Patonyi László – 12. rész – Így emlékszünk mi: Kovács Ágnesnek, a legutolsó tanítványok egyikének búcsúgondolatai

Így emlékszünk mi:

Kovács Ágnesnek, a legutolsó tanítványok egyikének búcsúgondolatai

Búcsút venni jöttünk most ide!
Ez egy utolsó, végső találkozás a Tanár úrral, ami eszünkbe juttatja az elsőt.
Ijedt kis nyolcadikosként kerestük a termet, ahol ki tudja, mit kell majd tudnunk ahhoz, hogy felvegyenek minket. Amikor Tanár úr belépett a terembe azt kérdezte a felügyelő tanártól:
– Minden rendben? – Mi pedig ezt úgy értettük, mintha nem is kérdezte, hanem kijelentette volna: – Igen, minden rendben – És amikor megerősítette ugyanezt a felvételi elbeszélgetésen, úgy éreztük: jó helyen, otthon vagyunk. Ezután igazgató helyettesként és magyartanárként, a diákújság felelős szerkesztőjeként egyaránt azt jelentette számunkra a személye, hogy „Minden Rendben.”, a dolgok jól alakulnak és sikerülnek.

23. Osztálykirándulás 1974-ben a pécsi székesegyház előtt

Az első irodalom órák egyikén a mű-vészetekkel foglalkoztunk. Tanár úr behozta a Szent Márton és a koldus című képet. A szent kettévágja a köpenyét és a felét a fázó koldusnak adja. Mi is így kaptunk Tanár úrtól. adott nekünk tudást, szeretetet, emberséget, bizalmat, türelmet. Adta önmagát, cserébe semmit se várt el.
És mi most szembesülünk azzal, hogy elkéstünk a viszonzással. A be nem fejezett feleléseket már nem hallgatja végig, dolgozatainkat nem olvassa többet. Nem kéri számon a leadott anyagot, és azt sem, hogy mosolygunk-e felelés közben.
Búcsúzunk tőle az iskola valamennyi volt és jelenlegi diákja, az összes tanítványa nevében.
Szavai mindig ott csengenek fülünkben.

Isten Önnel Tanár Úr!
Nyugodjék békében!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.