemen akkoriban?
Dr. Rupp András:
– KISZ-tag voltam, mindenki KISZ-tag volt. párttag csak egyik csoporttársunk lett. Kifejezett elvárás nem volt. Ennek a fiúnak volt olyan az érdeklődése, beállítottsága, hogy párttag akart lenni, és fel is vették. Akkoriban voltak párt-ösztön – díjasok is az egyetemen. Idősebb emberek, akik az MSZMP-től kaptak ösztöndíjat. Velünk jártak együtt a nappali tagozatra. A mi csoportunkban, a pénzügy kettőn is volt ilyen párt-ösztöndíjas, aki negyvenéves lehetett. Vele nagyon összebarátkozott az a fiú, aki párttag lett.
Béki Gabriella:
– Gondolom, munkáskáder volt, akit taníttatott a rendszer.
Dr. Rupp András:
– Igen, vidékről jött. Már családos ember volt. Az egész évfolyamon voltak vagy tízen ilyen párt-ösztöndíjasok. szimpatikus ember volt, nem mondhatok semmi rosszat róla.
Béki Gabriella:
– Az első munkahelyed ezek szerint az OTP volt.
Dr. Rupp András:
– Nem. Szerződést bontottam, mert az egyetem kiválasztott engem, hogy maradjak, és tanársegéd legyek. Volt fél év gyakornoki idő, utána neveztek ki tanársegédnek. szóval hívtak a tanszékre, és én rögtön jeleztem, hogy ez nekem gondot jelent, mert társadalmi ösztöndíjszerződésem van az OTP-nél. Tímár Mátyás volt a tanszékvezető, aki akkor már pénzügyminiszter helyettes is volt. Ő számított a pénzügyek atyjának minden vonalon. Mondták, hogy majd elintézi, hogy ne kelljen az OTP-nél dolgoznom, és tényleg, a közbenjárásával ezt a szerződést fel is bontottuk. Így kerültem a pénzügyi tanszékre.
Béki Gabriella:
– Nagyon izgalmas lehetett egyik évről a másikra, a katedra egyik oldaláról a másikra átállni.
Dr. Rupp András:
– Igen, igen. Főleg akkor, amikor szemináriumok vezetését bízták rám, néhány előadás megtartását is. Olyan drukkban voltam egy-egy előadás megtartása előtt. De büszke voltam arra, hogy huszonhárom évesen egyetemi katedrára felengedtek előadást tartani. Ez nagydolog volt nekem. A legelső előadásomat egyébként helyileg nem az egyetemen tartottam, hanem a Mester utcai iskolában. Ott volt egy kihelyezett esti tagozata az egyetemnek. Ez nagyon érdekes volt nekem, hogy pont oda kellett mennem a mostani Díszterembe.
Béki Gabriella:
– Szerettél tanítani?
Dr. Rupp András:
– Igen.
Béki Gabriella:
– Elmúlt a drukk teljesen?
Dr. Rupp András:
– Nem. A későbbiekben, amikor már a pénzügyminisztériumban dolgoztam, akkor is, ha volt valamilyen előadás, mindig előjött a drukk.
Béki Gabriella:
– Színészek is úgy tartják, hogy a lámpaláz mindig megmarad, és tulajdonképpen kell a jó produkcióhoz.
Dr. Rupp András:
– Visszatérve az egyetemi éveimre: hat évig voltam ott, mint egyetemi tanársegéd. Először a pénzügyi elméletek tárgyat tanítottam, aminek Hágelmayer István volt a felelőse. Ő úttörő szerepet töltött be a pénzügy területén. Ő hirdette meg, hogy a szocializmus pénze nem az arany. A kapitalizmusé sem az. A modern gazdaságban nem az arany a pénz. Szakított a marxista pénzelmélettel, ami az aranyra épült. Helyette a hitelpénz vált uralkodóvá, amely a hitel nyújtásával keletkezik, és a hitel visszafizetésével szűnik meg. Ez akkoriban nagyon újszerű, forradalmi gondolat volt. Ezt igyekezett belém is oltani. Úgyhogy az előadásokon én is ezt hirdettem meg. később a költségvetéssel kezdtem foglalkozni. Dobrovits Iván docens volt a mentorom e tárgyban a pénzügy tanszéken. Ebből a költségvetési témakörből írtam akkor a doktori disszertációmat, amit 1966-ban védtem meg. summa cum laude eredmény lett, tehát a legjobb doktori fokozat.
Béki Gabriella:
– Akkor nagyon gyorsan megcsináltad, hiszen 1963-ban végeztél az egyetemen.
Dr. Rupp András:
– Akkoriban követelmény volt ez az egyetemi oktatókkal szemben. Hármas követelmény volt: oktatás, kutatás, nevelés. Hat évig voltam ott, és lépkedtem előre a ranglétrán. közben írogattam is cikkeket, például a doktori disszertációmból is készítettem cikket a pénzügyi szemle számára.
Béki Gabriella:
– Miről szólt a doktori disszertációd?
Dr. Rupp András:
– A magyar költségvetés története 1945 és 1965 között. Történeti áttekintés volt, amiből aztán előadást is tartottam az egyetemen. Amikor a cikket megírtam, és beadtam a pénzügyi szemle szerkesztőségébe, akkor Faluvégi Lajos – aki pénzügyminiszter-helyettes volt és egyben a szemle szerkesztőbizottságának az elnöke – behívott a pénzügyminisztériumba, hogy beszéljük meg ezt a cikket. Egyrészt megtiszteltetésnek tartottam, hogy ő lektorálja a cikket, de volt bennem egy izgalom is, hogy mit fog szólni.
Bementem a pénzügyminisztériumba, ott fogadott a hivatali helyiségében, és elővette a cikk kéziratát. láttam tele van bejegyzésekkel. Hú, mondom, mi lesz ebből. Huszonöt megjegyzést tett ehhez a cikkhez. szép nagy betűkkel bele is írta a megjegyzéseit. Tartottam tőle, hogy le fog tolni. Végigmentünk a megjegyzéseken. Nagyon konstruktívan állt hozzá a dolgokhoz. Amikor befejeztük a cikk értékelését, egyszer csak azt mondja, hogy „te, Bandi, nem volna kedved a pénzügyminisztériumba jönni dolgozni? Van egy osztályvezetői helyem, ami most üresen áll, és gondoltam, hogy téged oda kineveznélek.” kicsit meglepődtem a dolgon, és mondtam, hogy hadd gondolkozzam ezen, beszéljem meg a tanszékkel, és a családdal is. Erre azt mondta, ne sokat gondolkozzak, mert tapasztalatból tudja, hogy egy embernek az életében talán tízévenként van egy ilyen lehetőség, hogy pályát váltson. Térjek vissza rá két nap múlva.
Béki Gabriella:
– Ez melyik osztály volt?
Dr. Rupp András:
– Az oktatási és kulturális osztály. Megbeszéltem a tanszékkel. Azt mondták, hogy a továbblépéshez ez szükséges. A család is támogatta. Nem mellékes volt az anyagi oldala a dolognak. Az egyetemen akkor kétezer-háromszáz forint volt a tanársegédi fizetésem. Itt pedig pont a dupláját ajánlották, négyezer-hatszázat. Úgyhogy igent mondtam végül. Mikor sor került arra, hogy ténylegesen beiktassanak, faluvégi megint hívott. Azt mondta, hogy egyelőre a pártbizottság nem járult hozzá, ahhoz, hogy osztályvezető legyek. Akkoriban az ilyen kinevezéseket a pártbizottság elé kellett vinni. Egyelőre osztályvezető helyettesi besorolásom lett, de megbízott osztályvezetőként vezethettem az osztályt.
Béki Gabriella:
– Nem voltál párttag.
Dr. Rupp András:
– Igen, ez állhatott a háttérben. Így is elfogadtam a lehetőséget, ha már felkészültem rá. Nem kis gondot okozott nekem, amikor odakerültem, ez az osztályvezetői beosztás. én az elméleti oldalát a pénzügyeknek az egyetemen kellőképpen elsajátítottam, de itt a gyakorlatról volt szó. Itt konkrétan kellett tudni a finanszírozási, szabályozási dolgokat, és ebben én nem voltam járatos. Ez teljesen új dolog volt. Addig a költségvetéssel is eléggé elméleti szinten foglalkoztam. Az államigazgatás berendezkedésének a gyakorlata nekem új volt. Például, hogy hogy megy a hivatali levelezés. Feladni a levelet a főnököknek, egyeztetni a társminisztériumokkal, állandóan kapcsolatot tartani, mindez ismeretlen volt számomra.
Ilyen bürokratikus dolgok az egyetemen nem voltak. Ott szabadon csinálhattunk mindent. A másik probléma az volt, hogy az osztályon, ahol nyolcan voltak a gépírónőkkel együtt, az érdemi ügyintézők mind idősebbek voltak. Nem kevéssel. Én huszonnyolc évesen kerültem oda, és lettem osztályvezető. Ez nem kis dolog volt, mert a pénzügyminisztériumban nem voltak ilyen fiatal osztályvezetők. Inkább idősebb, a ranglétrán előrehaladó dolgozókat neveztek ki. A beosztottjaim mind olyan negyven, ötven év körüliek voltak. Féltem is egy kicsit, hogy talán irigykedve nézik, hogy miért egy ilyen fiatalembert hoznak ide, de segítőkészek voltak. Mondhatom, hogy nem pályáztak arra, hogy engem kiszorítsanak. szóval nagyon megizzadtam kezdetben, ebben a pénzügyminisztériumi munkában. Álmatlan éjszakáim is voltak egy-egy ügy miatt.
Béki Gabriella:
– Az Oktatási Minisztériummal mennyire volt harmonikus az együttműködésetek?
Dr. Rupp András:
– Mondhatni, kissé nehézkesen ment a dolog. A pénzügyminisztériumban fekete lónak tartották az Oktatási és Kulturális Minisztériumot. sok huzakodás volt velük. Nagy költségvetési igényekkel jöttek, a pénzügyminisztérium meg mindig igyekezett ezeket leszorítani. Vezetői szinten nem volt jó az együttműködés. lejjebb, munkatársi szinten már jó volt, a pénzügyi előadókkal lehetett beszélni.
Béki Gabriella:
– Végül beléptél a pártba? Hogy folytatódott a karriered?
Dr. Rupp András:
– Igen, 1971-ben léptem be a pártba. Akkor megkeresett a pénzügyminisztérium pártszervezete. Később kiderült, hogy pártépítési terv volt. Ha jött egy új ember, mindig rászálltak. Beléptem a pártba, és 1972-ben megkaptam az osztályvezetői kinevezésemet. Addig megbízott voltam. A pártban több főosztályt magába ölelő alapszervezetek voltak. A későbbiek során alapszervezeti elnökségi tagnak is megválasztottak, sőt utána még az alapszervezet titkára is lettem. Nem örültem ennek a dolognak, megmondom őszintén. Azért nem, mert rengeteg időm elment erre. Vezetőségi üléseket kellett tartani, kéthetente taggyűléseket kellett szervezni. Nagy hangsúlyt helyeztek a politikai oktatásra. különböző témákban nekem is kellett oktatást tartani.
Nagy elfoglaltságot jelentett, és határozottan állítom, hogy a hivatali munkám rovására ment. persze meghirdették, hogy nem lehet a pártmunkát a hivatali idő alatt végezni, de óhatatlanul belenyúlt, mert nem lehetett másképp csinálni. Egy taggyűlésre fel kellett készülni, és ez hátráltatott a munkavégzésben. 1989-ben, amikor kezdett az MSZMP oszladozni, várni lehetett, hogy itt fordulat történik, akkor még alapszervi titkár voltam, és összehívtam a vezetőséget. Tájékoztattam őket, hogy a következő taggyűlésen javasolni fogom: a pártvezetőség mondjon le. Ezt nagyon üdvözölték a többiek is, és be is jelentettük, hogy lemondunk. Ezzel befejeztem a párttevékenységemet, és nagy kő esett le a szívemről. Többet nem voltam egyik pártnak sem a tagja. Voltak olyan hangok, hogy egységesen lépjünk át az új pártba az MSZP-be. Mondtam, hogy aki akar menjen, én nem megyek. Engem hagyjanak ki ebből.
Béki Gabriella:
– Végig osztályvezető voltál?
Dr. Rupp András:
– Nem, 1993-ban neveztek ki főosztályvezető-helyettesnek. Egy fokkal feljebb kerültem. Visszatekintve a pénzügyi és gazdasági életben betöltött szerepemre, három csomópontot emelnék ki, amelyek különösen izgalmassá tették a munkámat. Az egyik az új gazdasági mechanizmus bevezetése, még a hatvanas évek végén. Ez azért jelentett változást, mert ezzel fellazult a direkt tervutasításos rendszer, és szabályozókkal kezdtük befolyásolni a vállalatok tevékenységét. Sokan kérdezték, nekem ez miért jelentett nagydolgot, hiszen én nem a vállalatokkal foglalkoztam, hanem a költségvetési intézményekkel, minisztériumokkal. Mondtam erre, hogy ezen a területen is lezajlott egy nagy változás. korábban az intézményeket rengeteg mutatószámmal, normatívával szabályoztuk. Teljesen kötött költségvetés volt. Ez is feloldódott. Lényegében csak a béralapot határoztuk meg, és már a létszám sem volt kötött.
Béki Gabriella:
– Meghatároztátok a bértömeget, amit úgy osztott el a költségvetési intézmény vezetője, ahogy jónak látott. Volt azonban bértábla, tehát viszonylag korlátozott volt az intézményvezető szabadsága.
Dr. Rupp András:
– Ennyiben korlátozott volt, igen, de a bértábla -tól -ig-os volt, és lehetőséget adott a differenciálásra. És felvehetett plusz létszámot, ha akart. Tehát az új gazdasági mechanizmus lazulást jelentett a költségvetési szférában is. Akkor nyílt lehetőség a KK-munkákra. Ezek az úgynevezett költségvetésen kívüli munkák voltak, amikre lehetőséget adtunk az egyetemeken, kutató intézetekben.
Béki Gabriella:
– Mi volt a második csomópont?
Dr. Rupp András:
– A második a kupa-féle ár- és adóreform volt 1988-ban. Korábban azt tanultuk, kétszintű árrendszer van. Bruttó és nettó ár, közte a forgalmi adó. A forgalmi adó ment a költségvetésbe, meg valami kis nyereségelvonás, de a bérből, fizetésből nem volt adóelvonás. Mindenki fizette a háromszázalékos nyugdíjjárulékot, de azon kívül adót nem kellett fizetni. A kupa-féle reform azért volt nagydolog, mert behozta a fázisos forgalmiadó-befizetést, a nyereségből is adót vontak el, és bejött a személyi jövedelemadó progresszív kulcsokkal. Tehát mindenki fizetett adót. Az árrendszer is alapvetően megváltozott a forgalmi adó miatt. A béreket meg fel kellett bruttósítani, hogy ne járjon rosszul a dolgozó. Körülbelül huszonnégyezer volt akkor a havi fizetésem, és lett negyvennégyezer. persze nettóban ugyanannyi maradt, mert elvitte az adó a különbözetet. Ezt a költségvetési intézményi dolgozóknál is érvényesíteni kellett.
Béki Gabriella:
– És a harmadik?
Dr. Rupp András:
– A harmadik a rendszerváltás. Ez alapvetően megváltoztatta a költségvetési, tervezési, szabályozási rendszerünket. Korábban a költségvetés, amit az országgyűlésnek benyújtottunk, egy vékony füzet volt, amire az országgyűlés kis vita után rábólintott, és megszavazta. Ez alapvetően megváltozott. lényegesen informatívabb, gazdagabb költségvetést kellett összeállítani. Részletesebb számításokkal, részletes indoklással.
Béki Gabriella:
– A korábbi költségvetésekhez nem volt ilyen?
Dr. Rupp András:
– Volt indoklás persze, de azzal együtt egy viszonylag kis füzet volt az egész. Nem okozott nagy izgalmat az elfogadása. Most viszont bizottságok működtek, eléjük kellett vinni a részletes számokat. Nagyon sok számítást kellett elvégezni, és alapos indoklást írni.
Béki Gabriella:
– A rendszerváltást követően egy költségvetés kilóra sok volt.
Dr. Rupp András:
– Most kötetek készültek. Az elkészítésük is nagy munka volt, de a parlamentben a bizottságok előtt meg is kellett védeni. A bizottságokban komoly viták voltak. Arra is fel kellett készülni. A pénzügyminisztérium képviselője én voltam az oktatási és kulturális Bizottság előtt.
Béki Gabriella:
– Az ellenzéki képviselők gondolom cincálták a költségvetést.
Dr. Rupp András:
– Igen, igen, ők nem értettek egyet. Az első fázis volt az általános vita. Utána jöttek a módosító indítványok százával. Ez mindig éjszakába nyúló munkát jelentett. Megint számítások elvégzése, és a módosító indítványok véleményezése. Megkaptuk a módosító indítványokat, és mindegyiken végig kellett menni, mi legyen a minisztérium, illetve a kormány álláspontja. Azt kellett képviselni a bizottságokban. Nem kis munka volt ez. Sose felejtem az első, az 1991-es költségvetést. Akkor még szilveszter napján is ülésezett a parlament. Az előző éjszakát is végigdolgoztuk. Rengeteg módosító indítvány volt, azzal a céllal az ellenzék részéről, hogy ne menjen át a költségvetés.
Béki Gabriella:
– Annak idején még előfordult, hogy a kormány álláspontjával szemben átment módosító indítvány a szavazáson. Nem volt még olyan kőkemény a kormánypárti fegyelem, mint most. Nekem emlékezetes élményem, hogy a kormány akaratának ellenére többséget tudtam szerezni például a rákbetegek civil szervezeteinek a támogatására. Ez óriási dolog volt. Ötven és fél százalékkal ment keresztül. A kilencvenes évek közepén még voltak ilyen izgalmas szavazások. Meddig dolgoztál a minisztériumban?
Dr. Rupp András:
– 2001-ben mentem nyugdíjba. Akkor kértem a nyugdíjazásomat, mert hatvanéves lettem. Kérdezték, miért akarok elmenni nyugdíjba. Mondhatnám azt, azért, mert a jogszabályok lehetővé teszik, hogy hatvanévesen elmenjek. Igazából három indoka is volt ennek. Az egyik az, hogy már felmerült az Unióba történő belépés, ami nemzetközi szintű tapasztalatokat, nyelvismeretet igényelt. Én ebben nem voltak oké. A másik ok az volt, hogy kezdett terjedni a számítástechnika. Úgy gondoltam, hogy ebben nem tudom felvenni a versenyt a fiatalokkal, akik ezeknek az ismereteknek a birtokában, biztos nyelvtudással érkeztek a minisztériumba. A harmadik dolog az volt, hogy romlott az egészségi állapotom. Gyomorvérzést kaptam. Többek közt a stressz miatt, ami ott volt. Megmondtam, hogy nem tudom vállalni tovább, és a pénzügyminisztérium akkori vezetése ezt tudomásul vette.
Varga Mihály volt akkor a pénzügyminiszter. Egy magas kormánykitüntetést is kaptam, ami nagyon meglepett akkor. Gondoltam, hogy kapok valamit, mert miniszteri kitüntetést mindenkinek adnak nyugdíjazáskor.
Béki Gabriella:
– Mit kaptál?
Dr. Rupp András:
– A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Egyszer csak felhívtak telefonon, a Parlamenti Titkárság jelentkezett, hogy augusztus huszadikán kormánykitüntetéseket adnak át, és én is fogok kapni lovagkeresztet. Nagyon meglepődtem. Először mentem be a főbejáraton a parlamentbe, és nem a beléptető kapun, az oldalajtón. Piros szőnyegen, a kormányőrök sorfala között. Nagyon emlékezetes volt. Nagy megelégedést jelentett az is, hogy felfigyeltek rá a kollégáim. Ezt a lovagrendet a közigazgatásban nem adták. Első voltam, aki megkapta. A pártoktól is számtalan gratulációt kaptam. A FIDESZ-től Pokorni Zoltán, Szájer József külön írt. Az MSZP-től Lendvai Ildikó, Kuncze Gábor az SZDSZ-től, Gémesi György az MDF-től. Őrzöm ezeket a táviratokat.
Béki Gabriella:
– Hogy tudtál leállni?
Dr. Rupp András:
– Nem teljesen álltam le akkor. Kaptam a minisztériumtól egy szerződéses, konkrét munkát, amit elvállaltam. Otthon csinálhattam, nem kellett bent lennem. Határidőre le kellett tennem az asztalra a költségvetési intézmények költségstruktúrájának, költségvetési rendszerének új típusú bemutatását. Egy évig tartott ez a megbízatás. Volt még más feladatom is. Három alapítványnál voltam felügyelőbizottsági tag. Az egyik a Filharmónia Budapest KHT. Másik a Közgazdaságtudományi
Egyetem mellett működő Közszolgálati Fejlesztési Alapítvány. Ott később felügyelőbizottsági elnök is lettem. A harmadik tartott legtovább, és a legjelentősebb volt a Pető Intézet alapítványának felügyelőbizottsága, ahol tag voltam. Ezek a tagságaim aztán sorra megszűntek. Nem bántam, mert nyugdíjasként az ember már nehezebben tudja nyomon követni a jogszabályváltozásokat.
Béki Gabriella:
– Értem amit mondasz, mert ezt én is átéltem, amikor már nem voltam képviselő.
Dr. Rupp András:
– Amikor a pénzügyminisztériumban voltam, mi készítettük elő a változásokat. Tudtam mi volt a háttere, miért készült a változtatás. Nyugdíjasként teljesen kiestem mindebből.
Béki Gabriella:
– Végül engedd meg, hogy a magánéletedről is kérdezzelek. Mikor nősültél?
Dr. Rupp András:
– 1969-ben nősültem meg. A feleségem a közgazdasági Egyetemen tanítványom volt. Ő a Nemzeti Bankban dolgozott először. Aztán, átkerült a Magyar Kereskedelmi és Hitelbankba, és onnan ment nyugdíjba, három évvel korábban, mint én. Azért is nagyon várta, hogy én is menjek már nyugdíjba. Egy lányunk van, aki negyvenöt éves. Számítástechnikai dolgokkal foglalkozik egy vállalkozásban. Két unokám van. Egyik középiskolás, Klaudia, tizenhét éves. A másik általános iskolás, Márton, tizennégy éves. Pesten élnek, úgyhogy gyakran találkozunk. Van egy nyaralónk a Dunakanyarban. A nyarakat ott töltjük. Most is már nagyon várjuk, hogy mikor tudunk kimenni, mert hidegben nem jó ott. Nem téliesített a ház, igazi nyaraló. szívesen töltünk ott nyáron több időt.
Béki Gabriella:
– Kertészkedsz is?
Dr. Rupp András:
– Igen. Kell füvet nyírni, fákat metszeni, és ültetgetünk is. Nem túl nagy, amolyan hobbikert. Utazgatni is nagyon szeretünk a feleségemmel külföldre. Minden évben elmegyünk valamilyen társasutazásra. szeretjük, ha megszervezik számunkra az utat, szállást, étkezést. A Fehérvár Travel az irodánk, nagyon meg vagyunk elégedve, mindig velük megyünk. Nem a legolcsóbb, de nagyon színvonalas, kényelmes, és megbízható. Főként Európában utazunk. Idén Toscana az úti cél. Sokat fotózunk, és aztán feldolgozzuk a képeket.
Béki Gabriella:
– Elégedett embernek látszol. Ha valami csoda folytán újra kezdhetnéd, változtatnál valamin?
Dr. Rupp András:
– Valószínűleg közgazdász lennék megint. lehet, hogy nem a közigazgatást választanám. Már több mint tíz éve vagyok nyugdíjban. Néha találkozom emberekkel, akik megismernek, rám köszönnek, beszélgetünk. Jó érzés, hogy emlékeznek rám.
Béki Gabriella:
– Köszönöm a beszélgetést.
Készült 2015 márciusában
