Így emlékszünk mi:
Balázs Gábor Powell Pál az első focisták
1972-ben induló osztályunkban az 1.D-ben összesen 12 fiú volt. A fiúk öt főt leszámítva imádták és ilyen-olyan színvonalon játszották is a focit. A tornateremben vagy kinn a szabadban – Széles tanár úr a testnevelőnk nagy bosszúságára állandóan pattogott a labda.
Ezért aztán nem volt nehéz a Patonyi tanár úrral vagy, ahogy mi hívtuk a „Főnökkel” egymásra találni, mivel Ő is nagy szerelmese és művelője volt ennek a sportnak. Mellesleg az orosz nyelvet is tanította nekünk. Az iskolának abban az időben nem volt szervezett bajnokságban játszó focicsapata, ezért már a másodikos korunkban felmerült, hogy a hobbifutballtól komolyabb szinten is megméressük magunkat.
A Főnök vezérletével és Hegedűs tanár úr – aki a szakosztály vezetője lett – hathatós támogatásával beindult a gépezet. Elindult a csapatépítés, a fociszakosztály működéséhez szükséges anyagi alapok megteremtése, a pálya megszerzése, a felszerelések megvásárlása, és minden, ami egy ilyen szintű focicsapat működéséhez szükséges.
A Főnök pedig ebben a munkában nem ismert tréfát. Kiválogatta a többi osztályból is a tehetségesebb fiúkat, edzésterveket dolgozott ki, profi edzéseket tartott, szerzett egy közeli futballpályát, ami ugyan nem volt egy Wembley stadion. A Kinizsi Húsos pályán csak egy kis eső kellett ahhoz, hogy tízpercnyi játék után nyakig sárosak legyünk, de akkor nekünk ez tökéletesen megfelelt. Közben kapcsolatait kihasználva elintézte, hogy a Fradi pályát mérkőzések után takaríthassuk. Az iskolában pedig az esti tagozatosok részére büfét üzemeltettünk. Így munkánkkal részben megteremtettük a bérleti díjak kifizetéséhez, és a felszerelés megvásárlásához szükséges pénzt. Két hónap múlva minden készen állt, hogy a csapat bemutatkozzon.
Már csak egy bajnokság hiányzott, ahol elindulhattunk volna. A sok erőfeszítés után a szerencse is mellénk szegődött. A Budapesti Labdarúgó Szövetség szervezésében zajló középiskolás bajnokság második osztályában egyik résztvevő iskola visszalépett a küzdelmektől és a Főnök elintézte, hogy tavasszal – versenyen kívül – az ő helyükön elindulhassunk. És a csapat – köszönhetően a Főnök remek edzéseinek, nagyszerű taktikai és pedagógiai érzékének – meghálálta azt a sok segítséget, áldozatos munkát, amit az iskolától, a tanároktól és nem utolsó sorban az iskolatársaktól, fiúktól – lányoktól – akik lelkesen vállalták a csapat érdekében a diákmunkát, és még lelkesebben szurkolták végig a mérkőzéseket még zuhogó esőben is kapott.
A „tavaszi hadjárat” valóságos diadalmenet volt. A csapat a Főnök irányításával végigverte a mezőnyt. Ennek a remek eredménynek köszönhetően a következő évben a csapat elindulhatott most, már hivatalosan is a bajnokság második osztályában, annak ellenére, hogy új csapatként a harmadik osztályban kellett volna rajtolnia. Nem volt kérdés, hogy ezt a bajnokságot melyik csapat nyeri, mint ahogy az sem, hogy a következő évben (1975-76-os bajnokság) az első osztályba feljutva szintén az I. István labdarúgó csapata lett nagy fölénnyel a bajnok. Ez a csapat ebben az évben négy játékost adott a Budapesti Középiskolás Válogatottnak, ami abban az időben, Varsóban egy nemzetközi tornán vett részt, és megalapozta a későbbi generációk kiváló és nagy sikereket elérő csapatait is. Mindig nagy szeretettel gondolunk vissza ezekre a csodálatos élményekre, amit első sorban a kiváló pedagógusnak és nagyszerű sportembernek Patonyi László tanár úrnak a „Főnöknek” köszönhettünk.
