Magánélete
Dr. Gáll Beatrix magánéletéről keveset tudunk.
Nagyon szerette és tisztelte szüleit. Édesanyját önfeláldozó, csak a családjának élő, a családot bölcsen irányító asszonyként mutatta be önéletírásában.
Édesapja emlékét úgy őrizte, mint egy szentét. „Külsejében, magatartásában született úr volt” – írta róla. Az Ilka utcai lakásukban a szalon falát díszítették szülei fényképei. Büszke volt rá, hogy édesapja fényképét mindenki megcsodálta.
1926-ban született Emil fiát gondosan nevelte.
Az iskolai munkája után délutánonként korrepetálta, zongorára tanította. Emilt már egészen kisgyermek korában idegen szóra adták Svájcba, Ausztriába és Franciaországba. Meg is lett az eredménye. Felnőtt korában öt nyelven beszélt. Doktorátusa jogi, de árszakértői végzettsége közgazdasági. Bevezette az utazás csodálatos élményvilágába, a fiúból szenvedélyes utazó lett. Azok az értékek, amelyek a tanárnőt jellemezték, átöröklődtek. Kapcsolatuk, és hosszú együttélésük rendkívül harmonikus volt. Szeretetteljes viszonyukat tükrözte az édesanyja gyászjelentése is.
„Hálát adva az együtt töltött sok esztendő minden órájáért, szomorú szívvel jelentem, hogy drága édesanyám 1980. október 20-án hazatért teremtő urához.
Férjének, Takaró Gyulának, haláláig hű társa volt. Nemcsak szerette, tisztelte is. Családfőként, pályájának büszkeségeként, társaságának kimagasló műveltségű tagjaként, rokonainak és minden rászorulónak segítőjeként jellemezte Őt. Emberségéről tanúskodik az a levél, amelyet 1945 márciusában Grósz Béláné írt Takaró Gyula takarékpénztári igazgatónak.
„Most hogy annyi szenvedés után visszatértünk otthonunkba, nem mulaszthatom el, hogy köszönetet ne mondjak mindazokért, amivel nehéz helyzetünket enyhíteni igyekeztek. Köszönöm, hogy nagy értékű ékszereimet, amelyek vagyonom jelentős részét alkották, elrejtette, megőrizte és kezeimhez sértetlenül visszajuttatta. Köszönöm továbbá, hogy Feleségével együtt életünk megmentése érdekében is mindent megtettek. Fiamat elhelyezték a nyilas uralom idején a Svéd Vöröskereszt gyermekotthonába, a gyermek tartásdíját kifizették, s Őt továbbra is gondjaikban részesítették. Részemre hosszas utánjárásokkal svájci, majd pápai Védlevelet akartak szerezni, s amikor ez nem sikerült, azzal enyhítették nehéz helyzetünket, hogy a szigorú nyilas ellenőrzés ellenére szinte életveszedelem árán a gettó teljes lezárásáig állandóan látogattak és élelmiszerekkel segítettek.” A levelet a köszönő szavakon túl azzal zárta Grószné, hogy: „ őrizze meg Önöket a jó Isten hasonló szenvedésektől.” Ez a jó kívánság nem teljesült maradéktalanul, mert a kiváló bankigazgatót, aki Budapesten kereskedelmi akadémiát, Berlinben közgazdasági egyetemet végzett, 1948-ban állásából nyugdíj nélkül elbocsátották. A vidám természetű, bohém férfi ebbe a méltánytalan helyzetbe belebetegedett. Hosszú ideig ápolták fiával ketten az Ilka utcai otthonukban az 1956-ban bekövetkezett haláláig.
Soha nem panaszkodott, pedig lett volna oka rá. Két világháború pusztítását élte meg. A második háború a családját közvetlenül is érintette, egyetlen fiáról hét esztendeig hírt sem hallott az orosz hadifogságból.
A tanárnő minden tevékenységét az érték és a mérték jellemezte. Belső értékeit az arcvonásai és a mindig csillogó szeme tükrözte. „Kedves, meleg tekintetű, mosolygós arcú, hangja kellemes” – jellemezte őt az 1940-es években a Nők Lapja riportere.
Életrendjében kitüntetett szerepe volt az alvásnak. Napi 8-10 órát aludt, és mégis mindenre jutott ideje. Az iskolában a délelőtti tanítás után lefeküdt, és rövid alvás után folytatta a délutáni és a késő estig tartó tanítást. A délutáni pihenőjén használt lószőr pokróc és a kispárna – olyan, amilyet az épületben lakó kollégisták kaptak- másfél évtized múlva is ott lapultak az igazgatói iroda egyik szekrényében. Alkoholt soha nem ivott, ezért aztán, amikor a kéztörését megműtötték, annyi altatótól aludt el, mint egy csecsemő. A tea volt a szenvedélye.
Ruházata és hajviselete nem követte a gyorsan változó divatot. Ékszert soha nem hordott. A frissen vasalt, makulátlan hófehér blúzok, gallérok, angol kosztümjei, és egyenes tartása varázsolta Őt rendkívül elegánssá.
Puritánsága valószínűleg családi neveltetéséből eredt, mint ahogyan a takarékos gazdálkodás képessége is.
Hazaszeretetéről, magyarságáról soha nem beszélt, és önéletírásában is csak egyetlen fiával kapcsolatosan jegyezte meg, hogy soha nem jutott eszébe elhagyni édes hazáját, bár öt nyelven beszélt, csábítás is volt bőven, munkalehetőségeket is kínáltak a számára. Ez a fiára vonatkozó megjegyzés talán a tanárnő önvallomása is.
A gazdag külföldi élmények, az utazások számára tanulást, felfedezést, jelentettek, amelyek gazdagították a személyiségét és tudását, mint az a tíz bizonyítvány és diploma, amely érdeklődéséről és tudásvágyáról tanúskodik.
A Takaró-ház kitűnő háziasszonya volt. A család életéhez csodálatos harmonikus, meleg otthont teremtett. Az Ilka utca 18 szám alatti lakásukban a falakat a tanárnő saját festményei díszítették. (Szent János, Női fej, Tigris)
Az asztalon leheletfinom csipketerítők, amelyeket ő horgolt. A vitrinben a porcelán csészék utazásainak emlékét őrzik, mindenhonnan egyet-egyet hozott emlékül. Az íróasztalának kitüntetett helye volt halála után is a családi otthonban.
Nagyon szeretett főzni, saját ételkülönlegességeket is komponált. A társasági élet nagy étkezésekkel járt együtt. Takaróék ebéd és vacsora meghívásai kiemelkedő eseménynek számítottak a baráti körben.
1957-től a mindennapjait szép otthonában élte, magántanítványokkal foglalkozott, vezette a háztartást haláláig.
1980. november 14-én búcsúztak tőle a Farkasréti temetőben rokonok, tisztelők és sok-sok hálás tanítványa. Végső nyughelye kívánságára az izsáki temető lett, oda tért meg örök nyugalomra férje-ura mellé.
Takaróné dr. Gáll Beatrix Isten áldotta tehetség volt, teljes életében a tökéletességre törekedett. Mi volt a titka?
A tudós,a pedagógus,a harmonikus személyiség kialakulásában döntő szerepe volt adottságainak. Adottságait tehetséggé formálta neveltetése és akaratereje .A konzervatív eszmék és erkölcs talaján állt, a matematika egzakt igazságait tanulta,megérintette a huszadik század modern nyugati szellemiség,lendülete és a liberalizmus eszméje. Megismerni, megérteni a világot és mindent tovább adni az ifjúságnak. Hittel és töretlenül végig menni a megkezdett úton. Ez volt az ő filozófiája. A nagy titokról élete végén így vallott: „Egész életemben tudatosan viseltem lelkemben azt, hogy minden lépésemet Égi kéz irányította. Semmi sem az én érdemem, minden onnan felülről kapott áldás.”
