Az iskolától távol
1979-ben három évi diákoskodása és 37 évi szolgálat után örökre elhagyta a jól ismert épületet, életének és munkásságának nagy tanúját, a Mester utcai iskolát. Könnyes szemmel vette át az iskola kitüntetését az „Istvános Plakettet”.
Hazatért a XV. kerület Mézeskalács téri otthonukba. A búcsú nehéz volt, döntése könnyű. Őt, aki a kötelességteljesítés mintaképe volt, most új kötelesség hívta. Feleségének szülei nagybetegek, öregek. Ápolásukban, gondozásukban Elvirának társra volt szüksége, Szalay igazgató úr gondolkodás nélkül sietett segítségére. Amikor az idős szülőket eltemették, ápolták a velük együtt lakó nagynénit, Perczel Gyulánét és gyámolítottak haláláig.
1982-ben felesége Elvira és nővére, Margit a két egykori csinos Szabó lány Balatonakarattyán közösen vettek egy nyári lakot. Az idős családtagok gondozását felváltotta az akarattyai fészekrakás.
Szalay igazgató úr reggeltől estig fúrt-faragott, épített, betonozott, fákat, bokrokat telepített.
Az a manuális készsége, amelyet aktív életében elfedett az iskolai vezetői, pedagógusi tevékenység, elemi erővel tört fel és csodákat alkotott. A természet szeretete, amelyet az iskolai évtizedek alatt csak ritkán élvezett, a fák, a bokrok, a szőlő telepítésében és gondozásában nyilvánult meg. Talán génjeiben hordozta a földműves nagyapja készségeit, amikor a ház köré csodálatos kertet varázsolt. Szerette a kerti munkát.
Az év egy részében, kora tavasztól késő őszig Akarattya volt az otthonuk. A ház és a kert körüli munka után jó nagyokat úszott a Balatonban, este pedig kedvenc zenéit hallgatta, vagy a szomszédokkal beszélgettek, kártyáztak. Az év másik felében, ősztől tavaszig, a budapesti otthonukban éltek. Hobbyjának hódolt. Magnószalagra vette a jó zenéket, a több száz szalagról pontos leltárt készített. Sok-sok zenét hallgatott és szívesen énekelt.
A rádió műsorából vette fel a jó zenéket
Halálos ágyán szenvedését is csak egy-egy kedvenc muzsika enyhítette és utolsó erejével még dalra is fakadt.
A nyugalmas évek 1992-ig tartottak. Újra fájdalmas időszaka következett életének. Nővére, Anci nagybeteg. Hosszú időn keresztül naponta jártak hozzá a Fogarasi úti egykori családi házba, hogy ellátását biztosítsák, gondozzák. Etetik, tornáztatják, járni tanítják. Időnként apró javulást láttak és bizakodtak felépülésében. Sajnos ez nem történt meg, az agytrombózis következményeibe, egyetlen lány testvére belehalt.
„Harmadik testvéremet is elveszítettem. Nővérem szellemi és fizikai leépülésének folyamatos érzékelése majd elvesztése olyan állapotba hozott, hogy nem volt lelkierőm semmire” írta 1993-ban az iskola igazgatójának 76 éves korában.
A rendszerváltozást követő időszak társadalmi-politikai változásokat feleségével együtt élénken figyelték.
Bekapcsolódtak kerületük, a XV. kerületi Néppárt munkájába, eljártak a társasköri rendezvényekre, később a Magyarok Házába. Szerepet vállaltak a választási munkában. 1998. március 15-én Batthyányi sírjánál koszorúztak. Bíztak a konzervatív erők győzelmében, tőlük várták Magyarország sorsának jobbra fordulását. Sokat sétáltak, zenét és híreket hallgattak, figyelték a parlamenti közvetítéseket.
„Mivel szép napos idő volt, ebéd után elmentünk sétálni a Városligetbe, a tó partjára. Onnan hallottuk, hogy valahol jó tánczene szól. A hang irányába sétálva elérkeztünk egy óriási büfé sátorhoz, ahol egy zenekar játszott. A zenekar mellett volt hely a táncolásra is. Vettünk egy-egy szörpöt, leültünk, iszogattunk, majd elkezdtünk táncolni. Először csak mi táncoltunk, de nem sokkal később felzárkózott hozzánk vagy 6-8 pár. Nagyon élveztem a táncot. Körülbelül egy óra táncolás után – gondolván a másnapi szavazásra, ahol ellenőri feladatokat vállaltam – hazamentünk” írta 1998 tavaszi feljegyzéseibe 81 éves korában.
2019.05.25-én, az VIII. Országos Istvános találkozón a tanári emlékfüzeteket, így a Szalay igazgató úrét is adomány fejében megkaphatják az érdeklődők.
Szalay László – 8. rész – Galéria:
