Így emlékszünk mi:
Kovács Ágnesnek, a legutolsó tanítványok egyikének búcsúgondolatai
Búcsút venni jöttünk most ide!
Ez egy utolsó, végső találkozás a Tanár úrral, ami eszünkbe juttatja az elsőt.
Ijedt kis nyolcadikosként kerestük a termet, ahol ki tudja, mit kell majd tudnunk ahhoz, hogy felvegyenek minket. Amikor Tanár úr belépett a terembe azt kérdezte a felügyelő tanártól:
– Minden rendben? – Mi pedig ezt úgy értettük, mintha nem is kérdezte, hanem kijelentette volna: – Igen, minden rendben – És amikor megerősítette ugyanezt a felvételi elbeszélgetésen, úgy éreztük: jó helyen, otthon vagyunk. Ezután igazgató helyettesként és magyartanárként, a diákújság felelős szerkesztőjeként egyaránt azt jelentette számunkra a személye, hogy „Minden Rendben.”, a dolgok jól alakulnak és sikerülnek.
Az első irodalom órák egyikén a mű-vészetekkel foglalkoztunk. Tanár úr behozta a Szent Márton és a koldus című képet. A szent kettévágja a köpenyét és a felét a fázó koldusnak adja. Mi is így kaptunk Tanár úrtól. adott nekünk tudást, szeretetet, emberséget, bizalmat, türelmet. Adta önmagát, cserébe semmit se várt el.
És mi most szembesülünk azzal, hogy elkéstünk a viszonzással. A be nem fejezett feleléseket már nem hallgatja végig, dolgozatainkat nem olvassa többet. Nem kéri számon a leadott anyagot, és azt sem, hogy mosolygunk-e felelés közben.
Búcsúzunk tőle az iskola valamennyi volt és jelenlegi diákja, az összes tanítványa nevében.
Szavai mindig ott csengenek fülünkben.
Isten Önnel Tanár Úr!
Nyugodjék békében!
