Lépcsőfokok IX. kötet ajánló

Mi történt a gyerekekkel?

A szívet, lelket melengető tavasz évről-évre nemcsak üde zöldekkel, illatos tarka virágokkal ajándékoz meg bennünket, hanem immár évtizede egy csokorba kötött 15 régi istvános diák élettörténetével is.

Érdekes, tanulságos olvasmányok sorjáznak az új Lépcsőfokokban a sorozat IX. kötetében is. Szinte mesébe illő az az életút, amely egy osztatlan iskolából indult, folytatódott a közeli város Rákosi Mátyásról elnevezett utcájában, onnan pedig a fővárosi pénzügyi technikum kollégiumába vezetett. A továbbhaladás – már pénzügyi szakemberként – egy megyei hatáskörű hivatalban folytatódott, ahol lépésről lépésre feljutott a hivatal csúcsára, a vezetői székbe. Igaz, közben eltelt 50 esztendő.

A tanár teszi a dolgát óráról órára, az iskola végzi feladatait és közben nem gondolnak arra, hogy életcsodák születnek, mert munkájuk nyomán alakulnak, csiszolódnak a fiatal személyiségek. Látnak olyan pedagógus mintákat, amelyeket követni kell, ezért a növendékek közül többen is tanárokká lettek. Ebben a kötetben két közgazdász tanár életével ismerkedhetünk meg (Hegedűs Margit, Déri Tünde).

Az I. István kíváló pénzügyi, gazdasági szakembereket nevelt. Ezek közül jónéhányat szakmájuk szeretete és az Alma mater iránti bizalom arra indította, hogy gyermeküket is iskolánkba hozzák (Bodonyi Miklós). A gyerekek pedig a szülői döntést fényes szakmai karrierjükkel igazolták (Bodonyi Andrea).

Az iskola krónikája szép számmal tart számon olyan családokat, amelyek generációról generációra iskolánkba iratták be gyermekeiket. Nagyapák, apák után jöttek a gyerekek, testvérek, unokatestvérek. A két zenét szerető és művelő testvér közül ebben a kötetben az idősebbet. A kiváló közgazdász, hegedűművész vallott kitűnő humorral életpályájáról (Pótz Nagy László).

Büszkék lehetünk arra, hogy az új tudomány, az informatika bölcsőjénél egy istvános is bábáskodott, aki végigkísérte a számítástechnika fejlődését. Nemcsak művelte, tanította is és évtizeden átívelő középiskolai számítástechnikai versenyt indított el útjára (Garádi János).

Kaphatna-e iskola nagyobb dícséretet, mint az alábbiak? „Szakmai alázatra, pontosságra, tisztességre, becsületre neveltek bennünket. 42-en voltunk az osztályban, tanárainknak mégis volt ideje mindenkire” (Bolla Péter).

Tanulóink között mindig voltak mozgássérült fiatalok. Jelenlétük nevelési szempontból is fontos volt. A segítőkész, empatikus közösségből aggodalommal bocsátottuk el Őket. Közülük egy törekvő, minden akadályt legyőző, elméleti és gyakorlati szakembert,  értékes gyermekeket nevelő édesapát ismerhettünk meg. S milyen szomorú az, hogy teljes életét a társadalom javára szentelő ember idős korában a mozgását megkönnyítő eszközöket, azok magas ára miatt nem tudja megvásárolni.

Az egykori tanítványok életútja egyben korrajz is, tükrözi azokat a társadalmi, politikai változásokat, amelyen átesett hazánk a XX. században. Az 1980-as évtized közepén tantestületünk kísérletet tett a pénzügyi szakképzés megújítására azért, hogy felkészítse tanítványainkat a közelgő nagy változásokra. Ezek a törekvések is tükröződnek néhány öreg diákkal való beszélgetésben (Kardos Barna, Lencs Péter).

Érettségi után a végzettek útjai sokfelé vezettek. Örömmel látjuk, hogy ők 15-en megtalálták helyüket a világban. Csodálatra méltó az egykori versenytáncos istvános lány küzdelmes élete és megérkezése hivatásához a táncpedagógusi küldetéshez (Szabó Csilla).

Az érzékeny lelkű, a másokat mindig segíteni kész istvános lány a sérült emberek foglalkoztatásának terén találta meg helyét és szakszerűen igazgatta a tervgazdálkodás és a piac határán mozgó költségvetési szerv gazdálkodását (Agócsi Ildi).

Megható az az őszinteség, ahogy a régi diákok vallanak iskolás éveikről, nem titkolva a kudarcokat, a vélt, vagy valós sérelmeket sem.

A csendes, visszahúzódó lánynak iskolánk elsősorban azt jelentette, hogy a pad alatt, óra közben lehetett olvasni, mert tanárai nem vették, vagy nem akarták észrevenni. Az Ő érdeklődése már akkor egészen másfelé kalandozott, mert találkozott Freuddal és Pavlovval. Élettörténete izgalmas és nagyon tanulságos olvasmány (dr.Ungvári Erzsébet).

Érdekes visszaemlékezés a kullturmissziós öregdiáké, aki a nappali tagozatos kudarcai után otthonra lelt iskolánk felnőtt oktatásában. Áldásos tevékenysége a komolyzenei hangversenyek szervezése. Máig élő kapcsolata van iskolájával, diáktársaival (Marton Gyula).

A lépcsőfokok IX. kötete nemcsak érdekes olvasmány, hanem üzenet a döntéshozóknak, az iskolák ügyeivel foglalkozóknak,  üzenet az olykor hitüket vesztett pedagógusoknak és üzenet a mai és a későbbi Istvános diákoknak.

Köszönet az alkotóknak:

  • Béki Gabi szerkesztőnek és interjú készítőnek,
  • a beszélgetőtársaknak, Gyenes Károlynak, Székács Ancinak, Lukácsi Bélának,
  • Erlei Károlynak a nyomdai előkészítőnek a nyomdai munkáért.

 

Budapest 2023. május hó

Szabó Balázsné dr.
a Volt Istvánosok Baráti Köre Egyesület tiszteletbeli elnöke

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.