Lépcsőfokok III – Előszó a harmadik kötethez

Lépcsőfokok III – Előszó a harmadik kötethez

Immár harmadik esztendeje beszélgetnek iskolánk régi diákjai iskolatársaikkal, az egykori istvánosokkal iskolai emlékeikről, szakmai pályafutásukról, életükről. A beszélgetéseket Béki Gabi formálta kötetekké. A Volt Istvánosok Baráti köre pedig – Csáky Lajos művészi közreműködésével – igényes, szép könyvekként lépcsőfokok címmel kiadta.

A három könyv lapjairól – az iskoláról készült fényképek mellett – megismerhetjük kereken ötven régi diák sorsát, iskolai emlékeit. Ez a szám ugyan csepp a tengerben a Mester utcai diáksokaságból, de ahogy a cseppben benne van a tenger, úgy e vallomásokban benne van iskolánk dicsérete. Az István fennállásának minden korszakában jó iskola volt.

Az évtizedek múltán már letisztult a kép, mindenki számára egyértelműen kiderülhetett, hogy kiktől is tanulta meg az átfogó gazdasági gondolkodást, a számokkal való biztonságos bánásmódot, a művészetek szeretetét, a közösségért, a közjóért munkálkodás képességét, a tisztességet, a becsületes emberi magatartást.

Az emlékek között fontos helyet kaptak a diáktársak, a kollégiumi élmények, a mozgássérült társak jelenléte, a máig tartó barátságok
és az életre szóló szerelmek. Örömmel olvasunk a sikeres pályafutásokról, az eredményes küzdelmekről, a helytállásokról. A bánat csak akkor lengi be az élményt, amikor arra gondolunk, hogy hány kiváló tanárunkhoz nem juthat el már az elismerés, munkájuk dicsérete.

Fogynak a tanítványok is. Nem készülhetett el a tervezett interjú Kleeberg S. Máriával, a kiváló karnaggyal, Tasi Marival, a sokoldalú gazdasági-pénzügyi szakemberrel, Nagy Péterrel, a tanárrá lett tanítvánnyal, vagy Dóra Ottóval, Salgótarján polgármesterével.

A harmadik kötet – amelyet most az olvasó a kezében tart – az V. országos Istvános Találkozóra készült el, újabb tizenhét interjút tartalmaz.

A lépcsőfokok harmadik kötetével nemcsak iskolánk története gazdagodott, hanem egyúttal bővült az a forrásanyag is, amelyet a társadalomkutatók munkájukban felhasználhatnak. Meggyőző példáival e kötet üzen a döntéshozóknak is, a mindenkori kormányoknak az iskolák nevelő és oktató munkájának fontosságáról.

Nem utolsósorban érdekes olvasmány is, amelyet reményeink szerint élvezettel forgatnak majd a mai diákok is. Köszönet és hála a kötet alkotóinak. Béki Gabinak, Frank Ivánnak, Görgey Katinak, Horváth Tamásnak, Kovács Péternek, Lukácsi Bélának, Pertl Gábornak, Rózsa Marikának, Somogyi Zsoltnak, Erlei Károly tördelő szerkesztőnek, a beszélgetőtársaknak, és mindazoknak a régi diákoknak, akik anyagi segítségükkel támogatták a lépcsőfokok harmadik kötetének megjelenését.
Budapest, 2016. május

Szabó Balázsné dr.
Volt Istvánosok Baráti köre Egyesület
elnök

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.