Dr. Szalay László emlékfüzet – Írói ajánlás

Szalay igazgató úr – ahogyan mindnyájan szólítottuk – 1931-ben kisdiákként került a Mester utcai Szent István Felsőkereskedelmi Fiú- Iskolába és 1980-ban búcsúzott el szeretett iskolájától. Fájó szívvel hagyta el az épületet, amelynek minden zegzugát ismerte, és amely sokszor nem is második, hanem első otthona volt. 38 esztendőn át élte itt…

olvasson tovább

Berhidi Jolán emlékfüzet – Bevezető

1954. augusztus utolsó napja. Háromszáz kilométeres utazás után megérkeztem a fővárosi középiskolába, ahol másnap kezdődik az új tanév. El kell jutnom Kőbányára a diákotthonba. Nem ismerem Budapestet, tele vagyok szorongással, félelemmel. Kihez fordulhatok? Kitől kérhetek útbaigazítást? Riadtan álldogáltam az iskola udvarán, amikor az épület előtti lépcsőn elindult felém egy fiatal…

olvasson tovább

Dr. Fésős Lászlóné Hegger Éva emlékfüzet – Írói ajánlás

Kőbánya legszélén a szántóföldek ölelésében magányosan áll egy emeletes épület, a pénzügyőr laktanya. A Harmat utcához tartozik, de ide házszám helyett 42392/4-es helyrajzi számon érkezik a posta. A temetői villamos megállójától kukoricaföldön át vezet a kitaposott ösvény a laktanyáig, amelyben otthonra leltek azok a középiskolás vidéki kislányok, akik a budapesti…

olvasson tovább

dr. Takaróné dr. Gáll Beatrix emlékfüzet – Írói ajánlás

Kiskunfélegyházán 1894. december 30-án Gáll Pongráczék családjában megszületett a nyolcadik gyermek, Beatrix. A gyermekek közül kettőt még gyermekkorukban elveszítettek. A harminchét esztendős Pekánik Ilona utolsó gyermeke a kis Beatrix ebben a házban született. 1950-es években a közgazdasági középiskola tanulói csendben várják a könyvvitel óra kezdetét. Tanárnőjük nádszál egyenes tartással, páratlan…

olvasson tovább

Bevezető

Volt egyszer egy iskola Emlékek a Szent (I.) István Közgazdasági Szakközépiskola életéből Az elmúlt évtizedek során különböző kiadványokban jelentek meg az iskolánk életéről szóló írásaim. Családom unszolására, Balázs unokám segítségével összegyűjtöttük ezeket, azt remélve, hogy egykori diákjaink számára is kellemes emlékeket idéznek ezek a visszatekintések. SzBdR

olvasson tovább